Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-08 / 66. szám

1997. március 8., szombat Sport Dünántúli Napló 15 Borok útja Május 30. és június elseje között ismét megrendezik a tavaly már nagy sikert ara­tott autósviadalt. A második „Magyar Borok Útja Rallye” el­nevezésű esemény ér­dekességei­ről pénteken tájékoztat­ták a sajtót. Buzássy Lajos (képünkön), a Föld­művelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, aki korábban Pécsett dolgozott, hangsúlyozta: hasznos ren­dezvény ez, mert az ország kulturális értékeire felhívja, ráirányítja a figyelmet, al­kalmat ad továbbá arra, hogy az érintett önkor­mányzatok (mely települé­seken áthalad a mezőny) büszkélkedhessenek idegen- forgalmi látványosságaik­kal. A nemzetközi érdeklő­désre jellemző, hogy a CNN és az RTL is jelezte, forga­tócsoportokat küld, később összefoglalót sugároz az eseményről. A fővédnökök kivétel nélkül miniszterek (Kuncze Gábor, Lotz Károly, Baja Ferenc, Fazakas Szabolcs, Nagy Frigyes), ám hogy a parlamenti pártok indulnak- e a „boros-ralin”, később kiderül. A viadal karitatív is annyiban, hogy egy borá­szati szakközépiskola gaz­dagodik mintegy 160-200 ezer forinttal. Maradtak öten Pénteken Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság ötre szűkítette a 2004-es nyári olimpiát rendezni óhaj­tók körét. Eredetileg tizenegy kandidálás futott be, ami pá­lyázati csúcsnak számít, a végleges döntés még ebben az évben várható. Az öt bol­dog továbblépő: Athén, Róma, Stockholm, Fokváros, Buenos Aires. Sportképek A Duna Televízió március kilencedikén, vasárnap 15.15-től 16.30-ig .tartó Sportképek című adásának tartalmából: élő közvetítés Salgótarjánból, a férfi kosár­labda Magyar Kupa-döntő­ről valamint részletes össze­foglaló az MTK - Vasas, a Kispest - FTC és a Csepel - Haladás NB I-es labdarúgó­mérkőzésekről. Álláspontok vannak, kép nincs Csütörtökön este tárgyaltak a televíziós sportközvetítések témakörében. Ismert, hogy - más sportágak mellett - jelen­leg honi futballbajnoki mérkő­zéseket sem élvezhet a sport- kedvelő az MTV-csatomán. Er­ről folytatott megbeszélést az MLSZ-vezérkar, továbbá a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga és a Futballduó Kft. az MTV Felesport Kft. vezetőivel. Czékus Lajos, az MLSZ fő­titkára így fogalmazott az MTI kérdésére:- Közhelynek tűnik, de vé­gül is ez a lényeg: az álláspon­tok közeledtek. Jómagam látok arra reményt, hogy az idei, ha­zai földön sorra kerülő barátsá­gos és vb-selejtező mérkőzése­ket sugározza az MTV. Jövő hétfőn folytatjuk a megbeszé­lést. Úgy 90 százalékosnak tű­nik a megegyezés esélye.- Ezek szerint az ausztrálok, svájciak, norvégok és azerbaj- dzsániak elleni válogatott fut­ballmérkőzéseket láthatja a néző?- Remélem. Mi több, szeret­nénk, ha augusztus húszadika előtt (Ekkor Svájcot fogadja Csank János szövetségi kapi­tány legénysége vb-selejtezőn. - MTI-szerk.) még egy barátsá­gos 90 percet magyar földre le­kötünk. Hogy ki ellen, még nem tudjuk, tárgyalunk, ha lesz megegyezés, és válogatottunk másodikként végez vb-selej- tező csoportjában, akkor jöhet a rájátszás a jövő évi franciaor­szági vb-döntőért. A hazai "play off'-csatát is adná az MTV. Magyar-kupa és NB' I-es bajnoki mérkőzések?- A jövő héten, a későbbiek során ez is téma. Hogy mi lesz a végkifejlet, ennek jóslására nem vállalkoznék, de optimista vagyok.- A külföldön esedékes vb-se- lejtezők TV-közvetítése ügyében mi a helyzet? Elvégre lesz Svájc és Finnország ellen ilyen meccs 1997-ben.