Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-17 / 16. szám

8 Dtinántúli Napló Gazdasági tükör 1997. január 17., péntek Százmilliót pályáztat a kamara Gazdaságfejlesztő forrásokat közvetít a gazdasági önkormányzat A szervezet felállását követően 1996-tal sikeres esztendőt ha­gyott maga mögött a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparka­mara (PBKIK). A gazdasági önkormányzat megyei szervezete minden olyan gazdasággal kapcsolatos állami és közigazgatási feladatot átvett, amit a törvény előírt, és mára közel százféle szolgáltatással, jelentős összegű gazdaságfejlesztési források­kal áll ügyfelei rendelkezésére. Az elmúlt esztendő mérlegét dr. Síkfői Tamás, a kamara titkára vonta meg. RÖVIDEN Gazdasági fórom Pé­csett. Az éves adóbevallá­sok és tb-változások témá­jában rendez egész napos gazdasági fórumot január 30-án Pécsett a Vezetési Tudományos Társaság Ba­ranya. A rendezvényen a résztvevők megismerked­hetnek az új adó és tb fo­galmakkal, kötelezettségek­kel, a fórum külön foglalko­zik az egyéni vállalkozók és kistermelők személyi jöve­delemadójának és számvi­teli kötelezettségeinek új­donságaival. Szakértők is­mertetik a társadalombizto­sítási változások teljes anyagát. Afórum program­jával kapcsolatban bővebb tájékoztatást ad a VTT Ba­ranya a 224-024-es telefo­non, illetve a 227-044-es fa­xon. (k) Változó vámok. Több lé­nyeges pontban is változnak a vám- és a vámtarifatör­vény előírásai július 1-jétől, hangzott el egy tegnapi kon­ferencián. Az év közepén várhatóan megszűnik a je­lenleg 6 százalékos vámpót­lék. Egyidejűleg vám-visz- szatérítési tilalom lép életbe, ami jó néhány hazai cégnek okoz majd veszteséget. Hamis védjegyek. Az 1500 milliárd forintot kitevő kiskereskedelmi forgalom­nak immár 30 százalékát is eléri a feketekereskedelem. Ez 200 milliárd forintos ki­esést okoz a költségvetés­nek. Károsulnak a márkatu­lajdonosok és a fogyasztók is, hiszen a feketekereskede­lemben árusított cikkek többsége hamisítvány, de­rült ki a Magyar Védjegy Egyesület tegnapi fórumán. Árfolyamok vágtája. Át­lépte az 5000 pontos határt csütörtökön a Budapesti Ér­téktőzsde részvényindexe. Nem végleges adatok sze­rint 205 pontos Bux-emel- kedést eredményezett az ár­folyamok vágtája. Csúcsok sorozata született ezen a na­pon is. Még a kárpótlási je­gyek is elérték a 700 forin­tos árfolyamot. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 277,57 Görög drachma (100) 66,58 Német márka 103,98 Olasz líra (1000) 106,76 Osztrák schilling 14,78 Spanyol peseta (100) 124,31 USA-dollár 165,11 H- A mögöt­tünk álló két év valóban erőteljes fej­lődést hozott a kamara éle­tében. Ez ta­valy már nemcsak a szervezet bővülésében, hanem a tevékenység eredményessé­gében is megmutatkozott. Gaz­dasági önkormányzatként si­kerrel tudtuk befolyásolni az országos és helyi gazdasági jogalkotást, sok esetben sikerült elhárítani a gazdálkodók szá­mára hátrányos elképzeléseket. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy néhány esetben nem járt eredménnyel törekvésünk, szakmai egyeztetésünk. Iga­zunk bizonyítását ilyenkor sem adjuk fel, most például az or­szágosan is vihart kavaró Űr­ügyben fordulunk jogorvosla­tért az Alkotmánybírósághoz. Hogy milyen reményekkel? Sajnos, a kormány egy sor esetben követ el mulasztásos törvény sértést azzal, hogy nem módosítja az alkotmányelle­nesnek ítélt jogszabályokat, ahogy egy kamaránkban járt alkotmánybíró mondta, norma­szerű normaszegés folyik Ma­gyarországon.- Megalakulása évében a kamarát számos vád érte a vál­lalkozók részéről, többen ma is csak egy, a kiadásaikat növelő szervezetet látnak a gazdasági önkormányzatban. Ön milyen­nek látja most a kamara meg­ítélését?