Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-21 / 348. szám

1996. december 21., szombat VÁROSAINK Dünántúli Napló 9 Városi környezetvédelmi alap Pécsi körkép Közműépítő társulati közgyűlés A Magyarürögi Víz- és Csa­tornaépítő Társulat december 23-án 16.30-kor a Ziper- novszky Gépipari Szakközép- iskolában (48-as tér 1.), a 210. számú teremben tartja testü­letbővítő alakuló közgyűlését. A társulat tagjain kívül várják a csatlakozó tagokat, a Kertes­és a Kodó-dűlőkben és kör­nyékükön, a Mecsekoldal I. és n. területén (Szkókó és a Gó­lya-dűlő), a Dózsa György ut­cában és környékét és a Kor- moskősor utcában lakó érde­kelteket. Ha az új közművesí- tendő területek érdekeltjei személyesen, vagy küldötteik által nem vesznek részt a tár­sulatbővítő alakuló ülésen, úgy a közműépítés megkezdé­sét teszik lehetetlenné. „Ötórai” gyémántok A Mecsek Egyesület decem­ber 27-i Ötórai beszélgetésé­nek témája - 17 órától a Rét utca 9. szám alatti levéltári épületben - a gyémántok és a drágakövek lesznek. Fekete László nyugdíjas (fe- ketejgyémántbányász tart ismertetőt. A program során kiállítás és vásárlási lehető­ség is lesz drágakövekből. Pécs levegője Az ANTSZ Baranya Megyei Intézetének adatai szerint a december 19én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a követ­kező mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndi­oxid 12,8%, nitrogéndioxid 45,5, szénmonoxid 41,3%, szálló por 35,1%, ózon 7,3%. A légszennyező anyagok át­lagkoncentrációja az egész­ségügyi normát egy esetben sem lépte túl. A nitrogéndio­xid és a szénmonoxid meny- nyisége a főutak környezeté­ben a megengedett értéket többször megközelítette. Pécs Közgyűlése a város kör­nyezetvédelmi feladatai meg­oldásának segítésére elkülöní­tett pénzalapot hozott létre. Ez­zel régi terv vált valóra, hiszen mindezideig a városi költségve­tés szűkös-szoros volta miatt még a környezetvédelmi bír­ságként befolyt összeget sem sikerült védelmi feladatokra visszaforgatni. Az alap bevételi forrása az önkormányzat által jogerősen kiszabott környezetvédelmi bírság teljes összege; a területi környezetvédelmi hatóság által a városi önkormányzat terüle­tén jogerősen kiszabott környe­zetvédelmi bírságok összegé­nek 30%-a; a környezetterhe­Jellemzésül: felépült a keleti iparterületen a BEV új komplex telepe, ám a cég ettől még vi­dáman használta tovább belvá­rosi telepét is, a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatva a távozásra. Most ismét szó van erről. Pécs közgyűlése tárgyalt a hó­nap elején a Czindery utca által kettészelt területről, megint csak „városközpont bővítése” címén, s a részletes rendezési terv módosítási javaslataként. Ettől ugyan még nem jutott kö­zelebb a téma a megvalósulás­hoz, viszont biztató lehet a számunkra, hogy a Bajcsy-Zsi- linszky és a Czindery sarkán épült új üzletház a tömegével végre elég mélyen benyomult a mindeddig háborítatlan tömbbe. Ám lehangoló, hogy változatlanul mélységes csend övezi a Nagy Lajos király útja mentén elhelyezkedő volt So- piana-csamokokat, holott talán lési díjak és az igénybevételi já­rulékok külön törvényben meghatározott része; az ön- kormányzat bevételeinek kör­nyezetvédelmi célokra elkülö­nítette összege; az alap javára teljesített önkéntes befizetések és támogatások, illetve vissza­fizetések