Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-19 / 18. szám

1997. január 19., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Rémhír a sertésszállásról Mint a Délhús Rt. korábbi saj­tóanyagában is áll, a pécsi, bajai, alsómocsoládi üzemek közötti párhuzamosság elke­rülése végett döntöttek úgy, hogy a jövőben Pécsett törté­nik a sertésvágás és a durva darabolás. Baján egyesek ne­hezményezik a döntést, főleg azután, hogy - bár henteskép­zés van a városban -, számos alkalmazottat elbocsátottak, és úgyis az a terv, hogy a le­vágott sertést ide hozzák majd feldolgozni. Szárnyra kelt a hír, misze­rint a Délhús Pécsett szeretne nagy méretű sertéstelepet lé­tesíteni. Ugyan hivatalos megkeresés még nem érke­zett, de a pécsi városházán már hallottak a tervről. Az il­letékes alpolgármester azon­ban sietett leszögezni: a logi­kának ellentmond, hogy Pécs belvárosában erősítsék a ser­tésvágást, és épp Baján, a vá­ros szélén történjék a feldol­gozás. A munkával járó bűz és egyéb negatív tényezők semmiképp sem tennék lehe­tővé, hogy adott esetben meg­adják a sertésszállásra az épí­tési engedélyt. Brun József, a Délhús Rt. vezérigazgatójának szavai szerint azonban a kérdés aka­démikus, ugyanis:- Nem akarunk a városban új sertéstelepet létesíteni, mi­vel egyszerűen nincs is rá te­rületünk. A város vezetéséhez ez ügyben nem fordultunk, és nem is szándékozunk. Az igazgató szerint az a vád sem igaz, hogy a baranyai és Bács megyei kistermelők sertéseinek húsával elégedet­lenek lennének, mert zsíros, és kizárólag a Pankl és Hoff­mann cég tenyésztette serté­seket részesítik előnyben.- Minden húst megveszünk a helyi gazdáktól, nem vadít­juk el őket magunktól! Azt hiszem, onnan fúj a szél - így Brun József -, hogy Baján sokan nem tudják megemész­teni a létszámleépítést, illetve -stopot, pedig annak meg kel­lett történnie, és le is zajlott a maga törvényes útján. M. K. Mulat a magyar! Jávor Pál a homlokához kap, „ácsi!”-t kiált, s miközben a banda rázendít, cefetül el­kezdi ropni. Hol van ez már! Döröm- böző Géza szomorúan mondja: egy igazi cigány­banda 7 fő­ből áll, kell hozzá csel- lós, klariné­tos, de ma­napság a csupán négy­tagú, 65-75 éves zené­szekből álló kompániáját se hívják na­gyon, az idei báli szezonra egyetlen felké­rést sem kaptak!- Valaha egy bálban, a régi Pannóniában, minden sarok­ban külön banda húzta. Mi magunk is tudunk vagy 200 nótát, operettszámot, kerin- gőt. Talán az idősebb korosz­tálynak, akiket ez érdekelne, nincs pénze vendéglőkbe járni. A fiatalok meg inkább tanulják a divatos zenét, szin­tetizátoron játszanak és gitá­ron. A szakma kihalóban. Ugyanez a helyzet Tolnában, Somogybán is, legfeljebb a Balaton-parton van némi élet, de csak nyáron. Bornemissza Géza a Me­gyei Szórakoztató Zenei Központot vezette 15 éven át.-Valaha, még a 60-70-es években is, a Nádorban egy szimpla este úgy zajlott le, mint ma egy bál. Az emberek el­mentek vacso­rázni, és utána táncoltak, mert Pécsett több, mint 30 helyen - presszókban, ét­termekben - szólt az élőzene, egyszemélyes zongoristától egész kis zene­karokig. A tár­sadalmi szem­pontból is vizs­gálható változá­soknak persze nincs felelőse, nem lehet sen­kin se elverni a port a mostani helyzetért. Manapság - mint Varga Csaba szállodaigazgató mondja - az élőzene egyre drágább, miközben az éttermi forgalom csökkent. Egy-egy rendezvényre, esküvőre, bálra többnyire a rendezők hoznak már bevált zenekarokat. A kí­nálatban ugyan nincsen túl sok nívós együttes, ám az is igaz, hogy szinte falunként működnek lakodalmas zenét játszó kis zenekarok, melyek, ha kell, szalonzenét, táncze­nét és asztali muzsikálást is tudnak biztosítani. Méhes K. Nő a régióban a helyi adók súlya Pécs:- iparűzési- idegenforgalmi- építmény- gépjármű Bevezetett helyi adók Pellérd: Barcs: Dombóvár:- vállalkozói- - iparűzési - iparűzési kommunális -idegenforgalmi -idegenforgalmi- kommunális - gépjármű - vállalkozói­- iparűzési • vállalkozói- kommunális- gépjármű kommunális - gépjármű Kaposvár:- iparűzési- idegenforgalmi- építmény- gépjármű- kommunális- Nem a felemelt iparűzési adó miatt adják vissza Pécsett a vál­lalkozási engedélyeket! - szö­gezi le dr. Radocsai Csongor, a Polgármesteri Hivatal adóiro­dájának vezetője. Az önkor­mányzat múlt év végén emelte 1 százalékról 1,2 százalékra ezt az adónemet, amitől 1997-ben mintegy negyedmilliárdos többletbevételt remélnek. Nem kell azonban azoknak fizetniük, akiknek árbevétele nem éri el az 5 millió forintot, ahol pedig ezt meghaladja - véli a szak­ember - ki tudják fizetni a fel­emelt adót is. Pécsett idegenforgalmi és építményadót fizetnek a ma­gánszemélyek, itt marad a gép­járműadó fele (200 forint/100 kg), a legkomolyabb tételt pe­dig az iparűzési adó jelenti. Összesen mindez a város költ­ségvetésének mintegy 10 száza­lékát takarja. Minthogy Bara­nyában a pécsi „tétel” a megha­tározó, itt említjük: a megyék közötti összehasonlításban a bevétel nagyságát tekintve az alsó harmadban vagyunk. Barcson, ha kis mértékben is, de egyértelműen nőtt a helyi adó súlya. Az iparűzési- adón belül a kereskedőké 1 száza­lékra emelkedett, a termelőte­vékenységet folytatóké 3-ról 4 ezrelékre. Új adótétel ebben az évben az idegenforgalmi adó. Oka: az ágazatot szeretnék je­Hatásos és kellőképpen elret­tentő volt már a régi időkben is, ha valakit bűnei miatt nyilvá­nos megszégyenítésre ítéltek, kalodába csuktak, pellengérre állítottak. A bolti lopások az utóbbi években igencsak elsza­porodtak, így juthatott eszébe egy egri boltosnak, hogy fel­éleszti a régi hagyományt, s ki­függeszti a falra azoknak a ne­vét, akik az üzletből valamit el­emeitek. De bizonyára azok az italboltvezetők is a rossz példa erejével akarnak hatni, akik a hitelből fogyasztó kuncsaftok (Folytatás az 1. oldalról) Az első gombolós kis ingecs- kék vászonból készültek, a ’30- as évektől azonban már a mai­hoz hasonló ruhadarabot vásá­rolhattak a hölgyek vászonból, gumirozással. A ’40-es évektől napjainkig újabb és újabb anyagok jelennek meg a mell­tartó-piacon: a legnépszerűb­bek a csipkés, pamut és selyem fehérneműk, de a vagányabbak lentősen fejleszteni. Ezzel együtt is elhanyagolható tétel az összadó 80 millió forintjá­hoz képest az ebből eredő ösz- szesen 400 000 forint. Nem vál­tozott a kommunális és az építményadó. Barcson lakos­sági helyi adó nincsen. Dombóváron is nő a helyi adók súlya. Az iparűzésit most emelték 6-ról 8 ezrelékre, azok a vállalkozók, akiknek telephe­lye van, 300 forintot fizetnek négyzetméterenként, a város­ban vendégenként és naponként 150 forint az idegenforgalmi adó, 500 forintot kémek 100 ki­lónként a gépjárművek után, amiből 300 marad helyben. Az tartozásait kiírják a söntéspult fölé. A személyiségi jogok durva megsértése ez, amelynek egy demokráciában nem lenne sza­bad előfordulnia, nyilatkozta lapunknak Ritter Tamásné dr., az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baranya Megyei Szervezetének elnöke. A nyolcvanas évek közepén az érintett cégek, vállalatok ugyan kezdeményezték, hogy a visszaélések, lopások csökken­tése érdekében nyilvánosságra lehessen hozni a vétkesek ne­akár farmervászonból vagy bőrből készültet is hordhatnak. A melltartó mérete a végle­ges alapforma kialakulása óta egyre csökken. A kényelmetlen pántok lassan kikopnak a di­vatból. A jelenlegi trendek az ’50-es évek push-up melltartó­ira emlékeztetnek. Népszerűek a szivacsos, merevítős, egész­kosaras modellek, melyek megemelik a kebleket. A klasz­önkormányzat adókból eredő összbevétele 100 millió forint körül van, nem éri el az idei költségvetés 10 százalékát. Kaposváron a bevezethető hatféle helyi adóból ötöt kive­tettek, egyedül a vállalkozók kommunális adóját hagyták ki, attól tartva, hogy a munkanél­küliséget gerjesztené. A város adóbevétele 600 millió forint volt a 1996-ban, évente mint­egy 100 millióval emelkedett, vagyis itt is egyértelműen nő a helyi adók súlya, azzal együtt is, hogy az összköltségvetésnek csak alig több, mint 9 százalé­kát fedezi. Pellérd helyi adóból szár­vét, de a polgári jogászok és a Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség tiltakozására szerencsére mindez csak