Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)
1997-03-10 / 68. szám
1997. március 10., hétfő Egészség - Életmód Dunántúli Napló 7 Kezelésekkel meg lehet állítani, vagy lassítani lehet a csontritkulás folyamatát fotó: Müller A néma járvány Az orvosok találóan néma járványnak, vagy lappangó kórnak nevezték el az oszteoporózis - csontritkulás - betegséget. Járvány, mert a lakosság nagy tömegét érinti és „néma”, mert a betegségnek sokáig nincsenek tünetei. Amikor az első' panaszok jelentkeznek - csont és gerincfájdalom, törékennyé váló csontok - legtöbbször már a csonttömeg 30 százaléka elveszett. Hírcsatorna Megyénk egészségügyének és munkavállalóinak helyzete az ágyszámcsök- kentés és a béremelések tapasztalatainak tükrében címmel Fórumot szervez az Egészségügyi Munkavállalók Szakszervezete, 1997. március 12-én 14 órától az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézetében (Pécs, Szabadság út 7.). Vitaindító beszéd után kérdésekre válaszolnak: az ÁNTSZ, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Megyei Egészségbiztosító Pénztár képviselői. Egészségnevelési napot rendeztek a szászvári Kiss György Áltálános és Zeneiskolában. Sportprogramokat, valamint vitaminkóstolót tartottak a gyerekeknek. Egy mentős tiszt a háztartási balesetekről tartott előadást, a Leo Amici Rehabilitációs Otthon színjátszó csoportja pedig zenés műsorral szórakoztatta a résztvevőket. A rendezvény részeként önkéntes véradást szerveztek felnőtteknek, amelyen 140- en részt is vettek. Arcok a csontvelő-átültetés világából címmel Gervai Tamás fotóművész múlt héten megnyílt kiállítása március 14-ig megtekinthető a POTE-aula galériában (Pécs, Szigeti út 12.) naponta 10-17 óráig. Internet a gyógyászatban is. Megállíthatatlan az Internet térhódítása, így a gyógyászat területén is egyre több szolgáltatást lehet ezen keresztül elérni. A Knoll-BASF Pharma gyógyszergyár például gyógyszerészeknek, orvosoknak nyújt ezen keresztül tájékoztatást. Különleges szolgáltatása a csak kardiológusok számára - előzetes személyi igazolás után - elérhető információ, valamint oktatási anyag. Az ILCO Egyesület következő rendezvényén, március 12-én 14.30-kor, az Egészségügyi Szakiskolában a gyógyászati segédeszközökről és gyártásának dániai tapasztalatairól hallhatnak diavetítéssel egybekötött előadást a tagok, az érdeklődők. De mi is az oszteoporózis, erről dr. Magdics Máriával, a POTE Ortopédiai Klinika adjunktusával beszélgettünk, aki a regionális oszteoporózis centrum vezetője is.- A csontritkulás sajnos népbetegség. Ezért is indult az elmúlt évben az oszteoporózis nemzeti program, amelynek egyik regionális centruma lett a pécsi ortopédiai klinika és az itt működő oszteoporózis ambulancia. Csontritkulásról akkor beszélünk, amikor a csont anyagcseréjének zavara miatt a csont tömege, sűrűsége csökken. Megváltozik a csont szerkezete, a szilárdságát biztosító rácsos szerkezetű mészgeren- dácskák el vékony ódnak, esetleg teljesen eltűnnek, emiatt csökken a csont teherbíró képessége és törékennyé válik. A férfiak sem kivételek-Mi az oka a betegség kialakulásának? A köztudat szerint csak a változó korban lévő nőket érinti.- Valóban leginkább ők a veszélyeztetettek, de senki sincs bebiztosítva e betegség ellen. Sajnos huszonévesek körében is előfordul. Az ő esetükben legtöbbször hormonképződési zavarok állnak a háttérben, vagy valamilyen gyógyszeres kezelés. De oka lehet a fiatal korban elinduló csontritkulási folyamatnak a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás. Az ember csontjainak tömege 20-25 éves korra alakul ki, eddig csontépítés van, ettől kezdve már csak csontvesztés.-A másik kategóriába tartoznak a változó korba kerülő nők. Itt a női nemi hormon csökkenése a felelős a csontritkulás folyamatának felgyorsulásáért. De meg kell mondani, a férfiak sem kivételek. A férfiaknál is van változó kor, ugyanúgy csökken a férfi nemihormonok termelődése, s ez ugyanúgy megváltoztathatja a csontok anyagcseréjét, ami a csontritkuláshoz vezet. Annyi csak a különbség, hogy esetükben ez a folyamat lassúbb, mint a nőknél. A harmadik csoportba tartozik az időskori, 70-80 év feletti csontritkulás, csontíá- gyulás. Döntő a sport, a táplálkozás — Ezek szerint nincs menekvés? Mindenkit utolér a „néma kór”? Vagy van lehetőség a kivédésére, megelőzésére?