Új Dunántúli Napló, 1997. március (8. évfolyam, 59-88. szám)

1997-03-08 / 66. szám

Kultúra - Művelődés A pécsi egyetem tanára két angol kötet után most magyar nyelven is publikál az abszurdról. (7. oldal) Gazdasági Tükör APEH-árverés, avagy a végéhez közeledik az egykor szebb napokat látott szövetkezet története. (8. oldal) Sport: Forma-1 Itteni idő szerint vasárnap hajnalban különös szerenád ébreszti majd fel a Forma-1 szerelmeseit. (15. oldal) Torgyán a torlaszokról Iskolaügy: nem értik a lényeget? Még vidámak fotó. Müller andrea PÉCSVÁRAD Az FKgP választási támoga­tására hívta fel tegnap Tor­gyán József a nagygyűlés mintegy hétszáz résztvevőjét. Helyzetelemzéssel és a majdani kormányprogrammal foglalko­zott másfél órás beszédében a Független Kisgazdapárt elnöke Pécsváradon, a Művelődési Házban tartott nagygyűlésen. Ismertette Horn Gyulához írott levelét, és abba foglalt javasla­tait. Elmondta, az előző válasz­tásokon kevés szavazatot kap­tak Pécsváradon a kisgazdák, ezért is szerveződött ide a talál­kozó. A nagytermet megtöltő tömeg mintegy harmada tobor- zódott Pécsváradról. A többsé­get a környékből és Baranya távolabbi részeiből érkezők al­kották. Az Új Dunántúli Napló kér­Nemcsak az egyetemek pa­naszkodnak arról, hogy nem kapták meg az új közalkal­mazotti bértábla bevezetésé­hez az államtól a pénzt. Az egyházi gimnáziumok is ha­sonló cipőben járnak. A katolikus gimnáziumok igazgatói levélben fordultak az ügyben Gál Zoltánhoz, az Or­szággyűlés elnökéhez. Szerin­tük az egyházi oktatási intéz­ményeket hátrányosan külön­bözteti meg az állam azzal, hogy az 1997-es költségvetési törvény nem biztosítja az egy­házi fenntartású iskolák részére a közoktatási megállapodásban rögzített finanszírozást. így nem gondoskodik az itt tanító pedagógusok és alkalmazottak átsorolásának fedezetéről. Az igazgatók azzal érvelnek, hogy noha az egyházi iskolák­désére a párt­elnök a kö­vetkezőket mondta a Kisgazdapárt előrejelzései­ről: - 1990 augusztusá­ban, soproni beszédemben elmondtam, ha a kormányzat nem tesz meg mindent a mező- gazdaság talpra állításárért, traktorokkal fogják eltorla­szolni az utakat. Nem lehet úgy egy országot vezetni, hogy a négyötödét alkotó vidéki lakos­ságot figyelmen kívül hagyják. A kiút az, hogy a népet kell konszolidálni. Ez a megoldás, és ezzel elindulhat előre az or­szág egy felfelé menő, nagyon világos úton. Torgyán József a nagygyűlé­sen elmondta, az FKgP támo­gatja a Kiskőrösről indult gaz­datüntetést. G. O. ban tanítók nem közalkalma­zottak, mégis jár nekik az új közalkalmazotti bértábla sze­rinti fizetés. Az alkotmány ugyanis rögzíti a szabad iskola- választás jogát, és törvény írja elő, hogy a közoktatásban tilos hátrányosan megkülönböztetni az iskolákat fenntartójuk alap­ján. A Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma sem kapott bérfedezetet a központi költ­ségvetéstől a pedagógusok át­sorolásához - tájékoztatta la­punkat Kalász Gyula igazgató- helyettes. Sőt, a decemberi egyszeri keresetkiegészítő tá­mogatás sem jutott el hozzájuk, így az új bértábla alapján nem tudták még kifizetni a béreket. Az átsorolások ezért csak ad­minisztratív módon készülhet­tek el. (Folytatás a 4. oldalon) MAI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Világtükör Albright a bővítés híve. Ko­vács László szerint felül­múlta a várakozásokat ame­rikai útja: az Egyesült Ál­lamoknak eltökélt szándéka a NATO bővítése. 2. oldal Hazai Tükör Az MSZP országos elnök­sége azt szeretné, ha június­ban összehívnák a vezető kormánypárt kongresszusát. Katona Béla szerint elkép­zelhető, hogy Boldvai László helyett új pártpénz- tárnok megválasztását is kezdeményezik. 3. oldal Baranyai Tükör Megnyílt Pécsett a Gasztro-Expo 5. oldal Háttér - Riport Komló: holttá nyilváníttatta a férjét, hogy legyen miből etetni a gyerekeket és fizetni az OTP-tartozást. Egy nyo­morúságos, könnyes törté­net szomorú valóságunk igaz jellemzéseként. Kozma Ferenc riportja. 9. oldal PÉCS A városi közgyűlés csütörtö­kön döntött az istenkúti és az Egyetem utcai, illetve a Dol­gozók Általános Iskolájának megszüntetéséről. Az üggyel kapcsolatban a Köz­oktatási Bizottság elnökét, Troska Gyulát kérdeztük.- Mi indokolja ön szerint az érdekeltek felháborodását?- Ez politikai lobbyharcok eredménye. A hangulatkeltés, a politikai hisztéria fő oka az is­mert tények elhallgatása.- Többek szerint a bizottság nem volt eléggé alapos az elő­készítésben. Mi erről az ön vé­leménye?-Az előkészítés tavaly de­cemberben kezdődött. A közok­tatási bizottság három tagú, külső szakértőkből álló munka- bizottságot bízott meg a felmé­réssel. Három iskolaigazgató, Bódis Éva, Spolár János és Vonyó Jó- zsefné január elejére állí­totta össze azt az anyagot, melyet ké­sőbb a szak­mai szerveze­tek, majd pedig a pártok szakér­tői, a szakszervezetek is meg­ismertek. Az anyagban elvi kérdések szerepeltek.- Készült-e számítás arról, milyen gazdasági eredményt hoznak a megszüntetések, il­letve mennyi lesz az átszerve­zési, költöztetési költség?-Aki azt kérdezi, mennyi pénz marad, nem érti a lénye­get. Az ilyen átszervezések so­hasem hoznak azonnali hasz­not. Az eredmények a későbbi gazdaságosabb működésben és a szakmai többletekben mérhe­tők le.- Olyan hírek is lábra kap­tak, hogy az intézmények meg­szüntetésére azért volt szükség, mert a felszabaduló épületekre már megvannak a vevők, akik állítólag kapcsolatban is állnak egyes képviselőkkel.- Az ilyen felvetésekre az élet adja majd meg a választ. Persze, ha nem ilyen vevők akadnak, akkor azt fogják mondani, beijedtünk. Az épüle­tekről szólva elmondom, hogy az Egyetem utcai iskola csakis oktatási célokat fog szolgálni. A Dolgozók Általános Iskolá­jának épületét értékesítjük egyedül, ez azonban mindig is villa volt, nem iskola. Ebben az esetben el tudom képzelni, hogy lesz olyan vásárló, akinek 60-70 milliót megér majd.- Felvetődött, hogy Istenkút tagiskolaként elhal.- Ha ismét fel tudja tölteni a létszámát, nem tartom kizár­nak, hogy újra önálló lehet.-Mi lesz az Egyetem utcai Zsolnai-programmal, mely a városban csak itt működik?