- Ez más terület. Az MTV a rendező ország szövetségével, illetve televíziójával tárgyal. Közvetíthet, ha megegyezik ar­ról - fejezte be Czékus Lajos. Kis előnyök, nagy várakozás A Barcelona edzője, Robson örült, Figo ámuldozott A csütörtöki első mérkőzése­ken született eredmények isme­retében az olasz Fiorentina és a spanyol FC Barcelona labdarú­gócsapata várhatja a legkedve­zőbb helyzetből a KEK-ne- gyeddöntő visszavágóit. A két együttes közül inkább az itália­iak bizakodhatnak, hiszen ide­genben 2-0-ra legyőzték a pon- tugál Benficát, de a katalán csapatnak szintén jó esélye van az elődöntőbe jutásra, mivel a svéd AIK Stockholm ellen 3-1- re nyertek Bobby Robson veze­tőedző játékosai. A norvég Brann Bergen és az angol Li­verpool találkozója 1-1-es dön­tetlennel ért véget, a Paris St. Germain és az AEK Athén ösz- szecsapásán pedig nem szüle­tett gól, így ebben a két pár­harcban még bármi lehetséges.-Ezúttal nagyszerű játékot nyújtottunk. Való igaz hogy karnyújtásnyira vagyunk az elődöntőtől, de a továbbjutás­hoz a visszavágón is helyt kell állnunk - mondta Claudio Ra- nieri, az olasz A-ligában mos­tanában gyengélkedő firenzeiek vezetőedzője. Nem véletlenül szomorkodott Manuel Jose, a Benfica szakvezetője, hiszen együttesének a hazai környe­zetben elszenvedett kétgólos vereség után óriási bravúr lenne a továbblépés.- Gólt kellett volna szerez­nünk. Az első harminc percben jól játszottunk, de három gól­helyzetet kihagytunk, ellenfe­lünk viszont két lehetőséget ér­tékesített - nyilatkozta Jose. Ál­talános vélemény, miszerint a visszavágón nehéz feladat vár a Paris St. Germainre. A 0-0-ás döntetlen után egészen biztos, hogy március 20-án megtelik az athéni stádion, a görögök szurkolóik bíztatása közepette várhatóan óriási lelkesedéssel játszanak majd. Sugar Ray Leonard folytatja Öt nappal a balszerencsés visz- szatérést követően - honfitársa, Hector Camacho ellen kiütéses vereséget szenvedett - a 40 éves amerikai Sugar Ray Leo­nard az ESPN-kábeltelevízió- nak nyilatkozva bejelentette: folytatni kívánja pályafutását.- Nem hagyom abba! Tu­dom, sokan mondják, Ray, te egy őrült vagy, elérhetetlen ál­mokat kergetsz én azonban tu­dom, mit teszek - mondta az öt­szörös világbajnok, aki szinte semmiféle ellenállást nem ta­núsított Camachóval szemben. Ennek ellenére váltig hangoz­tatta, nem akasztja szegre a bokszkesztyűit. Súlyos sérülése is merész elképzeléseinek mond ellent, hiszen a veterán a vádlijában izomszakadást szenvedett a Camacho elleni csatában.- Ez sem tántorít el terveim­től, tovább akarok és fogok is harcolni. Persze nem a bajnok­kal szemben kezdem újra. Fo­kozatosan szeretnék formába lendülni. Előbb előcsatározá- sokon veszek részt - mondta a televíziós beszélgetés során Sugar Ray Leonard, aki már öt­szörjelentette be végleges visz- szavonulását, de mindig meg­gondolta magát. „Vendégnap” az NBA-ben Képünk a Chicago Bulls meccsén készült. A bikák 111-69- re nyertek a San Antonio Spurs ellen. CHICAGO Öt mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi kosár­labda bajnokság (NBA) alap­szakasza. Az ötből négy talál­kozó a vendégek győzelmét hozta. A Hometsben, amely hosszbításban otthon nyert, Glen Rice 48 pontjával min­denkori egyéni legjobbját tel­jesítette a Boston Celtics el­len. Eredmények: Miami Heat- Washington Bullets 95-99, Philadelphia 76ers - Atlanta Hawks 104-117, Vancouver Grizzlies - New Jersey Nets 96-102, Los Angeles Clippers- Orlando Magic 93-94.