Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-23 / 81. szám
Külföld - Magyarország 1997. március 23., vasárnap Eltűntek a háborúban Még több, mint 20 ezer azoknak a személyeknek a száma, akiket továbbra is eltűntként tartanak nyilván a volt Jugoszlávia területén - állapítható meg abból a tájékoztatóból, amelyet a délszláv háborúban eltűntek sorsának tisztázásával foglalkozó nemzetközi bizottság egynapos zágrábi ülése után hoztak nyilvánosságra. Túlélte a zuhanást Egy fiatal magyar nő túlélte a vorarlbergi légibalesetet. Az APA szerint a Silvretta tározó környékén pénteken lezuhant Cessna kisrepülőgép súlyosan sérült utasának több, mint húsz órát kellett a fagyban kibírnia a halott pilóta mellett, mígnem kimentették. A mentőcsoport vezetője „kis csodát” emlegetett. Urániumot loptak Az orosz rendőrség Szibériában lefoglalt öt kilogramm uránium 235-ös izotópot, amelyet a kazahsztáni Uszty-Kamenogorszk kohászati üzeméből loptak el. Az Interfax szombati jelentése szerint a radioaktív anyagot a novoszi- birszki körzetben fekvő Berdszk buszvállalatának egyik alkalmazottja és két munkanélküli rejtegette. Egypetéjű négyesikrek Egypetéjű négyesikrek születtek pénteken New Yorkban. A négy kislány születése igazi orvosi szenzáció, hiszen az ilyen szülés valószínűsége egy a tizenegy millióhoz. Az orvosok szerint egy lottó ötösnek nagyobb az esélye, s az elmúlt negyven évben visz- szamenőleg nem is találtak feljegyzést hasonló esetről a Long Island Jewish Hospital orvosai. A gyerekeknek egyelőre nincs nevük. Zsíros ott és itt. A hazai fotóriporterek tavaly készült képeiből válogatott kiállítás, a Sajtófotó ’96 még két hétig látható Budapesten, a Néprajzi Múzeumban. Felvételünkön Zsíros Géza áll egy róla - a kárpótlással visszaszerzett családi birtokán - készült Népszava-fotó előtt. Szerdától - más gazdák - megint demonstrálnak. fotó: tóth László Fimart felmentették A Román Nemzeti Egységpárt rendkívüli konvenciója - kongresszusa - szombaton 176 vokssal 46 ellenében felmentette pártelnöki tisztségéből Gheorghe Funart. A pártvezetés ugyanakkor elhatározta, hogy nyilatkozatban nyilvánítja ki szolidaritását Gheorghe Funar- ral a kolozsvári polgármesteri tisztség betöltését illetően. A polgármester ellen jelenleg vizsgálat folyik különböző szabálytalanságok ügyében. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Boros János városi tanácsos hívta fel például a hatóságok figyelmét arra, hogy Funar a városháza faxvonaláról adta le pártjának' közleményeit. Maga Funar közölte, hogy nem pályázza meg újból a pártelnöki posztot. Egy hónappal ezelőtt, amikor csak a szűk körű vezetés függesztette fel e posztjáról, Funar még nem volt hajlandó elismerni a határozat érvényességét és bejelentette, hogy a március 22-i kongresszuson újra jelölteti magát a párt élére. A pártelnököt a tagság zöme felelősnek tekinti az RNEP őszi, nagyszabású választási vereségéért. Százezres tüntetés Rómában Több mint kétszázezren vonultak fel szombaton Rómában a szakszervezetek felhívására, hogy tiltakozzanak a munka- nélküliség ellen, s új munkahelyek létesítését követeljék. A résztvevők számát a szakszervezetek háromszázezerre becsülték. A megmozduláshoz Olaszország számos városából is tömegesen csatlakoztak. A tüntetők három irányból érkeztek a nagygyűlés színhelyére, a város központjába. A megmozduláson a szakszervezeti vezetőkön kívül részt vett a fő kormánypárt, a Demokratikus Baloldali Párt főtitkára, Massimo d’Alema, valamint a római és a nápolyi polgármester is. Olaszországban jelenleg 12 százalékos a munkanélküliség, de az állástalan fiatalok aránya a 20 százalékot is eléri. A tüntetés előestéjén a Prodi- kormány új munkahelyteremtő programmal állt elő, előirányozták a közmunkák engedélyeztetésének egyszerűsítését, s adócsökkentést is terveznek. A programot a parlamentnek még jóvá kell hagynia. Wallenberg cáfolja a nád aranyügyleteket Jacob Wallenberg svéd bankár cáfolja, hogy családja a II. világháború alatt náci arannyal kereskedett - adta hírül szombaton a Metro című svéd újság.- Nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen kapcsolat lett volna az általunk kezelt javak és a lopott, például zsidó családoktól elrabolt, vagyontárgyak között - mondta Wallenberg a lap munkatársának. A Metro szerint a bankár, akit nemrégiben neveztek ki az S-E-Banken új vezérigazgatójává, javasolta, hogy a náci arany után kutató kormánybizottság vizsgálja át a családi levéltárat. ,deines semmi rejtegetnivalónk. Ellenkezőleg, segíteni- próbálunk minden lehetséges formában” - jelentette ki. Wallenberg szerint az archívumban családja nem talált semmit, ami alátámasztaná a náci aranyügyeletekről szóló állításokat. A svéd bankár ugyanakkor hozzátette, hogy családja „kötött kereskedelmi üzleteket a háború idején, akárcsak mások”. A Reuter jelentése szerint a központi és kereskedelmi bankok több európai országban átvizsgálják levéltáraikat, miután széleskörben elterjedt, hogy Svájc a háború alatt hasznot húzott a holocaust áldozatainak aranyaiból és bankbetétéiből. Elindult a SECI-szekér A Dél-Kelet Európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) vezetője, Richard Shifter látogatott tegnap Pécsre. A látogatás célja az USA által elindított SECI keretében széleskörű nemzetközi támogatással és magyar szakmai koordinációval tervezett „Energiahatékonysági Demonstrációs Zónák Hálózata Dél-Kelet Európában” elnevezésű projekt előkészítő munkálatainak megtekintése volt. A projektben az egyedüli magyar kedvezményezett Pécs városa. A találkozón dr. Páva Zsolt polgármester ismertette a város fejlesztési terveit, majd Szász János tanácsadó Pécs nemzetközi energetikai szerepvállalásáról beszélt. A nagykövet és a kíséretében lévő amerikai és magyar szakértők energiahatékonysági mintaberuházásokat kerestek fel, és megtekintették a világörökségbe szánt történelmi belvárost is. R. Z. Menedékeseknél a boszniai nagykövet A világ országaiban összesen 2,3 millió bosnyák menedékes él, a háború első éveiben Magyarországon tizenkétezer, most 2400. Közülük több százan Harkányban. Tegnap velük találkozott dr. Pavo Zivkovic, Bosznia-Hercegovina ez év februárjában kinevezett magyarországi nagykövete. A dél-baranyai menedékesek helyzetéről Harkány és Siklós polgármesterei tájékoztatták a diplomatát. Boszniába visszavárják a menekülteket. Jobbára munkaképes korú polgárai élnek külföldön, közöttük sok a jól képzett, akikre nagy szükség lenne az ország újjáépítésében. Egy részük azonban harmadik országban - elsősorban az USA-ban és Kanadában - szeretne letelepedni. A nálunk élők közül sem akar mindenki hazamenni. Feszültségekkel terhelt közösségekről van szó, de ezek döntő többsége „hazulról hozott”, illetve a visszatérés bizonytalanságából fakad. M. A. Nem elég beszélni az asztmáról Több mint száz baranyai háziorvos vett részt tegnap a Pécsett megtartott I. Tavaszi Asztma és Allergia Napon. A kétévente megrendezendő szimpóziumon a téma legjobb hazai szakértőinek előadásában hallhattak a résztvevők az asztmás és allergiás megbetegedések okairól, korszerű kezeléséről, gyógyszertanáról. A rendezvény apropója az volt, hogy ezek a betegségek. immár idehaza is tömegeket érintenek, így feltétlenül szükség