Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)

1997-02-14 / 44. szám

1997. február 14., péntek Sport Dlmántúli Napló 19 Az angolok kikaptak a Wembley-ben, a spanyolok simán nyertek Körkép a világbajnoki selejtezőkről Az argentinok (csíkos mezben) mindent megtettek a győze­lemért Kolumbia ellen Fair Play-díjas tettek kerestetnek Pontosan harminc éve, 1967- ben jutalmazták meg első al­kalommal Magyarországon azokat a sportembereket, akik viselkedésükkel, tetteikkel példát mutattak, s a fair play követésére ösztönözték társa­ikat, környezetüket. „A becsületes játék az egyetlen út!” - hirdeti a Ma­gyar Olimpiai Bizottság is­mert jelszava, amely a sport egyik legnagyobb értékére, a fair play íratlan szabályaira emlékeztet és egyben annak betartására kötelez verseny­zőt, játékost, szakvezetőt, edzőt és nézőt egyaránt, min­denkit, aki a sport világában érdekelt. A Magyar Olimpiai Bizott­ság és a Fair Play Testület is­mét példaképeket, jutalma­zásra érdemes eseteket, tette­ket keres. Ezúton is kéri a szakosztá­lyokat, sportegyesületeket, sportági szakszövetségeket, önkormányzati sportigazgató­ságokat, tanintézetek képvise­lőit éppúgy, mint a sportese­mények látogatóit, a sport- kedvelőket, hogy hívják fel a bizottság figyelmét az elmúlt esztendő jutalmazására érde­mes fair play-tetteire. A rövid indoklással alátá­masztott javaslataikat legké­sőbb 1997. február 24-ig jut­tassák el a Magyar Olimpiai Bizottság címére (Budapest, 1118, Balogh Tihamér u. 4.). Magyar kézis esélyek Sportvilág Gent. Új világcsúcsot ért el Hichem El Guerrouj a genti fedettpályás atlétikai viadalon. A marokkói versenyző 3:48.45 perc alatt ért célba 1 mérföldön, s ezzel megjaví­totta az ír Eamonn Coghlan világrekordját, amelyet még 1983. február 27-én áhított fel. Weimar. Testi sértés, szemé­rem elleni erőszak és rablás gyanújával a weimari bíróság elé idézték Jörg Böhmét, a német Bundesliga I. osztályá­ban szereplő 1860 München labdarúgócsapatának játéko­sát. Böhme még 20 évesen, 1994 nyarán keveredett egy sötét bűncselekmény-soro­zatba, amikor fiatalokból álló társasággal kereste a könnyű pénzszerzés lehetőségeit. A bí­róság szóvivője egyéb részle­teket nem közölt az üggyel kapcsolatban, csak annyit jel­zett előre, hogy várhatóan feb­ruár végén születik meg az íté­let Böhmével szemben. Amszterdam. Sikeres bél­műtétet hajtottak végre Guus Hiddinksen, a holland labda­rúgó válogatott szövetségi ka­pitányán. Ha minden jól megy, Hiddinks készítheti fel a nem­zeti együttest a február 26-án esedékes, Franciaország elleni barátságos találkozóra. Róma. Salvatore „ Toto ” Schillaci a jövő évben vissza­tér Olaszországba. A 33 éves csatár, aki az 1990-es labda­rúgó világbajnokság gólkirá­lya volt, a japán profi bajok- ságban (J. League) szereplő Jubilo Iwatától a Palermóhoz igazol. A Palermo jelenleg a tizennegyedik helyen áll az olasz B-osztályú bajnokság­ban, így erősödhetnek. Az argentinoknak sikerült visz- szavágni a kolumbiaiaknak az 1993-ban otthonukban elszen­vedett 5-0-ás vereségükért. Pa­raguay is lopakodik. Kolumbia - Argentína 0-1 (0-1). Barranquilla, 60 000 néző. G.: Lopez (9.). Paraguay - Peru 2-1 (2-1). G.: Rivarola, Rojas ill. Pereda. A csoportban Kolumbia és Paraguay vezet, egyformán tizenhét ponttal, nyolc forduló után. A dél-amerikai zónában: Bo­lívia - Chile 1-1 (1-1). La Paz, 42 000 néző. G.: Soria ill. Gon­zalez. Az Európai 6. csoportban: Spanyolország - Málta 4-0 (2-0). G.: Guardiola, Al­fonso (2), Pizzi: A spanyolok vezetnek a jugoszláv válogatott előtt. A kontinensünkön legna­gyobb érdeklődéssel várt mécs­esét a 2. csoportban rendezték: Anglia - Olaszország 0-1 (0-1). London, Wembley-stadion, 75 000 néző, V: Puhl Sándor. G.: Zola. Cesare Maidini, az olasz labda­rúgó-válogatott szövetségi ka­pitánya valósággal dicsőíti já­tékosait az angolok felett, a londoni Wembleyben világbaj­noki selejtezőn aratott 1-0-ás siker után. A kapitány öröme teljesen érthető, bár ő játékosként is kel­lemes emlékekkel rendelkezik a „labdarúgás szentélyéről”, hi­szen 1963-ban az AC Milan já­tékosaként ezen a pályán nyert Európa-kupát.-Nagyszerű mérkőzés volt, tervszerűjátékunkkal egy nagy­szerű csapatot győztünk le - lelkendezett a kapitány, majd így folytatta: A legmélyebb el­ismeréssel adózom a játéko­soknak, ez az ősikerük volt, én8 mindehhez csak igen keveset tettem hozzá. Az olaszok győzelmükkel nagyot léptek a csoportelsőség felé, amely automatikus kijutást jelent a jövő évi világbajnok­ságra. Az angol kapitány, Glenn Hoddle - aki a tavalyi Eb után váltotta fel Terry Venablest - kisebbfajta filozófiai fejtege­téssel válaszolt:- Csatát vesztettünk, de nem történt katasztrófa. Sok mérkő­zés van még hátra, és az ola­szokra is biztosan nehéz pilla­natok várnak majd Grúziában és Lengyelországban. Termé­szetesen nagyon csalódottak vagyunk a vereség miatt. Ellen­felünk lépéselőnybe került és ha ezt sikerül kihasználnia, nyitva áll előtte az út a vb-döntőfelé. Magát a mérkőzést Hoddle így értékelte:-Ellenfelünk öt védővel állt fel és az ember ember elleni küzdelemben nagyon nehéz volt az olasz védelem mögé kerülni. Nem tudtuk feltörni az itáliai reteszt. Az angol vereséget részben magyarázhatja, hogy a házi­gazdákat sérülések is sújtották: a szövetségi kapitány az utolsó pillanatban kényszerült ki­hagyni a kapus Seamant, to­vábbá Tony Adamst és Paul Gascoigne-t. Február második hétvégéje is az európai kupák jegyében te­lik el a kézilabdázóknál. Szombaton és vasárnap a ne­gyeddöntők visszavágóit bo­nyolítják le, amelyeken két férfi és négy női magyar együttes érdekelt. Ezúttal négy honi csapat szerepel ha­zai pályán, kettő pedig ide­genben. Közülük a Fotex KC Veszprémnek, a HERZ-FTC­A hét végén rendezik a lég- fegyveres országos bajnoksá­got, amely egyben válogató a hónap végi varsói Európa-baj­nek és a Vasas-Drehemek is igen jó esélyei vannak a to­vábbjutásra, tulajdonképpen csak a Győri Keksz ETO KC helyzete tűnik reménytelen­nek. A legrangosabb sorozat­ban, a Bajnokok Ligájában a férfiaknál a Pick-Szeged egy- gólos hátránnyal utazik a visszavágóra, a címvédő FC Barcelona otthonába. nokságra. Pécsi résztvevők is lőnek. Az első napon a légpisz- tolyos, szombaton