Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-21 / 348. szám

1996. december 21., szombat A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Holnap a VDN-ben Szabadlábon a komlói futtatók Elengedte a rendőrség a Béke Hotel tulajdonosát és két fiát, akiket fiatal lányok futtatásával gyanúsítanak - A szabadon engedettek szerint eljárási szabálytalanságok történtek az ügyben * Pécsi koncepciós perek Ötven éve rendezték az első koncepciós pert Pécsett, kisgazda képviselők lejáratására - Középiskolás diákokat ítéltek kényszermunkára * Szétzilált CSÉB A biztosító már harmadszor próbálja „lebeszélni” ügyfeleit - Kinek megváltás a felmondás? * A petíciók hete Szekszárdon Sikerrel demonstráltak a kórházért, most a Gyermekek Háza van soron * Cavinton a miniszternek A magyar gyógyszerből eddig három milliárd dobozzal fogyott a FÁK-országokban Hődíjak Komlón A város legutóbbi testületi ülésén a távfűtési alapdíj 24, és a lakossági hődíj 32,9%-os emeléséről határoztak. Ez a díj - ha hosszabb távon tar­tani tudják vagy csak mérsé­kelten emelik - kivédheti a sokkal magasabbnak ígérkező központi energiaár-emelések hatását. Erre esélyt ad a 4912 lakás, számos intézmény hő­szolgáltatását végző városi Komló-Hő Kft. és a városi tu­lajdonba kerülő Komlói Fűtő­erőmű összevonása. Mint Vakaró József, a Komlóhő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az ol­csóbb árak kulcsa egyfelől a. lakók kezében van. Az áta­lánydíjról Komlón is át kel­lene térni a fogyasztás szerinti fizetésre. Az egyedi mérés ideális formájára a panelhá­zak fűtési- rendszere nem al­kalmas, de minél több lakó­ház hőközponti mérése és a lakók megegyezése a költsé­gek elosztásában nemcsak a saját, de a szolgáltató költsé­geit - így az árait is - csök­kenti! A fogyasztásmérő, a hőszabályozó csapszelep né­hány ezer forint, de a legdön­tőbb a lakók önérdeken ala­puló konszenzusa! Mint az igazgató elmondta, a két cég fúziója nemcsak termelés-szolgáltatás össze­hangolását, létszámleépítést, a növekedő fűtőolajár miatt is olcsóbb gázüzemet jelent. Is­mert az erőmű jelentős eladat­lan kapacitása - tavaly 380 milliós veszteséggel. Ennek fő oka, hogy az ipari minisz­teri rendelet szerint a fűtő­erőművekben termelt áram messze áron alul adható csak el a Magyar Villamos Mű­veknek, s a veszteséget ismét a fűtési díjakkal kompenzálná az energiahivatal. Úgy, hogy az alapdíjakat 108, a hődíja­kat 48 százalékkal emelné. Holott csak az áramot kellene azon az áron eladni, mint ahogy ezt a hőszolgáltatással nem foglalkozó cégek tehetik. Mindenesetre a fűtőmű alapkapacitása jó, a környe­zetbarát gáz fogadására leg­később 1998 tavaszáig sze­retnének felkészülni. B. R. Délutáni nagyüzem Pécsett, a főpostán, a Jókai utcában fotó: laufer László Csúcsforgalom a postán Szerdán és csütörtökön hatal­mas forgalom volt a pécsi 1-es számú postán. 10-15 ember is állt egy-egy ablaknál várva a sorára. Csermely László posta­vezetőt és Jánosi Tibor posta­vezető helyettest arról kérdez­tük, hogyan készültek fel a ka­rácsonyi rohamra. Elmondták, hogy az elmúlt napokban a postát kétszer any- nyian vették igénybe, mint álta­lában. A postai dolgozók lét­száma viszont nem nőtt. Ezért szabadságokat és szabadnapo­kat nem adtak ki, és azok is részt vesznek a küldemények feldolgozásában, akiknek más­Ezen a héten aláírta a fővállal­kozói szerződést a Mohácsi Vá­rosgazdálkodási és Vagyonke­zelő Kft. a szennyvíztisztító mű megépítésére, az önkormány­zattól átvették a munkaterüle­tet, s e formalitásokkal hivata­losan is megkezdődött a nagy­szabású beruházás a városban. Az ,1993-ban készült tervdo­kumentáció szerint 410 milli­ósra kalkulált munka áfával fölszorzott költsége 512,5 mil­lió forint lesz, melyhez a város (Folytatás az 1. oldalról) A püspök kiemelte, a dombor­művek Európa szellemiségét, lelkiségét árasztják. Beszédé­ben felemelte szavát az önzés ellen, a szellemi felemelkedés és közjó érdekében. A székesegyház altemplo­mának egykori déli lejáróján többek között Jézus születése, a kor nem ez a feladatuk. így a kézbesítési határidőket tudják teljesíteni, torlódások csak a csomagoknál vannak. Tegnap például kétezer csomag érke­zett Pécsre, ez a megszokottnak több, mint a kétszerese. Emiatt a városban a csomagokat több autóval és emberrel kézbesítik, és dolgoznak a hétvégén, vala­mint december 24-én is. A pos­tahivatalban pedig külön-külön ablakot nyitottak a csomagfela­dásra és az átvételre. Egyébként az összes átvevőhely állandóan nyitva van, csak a szolgálatvál­tás idejére zárják be őket. Dr. Gazda Ferenc, a Magyar még igen kedvező, 60%-os ál­lami támogatást kapott. A hi­ányzó önrész előteremtése vi­szont egész eddig óvatosságra késztette úgy az előző, mint a jelenlegi testület tagjait, s bár két évvel ezelőtt is startra ké­szen állt a beruházás kezdésére egy cég, most akár sikerként is elkönyvelhetik a döntéshozók a halogató taktikájukat, hiszen a kivitelezőnek akkor kiszemelt UTB idő közben csődbe ment. Az önkormányzat kft.-je az új három királyok érkezése, a bet­lehemi gyermekgyilkosságok láthatók. Ezzel párhuzamosan Sámson történetét is kifaragták, mert a magát népéért feláldozó hősben Krisztus ószövetségi előképét látták. Az erősen meg­rongálódott északi lejárón a te­remtés, Ádám és Éva, és az utolsó ítélet található. Dr. Tóth Posta Rt. Pécsi Igazgatóságá­nak postaosztály-vezetője fel­hívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy sok a romlandó élelmiszert tartalmazó csomag. Ezeket mindenki igyekezzen minél hamarább átvenni, ha ér­tesítést kapott a csomag megér­kezéséről! A postahivatalok ma a szokott nyitvatartási rend sze­rint dolgoznak. Vasárnap szün­nap, csak a pécsi 1-es posta dolgozik délig. Hétfő sima hét­köznap. 24-én, kedden Pécsett 14 órakor zárnak, a Pécstől tá­volabbi településeken dél körül. 31-én a 24-i nyitvatartási rend érvényes. U. G. engedélyezési terv birtokában lá­tott hozzá a tisztítómű kivitelezé­séhez, melyet előreláthatólag 1998. október végén adnak át. A napi 5000 köbméter kapacitású tisztítómű a Mohácson jelenleg 65%-ban, illetve a Lánycsókon 100%-ban meglévő csatorna­rendszerből bejövő szennyvíz tisztítását végzi el, s a város déli részén, a Kölkedi út és az árvíz- védelmi központhoz vezető be­kötőút által határolt területen lé­tesül. Berta M. Melinda művészettörténész szerint európai ritkaság, hogy a román korban az altemplomi le­járatot domborművekkel díszí­tették. A dómmúzeum első elké­szült részlete december 21-22- 23, valamint 26-27-28-29-30- án tekinthető meg naponta 11- től 17 óráig. U. G. Lakásépítés 1996-ban November végéig 20 700 lakás építése fejeződött be az országban, ami 2800-zal több az előző év hasonló időszakához képest. A la­kásépítési többlet felét Sza- bolcs-Szatmár-Bereg me­gyében regisztrálták. A nö­vekedés lakossági építke­zésnek köszönhető - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. 37 millió forintnyi ajándék E hét keddjéig 37 millió fo­rint gyűlt össze a történelmi egyházak és a miniszterel­nök által kezdeményezett Szeretet és Támogatás ,96 jótékonysági akció számlá­ján. Az összeget már átadták a szeretetszolgálatoknak - tudatta az MTI-vei pénteken a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs Sajtóiro­dája. A közlemény szerint a Népjóléti Minisztérium szogláltatta az adatokat, hogy mely területeken talál­ható a legtöbb, leginkább rászoruló nagycsaládos, magányos idős ember és hajléktalan. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécsi Orvostudományi Egyetem bérleményként kívánja hasznosítani a Pécs, Szigeti út 12. szám alatti 80 m2 alapterületű klubhelyiséget. Feltételek:- napi és tartós fogyasztású élelmiszerek, gyorsan fogyasztható hideg és meleg ételek árusítása- egyetemi klubélet részére a helyiségek használatának biztosítása- zártkörű rendezvények lebonyolítása Pályázat beadásának határideje: 1997. január 15. Pályázat beadásának helye: Pécsi Orvostudományi Egyetem Gazdasági Igazgatósága 7624 Pécs, Honvéd u. 5. szám Pályázat elbírálásának határideje: 1997. január 31. (74083) Épül a szennyvíztisztító Mohácson Altemplomi lejárók a pécsi Dómmúzeumban Az adóhivatal alulmaradt a perben Újragondolt középfokú oktatás Mintegy 200 millió forintos adótartozás miatt az APEH bezárta egy pécsi nagykeres­kedő négy telephelyét. Am a vállalkozó pert indított, s a bíróság másodfokú tárgyalá­sán alulmaradt az alperes adóhivatal. Tóth Lajost, az egykori Niko­tin Bt. tulajdonosát az APEH- végrehajtói lepték meg egy ta­valy januári reggelen: ÁFA-tar- tozása címén lefoglalták a pé­csi, a kaposvári, a dombóvári és a tapolcai telephelyét, amely 60 embernek adott munkahelyet - addig. Az APEH Baranya Me­gyei Igazgatósága a kamattal és a büntető tétellel 204 millió fo­rint behajtására készült, amely­ből a cégtulajdonos legfeljebb 10-12 milliós követelést ismert (volna) el jogosnak. Az APEH határozatait végül a megyei bí­róság helyezte hatályon kívül másodfokú ítéletében.- A felperesnek kezdetben az volt az álláspontja, hogy az el­számolásban hiányzó szállítási számlákat szállítólevél is pó­tolhatja. Akkor már azt hittem, nyertünk - bocsátotta előre Bö- röcz László, az APEH hatósági osztályvezetője. - Aztán jött a fordulat: a második perben mégis előállt a számlákkal, állí­totta, hogy megvannak. A hatá­rozatainkat viszont azért he­lyezte hatályon kívül a bíróság, mert eljárási szabályokat sértet­tünk meg: nem mi vizsgáltuk előzetesen a számlák kérdését. Az eljárási hiba megállapítása után az ügy többi részét már nem is vizsgálták. Az adóhivatal továbbra is ki­tart követelése mellett, ezért a jogerős másodfokú döntés fe­lülvizsgálatára a Legfelsőbb Bíróságot kérte. Tóth Lajos pedig az Alkot­mánybírósághoz fordult, amiért a fővárosi adóhivatal a cégével szembeni határozatát négy nappal azelőtt foganatosította, hogy lejárt volna a fellebbezési határidő. Igaz, ez még 1994- ben történt. Hogy azóta mi ma­radt a cégből? - Egyszerűen tönkretett bennünket ez az ügy. Pedig öt évre szóló szerződése­ink voltak dohánygyárakkal. Az APEH elkótyavetyélte, a vé­telár 60%-áért adta el az áru­készleteinket. A bíróság újra- vizsgálatot rendelt el. Erre visz- sza kellett volna állítaniuk az eredeti állapotot, de nem tették meg ezt sem. A kártérítési igény jogával élni fogok. De a nagykereskedést decemberre be is kellett fejeznem. Tröszt É. Üzletközpont épül Villányban A villányi polgármesteri hi­vatalban tegnap aláírták azokat a szerződéseket ame­lyek egy többszáz milliós beruházás kezdetét jelentik Villányban. A helyi önkor­mányzat kezdeményezésére a GERUNG Kft. kivitelezé­sében és a siklósi „Siklós és Vidéke” Takarékszövetke­zet pénzügyi támogatásával háromszintes épületkomp­lexum építését kezdik el a jövő év tavaszán. Üzletköz­pont, exkluzív kivitelű buti­kok és lakások épülnek a te­lepülés központjában. Takáts Gyula villányi polgármestertől megtudtuk, hogy január 15-től várnak jelentkezőket több üzlet­helység és a lakások megvá­sárlására. D. M. (Folytatás az 1. oldalról) az intézményi működtetés és sajátosságok. Tovább kell nö­velni az általános műveltséget adó oktatási intézmények ará­nyát, az általános érettségivel rendelkezők számát, az idegen nyelvek oktatásának hatékony­ságát. Követelmény a 16 éves korig tartó tankötelezettség ma­radéktalan megvalósítása. Az 1998-tól kötelező 9-10 osztá­lyos általános képzést a szak­munkásképzőkben célszerű folytatni. A pályaválasztási életkort ki kell tolni 16, illetve 18 éves korra, s egyidejűleg ki kell kialakítani a szakmacso­portos képzés rendszerét. A pécsi távfűtés gondjainak megoldási lehetőségeivel is foglalkozott a testület a frakci­óvezetői értekezlet állasfogla­lása, illetve Molnár Tamás ­programként elfogadott - indít­ványa alapján. Az önkormány­zat határozottan kíván fellépni azon központi energiapolitikai döntés, illetve szándék ellen, amely a pécsi erőmű gazdaság­talan működtetésének többlet- költségeit a pécsi lakosságra hárítaná át. Ellenlépésként fel­merült az erőmű környezetvé­delmi kötelezettségei betartatá­sának maradéktalan kikénysze­rítése, a külszíni bányaművelés nem engedélyezése, nemzet­közi pályázat kiírásának előké­szítése egy alternatív fűtőe­rőmű építésére, az erőmű és a PÉTÁV objektív átvilágítása. A téma másik oldaláról a szociális támogatások formáinak, feltéte­leinek és a fűtésdíj-hátralékok kezelésének újragondolása sze­repel az állásfoglalásban, il­letve a programban. D. I. v ♦ * )

Next

/
Oldalképek
Tartalom