Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-15 / 342. szám
1996. december 15., vasárnap Magazin dunántúli Napló 7 Díjkiosztás Linzben, sztepptáncos nagymamákkal Ülünk a nagyteremben vagy háromszázan; ötven fotós Amerikától Vietnamig, a többi linzi polgár. Meleg van, levegő alig, a finoman szálló por rátapad izzadó bőrünkre. Nyújtogatjuk nyakunkat, hogy az előttünk ülők közti hézagokon át lássuk is, ne csupán halljuk, mi történik a színpadon. Piros, lenge ruhába öltözött hölgyek frissen vasalt szteppcipőkben szteppelnek ír népzenére; olykor-olykor a ritmust is elkapják, főleg a fia- talkák, a húszévesformák, ők még bírják szusszal. Az idősebbek, vagyis az ötven-öt- venöt év körüliek - egyikük kisujjvastagságú, dagadó vi- szerekkel - már nehezen birkóznak meg az egyszerű koreográfiával, az arcukra erőltetett mosoly szenvedésről árulkodik. Nagyon provincionális az egész, hullámokban tör ránk a nevetés és a szégyen, hiszen mégiscsak Linzben vagyunk, Ausztria egyik nagyvárosában, a világ legnagyobb fotószalonjának meghirdetett nemzetközi rendezvény, az Austrian Super Circuit díjkiosztó gálaestjén. A táncolók feltételezésünk szerint műkedvelő rendőrnők, hiszen a kiállítás a felsőausztriai rendőrkapitányság épületében került megrendezésre, mint az érkezésünkkor nem kis meglepetésünkre kiderült. A fotók az első emeleti tágas lépcsőházban, és az abból nyíló, az előzőnél valamivel szűkösebb helyiségben kaptak helyet. Abban a helyiségben, amely voltaképpen az előadóterem, a kisterem és egy raktár előtereként szolgál békeidőkben. Az utcán lévő koszlott transzparensen a világ legjobb fotóinak nevezett képek ide lettek bezsúfolva mindenféle kiállításrendezői elképzelést nélkülözve. Beszédek következnek németül, polgármester, tartományi sportminiszter, rendőrparancsnok satöbbi, Sz. Koncz István barátom szinkrontolmácsol kitűnően. Mindenki örömét fejezi ki, mégiscsak száz- egy országból érkezett hu- szonkétezer kép, melynek eredményeképpen halmozódik az a száz az előtérben. Egyenként szólítják a színpadra a díjazottakat. Kikászálódom, kézfogások, egy bordó műanyagtok a kezembe: belül vattacsomón az egyik díj, a helyi rendőrség sportérme, rajta ökölvívó, síelő, lövő stb. figurák, pedig sem rendőrséghez, sem sporthoz nincs közöm. Ugyanebben a dobozban hever az Amerikai Fotóművész Szövetség aranyérme, aranyban úszó kék amerikai kontinens, fölötte piros sasmadár egy kamerát cipel. Mindez egy háromszög alakú francia trikolóron fityeg. Nyilvánvaló, hogy a szakboltba hirtelenjében leszalaj- tott rendőrségi alkalmazott ezt találta színben az éremmel a leginkább harmonizálónak. Lassan lebotorkálunk a színpadról, kell a hely a következőknek. Ők már dobozt sem kapnak, csak markukba a csupasz érmet, de egy francia fotósnak már az sem jut, értetlenül ácsorog a reflektorfényben, vigasztalják, majd csak lesz valahogy. Aztán piros-fe- hér-piros papírlapokat osztogatnak a világ távoli vidékeiről ideutazóknak Austrian Super Circuit felirattal tiszteletdíjként, ez hamisítatlanul osztrák. A főszervező sajnálkozik, a beígért katalógusokat nem tudja kiosztani, csak 300 schilling ellenében, mert a Zairéi fotóművészeket kívánják a befolyt pénzből támogatni. Bejelenti, hogy csak ötven főre rendeltek ételt a most következő fogadásra, ezért mindenkitől önmegtartóztatást kér. Mire az ünnepelt fotósok összeszedik cókmókjaikat, a derék linziek már az étteremben vannak. Egy darabig ácsorgunk, de előttünk vagy százötvenen várakoznak a szűk folyosón, a bejutás reménytelen, rendet rakni és mosogatni pedig ezúttal nincs nagy kedvünk. Óvatosan, feltűnés nélkül ódalgunk ki az épületből, kilenckor már a drága szálláson vagyunk. Ülünk az ágy szélén, majszoljuk a magunkkal hozott szendvicseket. Hiába, nincs jobb a hazai ízeknél. Cseri László Az IDOLLZ és a HIV-R Egy egyedi, tehetséges zenekar debütálása mindig nagy pillanat az uniformizálódó pop-rock piacon, főleg ha a szóban forgó együttes egyéves tudatos készülődés és image-építés után áll ki a nagyérdemű elé. Az IDOLLZ (szójáték: magyarul kb. bálvány-bábok) első hang- és színpadi anyaga egy történetet dolgoz fel, de természetesen a dalok külön-külön is megállják a helyüket. A sztori szerint a HIV-R nevezetű kozmikus, önálló intelligenciával rendelkező vírus mindig olyan bolygókra „megy”, ahol nagy baj van. így jut el a Földre, ahol az IDOLLZ zenekart szemeli ki médiumnak, de az emberek nem értik meg őket és a banda kiüldöztetik a Kék Planétáról és a HIV-R segítségével egy másik univerzumban talál menedéket. A tagok elmondása szerint az anyaggal szeretnének hozzájárulni az AIDS ellenes kampányhoz. A látványos színpadi show, illetve a későbbiekben kiadásra kerülő fényképregény mind a mondanivalót szeretné erősíteni. A szövegek néhol szabadszá- júak, de írójuk szerint a téma megköveteli a helyenkénti durvább stílust. Az IDOLLZ által képviselt zenei irányzat több stílus ötvözete, éppen ezért - az együttes reményei szerint - több korosztályhoz és réteghez is el tudják juttatni azt. Jeli, Szityó, Atus, Pisti és Zalán december 21-én este a Gyárban indul hódító útjára és aztán már többet nem fog a fék. Rendes Z. Lenin titkos szerelme Az orosz forradalom vezérének, Vlagyimir Iljics Leninnek volt egy titkos szerelme, akit 1910-ben ismert meg Párizsban, s aki még ma is a Kreml falában, a nagy forradalmárok között nyugszik, alig néhány méterre Lenin mauzóleumától. A francia származású Inessza Armandot a szovjet párttörténet ugyan csak Lenin egyik „harcostársának” állította be, de valójában sokkal több volt közöttük. Eredeti nevén Ines színész családban született, majd apja halála után anyja nevelőnőként egy gazdag orosz családhoz, Armand textilgyároshoz került. A fiatal Inesz- szát Armandék saját lányukként szerették, s 1893-ban el is vette őt a család nagyobbik fia, de néhány év múlva tönkrement a házasság. A nő Stockholmban a feminista mozgalommal ismerkedett, s az 1905-ös orosz forradalomban már a szentpétervári munkások oldalán állt. Inessza és Lenin Párizsban, az ott élő orosz forradalmárok körében ismerkedett meg 1910-ben: a nő ekkor 35 éves volt, de 25-nek látszott. Lenin már negyven volt, neje, Nagyezsda Krupszkaja pedig 41, de „10 évvel öregebbnek tűnt”. A nő és Lenin együtt sétáltak a sugárutakon, órákat üldögéltek kávéházakban: a lap szerint korábban „senki sem látta Lenint ilyen állapotban”. Kapcsolatuk hőfokáról egyébként az ekkor kezdett és sokáig folytatott levelezésük is tanúskodik, amelyből a francia újság idéz is. A bizalmasabb levelek egyébként a L,Express szerint hetven éven át a Szovjetunió legjobban őrzött titkai közé tartoztak, mert „ártottak volna a Leninről, mint tökéletes forradalmárról és emberről sulykolt a propagandaképnek”. Lenin 1917-ben, az orosz forradalom győzelmével hazaköltözött. Inessza a Kreml közelében kapott lakást, s Lenin más gesztusokat is tett: például a nő bekerült abba a - forradalom vezetőiből álló kétszáz fős - csoportba, amelynek tagjai elsőként kaptak telefont. Ám Lenin a magánéletben prűd volt, kispolgári és konzervatív: úgy döntött, hogy mégis felesége, Krupszkaja mellett marad, noha ez utóbbi többször is felajánlotta a válás lehetőségét. Titkos szerelem jeligével kérdezi egy férfiolvasónk, mire számíthat azzal a hölggyel kapcsolatban, aki közel 30 évvel fiatalabb nála. A lapok szerint önt már érték csalódások a nőkkel kapcsolatban, sőt kifejezetten anyagi veszteségek is. Nem kizárt, hogy többször kellett szinte egy kis vagyonról lemondania egy- egy asszony miatt. Ezért érthető, ha fiatal és romlatlan teremtést választ“, akire ráadásul, úgy sejlik a lapokból, még féltékeny is. Annyira igényli a társaságát, hogy még az sem tűnik fel önnek, hogy néha bizony nem mindig értik meg egymást, és ez lehet a generációk közötti hasadék miatt is. Szívesen venné, ha szerelmese ön mellett dolgozhatna, szinte szellemi gyermekeként szereti, és abban a hitben ringatja magát, hogy partnerének gondolkodásmódját is alakítgatja. Titokban szövögeti a hálót, hogy szorosabbra vonhassa a lány körül. Talán már kecsegtette is vele, hogy dolgozhatnak együtt, lehet, hogy már beosztást, állást is ígért neki, de ha igen, akkor szomorúan kell tapasztalnia, hogy ebbéli szándékát felsőbb döntés nem támogatja. A szex önök között érzékeny pont. Ön nagyon figyelmes az udvarlás időszakában, de időnként leblokkol a kényes pillanatban. Ha attól fél, hogy titkos és fiatal szerelme emiatt hagyja el, megnyugtathatjuk, hogy téved. A férfi szexuális teljesítőképessége gyakran nem a legfontosabb szempont a nők számára, sokkal többre értékelik a törődést, odafigyelést, gyengédséget, mint a durva rohamot. Ha kapcsolatuknak bealkonyul egyszer, annak nem a szex lesz az oka, hanem egy új fiatalember feltűnése. Hodnik Ildikó Gy. ' * Továbbra is várjuk kedves olvasóink leveleit, melyben életük egy fontos kérdésére kérik a választ. Leveleiket szerkesztőségünk címére küldjék.) Stefan Kolditr német író színdarabot írt Éva Braunról „Éva, Hitler szeretője” címmel. Ebben igen árnyaltan, sokak szerint ellentmondásosan ábrázolja Braunt. A darabot Berlinben mutatták be Corinna Harfouch főszereplésével. Rádió Mellett JEGYZET Knorr-kocka és a leső-ember... Bizonyára ismerik azt a nagyon helyénvaló mondást, hogy „... akinek az Úristen hatalmat ad,’nem biztos, hogy észt is ad hoz- zááá”. Mint hívő ember.. . indjárt hozzáteszem: bizony, nem ám! A közelmúltban egy pesti, külvárosi asszony mesélte a rádió riporterlányának, mi történt vele a buszon. A végállomás előtti megállónál fagyoskodott felnőtt lányával, s amikor végre késve megérkezett a busz, a sofőrnek megmutatták érvényes és állami bérletüket, majd felszálltak, azzal a tudattal, hogy a fordulónál majd jönnek visszafele a belvárosba. Amikor a még néhány utas is leszállt, a sofőr őket is felszólította hagyják el a buszt. Ők mondják, hogy befele utaznak, megvárják az indulást. A busz vezetője erre leugrott és lezárta az ajtókat. Se ki, se be. Múlik az idő, tíz perc, húsz perc, már több mint fél óra, ők pedig zörögnek az ajtókon, ablakokon, hiszen csak néhány lépésnyire van a kis indító épület, ahol a sofőrök beszélgetnek, cigarettáznak, kibe mászkálnak s hallják a jelzést, valamelyik még intett is, de sehol senki. Kiderült, hogy a sofőr a szokásos egyórás pihenőjét tartja. „Megmodtam, hogy szálljanak le, nem!?” - mondta flegmán az anyának és lányának. Csak éppen azt nem közölte velük - ugye -, hogy egyórás szakszervezeti szünetet tart, ami megjár neki. Az előzékenység, a jóindulat nem tartozik a sofőr tulajdonságai közé. Pedig ez elvárható lenne egy olyan embertől, aki tömegekkel dolgozik közvetlenül, esetleg éveken át. Pedig csupán annyi kis hatalma van, hogy rajta múlik, mikor nyílik, vagy csapódik egy nyavalyás ajtó. A hatalom-mánia néha nem ismer határt. Ismerősöm - mellesleg nagyon szép kis lány - dühtől villogó szemmel meséli, megaláztatásának történetét... Betért egy nagy élelmiszer ÁBC-be és az előtérben néhány eladólány, kínálja az asztalra feltomyozott reklám célú Knorr-leveskocká- kat. Ingyenesen. Nem fogadta el, mondta, köszöni szépen, ő nem főzöcskézik otthon, különben is sietett. Am utána lép egyik lányka és a kezébe nyom egy parányi dobozkát, benne a két húsleves kockával. Hát jó, legyen, fölkapja az áruházi műanyag kosarat, vásárol valamit, majd beáll a pénztári sorba. Amikor rákerül a sor, nyitja a táskáját a pénztárcájáért, majd a tenyerében szorongatott Knorr- kockát beledobja a táskába. Fizet, aztán a csomagoló asztalnál elpakolja a vásárolt holmit. És ekkor megjelenik mellette egy fiatalember, aki bizalmaskodva mindjárt le is tegezi:- Figyelj! Ráérsz egy kicsit?-Nem érek rá, különben is mióta tegeződünk?-Pedig ráérhetnél, elviszlek egy kicsit... A lány dühösen rendreuta- sítja, úgy látja, hogy a férfi afféle kapcabetyár, aki psak úgy csibész módra, leszólítja a nőket.- Mintha tettél volna valamit a táskádba... - tegeződik tovább a hapsi, akiről aztán kiderült, hogy az áruház egyik ren- désze. A lány meséli, hogy többen köréjük sereglettek, gondolva, no lám, a rendész valami tolvajt fogott. Akadt köztük ismerőse is, hajdani iskolai tanulótársa. Közölte a rendésszel, hogy mégis mit gondol, hova tette volna a - különben ráerőszakolt - reklámportékát, ha nem a táskájába. Aztán: a Knorr kockát miért nem a pénztártól távozóknak osztogatják, akik így megúszták volna a cezaromániás rendész részéről megnyilvánuló megalázást. És egyáltalán: miért lép fel úgy a rendész, mint egy titkos nyomozó, főként út- széli magatartással. Az áruházi leső-ember tetézve ostobaságát, azzal a remek ötlettel állt elő, hogy a kedves vásárló a Knorr- kockát betehette volna a ruhatárba ... Ehhez - ugye - nem kell kommentár. Ahhoz sem, hogy még csak elnézést sem kért. . .