- A helyzet nagyon sokat változott. A közjogi kamara megalakulásakor, pontosan a vállalkozói terhek mérséklése érdekében, a gazdasági önkor­mányzatok képviselői nem ja­vasolták a tagdíj beszedését az első évben. Mivel ez elkerülhe­tetlennek látszott, szerettük Több mint ötven baranyai ag­rárszakember vett részt kül­döttként a Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Szövet­ségének szerdán rendezett fő­városi közgyűlésén. Közülük Margittai Miklóst, a Baranya Megyei TESZÖV titkárát kér­tük meg: értékelje röviden a közgyűlésen történteket. volna elérni az összeg leírható- ságát a vállalkozók adójából. Egyik sem sikerült, és a vállal­kozók sokáig nem azt hibáztat­ták, aki ezért' felelős, hanem azt, akivel végrehajtatták a jog­szabályt. A helyzetről sokat el­árult, hogy a korábban egyhan­gúan megszavazott kamarai törvénnyel szemben tavaly már csak 4 szavazaton múlt a par­lamentben, hogy a tagdíjakat levonhassák adójukból a vál­lalkozók. Ilyen tekintetben és az ügyfelekkel szemben is kez­denek tehát beérni erőfeszítése­ink, úgy érzem, kedvező fo­lyamat állt be munkánk megíté­lésében.-Miként változott az elmúlt évben a vállalkozóknak nyújtott kamarai szolgáltatások köre?- A törvény rendelkezései ál­tal sok tekintetben hatóságként, ugyanakkor számos más vonat­kozásban kedvezményes szol­gáltatóként szerepel a kamara. Ma már a gazdaság képviselői között egyre többen tudják, hogy kereskedelemfejlesztés, kereskedelemtechnika, innová­ció és szakképzés területén kö­zel százféle szolgáltatással ál­lunk az érdeklődők rendelkezé­sére. Emellett az elmúlt évben külkapcsolataink folyamatos bővítésével párhuzamosan si­kerrel építettük ki Euroinfo Center kontaktpontunkat, felál­lítottuk a gazdasági ügyekben gyorsított ügymenetben eljáró kamarai állandó választottbíró­ságot, és létrehoztuk a gazdaság tisztaságát felügyelő etikai bi­zottságot is. El kell, hogy mondjam: ez utóbbinak nagyon sok munkája van, rengeteg üggyel foglalkoznak a bizottság tagjai.- A szolgáltatásokon kívül milyen segítséget tud nyújtani ügyfeleinek a kamara?- A legfontosabb talán a gazdaság szereplői számára je­- Nagy várakozás előzte meg a közgyűlésen az új földműve­lésügyi miniszter felszólalását. Elégedetten nyugtázhattuk, hogy Nagy Frigyes elfogadta a MOSZ helyzetelemzését és ér­tékelte, hogy Nagy Tamás MOSZ-elnök negatív felvetései mellett a kormányzat pozitív lépéseit is megemlítette beszé­lentős kérdések befolyásolása. A gazdasági önkormányzat működésének már az elmúlt évszázadban is komoly hagyo­mányai voltak Magyarorszá­gon, sajnos azonban, a 45 évnyi kihagyás csaknem teljesen ki­ölte ezeket. Újra kell tanul­nunk, hogy az eredmény érde­kében közösen kell tisztázni, egyeztetni törekvéseinket, majd utána egységesen kell' képvi­selni azokat. Mint már említet­tem, a mi esetünkben is megin­dult ez a folyamat, amin sokat kell még dolgoznunk. Van azonban a segítségnyújtásnak ennél konkrétabb formája is. Működésének első évében a PBKIK közel 50 millió forint értékben nyújtott támogatást Baranya megye vállalkozóinak kereskedelemfejlesztési, inno­vációs és szakképzési témakö­rökben. Idén ez a keretösszeg már a 100 millió forintot is megközelítette, amit kapcsolat- rendszerünk révén további pá­lyázati lehetőségekkel tudunk bővíteni tagjaink számára.-Az idei év milyen újdonsá­gokat hoz a PBKIK működé­sébe?-Terveink szerint mintegy 500, különböző témájú rendez­vénnyel járulunk hozzá a me­gye gazdasági életének pezsdí­téséhez. Februártól már nem­csak Pécsre korlátozódik kama­rai tanácsadói szerepünk, az előre megadott időpontokban minden városban tartunk majd tájékoztatókat az érdeklődők­nek. Ennek az évnek az esemé­nye lesz az ügyfélszolgálati irodánk átalakítása, ahol gyak­ran napi 200-nál is több betérőt fogadnak munkatársaink. Az új iroda nemcsak tágasabb lesz, de lehetővé teszi majd az ügyfelek szeparált, diszkrét kiszolgálását is. Fontos előrelépést jelenthet majd a munkánkban a vállalko­zókat kiszolgáló egyablakos rendszer bevezetése, ami pilla­natnyilag a törvényhozás lassú­sága miatt késik. Ebben az új szisztémában a hozzánk for­duló vállalkozó minden, gazda­sággal kapcsolatos hivatalos ügyét egy helyen el tudja in­tézni. Kaszás E. dében. A miniszter egyik leg­sürgetőbb feladataként az ag­rárdiplomácia megerősítését említette, és mint mondotta, e téren már meg is tette az első lépéseket. ígérete, hogy a fel­gyorsítják az agrártörvényke­zést és a jövőben szorosabb együttműködést alakít ki a tárca az érdekképviseletekkel. B. N. Baranyaiak a MOSZ közgyűléséről Az új, négy köbméter űrtartalmú olasz kemence fotó: Tóth Beruház a Zsolnay Rt. Üj kemencét állítottak be a gyárban A hét elején új égetőkemencét helyeztek üzembe a pécsi Zsolnay Porcelángyár Rt-nél. Az olasz berendezés 75 millió forintjába került a cégnek.- Három szempontból is kedvező eredményt várunk a modem technológia alkalma­zásától - számolt be a beru­házásról dr. Csikós Anikó ve­zérigazgatónő. - Az új ke­mence többletkapacitást je­lent a gyár számára. A föld- gázüzemű, energiatakarékos berendezés működtetése a költségek mérséklését is lehe­tővé teszi, és alkalmazásával reményeink szerint minőség- javulás is elérhető. Ebbe a kemencébe az égetés szem­pontjából kényesebb, kézi fes­tésű öblös dísztárgyak, tálak, vázák kerülnek majd. A tavalyihoz hasonlóan az idei év év is számos újdonsá­got hoz a cég életében. Az ügyvitel és a logisztika terüle­tén most vezetik be az új in­tegrált számítógépes rend­szert, ami a termelésirányí­tásban júniusban debütál majd. Februárban érkezik az üzembe az új tányérgyártó gépsor. Év elejétől a cég kö­zépvezetői menedzsertanfo­lyamon bővítik ismereteiket, a kézi festői munkakörökbe pedig még most is tart a ta­valy meghirdetett létszámfel­vétel. K. E. __________A VILÁG PIACAIN_________ O lcsó a napraforgóolaj Az Agrograin Rt. elemzői szerint a nemzetközi búzapia­cokon a múlt hét végén köz­zétett amerikai termésbecslés jelentős áremelkedést ered­ményezett. A piaci szereplő­ket leginkább a búza vetéste­rületének 7 százalékos csök­kenése lepte meg. Legjelentő­sebben - 15 százalékkal - a gyengébb minőségű lágybúza vetésterülete csökkent. Az USA szójababtermését sokkal kisebbre taksáló előre­jelzések a szójapiac erősödé­séhez vezettek. Ez hatott a napraforgóárakra is, bár az árerősödés mértéke itt vissza­fogottabb volt. Mindenesetre az a szokatlan helyzet állt elő, hogy mind a szója-, mind a repceolaj ára a napraforgóolaj jegyzése fölé került, s ez újabb lökést adhat a naprafor­góolaj forgalmának. Wágner Katalin Akció lapelőfizetőink részére! Az AS-M Brm Irodája, mint az Új Dunántúli Napló kiadója 10 %-os ENGEDMÉNNYEL, ’97-BEN IS FOLYTATJA AKCIÓJÁT APRÓHIRDETÉSEK MEGJELENTETÉSÉRE Az akciót igénybevehetik mindazon magánszemélyek, akik folyó hóra érvényes lapelőfizetési számlával rendelkeznek. Az akció az alábbi hirdetésfajtákra vonatkozik: ingatlan, lakás, bérel-kiad, adás-vétel, gépjármű, vegyes, ill. a fentiekre vonatkozó üzleti hirdetések, állást keres, eltartót keres, albérletet keres Kérjük a hirdetés feladásakor vigyék magukkal az Új DN