- Nincs szükségünk Dennis Rodmanre ahhoz hogy meg­nyerjük a bajnoki aranygyű­rűket - nyilatkozta a Chicago Bulls „rosszfiújáról” Michael Jordan. - Tény, hogy jobbak vagyunk vele, könnyebb úgy játszani, ha ő is a pályán van, de amennyiben nagyon akar­juk, nélküle is nyerünk. Jordan azután nyilatkozott, hogy Rodmant idén már ne­gyedszer tiltották el sportsze­rűtlen magatartása miatt. Az NBA legvitatottabb egyéni­ségét Scottie Pippen nem érti, míg Luc Longley egyszerűen csodálja őt. Az eltiltások mindenesetre az edzőnek, Phil Jacksonnak okozzák a legtöbb gondot. Távollétében ugyanis nem tudja kire bízni a „piszkos munkát”. Fedettpályás atlétikai világbajnokság Világcsúcs az első napon PÁRIZS Pénteken Párizsban megkez­dődött a fedettpályás atlétikai világbajnokság. Áz első nap selejtezői során a férfiak 200 méteres távján Gyulai Miklós továbbverekedte magát. A férfi rúdugrók selejtező­jében Bagyula István a B-cso- portban kísérelte meg a to­vábbjutást. A világbajnoki ezüstérmes magyar versenyző azonban alaposan elmaradt 5.92 cm-es egyéni csúcsától, csak az 5.45-ös magasságot teljesítette. Ez pedig nem volt elegendő a továbblépéshez. A férfiak 400 méteres ve­télkedésében Kovács Dusán, a 6. futamban a második lett, így továbbjutott. * A dán Wilson Kipketer új világcsúcsot állított fel a 800 m-es férfi síkfutásban. Kipke­ter a párizsi fedettpályás vb-n az előfutamok során 1:43.96 perces eredményt ért el. Hässlert megoperálják KARLSRUHE A német labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Jupp Dervallt 70. születésnapja alkalmából nagy ünnepségen köszönti hétfőn a Német Lab­darúgó Szövetség vezérkara. Dervall 1978 és 1984 között 67 mérkőzésen dirigálta a német válogatottat. Ez idő alatt 45 győzelem mellett csupán 11 ve­reséget szenvedett el, s ugyan­annyi döntetlent ért el a csa­pata. Dervall a német válogatot­tat az 1980-as olaszországi Eb- n győzelemre vezette, míg 1982-ben a spanyolországi vb- n ezüstérmet harcoltak ki. A karlsruhei a St. Vincent kórházban - csakúgy, mint ta­valy novemberben - Michael Rustemeier operálja meg Tho­mas Hässler sérült lábát. A 83- szoros válogatott német labda­rúgó szárkapocscsontjában tör­tént hajszálrepedés. Hässlerre 1 legalább nyolchetes kényszer- pihenő vár. Jelentősen növekedett az ér­deklődés a VfB Stuttgart hazai mérkőzései iránt, amióta az együttes a várakozáson felül szerepel a német labdarúgó Bundesliga I. osztályában. A magyar válogatott Lisztes Krisztián jelenlegi csapatára egyre többen kíváncsiak, a Gottlieb-Daimler stadion ko­rábbi 30 ezres átlagnézőszáma 40 ezerre emelkedett. Ebben a szezonban már 510 ezer belépőjegy talált gazdára a stuttgartiak hazai Bundesliga- mérkőzésein. Forma-1: hajnali szerenád A McLaren „gumileltárral” is készül a rajtra Vasárnap hajnali 4 órakor kü- Forma-l-es autó motoija dü- lönös szerenádra ébredhetnek börög majd fel a messzi Mél­áz autósport szerelmesei: 24 boume-ben, és kezdetét veszi az Ausztrál Nagydíjjal az 1997-es szezon (MTV 1, RTL adja élőben). Mostanra már mindent tu­dunk a csapatok összeállításai­ról, karosszériákról, motorok­ról, régi és új versenyzőkről. Hallottuk a több, mint opti­mista jóslatokat, a fogadkozá­sokat. A legutolsó hírek közül ér­dekes, hogy a Bridgestone gumival hajtó Panis 7 mp-cel jobb időt futott esőben, mint Goodyear-osok - ezért néhá- nyan imádkoznak, hogy essen vasárnap. Az sem lenne sem­milyen szenzáció, ha a Prost vezérelte csapat mindjárt győzni tudna! Ugyanezen a barcelonai pá­lyán, már száraz időben, Häk­kinen futott 3 mp-cel jobb kört a tavalyi pole position-nál, ami megint csak a technikai fejlő­dés bizonyítja, no meg az állí­tólag.83 LE-s Mercedes motor erejét - dehát tudjuk rég, más egyetlen kört gyorsan meg­tenni, mint egy versenyen vé- gigémi... Az 58 körös Ausztrál Nagy­díj első 6 helyezettjére a kö­vetkezőt tippelte Stoll László-. 1. Villeneuve, 2. Alesi, 3. M. Schumacher, 4.Häkkinen, 5. Panis, 6. Berger. Az első, pénteki szabad­edzés eredménye: 1. M. Schumacher, 1.32.496; 2. Frentzen, 1.32.910; 3. Alesi, 1.33.255; 4. Villeneuve, 1.33.371; 5. R. Schumacher, 1.33.437; 6. Irvine, 1.34.157. A világbajnok Damon Hill a szerény 13. lett. M. K. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom