Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-15 / 45. szám

2 Dünántúli Napló Világtükör 1997. február 15., szombat Románia hazánkkal együtt tartana a NATO-ba Felhőtlen a katonai együttműködés Számos érv szól amellett, hogy Románia egy időben integrá­lódjék a NATO-ba Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal - jelentette ki hétfői debreceni látogatása előtt a román nemzetvédelmi miniszter. Hangja fakó volt... Borisz Jelcin egyelőre a helyén marad Hírcsatorna Népszavazást tartanak Szlová­kiában a pozsonyi parlament pén­teki döntése értelmében, hogy felméijék, vajon a lakosság tá- mogatja-e az ország NATO-tag- ságának gondolatát. Ugyancsak tegnap szentesítette a parlament a határokon kívül élő szlovákokról szóló törvényt, amely az előter­jesztő művelődési miniszter sze­rint hárommillió külföldön élő szlovákot hivatott kedvezmé­nyezni, főként amikor Szlovákia területén tartózkodnak. A holocaust áldozatainak pénzügyi megsegítése céljából Bemben Svájci Alap az Embe­riségért és az Igazságért elne­vezéssel szervezetet hoztak létre. A svájci bankok korábban már létrehoztak egy 100 millió svájci frankos segélyalapot a holocaust túlélői számára. Vnk Draskovics felesége el­fogadta, hogy őt jelöljék az Együtt ellenzéki koalíció irá­nyítása alá kerülő belgrádi vá­rosi vezetés végrehajtó bizott­sága elnökének. Amennyiben Danica Draskovics kapja meg a vb-elnöki tisztséget, akkor az komoly válságot okozhat az el­lenzéki koalíción belül. Újabb egy évig nemzetközi el­lenőrzés és a boszniai szerbek fennhatósága alatt marad Brcko észak-boszniai város - így hatá­rozott pénteken Rómában a nem­zetközi döntőbíróság. Ugyanak­kor két ember megsebesült egy pokolgépes merényletben, ame­lyet egy Brcko közelében lévő út menti étterem ellen követtek el. Túszcsere kezdődött a tá­dzsikisztáni Kalajnav körzetében. A Báhrom Szadirov vezette tá- dzsik ellenzéki csoport fegyvere­sei szabadon engedtek a fogsá­gukban lévő tizennégy túsz közül két nőt - az ITAR-TASZSZ, il­letve a Interfax hírügynökség tu­dósítóját - és az orosz televízió forgatócsoportjának vezetőjét. Hatórás űrsétát tartott a Dis­covery amerikai űrrepülőgép legénysége pénteken, és ezzel hozzálátott a kozmoszban hét éve keringő Hubble-űrtelesz- kóp felújításához. A nagyjaví­tás keretében még további há­rom váltást ütemeztek be. A négynapos űrszerviz több mint 350 millió dollárba kerül. Gyávasággal vádolja Európát Salman Rushdie, a világhírű brit író, amiért a kontinens or­szágai nem gyakorolnak elég hathatós nyomást Iránra az el­lene hozott, immár nyolc éve érvényben lévő, s az „iszlám meggyalázására” hivatkozó ha­lálos ítélet visszavonása végett. Irán a minap 2,5 millió dollárra emelte föl a Rushdie meggyil­kolásáért beígért vérdíjat. Victor Babiuc a két ország csatlakozási esélyeiről szólva hangsúlyozta, hogy a maga ré­széről őszintén hisz Románia NATO-csatlakozásának reális esélyében. Romániának sze­rinte előnyös stratégiai hely­zete van a NATO, annak keleti szárnya szempontjából.- Nem tudom - fűzte hozzá -, mennyire tudja a két ország kölcsönösen befolyásolni .egymás integrációját, de kije­lenthetem, hogy sajnálatos lenne és senkinek sem hasz­nálna, ha fékezné. Mi nem versenytársak, hanem partne­rek vagyunk ebben a tekintet­ben. Az alapszerződés és a tör­ténelmi megbékélés szellemé­ben Románia és Magyaror­szág kölcsönösen segítheti és kell is hogy segítse egymást az integrációs erőfeszítésben. Ha országaink politikai-ka­tonai fejlődése az euroatlanti szerkezetekbe való integrálódás felé tart, akkor természetes a ka­tonai felszerelés korszerűsíté­sében való együttműködés nö­velése is - mondta a miniszter. A közös román-magyar bé­kefenntartó egységre vonat­kozó, Adrian Severin román külügyminiszter decemberi budapesti látogatása során fel­vetődött javaslatról Victor Babiuc nem közölt konkrét részleteket, de a megvalósítás előkészítésében fontos lépés­nek nevezte a gyalogsági és a páncélos alegységek által vég­rehajtott közös hadgyakorla­tokat a két ország területén. Hasznos lesz majd a fran­cia-német közös egységek ta­pasztalatainak tanulmányo­zása is. A román-magyar katonai kapcsolatok a múltban is jól fejlődtek, mert