a légpuskás számokat bonyolítják le. Légfegyveres ob Tisztelt Baranya megyei Polgárok, pécsi lakosok! Töbh mint háromezer pécsi és' környékbeli család, vállalkozás tiszteli meg a Konzumbankot pénzügyeinek intézésével. A bank helyi fiókját megalakulása, 1989. tavasza óta vezetem. A kezdetekben még viszonylag is­meretlen Konzumbank neve azóta mind többek előtt cseng ismerősen, és szolgáltatásaink minőségéről is egyre többen győződnek meg személyesen. A Konzumbank, amely megalakulásakor a szövetkezetek fejlesztésére szakosodott, 1989- ben váltott profilt, s alakult át ker- eskedelmi bankká. Akkor elkezdett munkám legnagyobb elismerésének tartom, hogy ma már egyre több az olyan ügy­felünk, aki vállalkozásának, családjának szinte majd’ minden pénzügyével bennünket keres meg. Ez olyan nagymértékű bi­zalom, amelyre rendkívül büszke vagyok. Az ügyfelek érdekeinek védelmét egyébként is nagyon fontosnak ítélem. Mint a Kon­zumbank Felügyelő Bi­zottságának tagja fokozott figyelemmel tudom kísérni, hogy bankunk miként gazdál­kodik betéteseink pénzével. Hasonló megfontolásból vállal­tam tisztséget a Mágyar Pén­zügyi Gazdasági Ellenőrök Egyesülete Baranya megyei szervezetében, amelynek egy­ben alapító tagja is vagyok. A várost átszelő főköz­lekedési út melletti Ke­reskedők Házában lévő bank­fiókunk szolgáltatásai az elmúlt évek alatt folyamatosan bővültek. Különösen gyorsan vált népszerűvé a múlt év őszén bevezetett Családi Bank­számlánk, amely a kedvező kamatok mellett, a közüzemi díjak átutalásával egy sor időt rabló kötelezettség alól is men­tesítheti ügyfeleinket. A vál­lalatok, vállalkozók körében pedig a „házi bankfiókunk”, a BankVonal talált kedvező fogadtatásra. A számítógépes rendszert használó ügyfeleink véleménye szerint a BankVonal könnyen, megbízhatóan kezel­hető, és számos, a mindennapi üzletmenethez fontos infor­mációval is szolgál pénz­ügyeikről. A kamionosok, fuvarozó cégek, ^importáló vállalatok körében ugyancsak egyre is­mertebb, hogy néhány hónapja az ÁTI Depó Rt. cserkúti telep­helyén vámpénztárral állunk rendelkezésükre. Vámpénz­tárunkban minden, az árujuk elvámoltatásához szükséges befizetésüket helyben elin­tézhetik az ügyfelek. Bankunk, s ezzel együtt a mi fiókunk történetében is új le­hetőségeket nyitott, hogy 1995. nyarán jelentős mértékű alap­tőke-emelést követően, a leg­nagyobb hazai fejlesztési pénzintézet, a Magyar Fej­lesztési Bank Rt. tulajdonosunk lett. Az 1997. évi fejlesztési terveink mindegyikének célja az ügyfeleinknek nyújtott szol­gáltatások körének bővítése, színvonalának emelése. Termé­szetesen befektetési tanácsért is bárki fordulhat hozzánk, munkatársaim mindig meg­tiszteltetésnek veszik, ha segíthetnek eligazodni a pénz világában. Pergemé dr. Szabó Piroska fiókigazgató V» KONZUMBANK KONZUMBANK - Pécsi Fiók Rákóczi út 46. Tel.: 232-188 Pécsi Brendon Gyermekáruház 1 napostól 10 éves korig mindent egy helyen megvásárolhatnak a szülők Annyi bébi- és gyermekáru, játék, speciális kozmetikum, készségfejlesztő eszköz ke­vés helyen várja a kismamá­kat, szülőket, nagyszülőket, s természetesen a gyermeke­ket, mint a pécsi Brendon Gyermekáruházban. Aligha túlzás azt állítani, hogy a So­mogyi Béla utca 2. szám alatt, a távolsági buszállomással szemben igazi gyermekbiro­dalom fogadja a kicsiket és nagyokat. A kicsiket azért, mert segíthetnek a váloga­tásban, s hogy a játéksarok­ban a gyakorlatban is kipró­bálhassák a különféle játéko­kat, a nagyokat pedig azért, mert a két szintes áruházban egy helyen valóban megvá­sárolható minden, amire az 1 napos újszülöttől, a 10 éves korú iskolásig a lányoknak, fi­uknak szükségük lehet. Nem véletlen, hogy a Brendon Gyermekáruházat nem csu­pán pécsiek és baranyaiak keresik fel szívesen, sokan jönnek a szomszédos me­gyékből is. Mi az áruház titka? A szé­les választék mellett a kedve­zők árak, az udvarias, hozzá­értő kiszolgálás, s a minőségi áruk! A Brendonban a széles vá­laszték hangsúlyozása egyál­talán nem üzleti fogás. Baba­kocsiból 80-100 féle - Peg Peregő, Pierre Cardin, Ha- uck, Marco, Easteam, Chicco -, autósülésből a csecsemő kortól, 12 éves évesig 30 féle közül lehet válogatni (Römer, Hauck, Monbebe, Peregő, Brevi, Bébé Contort, Chicco, Marco). Bútorból Tisza Rt., Golden Baby, Fabio terméke­ket forgalmaznak a járókáktól, Römer az etetőszékeken át, az eme­letes ágyakig. Cumikból, ki­egészítőkből Chicco, Bébé Contort, Gerber, Avent, Nuk, Poupi, Comox márkák sora­koznak a polcokon, de bébi ételekért, italokért sem kell a szomszédba menni, mint ahogy a bébikozmetikumok - Penaten, Johnson & John­son, Zwitsal, Chicco, Sano- san, Sano - kínálata sem akármilyen. A ruházati cikkek- 50-150-es méret között -, a bakancsok, cipők, szandálok- 17-től, a 35-ös méretig - vá­lasztéka igen nagy, de az igazi meglepetést a játékok óriási kínálata okozza. A Chicco, Tomy, Disney, Little Tikes, Lego, Barbie, Ra­vensburger, Mega Bloks, Matchbox, Peregő akkumu­látoros autók és motorok, bi­ciklik, babák, társasjátékok, labdák, kül- és beltéri mű­anyag játékok, csúszdák, medencék, vízi játékok, készségfejlesztők sokasá­gának látványa a felnőttek számára is élményt jelent, hát még ezekkel játszani! A nyitásának egy évéhez közeledő pécsi Brendon Gyermekáruházban levásá­rolható az ifjú házasok hitel­levele, de, hogy nem csak ők keresik fel gyakran ezt a játékországot bizonyítja, már több mint 10 000-en hasz­nálják a törzsvásárlói kár­tyát, sok-sok forintot megta­karítva. A Brendon Áruhá­zak, így a pécsi is, minden hónapban jelentős kedvez­ményekkel várják a vásárló­kat, illetve gyakran szervez­nek olyan akciókat, ahol ér­tékes ajándékot lehet nyerni. Most például, akik február 28-ig Pampers pelenkát vá­sárolnak, a kisorsolásra ke­rülő nyolc, egyenként 34 000 forint értékű autóülésből nyerhetnek egyet. A Brendonban még tart a szezonvégi ruha-, és cipővá­sár vásár, amelyen 20-30-50 százalékos kedvezménnyel várják azokat, akik minőségi árukat - a Brendon csak ilye­neket tart - most olcsóbban szeretnének megvenni. Az áruház egyébként alkalmaz­kodva az elfoglalt apukák­hoz, csütörtökön nem a meg­szokott 18 óráig, hanem 20 óráig tart nyitva. (x) »

Next

/
Oldalképek
Tartalom