Új Dunántúli Napló, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1997-01-10 / 9. szám

1997. január 10., péntek Hirdetés Dunántúli Napló 15 ÁLLÁST KÍNÁL i KÖZLEMÉNY BIZTOSÍTÓ RT. Új esztendőt kezdett az egész or­szág és ilyenkor tagadhatatla­nul mindenki valami jobbat re­mél. Az, hogy nehezedő körülmények között is remélünk, jót jelent. Nem adjuk fel, bízunk, hiszünk egymásban, nemcsak a rosszat látjuk. Mi, az Első Amerikai-Magyar Biztosító Rt. munkatársai is így érzünk. Arra buzdítjuk egymást, hogy a jót, a szépet helyezzük előtérbe. És erre buzdítjuk ügy­feleinket is. Továbbra is olyan biztosításo­kat kínálunk jó szívvel, melyek könnyebb nyugdíjas éveket, be­tegség esetén komoly anyagi biztonságot jelentenek. 1997-ben ugyanezt tesszük, hi­szen e termékeink meglepően sok embert érdekelnek. Van hát egy ajánlatunk az ÖN számára: TARTSON VELÜNK! Mi megtanítjuk Önt szakmánk minden fortélyára, megadjuk a technikai és emberi segítsé­get, és persze a legfontosab­bat: a kellő anyagi elismerést. Önnek egyet kell tennie: bíznia önmagában és az AHICO-ban. És bízni 1997-ben! Munkatársunk, Vinczéné Far­kas Magdolna szeretettel várja érdeklődését a (72) 212-358- as telefonon, irodánkban az AHICO Udvarban (Pécs, Jókai u. 3/b.) és minden kérdé­sére válaszol. Boldog új évet kíván Önnek: Az AHICO Biztosító Rt. (752681 A BARANYA Megyei Főügyészség tit­kárnő helyettesítésére alkalmas, érett­ségizett, szövegszerkesztésben és gép­írásban gyakorlott személyügyi ügyintézőt keres. Jelentkezés levélben, rövid szakmai életrajzzal, Pécs, Jókai u. 26.7632(75602) A HARKÁNYI Beta Hotel Agro éttermi üzletvezetőt és cukrászt keres. Érdek­lődni: tel.: 06-30-566-180(75876) A POTE Fül-Orr-Gégészeti Klinikája 1 fő műtősnőt felvesz. Érdeklődni: a fenti klinikán: Pécs, Munkácsy Mihály u. 2. SZ. (76033) A POTE Gyógyszertani Intézete egy fő 4 órás takarítónőt keres felvételre azon­nali belépéssel. Jelentkezés az intézet titkárságán (Pécs, Szigeti út 12. Hl. emelet) lehet. (76032) A POTE Radiológiai Klinika tartós he­lyettesítésre titkárnőt keres. Feltételek: Profi gépírás, számítógépes szövegszer­kesztés, esetleg táblázatkezelés, iktatási gyakorlat, alapfokú, telefonközlemények átvételére alkalmas angol nyelvismeret előnyös. Jelentkezés: Dr. Horváth László egyetemi tanár Telefon: 324-122/1184 (75781) AKKUMULÁTORTÖLTŐ kezelőt fel­veszünk villanyszerelői gyakorlattal. Jelentkezni lehet: 315-719-es telefon­számon (75754) DÁMA Virágküldő Szolgálat felvesz el­adókat. Fiatal, csinos, intelligens lányok jelentkezését várjuk. A munka érdekes, jó kereseti lehetőség. Érd.: 72/442-739 (75903) FIATAL pályakezdőt alkalmaznánk számlázó, pénztáros munkakörbe. Tel.: 06-30/361-968 (75782) GÉPJÁRMŰ márkakereskedés közép vagy felsőfokú végzettséggel, nagy gya­korlattal rendelkező, német nyelvtudá­sú vevőszolgálati vezetőt keres. Jelent­kezni levélben önéletrajzzal. 7900 Szigetvár Pf. 129. (75875) IMPORT cég keres angol nyelvtudással (tárgyalási szinten), kereskedelmi gya­korlattal rendelkező férfi munkatársat számítógép-ismerettel. „Nem kezdő 85536” jeligére a Ferencesek u. 1. hirde­tőbe. (75927) ISO9001 minőségbiztosítási rendszer bevezetésére és működtetésére minő­ségbiztosítási vezetőt keresünk felsőfo­kú műszaki végzettséggel. Idegen nyelv ismerete előny. Cím: Hidrot Kft. Pécs, Csárdakörnyék 6. Jelentkezés az ügyve­zetőnél Tel.: 313-066(75845) IDEGENLÉGIÓBA felvétel. 