Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1997-01-11 / 10. szám
4 Dünántúli Napló Baranyai Tükör 1997. január 11., szombat Hírcsatorna Iskolás leszek. Az iskolai életmódra felkészítő játékos képességfejlesztő foglalkozásokat indított a pécsi JPTE 2-es számú Gyakorló Általános Iskola. A mozgás, írás, rajzkészség javítása mellett a félszegebb, passzívabb gyerekek feloldására is törekednek. Az előkészítőre, mely márciusban fejeződik be, még elfogadnak jelentkezőket. (dzs) A Nemzeti Tankönyki- adó Pécsett. A Baranya Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében bemutatkozik a Nemzeti Tankönyvkiadó az alap- és középfokon földrajz-környezetvédelmet tanító tanároknak. A bemutatkozás helyszíne a JPTE Földrajz Tanszékének előadóterme 1997. január 13- án 14 órakor. (d) Megint Hétvégre süt a nap a pécsi VTV-ben. Ezen a szombaton ismét jelentkezik a pécsi Városi Televízió népszerű magazin- műsora a Hétvégre. Reggel nyolctól hírekkel és információkkal kíván jó reggelt a stáb, ezt követően Clementine címmel rajzfilmet vetítenek,' majd Andy Rouse angol népdalokkal szórakoztatja a nézőket. Újra lesz íz-lelés és a harcművészeti rovat, amely ezúttal az aiki- dot mutatja be, a filmajánlóban a múlt év sikereiből válogat a szerkesztő, a színházi rovatban pedig Hegyi Barbarával láthatnak interjút. Az almás pite „tölteléke” ez alkalommal Balikó Tamás. Végezetül pedig Dörömböző Géza húzza el a nézők nótáját. (t) Telefon. Vázsnokon a ' MATÁV-akcióban tizenhat telefont szereltek fel. Az új tulajdonosok 13 500 forintot fizettek, a többit az ön- kormányzat állta. (h) Hibaigazítás. Tegnapi számunkban „Fejlesztik a szárnyvonalakat” című cikkünkben hibásan jelent meg a MÁV Rt. vezérigazgatójának neve, akit Sipos Ist- -vánnak hívnak. A cikkben megnevezett Sipos József szakszervezeti vezető a MÁV-nál. (dz) Kedvezményes üdülések 1997-ben Egyhetes erdei iskolák általános és középiskolásoknak Ebben az évben is lehet kedvezményesen üdülni Magyar- országon, legalábbis a Hun- guest Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelő Rt.-nek az ország számos gyönyörű helyén lévő üdülőjében, tájékoztatta lapunkat Bányai János, az rt. sajtófőnöke. Pécsett a Színház tér 3. alatti irodában jelentkezhetnek az érdeklődők. S bár az idei első negyedévben az árak a tavalyihoz képest 16 százalékkal magasabbak, így is megéri ezt a formát választaniuk még azoknak is, akik 20-30 ezer forint nettó keresettel rendelkeznek. Mert amíg 1996-ban ötezer volt a legolcsóbb és tizenötezer a legdrágább félpanziós nyolcnapos turnus az ártámogatás levonása után, addig az idén az alsó határ hatezer nyolcszáz, a felső tizenhétezer forint. Az idei téli szezonban az ország huszonegy szállodájában lehet pihenni. Az olcsóbbak közé tartozik a Leilei Giuseppe Hotel, a Gyulai Erkel, a Mátra- füredi Hegy alj a, a Pécsi Kikelet vagy a Debreceni Nagyerdő Gyógyszálló. Valamivel drágább például a Lillafüredi Palotaszálló vagy a Hévízi Panoráma Hotel. A téli szezon március 27-ig tart. A főszezonra a jegyeket február végén kezdik árusítani, melyeket a szakszervezetek kedvezményesen vásárolhatnak meg, így a munkavállalók féláron is nyaralhatnak. Bányai János elmondta, hogy a február 15-ig csoportos gyermeküdültetésre jelentkezők még a tavalyi áron vehetnek részt Parádfür- dőn, Lellén, Siófokon, Zamárdiban azokon a tíznapos turnusokon, melyek 8900 forintba kerülnek gyerekenként. A kísérő pedagógusoknak a teljes ellátás ingyenes. Egyhetes erdei iskolákba is jelentkezhetnek tanulók Kőszegre és Mátrafü- redre. Feltétel a minimum tíz fős csoportok részvétele. A térítési díj az erdei iskola esetében 5800 forint. Cs. L. Kötelezővé kellene tenni a hepatitis-B elleni védőoltást Százszor fertőzőbb az AIDS-nél PÉCS Több, mint harminc gyermek szüleit győzte meg három nap alatt egy pécsi gyermekorvos, dr. Pecsuvácz Katalin (képünkön) arról, hogy érdemes beoltatni csemetéiket hepatitis-B vírus elleni védőoltással. Szerencsésnek mondható, hogy elképzelését támogatta egy nemzetközi szervezet is, amely szeretné, ha nálunk is minél előbb felvennék a harcot ezzel az alattomosnak nevezhető kórokozóval. A világon ugyanis ma egyes számítások szerint több, mint hatmillióan halnak meg évente hepatitis-B vírus okozta fertőzés következtében. Ennél jóval többen, háromszázötven millióan tartoznak a krónikusan fertőzöttek közé, amely hihetetlenül magas szám. Ez a vírus azonban nem produkál olyan látványos tüneteket, mint például a HIV-vírus, csupán egyszerű influenzatünetek jelentkeznek a kezdetekkor. Á máj- gyulladás ezért az esetek többségében kezelésmentesen zajlik le. Ennek következménye pedig évek múltán májrák vagy májzsugorodás lehet. Az ilyen fertőzésen átesett betegek közül a felnőtteknek 5- 10, a gyerekeknek pedig 50-90 százaléka vírushordozóvá válik. Tehát fertőznek, ugyanakkor kilencven százalék körüli valószínűséggel belehalnak évek múltán a betegségbe. A vírus, mely elsősorban a vérben, de a testnedvekben - ondóban, hüvelyváladékban és a nyálban - is található, százszor fertőzőbb, mint az AIDS kórokozója. Dr. Pecsuvácz Katalin gyermekorvos szerint az lenne ideális, ha Magyarországon ma mindenki védőoltásban részesülhetne. Ennek azonban akadálya, hogy az oltóanyag drága, s a tb-támogatás egyelőre csak 50 százalékos. így egy oltás 1500 forintjába kerül a szülőnek, de a védelemhez három szükséges, amely körülbelül tíz évre biztosít védettséget. A WHO 1997-re ajánlja a kötelezők sorába felvenni a he- patitis-B elleni védőoltást, mint ahogy ez a fejlett nyugati országokban már mindenhol megtörtént. Cseri László _________________Ma_________________ S zeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁGOTA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 7.28, nyugszik 16.14 órakor. Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-as telefonszámon. Hírszerkesztő: Cseri László Szerkesztőségi ügyeletes riporter 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Cseri László. Lemondott a testület PÁPRÁD- Senki ellen nem vétettem - mondta Páprád polgármesterasszonya, Lorincz Béláné, amikor megkérdeztük, miként fogadta a tényt, hogy az 5 fős önkormányzat feloszlatta önmagát. Azt már képviselőktől tudtuk meg, hogy az irányítás válságát az okozta, hogy az egyetértésben született döntéshozatalok után a végrehajtásnál legtöbbször ellentétbe kerültek a polgármesterrel. A faluban február 16-án tartják az időközi választást. Csuti J. Közös irányítás alatt SÁSD Megkezdte működését Sás- don a Települések Oktatási Társulása, amelyet a város, valamit Felsőegerszeg, Meződ, Oroszló, Pálé, Varga és Vázsnok képviselőtestületei hoztak létre az általános iskola és az óvoda fenntartására. A szolgáltató szervezet mellett a hatáskörök gyakorlására a társult települések Közös Intézményfenntartó és Irányító Bizottságot hívtak életre, melynek elnöke Sásd polgármestere lett. Sz. K. Országos galamb- és kisállat-kiállítás nyűt a pécsi Felsőmalom utcai piaccsarnokban tegnap. Az ezernél több galamb, nyúl és egyéb madár ma 8-tól 18-ig, míg vasárnap 8-tól 15-ig látható. fotó: tóth László Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Szombat-Vasárnap Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat, sebészet: POTE I.sz. Sebészet, I. sz. Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: POTE Traumatológia Önálló Osztálya. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet, baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét á Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, .Lánc u. 20. 7.30-13.30; Arany Sas, Pécs, Széchenyi tér 2.; Arany Kehely, Pécs, Citrom u. 5.; Mo- zsonyi, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. 7.00- 14.00; Krisztina tér 10. 7.00- 12.00; Öttorony, Hajas L. u. 11. 8.00-12.00; Koronás Kígyó, Szabadság u. 46. 8.00- 12.00; Pannon Patika, Ifjúság u. 2. 8.00-12.00; Ad’Vitális Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 46. 9.00-13.00 óráig. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőttéinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21-ig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Gyermeklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u.) Tel.: 310-144. Berendelt betegeknek ugyanitt 8-13-ig. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8.) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20; Winkler Lajos gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. Ma jeligés ÁIDS tanácsadás és szűrés ingyen, Pécs, Aidin- ger J. u. 33. I. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 15-18 óráig. Havazás, havas eső ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medencétől délre örvénylő ciklon meglehetősen lassan halad kelet felé. Ezért hatásával még ma is számolnunk kell. Az ország legnagyobb részén folytatódik a borongós idő, csupán az északi vidékek felett szakadozhat fel néhol a felhőzet. Csapadékra elsősorban a nyugati, valamint a déli területeken kell számítani. Nyugaton, délnyugaton inkább havazás, délen, délkeleten főként havas eső, ónos eső várható. Időnként megélénkül az északkeletire forduló szél. Kora délután +1, -4 fok valószínű. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Túlnyomóan borult lesz az ég, többfelé kell csapadékra számítani. Havazás, havas eső egyaránt lehet. Jobbára gyenge lesz a légmozgás. A csúcshőmérséklet kevéssel fagypont alatt alakul. Vasárnap is hideg, borongós idő lesz, de csapadék már nem valószínű. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: -2 Paks: Siófok: -2 Pécs: Szekszárd: -1 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó)-2-1-1 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 0 Fertő-tó: 0 Duna: 0 0 0,+l Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 30-40 Velencei-tó: 25-35 Fertő-tó: 30-40 Paks: 30-40 Pécs: 25-35 Mohács: 30-40 30-40 25-35 25-35 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A caspadékos idő miatt többfelé lesznek síkosak, csúszósak az utak. Sokfelé napközben is párás lehet a levegő, de ködös területek valószínűleg nem lesznek. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc 4