javaslat maradt. Amikor a boltos kifüggeszti a tolvajok névsorát, nemcsak ön­kényesen, az illetékes hatóság helyett jár el, de a szankció, amelynek hiányzik a jogi alapja, nincs arányban az elkö­vetett cselekedettel. A sértett az ombudsmanhoz, az Alkotmánybírósághoz for­dulhat, de polgári peres úton is védelmezheti személyiségi jo­gait. V. G. szikus alapszínek mellett, a legkeresettebbek a kék, a zöld és a bordó darabok. A fiatalab­bak kedvelik a világítós szatén melltartókat, melyekhez hason­lót talán nagyanyáink hordtak. Persze őseink már jóval ko­rábban feltalálták a melltartót, hiszen egy i. e. 400-ból szár­mazó krétai falfestményen már ilyen ruhadarabot viselnek az atlétanők. Rendes Z. mazó bevételeinek terve idén mintegy 3 millió forint: a kommunális, a gépjármű-, az iparűzési és a vállalkozók kommunális adójából ered. A községben a gépjárműadót 500 forintban határozták meg 100 kilogrammonként, ebből 300 marad helyben. Mindez össze­sen sem éri el a település költ­ségvetésének 7 százalékát, ami talán „könnyű” ahhoz, hogy a polgárok szavának súlya legyen a helyi döntésekben.- Minden egyes adóforintra rákérdezhet az állampolgár: mit csinált vele az önkormányzat? - válaszolja dr. Gáspár Jenó körjegyző. Mészáros A. Eladták a kastélyt A Tolna megyei Közgyűlés eladta a hőgyészi kastélyt a helyi önkormányzat jóváha­gyásával 170 millió forin­tért. Síkosság az utakon Tegnap Nagyatádon egy ke­rékpáros férfi eldőlt a nyá- kos úton, a mentő súlyos sé­rüléssel vitte el. Bonyhádon a jeges útfelületen megcsú­szott egy pécsi vásározó ko­csija, és árokba borult. Őt is kórházban ápolják. (cs) Hatoslottó-gála A Kaposvári Tanítóképző Főiskolában tegnap tartották a hatoslottó sorsolást. A gá­laműsorban fellépett Mikó István, Sasvári Sándor, Csengeti Otília és Kovács István. (t) Mesterek vizsgája Tolnában elsőként az aszta­losok kapnak mesterlevelet: 13-an. A képzés során kie­melt tantárgy például a pe­dagógia és a vállalkozás. Pellengéreket a boltokba? A cicifíx centenáriuma Amerikai katonák civil ruhában A hazánkban állomásozó amerikai katonák civil ru­hában hagyhatják el ezentúl a bázisokat - adták hírül az amerikai parancsnokság képviselői. A katonák a ré­szükre szervezett buszjára­tokon, illetve bérelt autók­kal mehetnek be a lakta­nyákból, illetve Taszárról Kaposvárra. Várhatóan na­ponta 100-150 katona láto­gatja majd meg a somogyi megyeszékhelyt. Érvényben marad viszont az a rendelet, miszerint tilos az amerikai hadsereg tagjai­nak a bázisokon kívül a sze­szes ital fogyasztása. A közeljövőben Taszáron vonják össze erőiket a Ma­gyarországon lévő béke- fenntartók. (f) Megelevenedett mese. Megkezdődtek térségünkben is a farsangi jelmezbálok. A sok mai divatos szerelés, így a Superman, a robotok, a szamurájok, a dinoszauruszok között igazán üdí­tően hatott a Grimm-mesekönyvekből kilépő Hófehérke, társaival a hét törpével, akiket Pé­csett, a Szivárvány Gyermekház farsangján fényképeztünk. fotó: laufer László Sértetteket is keres a siklósi rendőrség A lakossági bejelentés alap­ján állították elő a siklósi rendőrállomás járőrei azt a két villányi illetőségű sze­mélyt, akikhez hamarosan három társuk is csatlakozott. A „csapat” - eddigi vallo­másaik alapján - alaposan gyanúsítható két tucat pince és hétvégi ház betöréssel, melyeket az év vége óta a szoborpark és Villány kö­zött követtek el, általában ajtóbetörés módszerével. Mint Maros István rendőr­százados elmondta a balhé­ból származó cucc egy ré­szét - tv-t, Siesta gázkályhát és más használati tárgyakat- Villányban, Márokon, il­letve Illocskán foglalták le a zsaruk. Az öt fős banda számláján szerepel továbbá a Terra Kft. sérelmére elkö­vetett alkatrész- és gázolaj lopás is, több mint 200 ezer forint kárértékkel. Az adat­gyűjtés tovább folyik, a rendőrök feltételezik, hogy a csapat az eddig bevallott bűncselekményeken kívül jóval többet követett el. Az ügy pikantériája, hogy a rendőrség ez alkalommal sértettek után is nyomoz, ugyanis a tél miatt többen hosszabb ideje nem látogat­ták hétvégi házukat. Kótány

Next

/
Oldalképek
Tartalom