mindkét fél nyílt párbeszédre törekedett. Ez vezet a gyanakvások elosz­latásához és a kölcsönös biza­lom légkörének kialakításához -fejtette ki Vicror Babiuc. Jelcin elnöknek nincs az ellen kifogása, hogy a duma pénte­ken határozatban kért jelen­tést egészségi állapotáról, rendelkezésre bocsátja az er­ről szóló információkat. Szergej Jasztrzsembszkij elnöki szóvivő egyúttal közölte azt is, hogy Borisz Jelcin a parlament két házának együttes ülésén, március 6-án mondja el szoká­sos beszédét, amelyben vázolja éves terveit. A szóvivő egyúttal cáfolta a Vek című moszkvai hetilap értesülését, miszerint Jelcin áprilisban lemondani ké­szülne tisztéről. Borisz Jelcin pénteki rádió­beszédében ellenezte az állam­főt széles jogkörökkel felru­házó jelenlegi alkotmány meg­változtatását. Jelcin, aki tüdő- gyulladása után először fordult Dzsibril Radzsub ezredes a palesztin biztonsági szolgálat parancsnoka Ciszjordániá- ban. Nagy szerepe van abban, hogy három héttel Hebron átadása után a város még mindig csendes és nyugodt A palesztin rendőrség főnöke 43 éves. Korábban egyike volt azoknak a fiatal radikálisoknak, akik döntő szerepet játszottak az Intifádában, a palesztin fel­kelésben. Ült is eleget - épp 17 évet - az izraeliek börtönében. Még tizenévesen került oda, mert gránátot hajított egy izrae­li dzsipre. A sors fintora, hogy mai főhadiszállása ugyanabban az épületben van, ahol egykor raboskodott... A legkorszerűbb elektrotech­nika bevezetését fontolgatja a brit futballszövetség. Nigel Allinson, a manchesteri egyetem tanára és munkatársai összeállították a harmadik év­ezred labdarúgóbírójának fel­szerelését. Ellátnák például rá­diótelefonnal, amelynek segít­ségével eldönthetné a vitás les­állást, ellenőrizhetné, hogy kellő távolságra áll-e a sorfal a szabadrúgásnál, s eszmecserét folytathatna a lelátón ülő fő- döntnökkel. A bíró parányi tévékészülé­ket is kapna, amelyen nyomban visszajátszhatok a vitás pillana­tok. Csuklóján abszolút pontos óra mutatná a mérkőzésből hát­ralévő időt, s a játékosok me­az ország lakosságához, erőtlen és színtelen hangon beszélt. A duma pénteken elvetette ugyan a Jelcin elnök leváltására vonatkozó kommunista határo­zati javaslatot, de elfogadott egy másik indítványt, amely arra kötelezi az egészségügyi minisztériumot, hogy Jelcin or­vosainak bevonásával március 1-jéig tegyen jelentést a tör­vényhozásnak az elnök egész­ségi állapotáról. A határozat moszkvai megfigyelők szerint újabb kihívás az elnökhöz, akit hírek szerint nagyon megvisel a képviselők támadása. A határo­zat annak jele, hogy a duma változatlanul napirenden akarja tartani az elnök - megrendült egészségi állapota miatti - le­váltásának kérdését, noha al­kotmányosan erre nincs joga a törvényhozásnak. Radzsub ezredes folyéko­nyan beszél héberül, jól ismeri Izrael történetét; tudását a bör­tönben gyarapította. Elítéltként, még a rács mö­gött lett a palesztin ellenállás egyik meghatározó alakja. A nyolcvanas évek közepén engedték szabadon, majd kiuta­sították Izraelből. A PFSZ tuni­szi főhadiszállására került, on­nan irányította az Intifádát, és egyre közelebbi kapcsolatba került Arafattal. A békekötés után őt bízták meg a palesztin rendőrség veze­tésével. Nemcsak Arafat, de az izraeli miniszterelnök, Benja­min Netanjahu is többször kifej­tette, hogy a hebroni béke sorsa Radzsub kezében van. FEB zébe épített chip révén megha­tározhatná pillanatnyi helyze­tüket. A nemzetközi labdarúgó­szövetség sajtófőnöke, Keith Cooper szerint semmi szükség a technikára, az érvényes szabá­lyok alapján a játékvezetőt illeti meg a döntés joga. Hasonló vé­leményt képviselnek a német futballblfák is. Akármilyen csa­lafinta elektronikával látnák el a bírót - mondják tapaszta­lata és sasszeme semmivel sem helyettesíthető. Bizonyíték erre, hogy olykor fél tucat tévé­kamera képével sem lehetne igazságot tenni a pályán. Kü­lönben is: a foci azért olyan népszerű sport, mert a meccs után napokig lehet taglalni az eseményeket. KUencveiLhárom kilométeres élőlánc. Dortmund mellett, Lünen városában két­százezren tiltakoztak pénteken a szénbányák tervezett bezárása és a tömeges elbocsátások ellen. A tüntetés során több helyen szakszervezeti zászlókat is elégettek. fotó: feb/reuter Új amerikai divat: kártérítési perek hátrányos megkülönböztetésért Jól jár az ügyfél és az ügyvéd is A Texaco, a legnagyobb amerikai olajvállalatok egyike arra kényszerült, hogy összesen 176 millió dolláros kártérítést fi­zessen 1377 színes bőrű alkalmazottjának, akik faji megkü­lönböztetés miatt indítottak pert munkaadójuk ellen. Az 1991-ben elfogadott pol­gárjogi törvény az Egyesült Államokban tiltja a hátrányos megkülönböztetést, és az igaz­ságszolgáltatás egyre nagyobb kártérítéseket szab ki a jog­szabály megsértőire. Sikerre számíthatnak a flo­ridai Publix ABC-üzlethálózat női alkalmazottai is. Azt pana­szolják, hogy őket csak a pénztárgépek mellé ültetik, míg a férfiak kapják azokat a munkaköröket, amelyekből gyorsabb az előrejutás. A State Farm nevű nagy biztosítótársaságot az esküdt­szék nemcsak elmarasztalta, amiért nőket nem alkalmazott biztosítási ügynökként, hanem kötelezte is, hogy a jövőben fele-fele arányban vegyen fel férfi és női munkatársakat ezekre a munkakörökre. A State Farm biztosító ügye azért is feltűnést keltett, mert a döntés lényegében csorbítja a vállalat független személyzeti politikáját. A cégek persze megpróbál­ják kivédem ezeket a beavat­kozásokat. Egyikük-másikuk biztosítást köt a perek ellen, ami lehetővé teszi, hogy leg­alább a kártérítés ne jelentsen terhet. Más munkáltatók vi­szont olyan nyilatkozatot írat­nak alá alkalmazottaikkal, amelyben azok kötelezettséget vállalnak, hogy nem fognak közösen keresetet benyújtani a vállalat ellen. A perek végét ennek elle­nére sem lehet látni. Egyebek között azért sem, mert szépen jövedelmeznek az új „divatot” meglovagoló ügyvédi irodák­nak: a sokmilliós kártérítések­ből számukra is óriás összegek jutnak. (heltai) Tizenhét évig raboskodott a palesztin rendőrfőnök Rábízták a hebroni békét Korszerű technikával látnák el a játékvezetőt Rádiótelefont a bírónak! A tokaji bor szerelmese Az angol szakíró és borász kanosokat is árul Sokan hallottak Tokaj-Hegyalján Hugh Johnsonról, hiszen az angol üzletember „beszállt” az itteni bortermelésbe. Most a német sajtó is felfedezte a nemes nedű alapos ismerőjét. A Die Welt című napilap ripor­tere fölkereste a londoni belvá­ros nevezetes üzletét a St. James Street 68. alatti házban. Hugh Johnson - a tulajdonos aki több könyvet is írt a té­makörben, nemcsak naprakész információval szolgál a világ legjobb borairól, hanem nép­szerűsíti is a kulturált pohara­zást. Ezért árul kancsókat, lopó­tököket, különleges poharakat, amelyekbe töltve jól érvényesül a bor aromája. Dühíti viszont, ha valaki - úgymond - az „egészsége érdekében” liter­számra vedeli a vörösbort, és ki nem állja, ha valaki jégkockát tesz bele. Az 57 éves férfit iga­zán a tokaji tudja lázba hozni. „A bolondja vagyok” - vallotta be a német újság riporterének. A rendszerváltozás után baráta­ival szőlőt vásárolt Tokajban, ahol a 17. századbeli tőkék még ma is teremnek. Gazdaságában hét-nyolcezer liter minőségi bor terem évente. Johnson első­sorban szakírónak tartja magát: „Nem üzleti megfontolás vezé­relt, hanem a hagyományápolás szándéka.” A sötét, aranyszínű folyadékkal megtöltött palac­kokat éppúgy igazi méhviasszal zárják le, mint egykor. „így őrzi meg az aromáját.” „A tokaji a legalkalmasabb arra, hogy vele fejezzük be a napot” - vallja a londoni férfi. „Jó, ha kéznél van a fotelben ülve az esti tévézésnél. Sokan úgy tartják a tokajiról, hogy desszertbor, pedig elsősorban önmagában és önmagáért ér­demes kortyolgatni.” Johnson persze nem csak egy irányban elfogult, hiszen van­nak más jó borok is a tokajin kívül. A hangulattól és az alka­lomtól függ, hogy mi kerüljön a pohárba. Ahhoz azonban ra­gaszkodik, hogy bármilyen le­gyen is a márka, ne palackból, hanem kancsóból kínálják a vendéget. Nemhiába van borá­szati boltja London belvárosá­ban... (toronyi) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Lesley-Anne Down Sarah Jessica Parker imádja az öltözőjét Evettkéből csinibaba lesz Simon Templar kocsit cserélt Steven Bauer gyakran gondol Melanie-re Tvr-hét - a Műsorújság ♦ 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom