Új Dunántúli Napló, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-08 / 38. szám
1997. február 8., szombat Hazai Tükör Dünántuli Napló 3 Egészségtelen költségvetés Nem látszik biztosítva sem a béralkuban kötött egészség- ügyi béremelés, sem a várható infláció ellensúlyozása, mert az egészségbiztosítási költségvetés kisebb az ehhez szükségesnél. Ezt Gógl Árpád, a Magyar Orvosi Kamara elnöke jelentette ki a testület képviselőinek és a parlamenti pártok egészségpolitikai szakértőinek pénteki budapesti tanácskozásán. Az ellenzéki szakembereken kívül Szolnoki Andrea, az SZDSZ országgyűlési képviselője is úgy vélte, hogy az tb költségvetéséből nem lehet kifizetni az ígért 18 százalékos béremelést. Brunner Péter (MSZP) ugyancsak kételyeit hangoztatva kifejtette: ha úgy adódik, hogy pótköltségvetés válik szükségessé ezen a területen, akkor arról nem az év végén, hanem előbb kellene dönteni. Kulin Sándor (MDNP) szerint nincs tisztázva, hogy mi is az az egészségügyi reform. Utalt arra, hogy az érintett terület költségvetését nem a népjóléti, hanem a pénzügyi tárca készíti elő, és gyakorlatilag az illetékes miniszter ebbe vagy belenyugszik vagy lemond. Pusztai Erzsébet (MDNP) arról szólt, hogy a február 1 -jétől érvényes béremelésnek nincs meg a fedezete. Jelezte, hogy az egészségügyi intézmények a nem megfelelő jogi szabályozás miatt számos esetben törvénysértésre kényszerülnek. Csehák Judit (MSZP) megválaszolatlan kérdésnek nevezte, hogyan lehet úgy biztosítani a vidéki Magyarország számára az egészségügyi ellátást, hogy mintegy félmillió ember nem fizet hozzájárulást. MSZP: hétpárti tárgyalásokat a székházakról Egyelőre nem lesz kongresszus A hétpárti tárgyalások felújítását sürgeti a társadalmi szervezetek használatában lévő ingatlanok tulajdonjogának megnyugtató rendezése érdekében az MSZP országos elnöksége. Ezt a testület tegnapi ülését követően jelentette be Fedor Vilmos országgyűlési képviselő. A parlament 1990 óta fennálló mulasztásos törvénysértésének megszüntetése nem a szocialistákon múlik - hangsúlyozta a honatya. Éppen az MSZP kezdeményezésére kezdték újra az egyeztetéseket 1994-ben s jutottak el tavaly a parlamenti vitáig. Az utolsó pillanatban azonban az MDF visszavonta aláírását a törvénytervezetről és hasonló lépést fontolgatnak a kereszténydemokraták is. Kérdésünkre Fedor Vilmos kifejtette, hogy a kabinet által hamarosan újra beterjesztendő javaslat szerint a már 1990 előtt is működő, nagy befolyással rendelkező szervezeteknek, például a legnagyobb szakszervezeti tömörüléseknek automatikusan meg kellene kapniuk székházukat. Az elnökségi ülésen döntöttek arról is, hogy javasolják: a párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága - nemrég elhunyt elnöke helyére - saját soraiból egyelőre 6 hónapra válasszon utódot. így most nincs szükség a legutóbbi miskolci kongresszus küldötteinek ösz- szehívására. Takács Mariann Hó végére rendezi számláit az egészségbiztosító Gyógyfürdőzés hitelben Az egészségbiztosító - kérelemre - visszafizeti a pénzét mindazoknak, akik az ország gyógyfürdőiben az év elején tb-támogatás nélkül vették igénybe a szolgáltatásokat. A Budapesti Gyógyfürdő Rt. saját keretéből már hétfőn megkezdi a visszatérítést. A kormány néhány héttel ezelőtti döntése az ország egész területén minden biztosítottra vonatkozik. A kabinet - mint ismeretes - január 9-i ülésén foglalkozott a témával, és úgy határozott, hogy a szolgáltatások új támogatási rendszerének bevezetéséig, valószínűleg májusig a betegek továbbra is ingyen vehetik igénybe az ellátást. Arról is szólt a határozat, hogy akik időközben fizettek, azok visz- szakapják a jegyek árát. A visz- szatérítés azonban várat magára. Ennek az az oka - mint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékese elmondta -, hogy „még nem tisztázott a kompenzáció technikai lebonyolítása”. Várhatóan azonban a jövő hét végéig döntenek, és aztán már a betegek akár egy hét leforgása alatt kézhez kaphatják a pénzüket. Megtudtuk: sokan a díjnak csak 50 százalékát fizették ki. Természetesen nekik is visszaadják jussukat - szögezték le az egészségbiztosító központjában. (szalóky) A nyugdíjasok ragaszkodnak az emelés mai gyakorlatához Időskori járadék bevezetését tervezik Szolgálati időnek minősülnek a jövőben is a gyesen, gyeden, illetve a felsőoktatási intézményben töltött évek mindazoknál, akik ezt a jogosultságot a nyugdíjreform bevezetése, várhatóan 1998. január 1-je előtt szerezték meg. A bejelentés a nyugdíjas érdekképviseletekkel folytatott kormányzati egyeztető tárgyalás után tartott tegnapi tájékoztatón hangzott el. Tartalma érdemlegesen eltér az eredeti reformtervekétől. Ez a változás azt is jelezte - amit dr. Major Mária, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára szavakba is öntött -, hogy az új nyugdíjrendszer kidolgozói jó javaslatok esetén készek változtatni. A nyugdíjasok mindenekelőtt annak a kívánságuknak adtak hangot, hogy a nyugdíjak emelését a jövőben változatlanul a dolgozók nettó bér- növekedéséhez igazítsák, és ne kombinálják azt az árak növekedésével, mint ahogy a tervezetben szerepel. Az alacsony reálbér-emelkedés időszakában ugyanis már sok jutott az időseloiek az „együtt sírásból”, a gazdaság élénkülése nyomán nevetni is együtt szeretnének a keresőkkel. Dr. Major Mária elmondta: a reform eredményeképpen várhatóan jobb helyzetbe kerülnek majd az özvegyek, a termelőszövetkezeti járadékosok és az 1973 előtt nyugdíjba mentek. Bejelentette: megkezdték az időskori járadék rendszerének kidolgozását. A járadékban a 62 év feletti jövedelemnélküliek, illetve alacsony jövedelműek részesülnének, összege a mindenkori nyugdíjminimum legfeljebb 80-90 százaléka lenne. Az elképzelések szerint az idősek egy főre eső jövedelmének kiszámításánál a házastárs, illetve az élettárs jövedelmét figyelembe vennék. Ha bevezetik, 170 ezer idős embert érint az intézkedés. A költségvetésben a mai árak alapján számítva 8 milliárd forintot különítenek el erre a célra. (n. zs.) Nem szerencsés a szorgalmi idő gyakori megszakítása Síszünet vagy valami más? Sajátos új gyakorlat honosodott meg az iskolák egy részében: még szinte be sem fejeződik a karácsonyi vakáció, máris meghirdetik a téli szünet új vállfáját, a síszünetet. És a félévi értesítőosztást követően a gyerekek tanári kísérettel, néhány napra el is vonulnak sítáborba - nem ritkán külföldre.- A „síszünet” fogalma hivatalosan ismeretlen a közoktatásban - mondja Juhász József, a művelődési tárca főtanácsosa. -A rendtartásokban ugyanis csak a téli, a tavaszi és a nyári szünet szerepel. Ettől persze még lehet, s mint a tapasztalatok mutatják, van is síszünet. Az elnevezéstől függetlenül: nem bizonyos, hogy szerencsés a téli pihenőnapok után újabbakkal megszakítani a szorgalmi időt, noha ezt az igazgatók indokolt esetben megtehetik. A tanév rendjét szabályozó utasítás szerint a nevelőtestület a tanítási napokból - meghatározott pedagógiai célra - tízet tanítás nélküli munkanapként használhat fel az év során. Ebbe belefér a rövidebb síszünet is. Pedagógiailag minden bizonnyal megindokolható a síkirándulás jótékony hatása. De ennél több kárt okozhat, ha megosztja a diákközösséget például utazókra és otthon maradókra. Mert minden iskolába járnak olyan gyerekek, akiknek szülei nehezen vagy egyáltalán nem tudják előteremteni az ilyen túrák költségét. Persze, a rendhagyó téli vakáció hátterében több helyütt az áll, hogy az iskola pénztárcája is lapos. A síszünet valójában szénszünet, mert míg nem járnak be a gyerekek, nem kell az épületben világítani, fűteni. A főtanácsos szerint azonban az ésszerűen gazdálkodó iskolák a mai szűkös időkben sem kényszerülnek anyagi gondjaik effajta megoldására. Deregán Gábor Szivárgó szolgálati titkok Kiss Elemér: A félértesülések egy ügynek sem használnak Időnként heves vitákat kavar, ha egy dokumentum vagy dokumentumtervezet szövege idő előtt „kiszivárog”. Máskor meg azért tör ki vihar, mert egy-egy előkészítő tárgyalás, szakértői megbeszélés jegyzőkönyve zárt anyagnak minősül. A Miniszterelnökség közigazgatási államtitkárától, dr. Kiss Elemértől arról érdeklődtünk, hogy milyen ügyek sorolhatók a „titkos” kategóriába. A jogszabály az államtitkokat tartalmazó iratokra vonatkozóan rögzíti, hogy „szigorúan titkosnak” vagy „titkosnak” minősíthetők. A „szolgálati titok” megjelölés olyan Kiss Elemér fotó: feb iratokra kerül, amelyek lehet, nem tartalmaznak államtitkot, de idő előtti nyilvánosságra hozataluk az adott szervezet érdekeit sérti - mondja az államtitkár.- Kormányzati példával élve: előfordul, hogy egy-egy javaslatot, intézkedési tervet első, második, sőt harmadik olvasatban is tárgyal a kabinet, mert az előterjesztésen változtatni kell. Amíg az anyag az érlelés stádiumában van, nem nyilvános. Ugyanígy: nemzetközi tárgyalások esetében az eszmecserék eredménye a megbeszélések végén kerülhet nyilvánosságra. Mert aligha használ bármilyen ügynek, ha félértesülések, vizsgálati vagy tárgyalási részinformációk alapján tájékozódik róluk a közvélemény. (k. t.) Hírcsatorna Göncz Árpád köszöntése. Örülhetünk annak, hogy a köztársaság első polgára az ország legnépszerűbb embere. Örülhetünk annak, hogy elnökünk aktív résztvevője volt az antifasiszta ellenállásnak, és az 1956- os szabadságharcnak - köszöntötte Gál Zoltán házelnök tegnap Göncz Árpádot azon az ebéden, amelyet az államfő közelgő 75. születésnapja alkalmából adott a parlamentben. Villamosipari bérek. Előzetes megállapodást kötöttek pénteken az 1997. évi béremelésről a villamosenergia-iparban működő szakszervezetek és a munkaadókat tömörítő szervezet vezetői. Ennek alapján az idén 18 százalékos átlagkereset-növelésre kerül sor az ágazatban és a munkaadók törekszenek a szociális ellátások reálértékének megőrzésére. Még négy esztendő. Papp Sándor külügyi államtitkár és Wat T. Cluverius nagykövet, a Sínai-félszigeten állomásozó békefenntartó Multinacionális Erők és Megfigyelők főigazgatója pénteken aláírta azt a dokumentumot, amely az egyiptomi-izraeli határon állomásozó 41 fős magyar kontingens mandátumát további négy évre meghosszabbítja. Katonai mulasztás. 11 hivatásos katona hibáztatható azért, mert tavaly novemberben a honvédség csaknem fegyverzetével együtt adott el két MiG-21-es vadászgépet egy amerikai gyűjtőnek - jelentette be Kecskeméten Végh Ferenc, a hadsereg vezérkari főnöke, miután a lefolytatták a fegyelmi vizsgálatot. Ajánlat együttműködésre. Az APEH Üldözöttéinek Szövetsége (APÜSZ) pénteki sajtó- tájékoztatóján részt vett Kékesi László, az APEH elnöke is és együttműködést ajánlott a szövetségnek egy igazságosabb, tisztességesebb adóigazgatás megvalósítása érdekében. Nincs marhakor. Nincs ösz- szefüggés a szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalma és egy Pest megyei asszony januárban bekövetkezett halála között - szögezte le dr. Molnár Ilona megbízott országos tisztifőorvos az elmúlt napokban megjelent újsághírekre reagálva. Visszautasított százalék. A katolikus egyház álláspontjának megfelelően a hozzá tartozó szervezetek, intézmények, alapítványok sem fogadják el az adófizetők személyi jövedelemadójának egyszázalékos összegét - jelentette be pénteken Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodájának vezetője. Első filmért máris nagydíj Az elsőfilmes rendezők legjobb európai játékfilmjének járó nagy díjat Fekete Ibolya Boise Vita című alkotása nyerte a minap, holtversenyben egy jugoszláv művel.-Tudtam, hogy a magyar filmek fesztiválszereplésével foglalkozó Filmunió nevezte a Boise Vitát, mégis meglepődtem, amikor Franciaországból telefonon értesítettek a sikerről - mondta a rendezőnő. Közbevetésünkre, hogy filmje múltja alapján már hozzászokhatott az efféle meglepetésekhez, így válaszolt:- Igaz, már vehettem át díjat érte a Budapesti Filmszemlén, Szocsiban, Berlinben és Londonban is, de mégis: valójában minden új közegben elért siker Benn a köztudatban fotó: feb váratlanul éri az embert. Egy ilyen elismerés értékét növeli egyébként a díjasokat általában övező kitüntetett figyelem, és az, hogy a nevük bekerülhet a nemzetközi filmes köztudatba. Azzal a véleményünkkel, hogy a Boise Vita sikerének titka minden bizonnyal a benne szereplő, szeretetre méltó hősökben keresendő, Fekete Ibolya csak részben értett egyet. Szerinte az 1990-ben Nyugat felé indult, de Budapesten rekedt három orosz fiú kalandozása önmagában is izgalmas, de nem kevésbé az a rendszerváltás utáni nagyszabású „népvándorlás” hatása sem Európára. A címadás hátteréről megtudtuk: a főhősök egyike a KGST-piac árusaként, a másik egy rockklub zenészeként találja meg számítását. A klub neve: Boise Vita. Takács Mariann A nagymester két éve színes figurákról álmodik Pirul a király, sárgul a ló Sakktörténeti esemény színhelye lesz hazánk: február végén megkezdődik az I. Magyar Nyílt Nemzetközi Szivárványsakk Bajnokság. Mi ez a szivárványsakk? Kérdésünkkel a bajnokság fő szervezőjét, Adorján Andrást kerestük fel. A nemzetközi nagymester asztalán sorakozó bábuk olyanok, mint hagyományos társaik, csakhogy a bástyák (tornyok) zöldek, a lovak (huszárok) sárgák, a futók kékek, a királynők (vezérek) lilák, a királyok pedig pirosak (az ellenfelek eltérő ár- nyalatúak). A gyalogok fekete-fehérek.- A szivárványsakk egy, Amerikából a nyolcvanas években hazaköltözött festőművész, Suvada Pál ötlete. Jó két éve, hogy megismertetett vele, s pár nap alatt valósággal beleszerettem - mondja Adorján. Az első versenyt még 1994 ben megrendezték, de a mostani lesz az első alkalom, hogy teljes játékidőben, erős mezőny „keze alatt” vizsgáznak a színes bábuk. Hogy mi az előnyük feketefehér őseikkel szemben? Már az is, hogy szebbek, s a játék élvezetesebb velük. De még inkább az, hogy gyorsabb is. A tesztelések során bebizonyosodott, hogy a fekete-fehér bábuk helyzetének megítélése hatszor annyi időbe telik, mint a színeseké. Az állás távolabbról is könnyen áttekintJáték színesben fotó: feb hető. Ha így lépésenként csak 15 másodpercet nyerünk, az egy hosszabb csatában 20 perc. Ennyivel átgondoltabb lehet a parti. Tardos János