Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-19 / 49. szám
1997. február 19., szerda Sport DUnántúli Napló 13 Sportvilág Barcelona. Késhegyre menő harc folyik a spanyol labdarúgó-bajnoki címért. Többen azt mondják, az üldözők igyekezete fölösleges, mert a Real Madrid elsőségét senki és semmi sem tudja megakadályozni. A nagy katalán kihívó, az FC Barcelona alelnöke, Joan Gaspart azt nyilatkozta: nem is csoda, hogy a Real Madrid lesz a szinte bizonyos befutó, mert az ibériai játékvezetők mindent megtesznek azért, hogy a „Bar- cának” halovány reménye se maradjon az ősrégi riválissal szemben. Isztambul. Pénzbüntetéssel sújtották Dániel Amokachit, a török Besiktas labdarúgó csapatának nigériai játékosát, aki a megadott időpontnál később érkezett vissza klubjához hazájából, ahol beteg édesanyját látogatta meg. Amokachinak 8 250 dollárt kell befizetnie a Besiktas pénztárába. Anaheim. Az Anaheim Mighty Ducks csapatának története során először nyílhat alkalma, hogy bekerüljön a Stanley Kupáért zajló rájátszásba az északamerikai profi jégkorongligában (NHL). A Hatalmas Kacsák mindössze két pont hátránnyal állnak a Nyugati-főcsoportban még éppen továbbjutó helyen álló Calgary Flames gárdája mögött. Legutóbb az Anaheim már az első harmadban „átgázolt” a két kulcsjátékosát is nélkülöző Edmonton Oilersen, és 5-1-re győzött. A záró játékrészben aztán alaposan elszabadultak az indulatok. A kanadaiak nem tudták elviselni a megalázó vereséget, és tömegverekedést provokáltak. A játékvezetők a csihi-puhi után nem győztek büntetni: az edmontoniakra összesen 88, míg az Anaheim hokisaira 55 percnyi kiállítást szabtak ki. Christchurch. Az angol krikettválogatott vezetője, John Barclay cáfolta azt a vádat, amely szerint egy brit játékos, Phil Tufnel cannabis - azaz indiai vadkenderből készült - cigarettát szívott volna az Új-Zé- landon fekvő Christchurch városka egyik vendéglőjében (a cannabis szolgál alapanyagául olyan kábítószereknek, mint amilyen a marihuana vagy a hasis - a szerk.)-Az utóbbi napokban sokat beszélgettem Phillel, és ő teljes mértékben megnyugtatott, hogy nem szívott kábítószeres cigit. Ezek komoly vádak, de teljesen alaptalanok - nyilatkozta John Barclay. Dallas. Ifjabb Ken Norton, aki profi amerikaifutballista, édesapja nyomán az ökölvívóring- ben is szeretné kipróbálni adottságait. A 188 cm magas, 111 kg súlyú sportoló a dallasi területi tornán, a Golden Gloves - azaz Aranykesztyűk - elnevezésű viadalon lép szorí- tóba. A papa, Ken Norton annak idején ökölvívásban a csúcsra jutott: a Boksz Világtanács (WBC) egykori nehézsúlyú bajnoka is volt. Daytona Beach. Jeff Gordon amerikai autóversenyző - alighogy megnyerte a Daytona 500 elnevezésű patinás viadalt - egy évre megválik győztes járművétől. A 24-es rajtszámú, több színben pompázó Chevrolet Monte-Carlót a daytoni versenypálya bejáratánál állítják ki, ott díszeleg majd egy esztendőn keresztül. ll Hí t i s ( 7623 Pét», Smbodtój »■ 2». T.L 30/423-446 RÁDIÓTELEFONOK Idén külön költségek merültek fel Országos érdek a magyar Forma-l-es futam Idén augusztusban immár 12 Forma-l-es autós gyorsasági a Magyar Nagydíjért. Ennek nap sajtótájékoztatót. MOGYORÓD Ezen elhangzott, hogy országos érdek a Magyar Nagydíj évenkénti lebonyolítása. Tavaly új csúcsot hozott az immáron évtizednyi múltra visszatekintő esemény. A Forma-l-es futam ideje alatt a budapesti és a fővároshoz közeli szállodák csaknem zsúfolásig megteltek. A 2001-ig biztosított mogyoródi versenyről 1996-ban 152 televíziós társaság közvetített. A Hungaroringre érkezett turisták a múlt esztendőben Ma. alkalommal rendezik meg a vb-sorozatba tartozó versenyt előkészületeiről tartottak teggyarországon 5-6 milliárd forintot költöttek. Csak a jegybevételekből 712 millió forint tiszta haszon folyt be, s csupán e tételből az idén már közel egymilliárdra számítanak. A stratégiai fontosságú sportesemény támogatása mellett döntött a kormány. Az állami támogatást három módon oldják meg. Ebben az évben promóciós munkákra 190, pályafenntartásra (csak karbantartás) 