- A megelőzés lehetősége: az életmód! Mindenkinél két tényezőn múlik, hogy milyen csontokkal fog rendelkezni felnőtt korára. Az egyik a genetikai adottság. Ez 60-70 százalékban determinálja, hogy mennyi lesz valakinek a csonttömege. Ez ellen nem lehet tenni,de a fennmaradó százalékot az életmód dönti el. Nagyon fontos a sport. A sportmozgásnak köszönhetően ugyanis a csontokra tapadó izmok anyagcseréje intenzívebb, ami befolyásolja a csontsejtek anyagcseréjét is. Mivel az életkor első 20 éve döntő a csonttömeg kialakulásában, fontos, hogy a gyerek, a fiatal sokat mozogjon. Nem kell versenysportra gondolni, hanem sokat kerékpározni, futkározni, úszni. A mozgás a felnőtt korban is fontos, ha másra nincs mód, naponta legalább egy óra sétára szakítson mindenki időt.- A másik döntő a táplálkozás. A napi szükséglet 1000— 1500 milligramm kalcium lenne. Felmérések szerint Magyarországon átlagban mindössze 500-600 mgr. a kálcium bevitel. Fontos a tej és tejtermékek fogyasztása. (1 liter tejben 1000-1200 mgr.; 20 dkg. sajtban 800-1000 milligramm kalcium van.) Sok kálcium található a káposztafélékben, különösen a kelkáposztában. A megelőzés kategóriájába tartozik a csontritkulást elősegítő tényezők kiiktatása is: ilyen a dohányzás, az alkohol. Egyénre szabott kezelés- Ha valakinél már kialakult valamilyen mértékű csontritkulás, kezelésekkel meg lehet állítani, vagy lassítani lehet a folyamatot. Fontos a pontos diagnózis, ugyanis ennek függvér nyében, egyénre szabottan tervezik meg a gyógyszeres terápiát. Ma már rendelkezésre állnak korszerű, csontsűrűség mérő műszerek. Akinek csont, vagy gerincpanaszai vannak, vagy a veszélyeztetett korban van, jelentkezhet a 400 ágyas klinikán működő regionális oszteoporózis centrum ambulanciáján, vagy a megyei kórházban, vagy a pécsi rendelőintézetekben működő szakrendeléseken, vagy a nőgyógyászatokon működő klimax ambulancián. Vidéken Komlón, Pécsváradon és Harkányban van ilyen szakrendelés. Fontos a speciális gyógytorna is, amire jelentkezni lehet Pécsett a 400 ágyas klinikán. Sarok Zsuzsa Magángyógyszerészek szimpóziuma Az elmúlt hét végén a vállalkozó gyógyszerészek találkoztak Siófokon, hogy megtárgyalják a gyógyszertárak működtetésének aktuális kérdéseit úgy szakmai, mint gazdaságossági szempontokból. A szimpózium - amelyen szép számmal képviseltették magukat a baranyai-pécsi gyógyszerészek is - rendezője a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége volt. A tanácskozáson olyan témákat vitattak meg, mint a gyógyszerészek vállalkozói lehetőségei, az adó és társadalombiztosítás változásai, a pénzügyi szabályozók, a gyógyszertárak szakmai működését befolyásoló új jogszabályok. A szimpózium másik fontos témaköre volt a vény nélkül kapható gyógyszerek. Az ezzel kapcsolatban elhangzott előadások tulajdonképpen továbbképzést is jelentettek. Az volt a cél, hogy felkészítsék a gyógyszerész társadalmat az egyre dinamikusabban növekvő öngyógyítás-öngyógy- szerezés jelenségére s ebben a gyógyszerész feladatára és felelősségére. Dunántúli Diabétesz Napok Pécsi koordinálással Minden eddiginél nagyobb elismerést kapott a Pécs-Bara- nyai Diabétesz Szövetség. Három hónapos rendezvény- sorozat indult Dunántúli Diabétesz napok címmel. Ahogy az elnevezés is jelzi, az egész Dunántúlra kiterjedő előadás- sorozatot indítanak cukorbetegek részére s a rendezvény fő szakmai koordinátorának a pécsieket kérték fel. E felkérés annak az elismerése, hogy a pécsi és megyei cukorbetegek által létrehozott egyesületek és a szövetség az ország leghatékonyabban működő ilyen civil szerveződései. A fél ország diabéteszesei részére induló program célja, hogy az e betegségben szenvedők kapjanak meg minden felvilágosítást és segítséget ahhoz, hogy hogyan tudjanak tovább élni betegségükkel. Továbbá, hogy a pécsi minta alapján az ország több pontján jöjjenek