Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1996-12-10 / 337. szám
2 Dünántúli Napló Külföld - Magyarország 1996. december 10., kedd Megalakult a román kormány Tokay György a kisebbségek minisztere Victor Ciorbea kijelölt román miniszterelnök hétfő délelőtt nyilvánosságra hozta kormányának névsorát. A kabinetben két miniszterrel lesz jelen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség: Birtalan Ákos az idegenforgalmi tárca élére kerül, Tokay György a kormányfő mellé rendelt, a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó miniszter posztját tölti be. A külügyminiszter a demokrata párti Adrian Severin, a pénzügyek irányítója a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárthoz tartozó Mircea Ciumara. Mindketten miniszterelnök-helyettesi rangban állnak a tárca élén. A jogi végzettségű, 57 éves Tokay György, aki a kisebbségekkel foglalkozó miniszter tisztét tölti be, első nyilatkozatában kijelentette: posztján a létrehozandó kisebbségvédelmi hivatalt fogja felügyelni. „A hivatal feladata lesz, hogy kidolgozza a kisebbségvédelmi stratégiát, s az erre vonatkozó törvényjavaslatokat” - fejtette ki, kiemelve, hogy a roma kisebbség problémáinak is nagy figyelmet kíván szentelni. A miniszter időszerű igénynek nevezte a kolozsvári magyar Bolyai egyetem visszaállítását, és sürgető feladatnak ítélte a tanügyi törvény összhangba hozását a nemzeti kisebbségi igényekkel. Számon kérhető a kisebbségi jogok megsértése Az alapszerződés a Ház előtt A megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról Temesvárott aláírt magyar-román alapszerződést a román törvényhozás nagy többséggel már jóváhagyta; a magyar parlament pedig tegnap kezdte meg tárgyalását. Kovács László külügyminiszter expozéjában megállapította, hogy a szerződés megkötése nem gyakorolt kedvezőtlen hatást a romániai választások kimenetelére a demokratikus erők és a magyar közösség szempontjából. Ellenkezőleg: jelentősen meggyengültek a magyar-román viszony élezésére törekveje. A határok sérthetetlenségének kimondásával egyszer s mindenkorra hitelteleníti azokat a vádakat, hogy Magyarország irredenta, határrevíziós törekvéseket táplál. A legfontosabb nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumok jogi kötelezettségként történő beemelésével az alapszerződés olyan eszközt adott a magyar közösség kezébe, amellyel eddig nem rendelkezett, és amely számon kérhe- tővé teszi a kisebbségi jogok megsértését - hangsúlyozta Kovács László. A külügyminiszter kérte a képviselőket, hogy támogassák a dokumentumot, amely egy ígéretes folyamat kezdetét jelző okmány. (simonffy) * Az öt ellenzéki párt tegnapi közös tanácskozásán úgy döntött, hogy szavazatával nem támogatja a magyar-román alapszerződés ratifikálását. Még mindig túl sokat költünk gyógyszerekre Kevés az alap pénze Az Egészségbiztosítási Ön- kormányzat szerint a társadalombiztosítás pótköltségvetésében szereplő mintegy 32 milliárd forinttal szemben legalább 40 milliárd forint lesz az idén az Egészségbiztosítási Alap hiánya - állapította meg tegnap a testület. Az önkormányzat az egészség- biztosító pénzügyi helyzetének kedvezőtlen alakulását elsősorban azzal magyarázta, hogy elmaradtak a hiány csökkentéséhez szükséges kormányzati intézkedések. A magas deficitben mindezen túl közrejátszott az is, hogy a vártnál kevesebb bevételhez jutott az alap, és a tervezettnél mintegy 10 milliárd forinttal többet költöttek a gyógyszervásárlás támogatására. Az orvosságokra fordított összegek további növekedésének lassítása érdekében a testület azt indítványozza, hogy egyebek között a csontritkulás és a depresszió ellen ható, illetve a szellemi működést serkentő szerek kiemelt támogatását szüntessék meg. Javasolja azt is, hogy jövőre ne kerüljön új gyógyszer forgalomba. Sándor László távozó elnök az önkormányzat jog- és hatáskörét csorbító intézkedéseket tette szóvá. Példaként említette, hogy a finanszírozási kormány- rendelet megalkotásakor az ön- kormányzat már csak véleményezési joggal élhetett a korábbi egyetértési jog helyett. Nemzetközi kiképzési gyakorlat a Bakonyban Egyhetes nemzetközi kiképzési gyakorlatot tartott a Bakonyban az újdörögdi központi gyakorlóbázison, az úgynevezett romvárosban, a Magyar Honvédség 88. Gyorsreagálású Zászlóalja és az olasz Garibaldi dandár 18. lövészezredének harmincfős szakasza. Utóbbiak a Magyar Parlament által jóváhagyott kiképzési tervnek megfelelően tartózkodnak Magyarországon, és a ’95-ben Olaszországban végrehajtott „Cooperative Dragon” hadgyakorlaton részt vett magyar egység látogatását viszonozzák. A nemzetközi dandár a gyakorlótéren az úgynevezett bonyolult viszonyok közötti város- és helyiségharcot mutatta be. A feltételezés szerint egy kiürített település házaiba ellenséges erők fészkelték be magukat. A rendkívül ködös időjárás miatt az úgynevezett helikopteres rásegítés sajnos elmaradt, a látottakról ettől függetlenül elismeréssel nyilatkozott Gyarmati István, a HM helyettes államtitkára, és Szabó Ferenc ezredes, a IV. Gépesített Hadtest kiképzési főnöke. A gyakorlatot vezető Keresztúri László alezredes, a gyorsreagálású zászlóalj parancsnok elmondta: a hétfői kiképzési gyakorlat a nemzetközi harcászati feladatok összecsiszolását szolgálta. Megnyílt a kereskedők világfóruma Fazakas Szabolcs kétoldalú megbeszéléseket folytatott Szingapúrban hétfőn megkezdte munkáját a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) első miniszteri értekezlete, amelyen 128 ország tisztségviselői vesznek részt. Hazánkat Fazakas Szabolcs ipari és kereskedelmi miniszter képviseli.-A Kereskedelmi Világszervezet napirendjén lévő kérdésekben ugyanarra törekszünk, mint a világ nagy mezőgazda- sági exportőr országai és a közép-európai CEFTA szervezet országai - mondta Fazakas - Szabolcs. A CEFTA érdekelt abban, hogy a liberalizálás kiterjedjen a beruházásokra és a foglalkoztatásra, de óvatos haladást javasol, hiszen e csoport országai versenyelőnyt élveznek a befektetésekben, a bérek színvonalában, és erről nem szívesen mondanak le. A fejlődő országok azonban ellenzik, hogy ezeket a kérdéseket a fórumon megvitassák. A WTO tanácskozásán előkészítik a második tárgyalási fordulót a világ agrárkereskedelmének liberalizálásáról és a támogatások leépítéséről. A magyar miniszter számos kétoldalú megbeszélést is folytatott partnereivel. Famleitner osztrák gazdasági miniszterrel megállapodott abban, hogy január végén szakértői tanácskozáson vitatják majd meg Burgenland tartománynak az Európai Unió keleti bővítése miatti gondjait. Burgenland az EU-támogatá- sok elvesztésétől, és Nyugat- Magyarország növekvő versenyétől tart, ha Magyarország az Európai Unió tagjává válik. Günther Rexrodt német gazdasági miniszterrel a kétoldalú kapcsolatokról, Tim Fischer ausztrál miniszterrel a mezőgazdasági exportszubvenciók kérdéseiről tárgyalt Fazakas Szabolcs. Könnyebben jutnak lakáshoz Az idén 40 millió forinttal, jövőre várhatóan 100 millióval támogatja a kormány a szociálisan hátrányos helyzetűek úgynevezett alternatív lakásépítési programjának megkezdését. Az akció a megfogyatkozott forrásokhoz igazodó, a piaci áraknál jóval olcsóbb lehetőséget az otthonteremtéshez. Németh Ilona, a népjóléti tárca főtanácsosa elmondotta: a program keretében az állam, a társadalom, a civil szféra támogatást nyújt azoknak, akik a maguk erejéből nem tudnak lakást • építeni. Az idén elsőként a Jóléti Szolgálat Alapítvány és az Országos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat kap 20-20 millió forintos programindító támogatást. Az alapítvány a volt állami gondozott családos fiatalok, valamint a fogyatékosok, az egészségkárosodottak és a nagycsaládosok számára, míg a kisebbségi önkormányzat a hátrányos helyzetű sokgyerekeseknek, köztük a cigány családoknak kínál lehetőséget az építésre. A Jóléti Építők Közhasznú Társaság 120, a cigányönkor- mányzat 250 lakás felépítését szervezi, a piaci árhoz képest 30- 45 százalékkal olcsóbban. Borisz Jelcin átköltözött Moszkva melletti rezidenciájáról az orosz fővárostól mintegy száz kilométerre észak-keletre fekvő zavidovói pihenőházba. Az államfő orvosai már nem tartják szükségesnek, hogy az elnök a jól fölszerelt moszkvai kórházak közelében legyen. A belgrádi helyhatósági választások negyedik fordulója után a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és szövetségese, a Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) abszolút többséget szerzett a városi képviselő-testületben. Az ellenzéki pártszövetség boj- kottálta a szavazások megismétlését, s képviselőik nem vesznek részt az el nem ismert városi vezetés munkájában. Kassa utcáin is megjelentek azok a kétnyelvű plakátok, amelyek a magyarországi szlovákok és a szlovákiai magyarok lélekszámáról közölnek megtévesztő, szlovákiai magyar sajtóvélemények szerint uszító adatokat. A hárompárti Magyar Koalíció Kassa főpolgármesterénél kíván panaszt tenni az ügy miatt. Tehervonattal ütközött egy személyvonat hétfő reggel Prágától 100 kilométerre északkeletre, Sedmihorky falu közelében. A balesetben egy személy életét vesztette, legalább negyvenen megsérültek. Miniszterjelölt. Kökény Mihályt, a Népjóléti Minisztérium eddigi államtitkárát kívánja jelölni Horn Gyula miniszterelnök népjóléti miniszterré. A tárca államtitkára várhatóan Keller László szocialista képviselő lesz. Az MSZP frakciója egyetértéssel fogadta a jelöléseket. Alapszerződések. Rendkívül pozitívnak minősítette Lábody László címzetes államtitkár azt az ötéves folyamatot, amely a magyar-ukrán alapszerződés aláírásával kezdődött, s várhatóan még az idén, a magyar-román alapdokumentum aláírásával zárul. A Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke egy tegnapi fórumon reményét fejezte ki, hogy hasonló megállapodás születik Jugoszláviával is. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Frizuraötletek ötletteleneknek • A lustálkodás álmatlanságot szül • Tanítsa meg ünnepelni a gyereket! • Gyilkosságok szerelemféltésből Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Hét (start tú ne ötletek RÓMEÓVAL MÍNOiO TÖRI üáesaiél; IU6S6li1@ÍC $ tettem. éUH, piety**, relieítty, í.~{xs«i, m Nyugdíjpénztárunk professzionális vagyonkezelést reális hozamokat pontos, korszerű és átlátható nyilvántartást megbízható, ügyfélbarát adminisztrációt : Mfl vagyis hosszú távra szóló, előnyös kapcsolatot kínál Önnek. ORSZÁGOD NYUGDÍJPÉNZTÁR 1024 Budapest, Ady Endre utca 19. ERŐS ÉS , BIZTONSÁGOS Ügyfélszolgálat: 325-0021 mMmmtá v*'- -t •-Í;- : % # V