06-30- 215-498(74328) KOMMUNÁLIS gépek értékesítésére angolul jól beszélő, agilis, fiatal munka­társat keresünk marketingmenedzser munkakör betöltésére. Cím: Hidrot Kft Pécs, Csárdakörnyék 6. Tel.: 313-066 Jelentkezni lehet az ügyvezető igazgató­nál (75844) KOZMETIKUST és körmöst keresek pécsi, belvárosi szépségszalonba vállal­kozói igazolvánnyal. Tel.: 328-561, este (75407) KÜLKERESKEDELEMMEL foglal­kozó kft. keres gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt. „Számítógép ismerettel 85537” jeligére a Ferencesek u. 1. hirde­tőbe. (75926) MUNKA luxushajón! 20-570-887(75753) MŰSZERÉSZ ismeretekkel rendelkező munkaerőt keresünk napi 5 órás munka­időben. Autó és telefon szükséges. 06-30- 593-837, 06-30-578-159, 06-72-449-205 (75700) ORSZÁGOS Piac és Közvélemény­kutató Kft keres 1997-re háztartási esz­közök próbájához jelentkezőket. Díja­zás: gépenként 13.800-16.000 Ft + a kipróbált gép. Jelentkezés: válaszborí­tékkal OPKK Kft., 1255 Budapest, Pf. 39/23.(75853) POTE Balesetsebészeti és Kézsebészeti Klinika felvételt hirdet szakképzett ápolónői állás betöltésére. Kiemelt bér és nővérotthon elhelyezés megoldható. Érdeklődni: a fenti klinika főnővérénél lehet Telefon: 324-122/1799(75780) RÁDIÓTECHNIKAI ismeretekkel rendelkező szervizmunkatársat keres pécsi elektronikai kft. Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal, bérigény megje­löléssel „Adó-vevő 75870” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. (75870) SOFŐRT felveszünk teherautóra. Pala­hegy U. 24/2.(75793) SÖRÖZŐBE pultost felveszek. Lehet nyugdíjas is. „Nő 85530” jeligére a Fe­rencesek u. 1. hirdetőbe. (75804) SVÁJCI-OSZTRÁK cég 150.000 Ft ke­reseti lehetőséggel orvosi és kozmetikai készülékek forgalmazására keres szak­eladókat. Alapos szakképzés. Érdeklőd­ni: telefonon 06-22-305-292,20-436-060 (75919) Forgácsolási technológiát alkalmazó cég keres szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársakat az alábbi területekre:- gyártáselőkészítés - értékesítés piackutatás - termelés - számvitel - pénzügy Előny angol vagy német nyelvismeret, PC felhasználói ismeretek. Jelentkezni lehet szakmai önéletrajzzal , .Azonnal 2971” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. TIR vizsgával rendelkező tehergépko­csi-vezetőt keresek nemzetközi fuvaro­záshoz. Tel.: 73/312-534(75842) ÜGYVÉDI iroda felvételre keres gya­korlott, jól gépelő titkárnőt Jelentkezni lehet: 310-002(75937) AUTÓSZERELŐ tanulót felveszek. Zejda Zoltán 72/374-445(76108) KOMLÓI Családsegítő Szolgálat szoci­ális munkást keres! Érd.: 72/481-283 (76132) ÁLLÁST KERES 31 ÉVES fiatalember B,C,E jogosít­vánnyal, PÁV-II-vel, belföldi árufuva­rozóival munkát keres, lehetőleg Pécsen. Tel.: 06-20-444-237 (75761) ERDÉSZTECHNIKUS gyakorlattal ál­lást keres. „Mecsek 5/sz” jeligére a Rákóczi út 34. hirdetőbe. (76044) KÖZGAZDASÁGI szakközépiskolai, gyors-, gépíró iskolai végzettséggel, szá­mítógép-szövegszerkesztői ismerettel középkorú nő állást keres (vidéken is). Tel.: 72/211-447(75647) MAGASÉPÍTŐ üzemmérnök, épület- fenntartási szaküzemmérnök alapfokú német nyelvvizsgákkal, számítógéppel, kivitelező és magántervező gyakorlattal állást keres. Tel.: 72/484-959(75775) Napsütéses, meleg helyre vágyik? UTAZZON VELÜNK! Teneriffa 1 hét már 59.900 Ft Gran Canária 1 hét 79.900 Ft Jambo Kenya 2 hét 184.900 Ft helyett 169.900 Ft (jan. 22.) Jelentkezés: Lenau Reisen Kft. 7621 Pécs, Teréz u. 17. 324-111,327-831 Mohács, Arany udvar 69/302-822 AUTÓMENTÉS 0-24-ig. 72/434-000 (75379) DR. NÉMETH Zsolt ügyvéd értesítem tisztelt ügyfeleimet, irodám új címe: Pécs, Tímár u. 23. Tel.: 227-311(75820) Pécsi társasházak KÖZÖS KÉPVISELETI MUNKÁJÁT VÁLLALJA gyakorlattal és referenciákkal rendelkező JÓKAI LAKÁSSZÖVETKEZET. Érdeklődni: Nagy L. kir. u. 8/b. vagy 336-369 és a 332-120-as ___________telefonon.___________ E LVESZETT Pécsett karácsonykor egy hófehér, farkas kinézetű kan kutya. Ké­rem, a megtaláló jutalom ellenében je­lentkezzen! 72/329-909(75808) FAKITERMELŐ tanfolyamot indít a Pécs-Baranyai TIT. A Munkaügyi Köz­pont a munkanélküliek részvételi díját téríti. Információ kérhető a 72/310-808- as telefonon vagy személyesen a Pécs, Felsőmalom u. 10-ben. (75354) FEKETE fiú tacskó elveszett Aki vissza­hozza, megjutalmazom. TeL: 327-193 (75788) HAROLD 10. MÁV, 11. Malibu(7606i) NÓTAEST I. 11-én a Korona (volt Szliven) Étteremben. Fellépnek: Cson­ka Anna és Bízó József Érd: 314-751 vagy személyesen (75615) RÁDIÓTELEFONOM becsületes meg­találóját jutalomban részesítem.' Tel.: 72/335-561,241-164(75550) SUZUKI, Lada és más személygépko­csik javítása, műszaki vizsgáztatása, zöld kártya a Szabolcs Kft-nél: Pécs, Komlói út 79. Tel.: 241-020 <75200) SUZY névre hallgató fiatal szuka né­metjuhász kutya 1997. 01. 06-án eltűnt a BÉV telepen a volt Exxell csarnok környékén. A kutya törzskönyvezett A becsületes megtaláló jutalom ellenében jelentkezzen a 258-596-os telefonon. (75774) SZEMÉLY-VAGYONŐR tanfolyam in­dul Pécsen. Munkalehetőség 50 főnek. 06-72-352-631(73501) NÉMETTANFOLYAM 120/Ó. 326-431 (75579) TALPMASSZŐR tanfolyam. 449-951 (75223) HIRDETMÉNY A Pécsi Sütőipari Részvénytársaság (8600 Siófok, Fő u. 47-53. 1/6.) Igazgatósága ezúton tájé­koztatja részvényeseit hogy a társaság 1997. február 15-én 12 órakor a társa­ság székhelyén (Siófok, Fő u. 47-53.1/6.) rendkívüli közgyűlést tarL Napirendi pontok: 1.) Alapszabály módosítása. A közgyűlésen való részvétel - szavazás - előfeltétele, hogy a részvényes a részvé­nyeit 1997. február 13-án 10 és 12 óra között a társaság székhelyén (8600 Sió­fok, Fő u. 47-53. 1/6.) letétbe helyezze, vagy a máshol letétbe lévő részvényei letéti igazolását átadja. A részvényesek a közgyűlésen jogaikat személyesen vagy meghatalmazott útján gyakorol­hatják. Pécsi Sütőipari Rt. Igazgatósá­ga. ( VIZES házak utólagos szigetelését fal­bontás nélkül a legkorszerűbb techniká­val. 212-613(75718) ABC áruház teljes berendezése eladó 97.01. hó 13-14-én 8-17 óráig Pécs, Ma­lomvölgyi Út 11.(76164) ASTERIX 11. Mohács (76153) )EK A PÉCSI Távközlési Centrum értesíti az előfizetőket, hogy 1997. január 7-11-ig naponta 8.00-18.00 óráig Pécs, Xavér u., Radnics u., Alkotmány u„ Rókus u., Petőfi u., Rókusalja u., Zója u., Őz u., Nagy Jenő u., Kodály Z. u. 19-21. által határolt területen háiózat-átkötési munkák miatt üzemkiesés várható a távbeszélő szolgáltatásban. Kérjük az említett területen az előfizetőink szíves megértését és türelmét (75340) ÁRAMSZÜNET lesz fogyasztói beje­lentésekkel összefüggő 0,4 kV-os hálózat karbantartás miatt 1997. január 10-én 0730-15.00 óra között Somogy Bánya­telepen és a Széna utcában. (75655) ÁRAMSZÜNET lesz f. hó 14-én és 16- án naponta 8-16 óráig Pécsett a Mogyo­rós közben. (76020) A Hunor Rt. kollektívája fájda­lommal tudatja, hogy SOMOS JENŐ szabászati vezető 55 éves korában hosszan tartó be­tegség után elhunyt. Temetése 1W7. január 13-án 15 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Hunor Rt. (76057) Fájdalommal tudatjuk, hogy id. FEKETE JÓZSEF Görcsöny, Ifjúság u. 5. sz. alatti la­kos (volt ócsárdi lakos) 69 éves ko­rában elhunyt. Hamvasztás után 1997. január 15-én 14 órakor ve­szünk végső búcsút tőle a pécsi te­mető kápolnájából. A gyászoló család (75173) Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett feleségem, édesanyám, anyó­som, nagymamánk, dédmamánk GÁLLDEZSŐNÉ Varga Irén Szigeti úti lakos hosszan tartó, sú­lyos betegség után 77 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat 1997. január 16-án 13 órakor kísérjük utolsó útjára a pécsi temető kápol­nájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család (75620) Fájó szívvel tudatjuk, hogy ifj. BERNÁTH SÁNDOR december 16-án 44 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatója január 14-én 13 órakor lesz a pécsi köz­ponti temető kápolnájából. Előtte gyászmise. A gyászoló család (74724) Fájó szívvel tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették SZINGER JÁNOS a Mentőállomás volt dolgozója éle­tének 74. évében türelemmel viselt, hosszú szenvedés után elhunyt. Te­metése szűk családi körben lesz a kisdorogi temetőben. A gyászoló család (75964) Megrendüléssel tudatjuk, hogy WEISZ LÁSZLÓNÉ életének 82. évében elhunyt. Január 8-án csendben eltemettük. Gyászolók (75120) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édes­anyánk, lányunk, testvérünk BIENJÁNOSNÉ Angyal Erzsébet 48 éves korában elhunyt. Hamvasz­tás utáni búcsúztatása 1997. január 13-án 13 órakor lesz a pécsi köz­ponti temető dísztermében. A gyászoló család (75046) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagyma­mánk, dédikénk SZABÓ ISTVÁNNÉ Müller Erzsébet 82 éves korában elhunyt. Kívánsá­gára szűk családi körben temetjük el. A gyászoló család (75704) A Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete megrendültén tudatja, hogy DR. BENEDEK GYÖRGY teniszklubunk elnöke elhunyt. Emléke szívünkben él. (75777) Fájdalommal tudatjuk, hogy SÓKI MÁTYÁSNÉ Kanizsai Margit 75 éves korában elhunyt. Hamvasz­tás utáni búcsúztatása január 14-én 1/211 órakor lesz a pécsi temető kápolnájában. A gyászoló család (75172) Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, egyetlen fiunk és vőnk VÖRÖS ERVIN tragikus körülmények közt elhunyt. Temetése január 13-án 1/2 2-kor a vasasi temetőben. A gyászoló család A részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. (76069) Fájó szívvel tudatjuk, hogy szere­tett édesanyánk, nagymamánk, dé­dikénk, testvérem, anyósom REICH ARIIT ISTVÁNNÉ Podobnik Mária 92 éves korában elhunyt. Temetése jan. 13-án 12 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (75776) Hiába viszünk a simára virágot, eltemetik veled az egész világot. Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó gyerme­künk, testvérem, kisunokám, uno­katestvérünk és szeretett kis roko­nunk JUHÁSZ TAMÁS szentlőrinci, volt orfűi lakos 1997. 01.01-jén 18 éves korában váratla­nul elhunyt. Drága halottunkat 1997.01. 14-én 13.30 órakor kísér­jük utolsó útjára a pécsi temető díszterméből. Gyászolják: szerető szülei, testvére, nagymamája és a széles körű rokonság (75708) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám MESTROVICS JÁNOSNÉ 96 éves korában meghalt. Ham­vasztás utáni búcsúztatás 1997. ja­nuár 14-én 15 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család (75001) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, mama és testvér GÁSPÁR JÓZSEFNÉ Rostás Mária 72 éves korában elhunyt. Hamvait január 14-én fél egykor helyezzük örök nyugalomra a pécsbánya- telepi temetőben. A gyászoló család (75209) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, anyósunk, nagy­mamánk, dédnagymamám KALMÁR JÁNOSNÉ beremendi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése Beremenden 1997. január 13-án, hétfőn 1/2 11 órakor lesz. A gyászoló család (76207) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, testvé­rem BAZSÓ KÁLMÁN 70 éves korában elhunyt. Temetése január 15-én 15.30-kor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (76072) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapám, apósom, nagypapánk HORVÁTH JÓZSEF ny. alezredes 70 éves korában elhunyt. Temetése január 14-én 1/2 4 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család (76073) Szomorú szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÉMESI LÁSZLÓ 60 éves korában türelemmel viselt, hosszú betegség után csendesen el­hunyt. Temetése 1997. január 14-én 12 órakor lesz a központi temető Szent Mihály kápolnájából. A gyászoló család (75160) Szomorúan tudatjuk, hogy DÉNES PÁLNÉ Púm Erika életének 54. évében elhunyt. Ham­vasztás utáni búcsúztatása 1997. ja­nuár 15-én 1/2 1 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Gyászoló édesanyja és családja (75169) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy VESZTERGOMBI JÓZSEF életének 73. évében elhunyt. Január 2-án csendesen végső nyugalomba helyeztük. A gyászoló család (75888) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett féljem, édesapánk, testvérünk, vőnk, sógorunk és ked­ves rokonunk MÁTYÁS GYULA személyi lakos 32 éves korában tra­gikus hirtelenséggel örökre itthagyott bennünket. Temetése ja­nuár 11-én a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a személyi te­metőben. A gyászoló család (76218) Szomorú szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH IMRE öntffmester 55 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Teme­tése január 15-én 15 órakora pécsi központi temető kápolnájában lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellő­zését. A gyászoló család (75519) Szomorú szívvel értesítünk min­den barátot és ismerőst, hogy JÁMBOR KÁROLY türelemmel viselt betegségében 76 évesen elhunyt. Gyászolják: felesége, testvérei, gyermekei, unokái. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később értesítünk. (75858) KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik jelenlétük­kel, virágokkal és távirattal fejezték ki együttérzésüket felejthetetlen el­hunytunk HORVÁTH MIKLÓSNÉ (Erika) temetése alkalmából. A gyászoló család (75638) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik féljem, édes­apánk id. STRASZ ISTVÁN temetésén megjelentek és fájdal­munkat enyhítették. A gyászoló család (75121) Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a kedves rokonok­nak, barátoknak, volt évfolyamtár­saknak, kollegáknak, az Egyetemi Könyvtár dolgozóinak, a ház lakói­nak, ismerősöknek, akik fájdal­mamban osztozva, sírját virágokkal beborították és drága féijemet DR. ÁMÁN BÉLÁT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló özvegye (75274) Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik CSIZMAZIA FERENCNÉ temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család (75279) Hálás szívvel mondunk köszöne­té mindazoknak, akik a szeretett fe­leséget, anyát, nagymamát SZŰCS MÁRIÁT utolsó útjára elkísérték. Külön köszönetét mondunk a roko­noknak, a barátoknak, Tótszent- györgy lakosainak, hogy fájdal­munkban osztoztak, sírját koszorúkkal és virágokkal borították. Lombár és Nemes család (75559) Hálás szívvel mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik PÓRÉ GYULÁNÉT utolsó útjára elkísérték és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család (75840) 6 ) V )

Next

/
Oldalképek
Tartalom