és ezek kamatai; az alap ideiglenes szabad pénz­eszközei után évente egyszer jóváírásra kerülő fajlagos ka­mat, s egyéb bevételek. Az alap év végi maradványa nem von­ható el, a következő költségve­tési évre átvihető. Az alapot Pécs közigazgatási területén és kizárólag környezetvédelmi és természetvédelmi célokra lehet felhasználni. ezek lehetnének a legkönnyeb­ben megtehető lépések az át­alakulás felé. Ha meg tudnák mozgatni a vállalkozók, az épí­tészek fantáziáját. De vajon mi­ért nem tudják? Pedig ha itt tör­ténne valami, az biztos jókora lökést adna a változásnak. A mostani, a közgyűlés által tárgyalt tervmódosítások közül a Czindery utcától délre lévő területét a Városi Vagyonke­zelő Kft. az északit az OTP In­gatlan Rt. készíttette el. A tervmódosítások továbbélő lé­nyeges eleme ( a legelső, a 70- es években született tervpályá­zat is ajánlott már erre jó meg­oldásokat) az autóbusz-pálya­udvar gyalogos útvonallal tör­ténő összekötése a Hal térrel. Végre beépítésre ajánlják a Rá­kóczi út-Felsőmalom utca nyu­gati sarkán immár két évtizede „átmeneti” parkolóként szol­gáló telket, ami így az északke­leti sarkon lévő Forbát-házzal A rendelet külön meghatá­rozza a legfőbb célokat: a kör­nyezetkárosodás megelőzése, a környezetvédelmi szempontból károsodott környezet javítása, helyreállítása, levegőtisztaság­védelem; vízminőség-védelem, zajvédelem, talajvédelem, ter­mészetvédelem, környezetmi­nőség javítását célzó energia­racionalizálás, hulladékgazdál­kodás, környezeti nevelés, ok­tatás és tájékoztatás, környe­zetvédelmi felmérések, elem­zések, tanulmányok készítése, környezetvédelmi pályázatok finanszírozása. Az alap pénzeszközeit infra­strukturális beruházás céljára nem lehet felhasználni. egy majdani körtér kialakulásá­nak a lehetőségét villantja fel. Rengeteg parkolóval - felszíni­vel és felszín alattival - is szá­molnak a tervmódosítások, amire nagy szükség is van: maga a történelmi belváros krónikus parkolóhely-hiánnyal küzd, de láthatjuk, mit jelent, ha egy jobb sorsra érdemes területet parko­lónak „herdálunk el”. (Az IH és a Centrum előtti „nagy parkoló­ról” van szó. Nem hagyható figyelmen kí­vül, hogy a Rákóczi út itteni, a tervben érintett déli oldalának a szanálásával is számolnak, ám a műemléki hatóság ezzel nem ért egyet. Néhány átépített háztól el­tekintve az épületsor a városkép a nélkülözhetetlen része. S ha már itt tartunk, azt is megkoc­káztatnánk: az APEH-épület nem éppen sikeres emeletráépí­tésének a lebontásán sem ártana elgondolkodni. Sokat nyerhetne a városkép. Hársfai István Mozdul Pécs értékes belterülete Városközpont-bővítésről - immár sokadszor Új városközpont... A városközpont keleti bőví­tése ... Az utóbbi két év­tizedben hányszor hang­zott el unalomig ismétel­getve - ez a pécsi foga­lom! A Bajcsy-Zsilinszky út-Rákóczi út-Alsóma- lom utca-Nagy Lajos ki­rály útja által közrefo­gott területről van szó, s ez már sejteni is engedi: miért csak „elhangzás­ról” lehetett szó. No igen, a BEV és a Sopiana Gépgyár „ uralkodott ” városunknak ezen a rendkívül értékes terüle­tén, s kevés kilátás volt arra - miközben zajlot­tak a pályázatok, s foly­tak a tervezgetések -, hogy valaha is felszaba­dul a terület a városfej- A Czindery utca az új üzletházzal, a Sopiana csarnok és a Centrum lesztés céljaira. előtti parkoló egy részlete ' fotó: laufer László Lovagkesergő Amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled, ne tedd másokkal - tanította Konfuciusz két és félezer éve. Noha az intelmét adoptál­ták sok kultúrkörben, gyakorlati megvalósításként még mindig nagyon kínaiul van. (A kínaiaknak pedig talán magyarul.) Pécs Közgyűlése nemrég (újra) találkozott azzal a problémá­val, hogy kétes értékűfelsőbb jogszabállyal ütközött a saját jog­szabálya, amit módosítani volt kénytelen. Am elhatározta, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert úgy látja: a rendelete olyan jogszabállyal karambolozott, amely szintén a rangjánál maga­sabb jogi normát sértett, s így „párbajképtelennek” minősül(het). Amennyire helyeslem ezt a lépést, annyira sajnálom, hogy nem előbb került rá sor. Nyilván már a rendelet megalkotásakor is élt a mostani kifogásokat kiváltó gyanú. Am az akkori, s majd mind­máig tanúsított magatartásból efféle felfogást lehet kiérezni: jog­szabályt sértek, mert így praktikus, különben is, a megsértett jog­szabály talán törvényt sért, de piszkáljuk, amíg a mi kis praktikus csínytevésünk felett szemet hunynak. A testület most a jogi normák praktikumán és szabályszerűsé­gének konfliktusán túl csak kevéssé bátorító kacsintással vetett tekintetet a jogkövetés terén tőle elvárt példamutatásra. Ilyen „lovaggal” kacérkodni egyszerűen nem is illett volna, amikor- immár újra megfontoltan csak gazdasági és vállalkozói érdekeket mérlegelve hajlandónak mutatkozik egy vízelvezető árokról ki­nyilvánítani, hogy az közút. Vajon hogyan írják át a várostér­képre ezt praktikus fantomot: „Árok utca”? S történik ez nyíltan, amely kivételesen súlyosbító körülmény: lehet másoknak „tanulni” belőle. Ez nem lesz olcsó, talán többe kerül majd, mintha a vállalkozó támogatására megépítenék az utat. Mert mit is írt Konfuciusz a nyelvről? „Ha nyelv nem helyes, akkor amit mondanak, azon nem a mondottakat értik; amikor nem azt értik, amit mondanak, akkor nem teszik meg, amit meg kell tenni; amikor nem teszik meg, amit meg kell tenni, az erkölcs és a művészet megromlik, az igazságszolgáltatás téves irányban halad; ha az igazságszolgáltatás téves irányban halad, az embe­rek reménytelenül összezavarodnak. Tehát semmi önkényesség­nek sem szabad lennie abban, amit mondunk". S erre is áll: amit nem akarsz, hogy megtegyenek veled.. . Dunai Imre Felújítandó önkormányzati lakások bérlete pályázattal Határidő: 1997. január 31. A Polgármesteri Hivatal Va­gyonkezelő és hasznosító Iroda Lakás- és Helységgaz­dálkodási Egysége 22 darab üresen álló és műszakilag fel­újításra szoruló bérlakás fel­újítására és bérletére hirdetett pályázatot. Az önkormányzat közgyű­lésének határozata alapján a lakások felújítására pályáza­tot nyújthatnak be azon lakás­sal nem rendelkezők, akiknek legalább 5 éves pécsi bejelen­tett lakcímük van, igazolják, hogy önerőként rendelkeznek a megpályázott lakás előírt felújítási költségének 50 szá­zalékával. Előnyben részesülnek az elbíráláskor az előbbi feltéte­leknek való megfelelés esetén azok, akiknek régebbi az ér­vényes bérbevételi kérelmük és önerőként az 50%-nál na­gyobb, de a 100%-ot meg nem haladó felújítási költség meglétét igazolják. A megpályázható lakások címjegyzéke megtekinthető a Kossuth tér 1-3. szám föld­szintjén a Lakás- és Helység­gazdálkodási Egységnél ügy­félfogadási napon, vagyis hét­főn 12.30-tól 17-ig, szerdán 8-tól 17 óráig. Itt az ügyinté­zők bővebb tájékoztatást is adnak az érdeklődőknek. , A pályázatokat az erre célra rendszeresített forma- nyomtatványon lehet benyúj­tani 1997. január 31-ig a Kos­suth tér 1-3. szám alatt a La­kás és helyiség gazdálkodási egységnél. Ugyanitt lehet be­szerezni a formanyomtat­ványt is. A benyújtott pályázatokat a Közgyűlés Jogi, Igazgatási és Ügyrendi, valamint Szociális és Foglalkoztatási Bizottsága együttes ülésen bírálati szem­pontként veszi figyelembe azt, hogy a pályázók gyerme­kes családok, gyermeküket egyedül nevelők, fiatal háza­sok (35 év alattiak), illetve szükséglakásban laknak. Az eredményes pályázóval a Vagyonkezelő és Haszno­sító Iroda Lakás- és Helyi­séggazdálkodási egysége a hatályos önkormányzati ren­delet alapján bérleti szerző­dést köt. (A felújításra fordí­tott összeg lelakható.) Ma, illetve január 1-jén hatályba lépő új önkormányzati rendeletek Pécs Közgyűlésének alábbi rendeletéi 1996. december 21- én hatályba lépnek: Az 1996. évi 79. számú az 1996. évi költségvetésről szóló többször módosított 8. sz. ren­delet módosításáról; az 1996. évi 85. számú Pécs, Keleti ipar­területe térségére vonatkozó részletes rendezési terv, vala­mint az Eperfás úti iparterület részletes rendezési terve módo­sításáról; az 1996. évi 86. számú a városközpont bővítés részletes rendezési terve „Sopi­anae” tömbjének módosításá­ról; az 1996. évi 87. számú a Pécs távhőellátásának egyes kérdéseiről szóló 1994. évi 33. sz. Ör. módosításáról. Az alábbi önkormányzati rendeletek 1997. január 1-jén lépnek hatályba: az 1996. évi 80. számú az önkormányzati tu­lajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az önkormányzati tulajdonú közüzemű csatornamű haszná­latáért fizetendő díjakról szóló 1996. évi 52. számú Ör-rel mó­dosított 1996. évi 38. számú önkormányzati rendelet módo­sításáról; az 1996. évi 81. számú a települési szilárd hul­ladék összegyűjtésével, elszál­lításával és ártalommentes elhe­lyezésével kapcsolatos köz­szolgáltatásáról és'annak köte­lező igénybevételéről szóló 1996. évi 56. sz. Ör. módosítá­sáról; az 1996. évi 82. számú a menetrendszerinti helyi autó­busz közlekedési viteldíjak, va­lamint az iskolák és tanintéze­tek által rendelt helyi autóbusz különjáratok díjmegállapításá­ról; az 1996. évi 83. számú a vá­sárok és piacok tartásától szóló 1995. évi 65. számú Ör. módo­sításáról; az 1996. évi 84. számú Ör. a lakástámogatási kölcsönben részesültek ked­vezményeiről; az 1996. évi 88. számú a kéményseprő ipari közszolgáltatásról és annak kö­telező igénybevételéről. A rendeletek a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodá­jában (Kossuth tér 1-3.) tekint­hetők meg. Városvédő őrjárat Kedvező jeleket észlelnek a járókelők a Kálvá­ria utcában. A városfal előtt olyan munkák folynak, amelyek a környezet rendbetételét szolgálják. A másik oldalon lévő házaknál vi­szont láthatóan még nagyon sok a tennivaló, hogy ez a terület méltó legyen Pécs hagyomá­nyaihoz és városképéhez. Remélhetőleg lesz ezen házak felújításához is szándék, szakérte­lem és pénz. Farkas Mária, Vajgert György, Várhidy György, dr. Vargha Dezső

Next

/
Oldalképek
Tartalom