80, a leendő - és esetleges - veszteségek finanszírozására 150 millió forintot szánnak. A szükséges pénzeket az IKIM turisztikai és gazdaságfejlesztési célelőirányzatából teremtik elő. Az 1997-es nagydíjjal kapcsolatosan azonban külön költségek merültek föl. Bemie Ecclestone, a Forma-l-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetségének (FOCA) elnöke többletberuházási igénnyel lépett fel. Kérte például a pálya jobb megközelíthetőségének kialakítását, az infrastruktúra javítását, új autós boxok és liftek építését. Ezekhez a számítások szerint ezekhez mintegy 400 millió forintra lett volna szükség. Az IKIM azonban csak 200-zal tud hozzájárulni a fejlesztéshez. Ezt a többletjuttatást egyszeri beruházásként a kormány legutóbbi ülésén elfogadták. Fehérvári hokis sérelmek „Mi soha sem vonultunk le” A hétfő esti Álba Volán-Rice- land - FTC-Whirlpool bajnoki jégkorongmérkőzést (2-2) követően az Álba Volán-Rice- land szakosztályvezetése közleményt adott közre. Ebben a következők állnak: „Együttesünk decemberben még hatpontos előnnyel állt az FTC előtt a tabella második helyén, az egymás elleni mérleg döntő fölényt mutatott a javunkra. Úgy tűnt, minden rendben, ám a Kisstadionban, decemberben lejátszott, 4-4-re végződött találkozónk után valami megváltozott. A lefújást követően a ferencvárosi vezetők inzultálták a játékvezetői hármast, az eset sajnos következmények, szankciók nélkül maradt. Ezt követően a bírói működés tekintetében fordulat állt be a későbbi, számunkra rendkívüli fontosságú mérkőzéseken a döntő pillanatokban az ítéletek a csapatunkat sújtották. Eleinte nem tettünk észrevételt, ám a hétfői összecsapást követően úgy érezzük, fel kell emelnünk szavunkat. Méltánytalannak tartjuk, hogy rendre a kárunkra történnek a játékvezetői tévedések. Mi soha sem vonultunk le, nem fenyegettük meg a bírót, nem volt botrány a mérkőzéseinken, nem a játékvezetői működésben kerestük a hibát. Csak a február 17-én lejátszott bajnoki mérkőzés után érezzük úgy, hogy szólnunk kell, hiszen megfosztottak bennünket a győzelemtől. Igaz, mi csak egy 120 ezres város csapata vagyunk, szemben a főváros nagymúltú egyesületével, ám ennek ellenére korrektebb bánásmódot érdemeltünk volna. Légiósgólok, plusz Mracskó Az új év első válogatott góljait láthatták azok, akik a tatai edzőtáborban megnézték a magyar labdarúgó A-keret kedd délutáni edzőmérkőzését. Csank János csapata négy légiósgóllal (az ötödiket Mracskó szerezte) könnyedén legyűrte NB Il-es riválisát az idei első előkészületi meccsen. A-válogatott - Tiszafüred CityGáz 5-2 (4-1). Tata, 500 néző. V.: Szerémi. A mérkőzés góllövői: Torma (2), Lipcsei (11-esből), Mracskó, Klausz, illetve Ber- náth, Lugosi. Az Ausztriában szereplő Klausz László is befutott keddre, így mezt is húzott. A magyar válogatott összeállítása ez volt: Babos G. (Vezér) - Bánfi (Dragoner) - Kuttor (Geress), Keresztúri - Mracskó (Plókai A.), Lipcsei, Illés (Balog T.), Szekér (Szekeres T.), Egressy (Baranyi) - Klausz, Torma. Több olyan játékos nincs most Tatán, akikkel Csank számol később. Szinte lemosták a houstoniak a vendég atlantaiakat az amerikai férfi profi kosárlabda ligában, az NBA-ben rendezett mérkőzésen. A végeredmény: Houston Rockets - Atlanta Hawks 127-98. Látszik a titkos felvételeken Grobbelaar részegen fogadta el a pénzt LONDON A bundázással vádolt Bruce Grobbelaar, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Liverpool és Southampton egykori kapusa állítása szerint ittas állapotban volt akkor, amikor számára pénzt ajánlottak fel és ez a tárgyalásról készült titkos felvételeken is látszik. A legutóbbi meghallgatáson David Calvert főügyész csak annyit mondott a megvádolt labdarúgó érveiről, hogy azok védekezésként meglehetősen gyengék. Az ominózus, 1994 szeptemberében lejátszott Southampton - Coventry mérkőzésen a bundázással vádolt kapus már a találkozó második percében saját kapujába ejtette a labdát.: ,-Értsék már meg végre, hogy nem szándékosan, hanem véletlenül nyúltam olyan szerencsétlenül a labdához. A másik érvem ártatlanságomra az, hogy még 88 perc hátra volt az összecsapásból. Ennyi idő alatt bármi történhetett volna. A skót F.A. Kapáért játszott labdarúgó mérkőzésen a Celtic és a Hibernians csatája 1-1-es döntetlent hozott. Jelentős beruházások a DÉLHÚS Rt.