létre hasonló, egymást segítő klubok, egyesületek. A program zárórendezvényére június 1-jén Szigetváron kerül sor. Hormontapasz férfiaknak Eddig csak nők részére készítettek hormontapaszt, amely- lyef kivédhető a női hormonok csökkenése és az ebből adódó betegségek. Amerikában újabban férfiak számára is gyártanak ilyen tapaszt. Ugyanis a férfiaknál is - a nőkhöz hasonlóan - ötven év felett megbomlik a a hormonszint egyensúlya, ami hátrányosan befolyásolhatja az izmok rugalmasságát a potenciát. A hormontapasz a test bármely pontjára felragasztva kifejti hatását, vagyis 12 órán át adagolja a férfi testébe a tesztoszteron férfihormont. Egyedül a herezacskókon nem fejti ki hatását, ide tehát tilos feltenni. A tapaszon keresztüli hormonpótlást potenciazavarban, vagy hormon- termelődési defektusban szenvedő fiatal férfiaknak is ajánlják. A hormon pótlása javítja a közérzetet, a libidót. A tapaszt néhány hónap múlva Európában is forgalmazzák. Fontos a kézmosás! Az amerikai egészségügy hatóságok szerint évente nyol- van millió megbetegedést és tízezer halálesetet okoznak az ételmérgezések. Minden negyedik ilyen eset a nem megfelelő higiénia következménye és legtöbbször a kézmosást hanyagolják el. Pedig a rendszeres és alapos kézmosással csökkenthető a gyomorrontás veszélye, az influenza, sőt a fertőző májgyulladás terjedése. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy antibiotikumokkal minden betegség legyőzhető, holott a baktériumokat még azelőtt kell eltávolítani, vagy megölni, mielőtt a szervezetünkbe jutnának. Erre a legjobb az alapos szappanos kézmosás. Új műveseállomás csúcstechnikával Új műveseállomást adtak át az elmúlt héten Pécsett a Dél-dunántúli Regionális Foglalkozás Egészségügyi Központban. Az új létesítményt egy német-magyar vállalkozás telepítette. Az új állomás társa a korábbi, a nefrológiai centrumban működő osztálynak. Dr. Karnison András (képünkön) egyetemi tanár, a két mű- vesekomple- xum orvos igazgatója elmondta, a POTE még az elmúlt évben pályázatot írt ki a nefrológiai centrumban lévő dializáló (művese-) osztály működtetésére, illetve eevfaita sajátos privatizációjára. A nyertes a FRESENIUS cég lett, mellyel 25 évre szóló szerződést írtak alá, aminek fejében a cég a nefrológia épülete mellé egy új belgyógyászati osztályt épít a POTE részére. Mivel az eddigi műveseállomás kapacitása betelt, a betegek biztonságos ellátása érdekében volt szükség egy új állomás létesítésére. Az orvosok és a jól képzett szakszemélyzet, akik eddig egyetemi dolgozók voltak, most a Kft. alkalmazásába kerültek. Művesekezelésre azoknak a veseelégtelenségben szenvedőknek van szükségük, akiknek a veséje vagy nem működik kielégítően, vagy teljesen leállt, így nem tudja kiválasztani a szervezetből a méresanvaaokat. Ezért kell, hogy a vese működését egy gép, a „művese” váltsa fel, ez vonja ki a vese helyett a méreganyagokat. Ezt nevezik dialízisnek. Az új részlegben a könnyebb eseteket kezelik. Jelenleg hét gép áll rendelkezésre, de 12-re bővíthető. Mint Zoltán György FRESENIUS cég magyarországi ügyvezető igazgatója elmondta, a dializáló műszerek a jelenlegi csúcstechnikának számítanak. Maga az osztály azonkívül, hogy korszerű, szép és kényelmes környezetet biztosít a betegeknek. (Az ügyvezető igazgató elmondta, a cég Németországban 1912-ben kis patikaként indult, családi vállalkozásként. Az egyik leszármazott kezdte kiépíteni a műveseállomások hálózatát. ) Fotók: Müller Hirdetésfelvétel A hétfőnként megjelenő Egészség - Életmód oldalunkon szeretnénk olvasóinknak a témához tartozó körben hirdetési lehetőséget biztosítani. így az Ön egészségügyi, vagy ehhez közelálló szolgáltatásának, vagy termékének hirdetése nem vész el az egyéb témájú hirdetések között, hanem hasonló szövegkörnyezetben nagyobb hangsúlyt kaphat. Hirdetni lehet bármilyen egészségügyi szolgáltatást, gyógyászati segédeszközöket, nem vényköteles gyógytermékeket, az egészséges életmódot célzó szolgáltatásokat. Érdeklődni az oldalszerkesztőnél lehet az Új Dunántúli Napló telefonszámán, vagy a 06-30-362- 467-es telefonon. 4 ♦ *