Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-14 / 341. szám

1996. december 14., szombat Magazin Dünántúli [Napló 15 Hogyan halt meg Edgar Allan Poe? Állatvédők az osztrigaevés ellen Az osztrigaevőknek tekin­tettel kellene lenniük arra a tényre, hogy az osztriga megevésekor még él, s csak a gyomorban pusztul el - hívja fel a figyelmet holland állatvédők szövetsége. Azt ugyan nem tudni, hogy eközben az állat érez-e fáj­dalmat, hiszen igen primitív lényről van szó, de az állat­védők szerint amíg ki nem derül, mit éreznek, ha élve megeszik őket, addig nem szabad ilyesmit tenni velük. A hollandiai Ijmuidenben levő halászati kutatóintézet megerősítette, hogy az oszt­rigák élve kerülnek a gyo­morba és ott tulajdonképpen az erős gyomorsav végez velük. Csizmás Kandúr kalandjai Teheraurón és hajón tette meg az utat egy holland macska Nagy-Britanniába. A De Teleg- raaf című amszterdami lap pén­teki számában megjelent tudó­sítás szerint a „Gizmo” névre hallgató (?) kíváncsi cica a hol­landiai Apeldoornban novem­ber közepén bemászott egy ré­giségekkel megrakott teherau­tóba és rácsukták annak ajtaját, így aztán „potyautasként” előbb Rotterdamba jutott el, majd onnan komppal „áthajó­zott” Angliába. Ott találtak rá. A macska fülébe tetovált szám alapján brit és holland állatvé­dőknek sikerült kideríteniük az állat eredetét. A brit hatóságok még arra is hajlandók voltak, hogy „Gizmót” mentesítsék a Nagy-Britanniába érkező álla­tokra kötelező hathavi karantén alól - amiért a brit sajtó, a tör­téntekről beszámolva, a „Lucky” (Szerencsés) nevet adta a macskának. A mesebeli Csizmás Kandúr nyomdokaiba lépett „Gizmo” e nem minden­napi kaland után csütörtökön érkezett meg az Amszterdam melletti Schiphol repülőterére, ahol tárt karokkal várta őt gaz­dája, az ugyancsak szerencsés Sylvia Donatz Irodalmi díj Fidel Castro kubai elnök Ha­vannában kiosztotta a díjakat a 70. születésnapja alkalmából kiírt irodalmi pályázat nyertese­inek. Az Osvaldo Guayasamin ecuadori festőművész által kezdeményezett pályázatra 11 országból 2000 Castrót méltató pályamű érkezett. Eddig mindenki úgy tudta, hogy a nagy amerikai író, min­den krimik ősatyja (A Morgue- utcai kettős gyilkosság) azért halt meg, mert agyonitta magát. Edgar Allan Poe a zseniális író 1849 októberében halt meg. Méghozzá egy baltimorei csa- tomanyílásnál találták meg hol­tan. Közismert alkoholistáról és lumpról lévén szó, sem baráti köre, sem az utókor nem cso­dálkozott e nem éppen roman­tikus végkifejleten. Felesége, Virginia asszony, két évvel ko­rábban, 1847-ben halt meg és Edgar Allan Poe minden élet­rajz-írója egyetért abban: az író addig sem vetette meg az italt, de imádott neje halála alkoho­listává tette. Most viszont dr. Michael Benitez, a marylandi egyetem professzora egy tudományos konferencián bejelentette: az íróval nem a maligán végzett, hanem iszonyú betegség, a ve­szettség áldozata lett. A pro­fesszor ugyanis az egyik orvosi archívumban talált egy aktát „E. P. richmondi íróról”, és sze­rinte ebből félreérthetetlenül kiderül az eddig ismeretlen igazság. Például az, hogy Poe valóban eszméletlenül feküdt a baltimorei Lombard street csa­tomanyílásánál, de