-nél Johann Gierlinger Hazánk legnagyobb húsipari vállalkozása, a DÉLHÚS Rt. igen jelentős beruházásokat hajtott és hajt végre. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy a cég már a következő évezred kezdetének kihívásaira is felkészüljön. Johann Gierlinger, a DÉLHÚS Rt. termelési és műszaki igazgatója elmondta, az igazgatóság jelentős fejlesztéseket hagyott jóvá: a Délhús 2000 programra eddig erre az évre 700 millió Ft áll rendelkezésre, a termeléshez közvetlen kapcsolódó beruházásra 460 millió Ft, a termelésirányítást szolgáló számítógépes rendszer bővítésére 77 millió forintot fordítanak. Az elmúlt időszakban Pécsett és Baján egyaránt vágtak és daraboltak sertést és szarvasmarhát. Pécsett a marhavágást megszüntették, a Carni Liberator Bajára telepítését követően a darabolást is csak Baján végzik: abban az EU-minősítéssel rendelkező üzemben, ahol megközelítőleg 30 ezer állat vágására és darabolására van lehetőség. Sertéseket viszont kizárólag Pécsett vágnak, ahol az óránkénti kapacitás 200 darab. A beruházás során talán a legnagyobbnak és szakmailag is a legérdekesebbnek az úgynevezett friss hús centrum kialakítása ígérkezik. Nem könnyű feladat áll a tervezők, kivitelezők előtt, hiszen rövid idő alatt olyan épületet kell a magas higiéniai és technilógiai követelményeknek megfelelően átépíteni, majd berendezni, amelynek alapterülete tovább nem bővíthető. Olyan üzem „születik”, amely minden tekintetben megfelel az EU követelményeknek. Ennek érdekében a legkorszerűbb készülékekkel, berendezésekkel szerelik fel, s olyan komplett higiéniai eszköz családdal, amely a személyi és műszaki egészségügyi feltételeket képes teljesíteni. Mindehhez egyebek mellett önműködő ajtók, csizmamosóval ellátott automatikus kapu, nagy teljesítményű köténymosó, központi eszköz- és lánckesztyű fertőtlenítő tartozik. A nagyszabásű korszerűsítés egyik leglátványosabb része a már elkészült durva és finom daraboló vonal. Ez a technológiai eljárás úgynevezett fektetett elődaraboló rendszerre épül, ahol az állatok testtájának korrekt elvágását lézer fényjelzéssel ellátott körkések hajtják végre. A darabolt részek elszállítása a csontozóba, s a csont gyűjtése teljesen automatizáltan, szalag rendszereken keresztül történik. Ehhez a berendezéshez illeszkedik a horganyzott acélból készült magaspálya, amely a csontozót, a csomagoló, illetve a raktár helyiségekkel köti össze. Persze okkal merülhet fel a kérdés, a DÉLHÚS Rt.-nél eddig nem friss húst állítottak elő, illetve a készítmények nem friss húsból készültek? A termelési és műszaki igazgató hangsúlyozta, eddig, is friss hússal dolgozott a DÉLHÚS Rt., de a friss hús most más technológiai értelmezést takar. Nevezetesen azt, hogy az új szortimentben a levágott állatot rövid idő alatt feldarabolják, s feldolgozzák, aminek köszönhetően a hús aromaanyagai megőrződnek, a feldolgozás során pedig beépülnek a készítményekbe, növelve a minőséget. Hozzátette, ennek révén a DÉLHÚS Rt. megteszi az első lépést, hogy standard, azaz állandó minőséget nyújtson. Ennek az „állandó minőséget nyújtó” programnak a keretében olyan technológiai lánc is kialakul, amely lehetővé teszi, hogy az alapanyag tápanyagösszetételét is standardizálják. A pécsi fejlesztésekkel párhuzamosan jelentős változások valósulnak meg a bajai gyárban. Ezek közül is kiemelkedik az a pácoló üzem, amely elkészültét követően a legnagyobb kapacitású lesz az országban. A bajai beruházás következő szakaszában a sertésvágó helyén szeletelő-, csomagolóüzem, raktár létesül, a volt állatszállás helyén pedig egy teljesen új logisztikai központot alakítanak ki. A DÉLHÚS Rt., Magyarország legnagyobb hús- és húskészítmény gyára, s ezt a pozícióját szeretné is megőrizni: beruházásokkal, s magas minőségi követelményeknek megfelelő termékekkel. (X)