-A program a pedagógu­sokkal együtt költözik. Azt azonban tudni kell, hogy ez a módszer, mely a kiscsoportban folyó, egyéni fejlesztésen ala­puló képzés jó elveire épül, nyugaton is csak alapítványi vagy magániskolákban műkö­dik, mivel nagyon drága. Kér­dés, van-e jogunk túlfinanszí­rozni ezt, amikor az iskolarend­szerünk haldoklik.- Különböző fórumokon el­hangzott, hogy a Dolgozók Ál­talános Iskolájának közel 300 diákja nem fér el a szabolcsi is­kolában, ahol a termek jó része műhelyként működik.- A felnőtt hallgatók óra­számai kisebbek, három osz­tályban csak levelező képzés zajlik. A képzés az ifjúsági ko­máknak délelőtt, a többieknek délután folyik. Öt-hat tanterem ma is elég a számukra.-A mostani megszüntetések után fenyeget-e veszély újabb iskolákat?- Ilyen kemény lépésekre már nem lesz szükség. A háló­zat viszonylag jó átlaglét­számmal működtethető lesz. Hodnik Ildikó Gy. Hátrányosabb egyháziak Időjárás Ma alapvetően derült időre számíthatunk, sok napsütéssel. A néhány felhő ellenére eső nem várható. A pénteken időnként megerősödött északi szél ma számottevően mérséklő­dik. A legalacsonyabb -3, 1 fokos éjszakai hőmérséklet után a szombati legmaga­sabb hőmérséklet 13, 15 fok körül alakul. Részletes időjárás-jelen­tésünk a 4. oldalon olvas­ható. MÉSZÁROS ATTILA JEGYZETE A nők napja Jó reggelt! Gyere, szívem, ki­hűl a kávéd. A cukrot már bele­tettem, de nincs elkeverve. Mi­ért kérded, Lacika? Ott van, kisfiam, ahova tetted. És légy szíves a pirítót kikapcsolni, mert már érzem a a kenyér illa­tát. Reszeltem a szendvicsedre sajtot is, ha időd engedi, hozz délután tíz dekát, mert elfo­gyott. Gyorsan elmosogatok, utálom, ha tele edénnyel a mo­sogató, amikor hazajövök. Rendben van, tedd a komódra az ellenőrződ, mindjárt alá­írom. Mikor lesz a szülői érte­kezlet ? Csütörtökön 5-kor? Szólj apádnak, én éppen akkor leszek szövegszerkesztő tanfo­lyamon. Klárika, az isten sze­relmére, ha használod a parfü­mömet, kérlek, tedd vissza, ahonnan elvetted! Ugyanez vo­natkozik a piros garbómra is. Tudjátok, hogy szeretünk ben­neteket. Néha a csodálkozástól kerek szemmel: honnan még az illatotok, az erő vékony csukló­tokban, a fény a szemetekben? Jó napot mindenkinek! Gye­rekek, ma olyan szép napsütés van! Igazi március. Komolyan mondom nektek, még dolgozni is van kedvem! Valaki kotorá­szott az íróasztalomon, tegnap itt hagytam egy aktát, rózsaszín volt, nem látta valamelyikőtök? Malvinkám, 10-kor átmegyek a bankba, ha a főnök akkor ke­resne, mondd meg neki légy szíves azt is, hogy közben be­ugrók a pécsi kirendeltségre, megcsinálom nekik a havi el­számolást. Délre itt leszek. Szervusztok! Na, mi volt a suliban? Hazahoztad kisfiam, a tomacuccodat? Ki kell mos­nom. Kösz, Danikám, hogy fel­vágtad a hagymát, ha van tü­relmetek várni, egy óra múlva kész a vacsora. Hoztál sajtot, Lacika? Tedd a fotelre a kockás inged, reggelre kivasalom. Ha valami érdekes van a híradó­ban, szóljatok, belenézek. Mi­lyen film lesz utána? „A hét­köznapok hősei”! Talán majd máskor meg tudom nézni. Végre, vége ennek a napnak is! A vekker reggel fél hatkor szól. Jó éjszakát, kedvesem! Egy mosoly - nekünk FOTÓ: MÜLLER ANDREA T

Next

/
Oldalképek
Tartalom