nem ott halt meg, hanem a Washington Col­lege Hospitalban. Itt a beteg két nap után magához tért a kómá­ból, a harmadik napon egy ki­csit jobban is lett, de hiába fag­gatták, semmire nem emléke­zett, ami betegségét megma­gyarázhatta volna. A negyedik napon - állítja a dosszié nyo­mán dr. Benitez - „élénk, sőt agresszív” lett, majd visszazu­hant az öntudatlanságba és meghalt. Miután a papírokból egyértelműen kiderült, hogy a páciens minden esetben vissza­utasította a neki felajánlott vi­zet, a professzor ezt is a ve­szettség bizonyítékának tartja. Jeff Jerome, az Edgar Allan Poe múzeum igazgatója nem tagadja, örül a leletnek. Mint mondja, az ő kutatásai is meg­erősítik, hogy az író fiatalabb éveiben ugyan valóban alkoho­lista volt, de később már egyál­talán nem nyúlt a pohárhoz. Azoknak a kérdésére, akik sze­rint Poe testén nem látszott ha­rapás, vagy más, a veszettség megkapásának módjára utaló jel, dr. Benitez emlékeztet arra, hogy e szörnyű betegség lap- pangási ideje minimum két hó­nap, de nem ritkán egy teljes év is lehet. Újabb kételyek a nagy utazóval kapcsolatban Marco Polo sosem járt Kínában ? Frances Wood neves brit Kína-kutató nagy feltűnést keltett tanulmányában nem kevesebbet állít, mint hogy a középkor nagy utazója, Marco Polo sohasem járt Kí­nában. Ez azt is jelenti, hogy a velencei fiatalember nem állhatott tizenhét éven át Kublaj kán mongol uralkodó és kínai császár szolgálatá­ban. Az eléggé hihető, hogy Marco - apjával, Niccolóval és nagybátyjával, Maffeo mesterrel együtt - 1271-ben elindult Közép-Ázsiába. Más kérdés viszont, meddig jutot­tak. Frances Wood minden­esetre bizonyítottnak véli, hogy amikor 1298-ban - im­már a génuaiak fogságában - Marco Polo nagy művét dik­tálja, akkor egy perzsa úti­könyv és nem saját élmény­anyag a legfőbb forrása. A kutatónő ugyanis megtalálta ezt az útikönyvet. Aligha hihető, hogy Polo mongolul beszélt volna Kub­laj kánnal. Nem szerepel a velencei fiatalembernél a teaház, az evőpálcika és a nők megnyomorított lába. Ugyancsak nem szól a nagy utazó a Nagy Falról, ami már akkor Koreától Belső-Mon- góliáig átszelte a Mennyei Birodalmat, és Marco Polo állítólagos utazása idején már vagy ezer éve létezett. Márpedig Marco Polo útja - naplója szerint - a mai Af­ganisztánon át egészen a Sárga Folyóig éppen a Nagy Fal mentén vezetett. Képte­lenség, véli a tudós szerző, hogy valaki ily hosszasan az emberiség egyik csodája mellett haladjon el, és egy szóval se emlékezzék meg róla. Az alkoholfüggőségbe került férj miatt vált el? Melanie Griffith Melanie Griffith és exférje, Don Johnson A Duna TV műsorában sze­replő Idegen közöttünk (1992) című filmben rendkívüli szí­nészegyéniséggel találkozhat­nak december 15-én (vasár­nap) este a hazai tévénézők. Az amerikai Melanie Griffith (39), a vonzó „szőke szépség” lesz a vendégünk, akiről - az exférjével, Don Johnsonnal együtt - hosszú éveken át a legnagyobb elismerés hangján írt a nyugati sajtó, s még gyak­ran „az álompár” szóval is il­lette az elvitathatatlanul tehet­séges és szép amerikai szí­nészpárt. Az utóbbi időben azonban leginkább a viharos válásuk részleteivel volt tele a sajtó, ami többszöri békülési pró­bálkozásuk után be is követ­kezett. Melanie New Yorkban szü­letett 1957-ben. Tanulmányait a hollywoodi Hivatásos Szí­nésznőképzőben végezte. Hír­nevet - az Éjszakai lépések (1975), az Alibi-test (1984), a Valami vadság (1986) után - Mike Nichols a Dolgozó lány (1988) című filmjével szerzett magának, amelyben lényegé­ben Hamupipőke-szerepet alakított: az akaratereje és az eltökéltsége révén lett titkár­nőből igazgatóvá. 