lapelőfizetését igazoló számlájukat és személyigazolványukat. KERESSENEK FEL BENNÜNKET! Csitult a pénztáralapítási láz Munkáltatók és munkavállalók egyaránt a törvényre várnak Tavaly összesen 288 önkéntes kölcsönös biztosító pénztár ala­kult, amelyek összvagyona az előzetes becslések szerint eléri a 20 milliárd forintot, taglétszámuk pedig az 500 ezret. A pénz­tárak nagy része nyugdíjpénztár. Egészségügyi pénztárból 35 működik a pénzpiacon, mindössze 1100 körüli taglétszámmal. Gyengéné Szuróczki Zsuzsa, a pénztárfelügyelet elnöki ta­nácsadója a rendelkezésükre álló adatokat elemezve el­mondta: a megalakult pénztá­rak tagdíjakból, hozamból és eszközértékesítésből származó összbevétele tavaly a harmadik negyedévben meghaladta a 4,6 milliárd forintot. A pénztárak működési költsége a bevételek mintegy öt százaléka. Ezek a költségek várhatóan nem fognak csökkenni, mivel a vagyonnövekedés következté­ben egyre több pénztárnak kell vagyonkezelőt alkalmaznia. A pénztárak befektetéseinek megoszlását elemezve látszik, hogy a vagyon meghatározó ré­szét tavaly is állampapírokba fektették. A kockázatosabbnak számító befektetések közül ta­valy a részvények is nagyobb szerepet kaptak, mint egy-két évvel korábban. A munkáltatók és a tagok kétharmad-egyhar- mad arányban fizették a tagdí­jakat. Ez az arány 1995 év vé­gén még 50-50 százalék volt. A munkáltatók jelentősebb mértékű hozzájárulása részben annak köszönhető, hogy a kor­mányzat a költségvetésből 1,5 milliárd forintot juttatott erre a célra, amelynek egy része már eljutott a pénztárakhoz. Az ön­kéntes nyugdíjpénztárak mű­ködésének ösztönzését a kor­mányzat a hárompilléres nyug­díjrendszer kialakítása szem­pontjából is fontosnak ítélte. A rendelkezésre álló nyilván­tartások szerint jelenleg 17 ön­kéntes nyugdíjpénztár taglét­száma haladja meg az ötezret. A legnagyobb, 25 ezres taglét­számú közkassza a Villamos- energia-ipari Nyugdíjpénztár, ezt követi a 20 ezer tagnál töb­bet számláló Országos Közle­kedési Nyugdíjpénztár, majd a 13 ezret meghaladó taglét­számú OTP Nyugdíjpénztár. A Pécsi Tömegközlekedési Rt. pályázatot hirdet nyugdíjazás miatt megüresedő KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére Főbb feladatok:- részvétel a társaság stratégiájának kidolgozásában- rövid- és középtávú tervek készítése, tervteljesülések értékelése- bérelszámolási, munkaügyi, adatfeldolgozási tevékenységeket ellátó osztály irányítása Felvételi követelmények- felsőfokú közgazdasági végzettség- szervező és kommunikációs készség- számítástechnikai ismeretek Szakmai vezetői gyakorlat előnyt jelent. A pályázatokhoz kérjük mellékelni: • a részletes szakmai önéletrajzot • a végzettségeket igazoló okiratok másolatát • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt SZÁMÍTÁSTECHNIKUS, RENDSZERGAZDA munkakör betöltésére Főbb feladatok:- korszerű vezetői információs rendszer kialakítása- a társaság különböző munkaszervezeteinél jelentkező adatfeldolgozás kialakítása és összehangolása- a munkaszervezetek hatékony működéséhez szükséges programok megírása, működő programok továbbfejlesztése- részvétel a társaság informatikai fejlesztésében Felviteli követelmények:- programozói szervezői végzettség- Foxpro, Clipper programozói ismeret- NOVELL hálózat működtetői ismeret Cím: Pécsi Tömegközlekedési Rt. Majoros Csaba gazdasági igazgatóhelyettes 7623 Pécs, Rét u. 49. A pályázatok beadási határideje: 1997. január 31. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a 72/214-818-as telefonszámon adunk további információt. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom