Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-12 / 11. szám
1997. január 12., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 Befürdő gyógyhelyek A gyógyfürdők társadalombiztosítási mértékének megnyirbálásával is kezdődik a már jól ismert játék. Bejelentették, hogy míg a tavalyi év végéig a gyógyfürdőutalványok és fürdőkórházi kezelések 100 százalékos tb-támogatást élveztek, 1997. január elsejétől ezt 50 százalékkal csökkentették. Ami azt jelentené, hogy ezentúl a betegek fizetik a fürdőkúrák felét - illetve fizetnék, ha lenne miből! A panaszokra máris új kormányrendeletben reagáltak, új terminust hirdetve: március 31-ig marad minden a régiben, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Dr. Keszthelyi Béla harkányi főorvos arról panaszkodott, hogy már az új év első napján is számtalan előjegyzett beteg telefonált: kénytelen lemondani a kezelésről, mivel idős nyugdíjasként nem áll módjában még a fele pénzt sem kifizetni! (Egy 15 jegyből álló fürdőkúra akár több ezer forintra is rúghat.) Arról nem is szólva, hogy míg eddig félévente egyszer lehetett beutalót kérni, a fordított arányosság kedvéért ezt is felezték, és most már csak évi egy kezelés jár.- Nekünk évi 9-10 millió forint bevételt jelentenek a fürdőbetegek - mondta a főorvos. - A tervezett új helyzetben két dolgot tudunk csak mérlegelni: vagy lemondunk a betegeinkről és velük együtt az utánuk járó megállapított pénzről is, vagy lenyeljük a páciensek által fizetendő részt, és akkor a tb még mindig kifizeti a nekünk járó milliókat. Akkor az emberek jöhetnek továbbra is térítésmentesen. Hogy mi lesz áprilistól, most még csak találgatni lehet. Szerintem mindenképpen módosul majd a rendelet, és a rehabilitáció továbbra is teljes térítést kap. A többi páciens, aki fürdőutalvánnyal érkezik, gyógyúszásra, iszap- kezelésre, kádfürdőre, azt hiszem továbbra is számíthat rá, hogy csökkenni fog a támogatás mértéke. Azt azonban nem hinném, hogy ezek után ez 50 százalékig menne. M. K. A betegek még nem fizetik a fürdőkúrák felét FOTÓ: MÜLLER ANDREA Ingyen vízum dollárért Az Amerikai Egyesült Államok 1990-es Bevándorlási és Honosítási Törvénye lehetővé teszi évente 55 000 ember részére a bevándorló vízum megszerzését, sorsolás útján, több vízumot juttatva azon területeknek, ahonnan a jelentkezők száma alacsony. Európából az idén csak az Egyesült Királyság és Lengyelország polgárai kénytelenek kimaradni a vízumlottóból, mi, magyarok, mint eddig minden évben, jelentkezhetünk. (Az eljárás részleteit keddi lapunkban már részletesen közöltük.) Az USA követségi tájékoztató külön felhívja a figyelmét mindenkinek, hogy a programban történő részvétel díjtalan. Épp ezért a magukat hirdető közvetítők vagy ügyvéd igénybevétele a jelentkezés benyújtásánál kizárólag egyéni döntésen alapul.- Azt hiszem, a jelentkezés feltételeinek segítség nélkül is eleget lehet tenni, ha követik az utasításokat. Azok az érvényes jelentkezések, melyek akár közvetlenül a jelentkező, akár egy közvetítő révén kerülnek benyújtásra, azonos eséllyel indulnak a sorsoláson - mondta el lapunknak a budapesti amerikai konzulátus egyik munkatársa.- Saját ügyfeleinktől tudjuk, hogy fejenként 50 dollárt kémek különböző amerikai és honi vállalkozások az „ügyintézésért”. Persze, hogy valójában elküldik-e a papírokat, nem derül ki, mivel kizárólag a nyerteseket értesítik a későbbiekben. Tehát viszonylag kockázatmentes üzletről van szó. M. K. Kábítószer az autóban Tizennyolc, amfetamint tartalmazó kisebb csomagot találtak a rendőrök Budapesten egy autó rutinellenőrzése során - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeletese szombaton a távirati irodát. Mint tudatták: a járőrök pénteken, a déli órákban, a Ferenc körút 6. szám előtt állították meg B. Ferenc gépkocsiját, amelyben az igazoltatást követően - a vezetőülés alatt - fehér porral töltött csomagokra bukkantak. Az amfetamin az 1930-as években vált ismertté, mint asztma-ellenes szer, illetve az orrcseppek összetevője. Jellegzetes hatásai miatt - a koffeinnél tízszer erősebb - sportolók is gyakran használják doppingszerként. MTI Pécsi szívcentrum-dobbanások Névtelen és fölvállalt üzenet a megsértett professzorhoz Botrány a javából! Már az Internetre is feljutott egy cinikus és névtelen üzenet, amire a neves pécsi orvos-író, a POTE Intenzív Therápiás Intézetének kardiológiai osztályát vezető dr. Sárosi Ist\’án válaszolt. A Pécsi Orvostudományi Egyetem kontra Korompai ügyről, a pécsi szívcentrum ügyéről van szó. Mint az közismert, Pécsett kellőképpen megalázták dr. Korompai Ferenc szívsebész professzort. Ugyanakkor a szakma - a magyar Szakmai Kollégiumot is beleértve - még ma sem hiszi el, hogy az Amerikából jött neves szakembert így „fölfalhatta” az egyetemikisvárosi miliő. Bár a Szakmai Kollégium titkárának egy - még a botrány kirobbanása előtti - megjegyzése figyelemre méltó: „Nincs nap, hogy ne érkezne riasztó hír a pécsi kardiológiáról!”- Sárosi úr! Ki volt tulajdonképpen Korompai professzor?-Az orosz elnök szívműtétjéhez is szakértőnek meghívott DeBakey tanítványa, a szakma egyik legjobbja. Amiről kevesen tudnak: szűk tíz hónap alatt száznegyven beteget operált. S milyen műtéteket vállalt föl! Tessék megnézni a műtéti naplót: hatos bypassok - a bypas- sokat összekötő többszörös billentyűcserék Nyugat-Európá- ban sem tartoznak a rutinműtétek közé. Vagy mondjuk a negyedik napos szívinfarktusos betegnél akutan kialakult kamrai septumruptura operációját hány szívsebész meri fölvállalni - s ez a betegünk ma is él! Korompajval nem „csak” szívsebészt kapott a POTE, hanem világszínvonalút!-Nekem úgy tűnik, hogy az Internetre küldött levelében nem csak Korompai érdekében fogalmaz. A pécsi szívcentrum agóniájára is figyelmeztet.-Gondoljuk csak végig! A szakma legjobbjával egy új iskola teremtődhetett volna meg Pécsett, a szívsebészet rangos központja, amely az egyetem és a város hírnevét öregbíti. Mindez derékba tört, s a zalaegerszegi Papp Lajos profesz- szor meghívásával - ő igazából csak két-három év múlva érkezik Pécsre, hiszen Zalát nem hagyhatja cserben -, éveket veszítünk. Mondjuk ki: Zalaegerszegről nem lehet a pécsi centrumot irányítani.- Ön gátlástalanságot, rossz- indulatot, az önkritika hiányát látja a háttérben, én pedig azt gondolom: szakmai torzsalkodások áldozata lett Korompai.- Való igaz: az egyetem vezetése a látszat-magabiztossága ellenére nem áll a helyzet magaslatán. Válsághelyzet van, s kérdezem: akad-e a kialakult helyzetre válságkezelő csomagterve a POTE vezetőinek? Kétlem, hogy lenne. Hiszen nem látom, hogy a történtek okaira kíváncsi lenne bárki is „házon belül”, s hogy felelősségre vonnák a felelősöket. Akik kacagnak a markukba, s ma is ott dolgoznak, abban a közegben, melyben elintézték Korompait.- A végkövetkeztetés valószínűleg: eső után köpönyeg.-Tudnia kell: az egyetem belső nyilvánossága is hiányzik ez ügyben, s valós információk híján a dolgok erősen manipulálhatók. Legalább öntsünk tiszta vizet a pohárba. Koznia Ferenc „Nemszeretem” színház Úgy tűnik, hogy a Tolna Megyei Közgyűlés és a Szekszárdi Német Színház között egyre mélyül a válság. Az önkormányzat részéről már két éve elhangzottak bírálatok a színház gazdálkodásával kapcsolatban, az 1996-os év utolsó közgyűlésén pedig már megrovás fegyelmi büntetésben részesítették az igazgatót, aki ellen most is a gazdálkodással kapcsolatos vádak fogalmazódtak meg. „Ügy” akkor lett, amikor a közgyűlés zárt ülésen tárgyalta a fegyelmit és onnét kiszavazta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának jogi ügyekkel foglalkozó alelnökét, aki a kisebbségi ombudsmanhoz fordult. Kaltenbach Jenő kisebbségi szószóló elmondta, hogy szerintük ilyen esetekben a kisebbség képviselője jelen lehet a tárgyaláson. Valószínű, hogy a Német Színház ügyében nem csak ezt az esetet vizsgálják, hanem átnézik a megyei ön- kormányzat és a színház közötti kapcsolatban is a kisebbségi törvény betartását. Hazafi Megújul Dombóvár közvilágítása Megújul ebben az évben Dombóvár közvilágítása. A város és a DÉDASZ által kötendő szerződés szerinti ötvenötmilliós beruházás az energiatakarékos fényforrásoknak köszönhetően a számítások szerint hét év alatt térül meg. (d) Bonyhád húsz éve város Tavasszal ünnepli Bonyhád várossá avatásának huszadik évfordulóját. A több napos rendezvénysorozat kulturális és sportprogramjainak megszervezésére az ön- kormányzat ideiglenes bizottságot állított fel. (d) Kirabolták a Csitaonicát Egy rendezvény után reggelre kirabolták a bajai Csitaonicát, a Bunyevác Katolikus Olvasókört. Hang- technikai eszközöket vittek el, mintegy 100 ezer forint értékben. Egyre sürgetőbben merül fel a közintézmények védelmi rendszerének kiépítése, mert Baján sorra rabolják ki az óvodákat, iskolákat és a művelődési házakat. Kálmán Imre szobra Siófokon A neves zeneszerző szobrát Siófok Millennium-parkjában állítják fel az idei balatoni szezonkezdésre. Az egész alakos kompozíció Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, s a tervek szerint a park zenepavilonjába kerül. (a) Német kisebbségi önkormányzati nap A német kisebbségi önkormányzatok 1995. januárjában alakultak meg. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata ebből az alkalomból minden év januárjának második szombatját a magyarországi német önkormányzatok napjává nyilvánította. Első országos ünnepüket tegnap Budapesten, a Pesti Vigadóban tartották. Az összegyűlteket Göncz Árpád köztársasági elnök levélben üdvözölte. Az ünnepségen adták át a magyarországi németek legmagasabb kitüntetését, ami „A magyarországi németségért” elnevezést viseli. Az aranytűt többek között az újpetrei Rittinger Engelbert író és tanár, a bonyhádi Rittinger Antal, a tolna megyei német kisebbségi önkormányzatok szövetségének elnöke, Kishegyi Simon tanár, a Bács-Kiskun megyei német kisebbségi önkormányzatok szövetségének elnöke, a hartai Rétfalvi Theofil és Lunczer Therezia, a pesterzsébeti német nemzetiségi gimnázium tanára és kollégiumigazgatója kapta meg. U. G. A nemzetiségi hagyományokat ápolják fotó: laufer László Busz vagy gyalog-galo] Felröppent a hír, hogy április elsejétől a Gemenc Volán felmondta Paks tömeg- közlekedésének üzemeltetését. A dolog nem egy jól előkészített tréfa, hanem valóság. A vita a jegy- és bérletárak körül robbant ki, melyek közül a 348 forintos tanuló- és nyugdíjasbérlet árát az önkormányzat 321 forintban szerette volna megállapítani. A megegyezés - sokak szerint - ezen a 27 forinton múlott. Dr. Széchenyi Attila, Paks város alpolgármestere finom zsarolásnak minősítette a Volán RT. magatartását:-A testület még bízik a megegyezésben, de ezért „nagy árat kell fizetnünk". Már felmerült, hogy koncessziós szerződés keretében kiadnánk a tömegközlekedést, de a környéken nincs ilyen kapacitású fuvaroztató cég, bár Székesfehérvárról volt némi érdeklődés. A Volán ebben az évben a felújítások költségeit is ránk akarta testálni, amivel mi nem értünk egyet. Nemeskéri Zsolt, a Gemenc Volán igazgatója hozzátette, hogy biztos veszteséget jelentene a cégnek, ha az önkormányzat álláspontja érvényesülne. A részvénytársaság egyébként szeretné szerződésbe foglalni az esetleges megállapodás feltételeit, illetve a két fél feladatait. R. Z.