1973-ban egy forgatáson ismerkedett meg a szívtipró, szőke hajú, jó testfelépítésű Don Johnsonnal, aki Melanie élete további alakulását döntő mértékben meghatározta. A három gyereket (Jesse, Alexander, Dakota - a közös gyerek) nevelő - még együtt élő család széthullása már a 70-es évek végén megkezdő­dött, jóllehet a házassági krízis elkerülése végett átköltöztek az 5 millió dollárnyi értékre rúgó aspeni (USA, Kolorádó állam) birtokukra. Számos szakember azzal magyarázta a híres félj, Don Johnson mellékvágányra futá­sát, hogy a nálunk is bemuta­tott Miami Vice című tévé­filmsorozat befejezése után képtelen volt a sorozatsztár visszatérni a filmvászonra ... A családi perpatvarok és a férj nőügyei (amikről Melanie néha csak az újságokból érte­sült!) merész lépésre késztet­ték Melaniet, de az 1988-as elvonókúra után 1989-ben újra összeházasodtak Saint Tra­pézben, ahol immár a harma­dik mézesheteiket töltötték - miután Melanie egy életveszé­lyes plasztikai műtétnek ve­tette alá magát Beverly Hills- ben... A végleges szakítás 1994. közepén következett be, ami­kor - egy kaliforniai újabb el­vonókúra után - kiderült, hogy Don Johnson hónapok óta egy bankár exfeleségével (Jeannie, 35) él együtt, s a nő terhes tőle. Melanie viszont - a Die Ak­tuell szerint - 1995. májusától a spanyol szépfiű - a nálunk is ismert - Antonio Banderas karjaiba vetette magát, akihez férjhez is ment. A terhes Me­lanie „éves költségvetése” - a Das neue Blatt 1996. szep­tember 4-i száma szerint - 3,24 millió (!) dollárra rúg; ebből kozmetikára 60 ezer, ruhákra 140 ezer, karácsonyi ajándékokra 42 ezer, az al­kalmazottakra 300 ezer dollár van betervezve, az utazásokra viszont fél millió dollár évente. Egy Svájcból impor­tált tortaszelet ára - a költség- vetés szerint - 60 dollárt tesz ki... Ezek után ne csodálkoz­zunk azon sem, hogy dühében Don Johnson tavaly nyáron már egy újabb hölggyel (Kari Whitman) jelent meg a nyil­vánosság előtt. Mindezek azonban mit sem változtatnak azon, hogy a de­cember 15-i filmben Melanie újra megcsillogtatja elvitatha­tatlan színészi képességeit: a bemutatásra kerülő bűnügyi filmben rendőrnői szerepben beköltözik egy New York-i zsidó családba, hogy fényt de­rítsen egy érdekes gyilkos­ságra. Hajzer Lajos A kiállított tárgyakhoz hozzá nyúlni kötelező! „Touch me - Érints meg” cím­mel nyílt kiállítás Weil am Rhe- inben. A Baseli Iparművészeti Múzeum összeállításának kö­zéppontjában egy mai tabu áll: a tapintás, mint érzék haszná­lata. Az ember ösztönös hajlama a tárgyak megérintésére minden múzeumigazgató rémálma. Mathias Götz és Bruno Haldner megfordította a fegyvert: a kiál­lításon a látogatónak látatlan­ban kell megérintenie a tárgyat, hogy csakis tapintásával fe­dezze fel. A bejáratnál nagy tábla