Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-05 / 4. szám

Vili. évfolyam, 4. szám 1997. január 5., vasárnap KÖZÉLETI LAP Halasztott vámfizetés: olajon csúszott el a parancsnok Még igazán meg sem melegedett a székében a dél-dunántúli vámparancsnok, máris eljárás indult ellene. December elsejé­vel kapta megbízatását a budapesti központból az egykori fő­osztályvezető-helyettes, de a rendőrségi „lefejezés” után fő­nixmadárként feltámadó nyomozók máris „olajszagot” kaptak - így jutottak el a regionális vámfőnökhöz. Szorgalmas, kitartó munká­juk eredményeként bukkantak a regionális vámparancsnoki tisz­tet betöltő egykori főosztályve­zetőre, aki ellen az a vád, hogy a halasztott vámfizetések enge­délyezését - enyhén szólva ­nem szakszerűen végezte. Egy­előre az Országos Rendőr-fő­kapitányság Központi Bűnül­dözési Igazgatósága nyomoz az ügyben, a parancsnok pedig előzetesben várja sorsának jobbra fordulását. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán na­gyon szűkszavúak a még nem bizonyított bűnüggyel kapcso­latosan. A vizsgálatot nem ők végzik, a részletekről semmit sem tudnak. Az egykori munkatársra is vonatkozik az ártatlanság vé­lelme: amíg nem bizonyosodik be a vád, addig a tiszavirág­életű beosztásban dolgozó re­gionális vámvezért is ártatlan­nak kell tekinteni. oldal) A betegek egy részét „szabadságra küldték” ✓ Életveszély Gunarason A tél a régi építésű lapostetejű házakat is életveszélyessé te­heti. Ez történt a Dél-Dunántúl egyik legpatinásabb gyógyfür­dőjével is, illetve annak 40 ágyas kórházi szárnyával. A te­tőn olyan vastag a jég, hogy az építészek szerint feltörni lehe­tetlen. A felső szint beázik, a jég kicsúszott az eresz fölé. A gunarasi létesítményt fel­ügyelő dombóvári kórház igaz­gatója, dr. Hajós Károly tegnap az Új VDN-nek elmondta, hogy a legnagyobb veszélyt a régi elektromos vezetékek okozzák. A bergman csöveken befolyt a víz, és bármikor előfordulhat, hogy az ott tartózkodók közül valakit halálos áramütés érhet. A kórház vezetése végül úgy döntött, hogy amíg a tetőt nem sikerül megtisztítani, és az áramütés veszélyét megszün­tetni, bezárja a kórházat. Szombaton máris hazaküldtek negyven szanatóriumi beteget. A súlyosabb betegeket a Dom­bóvári kórházban kezelik to­vább. (m‘2. oldal) Észveszejtő adótörvények Ugyan koránt sincs még itt sem a Kánaán, sem az adópa­radicsom, de ha így hala­dunk, lassan senki nem ismeri ki magát a jogszabályok dzsungelében. Ha mindent szabályozni aka­runk - semmit sem szabályo­zunk. Az Adótanácsadó Egye­sület dél-dunántúli elnöke, He- rich György azon a véleményen van: az adómódosításokkal csak a bérből és fizetésből élők jártak jól. Azért a magyart nem olyan fából faragták, hogy zavarba hozzák a nadrágszíj-meghúzás­ról híres adóguruk. Megtalálják annak a lehetőségét, hogyan le­het kedvezőbb feltételeket te­remteni a megélhetésre. Az em­lített adószakértő szerint a mos­tani adószabályozásban nincs semmiféle ésszerű tendencia, hacsak a költségvetés korlátlan bevételnövelését nem nevezzük annak. Az adójogszabályok eddig is rendkívül bonyolultak voltak, az idei szabályozók viszont annyi újdonságot hoztak a vál­lalkozások könyvelőinek, hogy most már a jogászokkal össze­fogva kell értelmezniük, mi mit is jelent. (<•‘5. oldal) Hajnalban jön a halál A halál minden formája önma­gában is misztikus dolog. Mégis elgondolkodtató, hogy épp a hajnali órák, egy új nap kezdete jelenti sok ember szá­mára az élettől való végső bú­csút. Hajnali halál, amit hirtelen halálnak is neveznek. Dr. Sárosi István, a Pécsi Orvostudományi Egyetem in­tenzív osztályán immár 22 éve dolgozó kardiológus megerősíti a halálozások hajnali halmozó­dásának tényét, de rögtön hoz­záteszi azt is, hogy az orvostu­domány ma már nem áll olyan értetlenül a jelenség előtt, mint néhány éve. A megoldás a Holter-moni- torban rejlik. ("*■ 3. oldal) Kisgazdák és radikalizmus Torgyán József kabinetfőnöke szerint „hétről hétre kártyavár­ként omlik össze a magyar-szlovák alapszerződés”. Horn Gyula és Kovács László bebizonyította, hogy nem képes Magyaror- , szág külpolitikai érdekeit képviselni - mondta Horváth Béla. Pokol Béla, a kisgazda elnök politikai főtanácsadója utalt arra is, hogy az FKGP 1998-ban - amennyiben hatalmi pozícióba v jut - radikális lépéseket tesz a közszolgálati médiánál. Eltűnt géppisztolyok - kétmilliós jutalom Összesen kétmillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezető­nek a II. kerületi Rendőr-főkapitányságról pénteken eltűnt ki­lenc géppisztoly ügyében a Belügyminisztérium, az ORFK és a BRFK. A rendőrség kéri, hogy aki a fegyverekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen a 07-es telefonszámon, vagy bármelyik rendőri egységnél. Árokba borult egy tartálykocsi Árokba borult egy baleset szenvedett, gázolajat szállító tartály- kocsi szombaton Zala megyében, a körmendi úton a márkusi leágazásnál. Az üzemanyagot egy Nagykanizsáról érkezett má­sik tartálykocsiba szivattyúzták át, a tűzoltók két daruval emel­ték ki az árokból a szerencsétlenül járt gépjárművet. otó: Müller Andrea Várakozás Mennyi mindenről is mesélhet­nének a női lábak! Kamaszkorukban mesélhet­nének a pipiskedő magakelle- tésről, később pedig a sokasodó sóvár férfitekintetekről, a társ­nők oda-odavetett, sokszor bi­zony irigykedő pillantásairól. Mesélhetnének a minden­áron felhúzott, ki tudja milyen megfontolásból éppen mindig a lehető legszűkebbre sikeredett cipőkről, a feszülő és állandóan leszaladó harisnyákról. Azután forró, vagy esősen hűvös, néha csúszós, csak rájuk váró utak­ról. Mesélhetnének egy ember­öltő munkahelyen, konyhában, szobában lerótt kilométereiről. S kell, hogy meséljenek a simogató becézésről is. Megérdemlik, hogy meg­hallgassuk a mesét. I )

Next

/
Oldalképek
Tartalom