van olyan fórumokra, ahol a legfrissebb eredmények a szélesebb szakmai közönséghez is eljutnak. Az új módszerek, lehetőségek megismerésén túl nagy hangsúlyt kapott a találkozón a betegtájékoztatás fontossága, a háziorvos és a szakorvos, valamint a háziorvos és a páciens közötti együttműködés készségének javítása. Az egészségesekével csaknem azonos élet, a panaszmenetes állapot nem egyszer ezen múlik. V. G. Öt év Gandhi nyomdokain Fennállása öt esztendős jubileumán nagyszabású programmal ünnepel a pécsi Gandhi Alapítványi Gimnázium és Kollégium közössége. A pénteken kezdődött rendezvényen a különböző megyékből hívott vendégsereggel a pécsi Ifjúsági Házban gyűltek össze tegnap, ahol a nagy- kanizsai „Kuszu és barátai” és a Ki Mit Tud? első díjas fővárosi Párnyi Chiriklyi és Lakatos Mónika is színpadra lépett. Ma rajzverseny, tanár-diák paródia a program, és levetítik a róluk szóló német filmet is. Tröszt _____________________________________ E XCLUSIVE CHANGE VALUTAÁRFOLYAMAI vétel leiadási Német márka 102,10 104,99 Olasz líra Osztrák schilling USA dollár Cseh korona Svájci frank Szlovák korona 101,70 104,49 14,50 14,99 172,30 177,49 5,50 6,10 118,00 121,99 4,80 5,50 Pécs, Jókai tér 2., Tünde Divatház - Tel.: 72/327-726 Pécs, Irgalmasok u. 26. - Tel.: 72/211-846 Pécs, Király u. 16. - Tel.: 30/579-598 Makedóniába látogat a NATO főtitkára A Partnership for Peace (Együttműködés a békéért) program keretében holnap délután Makedóniába érkezik Javier Solana, a NATO főtitkára. A látogatás keretében a főtitkár találkozik Ljubomir Frckovski külügyminiszterrel, Kiró Gligo- rov elnökkel, Branko Crve- novski alelnökkel és Blagoj Handjiski védelmi miniszterrel is. A tárgyalások során a NATO által elindított béketörekvések eddigi eredményeiről és tapasztalatairól esik majd szó. Amint azt a NATO brüsszeli sajtóosztályának illetékesétől megtudtuk, Javier Solana ez alkalommal, rendhagyó módon, részt vesz egy iljúsági találkozón és konferencián is Skopjéban. (t) Ipari parkról „álmodoznak” Pakson „Nem szeretne a város nehéz helyzetbe kerülni azután, hogy a Paksi Atomerőmű Rt. - ha időközben másként nem döntenek feltételezhetőleg 15-20 év múlva - befejezi tevékenységét. Rossz példa erre Ózd, ahol a kohók bezárásával szinte megoldhatatlan helyzetbe került a város” - indokolta Bencsik Lajos, a paksi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke lapunknak, hogy miért is fogott a város egy új gazdaságfejlesztési programba. Mint megtudtuk, jelenleg - a PA Rt.-nek köszönhetően - kedvező helyzetben van a város, ugyanis magas az egy főre befizetett adó mértéke, a munkanélküliség is viszonylag alacsony, az iparűzési adóból pedig évente több száz milliós bevételre számíthatnak a városatyák. Olyan vállalkozási környezetet szeretnének teremteni Pakson, ami miatt külföldi cégek is letelepednek itt, illetve a helyi vállalkozások olyan fejlődésnek indulnak, hogy nagyobb létszámú munkaerőt is tudjanak majd foglalkoztatni. A cél, hogy az atomerőmű mellett más ipari tevékenység is jelen legyen Pakson. Az iparfejlesztésre szánják azt a privatizáció során különböző jogcímeken a várost megillető részvénycsomagot, mely mintegy 100 millió forintot ér, de emellett az iparűzési adó egy jelentős része is erre a célra van elkülönítve. Bencsik Lajos elmondta, hogy a programot támogatja az Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Tolna megyei Vállalkozó Központ, a megyei területfejlesztési tanács, valamint a Paksi Atomerőmű Rt. A helyi vállalkozói inkubátorház építése már elkezdődött, valamint készülnek a Paksi Ipari Park tervei is. Hazafi Zsolt ♦ * t i