hir­deti: Az érintés saját kockázatra történik - baleseteknél felelős­séget nem vállalunk” A látogató tehát elindul egy fa palánk mellett, amelyben lyukak vannak, de ezeket belül­ről függönyök takarják, hogy ne láthatsson be, aki benyújtja a kezét. A kiállítás következő során aztán az üvegből készült hátsó falon át láthatóvá válnak az előzőleg megérintett tárgyak. A kitömött krokodil bőrét kelle­mesen száraznak, bőrszerűnek érezte kezünk, amely a szappa- buboréktól visszarettent. Tapin­tásunk másként ítéli meg a ve­szélyeket, mint látásunk. A kezek legjobban az elekt­romos főzőlaptól „ijednek meg”, noha éppen csak lan­gyos. A „vak” kéz éppen olyan szívesen simogatja a Vénusz- szobrot, mint a porceán vévé­csészét. A szem a látvány láttán később alig hisz önmagának. Tapintásunk elkorcsosult. A plasztilint azonnal felismeri ke­zünk, de pehelybe nyúlva szinte semmit nem jelez. Újhegyünk kifinomult érzékelésére már csak ritkán van szükségünk. Egyes készségek egyenesen gyanúsak: a látogatónak meg kell próbálnia pénzt kihúzni egy felöltöztetett kirakatbaba zsebéből: ez csak keveseknek sikerül, a vészharangocskák megszólalnak. A zsebes szak­máját is tanulni kell. És nem is marad büntetlen, aki hajandó magát teljesen tapintására bízni: a villanykábel megérin­tése kis áramütéssel jár, a légy­fogótól ragacsos lesz a múze­umlátogató keze. A mai embernek már messzi­ről fel kell ismernie a dolgokat: ézékei közül elsősorban a sze­mét és a fülét használja. A középkorban ez a jelek szerint másként volt. Az érde­kes kiállításon egyetlen tárgyat nem lehet megérinteni: egy ereklyetartóban Szent Nepo­muk nyelve és Szent Anna keze rejtőzik. A régi idők hívői tisz­telték szentjeik tapintó szerveit, s igyekeztek megérinteni e szervek mumifikált alakját. Ma már kinevetik, aki meg akarja érinteni a szupersztárokat. Nap­jaink relikviái a fényképek és a hangdokumentumok. A kiállítás egyébként de­cember 22-ig tekinthető meg Weil am Rheinben. A karácsonyi levelezőlapról A karácsonyi levelezőlapok sok mindent elárulnak a fel­adókról. Ha a levelezőlapon karácsonyfa alatt üldögélő boldog családot látunk, az üdvözlet küldője a munka megszállottja. Csak közvet­lenül karácsony előtt jut eszébe, mennyire fontos is neki a családja. Ha vallásos motívumot ábrázol a lap, a feladó az ünnep eredeti tartalmát tartja fontosnak. Töprengő és hagyományőrző alkat. A humoros, tréfás rajzú leve­lezőlapokat született opti­misták adják postára. Olya­nok, akik még a legnehe­zebb helyzetekben is tudnak nevetni. Az ilyen emberre érdemes odafigyelni, mert tényleg lehet rá számítani, ha megtiszteli valaki a bi­zalmával. Bajban biztos tá­masz. Ha téli tájat ábrázol a kép, a küldője hajszolt életet él. A téli táj havas, hideg nyugalma emlékezteti arra, hogy bizony ráférne már egy kis kikapcsolódás. A Télapós-krampuszos lapok érzékeny lelkületű feladóra vallanak. Az ilyen ember szereti a jó társaságot és a hasát. Karácsonyfás levelezőla­pokat azok küldözgetnek, akiknek a otthonuk a min­denük. Művészi vénájuk és jó érzékük is van, amit egyébként fontosnak is tar­tanak. > i 1 _____________________; U krán modell a kievi divathéten

Next

/
Oldalképek
Tartalom