Új Dunántúli Napló, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)

1996-12-11 / 338. szám

1996. december 11., szerda A ]üai Nap Dunántúli Napló 3 A Buckingham-palota is idegenforgalmi attrakció fotó: Tóth László Vendégfogadás angol módra Örökségturizmus - mindent megőriznek és bemutatnak az utókornak Felavatják a bolgár kápolnát December 15-én, vasárnap 10 órakor felavatják a felújí­tott bolgár görögkeleti ká­polnát és a pécsi Bolgár Ónkormányzat irodahelyi­ségét Pécsett, a Petőfi utca 63. szám alatt. A szertartást Simeon, az Ortodox Egyház közép- és nyugat-európai pátriárkája végzi. Az ünnep­ségen részt vesz Bulgária budapesti nagykövete Hristo Halacsev, dr. Révész Mária Pécs alpolgármestere, dr. Doncsev Toso a Bolgár Országos Önkormányzat el­nöke és a Magyarországi Bolgárok Egyesületének el­nöke, Irinkov Georgi. Pécsi siker a Diaporáma Biennálén Lillafüreden rendezték meg az elmúlt hét végén a IX. Diaporáma Biennálét. A ko­rábbi rendezvényekhez ha­sonlóan ezúttal is a Pécsi If­júsági Ház Diaporáma Stú­diójának tagjai szerepeltek a legjobban. Első díjat nyert Tám László Hangulatok, második díjat pedig Mánfai György Csend és nyugalom című műsora. Balesetveszélyes gépek A Fogyasztóvédelmi Főfelü­gyelőség a Magyar Elektro­nikai Ellenőrző Intézet (MEEI) szakvéleményei alapján megállapította, hogy a Kansai (KS-8234) olajsütő, az International (EC-1200, és a SSI-10-01) vasalók, az Eu- rolux (ÚTI 1200) vasaló, a Mammomlex (2243) és a Nippon America (JA-338) gyümölcscentrifuga, a Ja- pona ventillátoros hősugárzó, a Rifeng (RM-1900) borotva, a Phiolent Ukrajna (IE-5714) kézi gyalugép, a Phiolent Uk­rajna (IE-5202 E-II) rezgőfű- rész, a Phiolent Ukrajna (IE- 5003) felsőmarógép, a First (55 és 57) hálózati adapterek, a Mecosonic (X-1000) veze­téknélküli telefon, a Happy Girl Super szőrtelenítő, a Da- iwa Happy Girl szőrtelenítő készülékek balesetveszélye­sek, ezért forgalmazásukat megtiltották. A Cavinton rekordforgalma Több mint hárommilliárd Cavinton tablettát adott el az idén a Richter Gedeon Rt. a FÁK piacán. A vállalat ezzel a rekordmennyiségnek számító értékesítéssel első a külföldi gyógyszergyártók között a térségben. Hogyan lehet egy, az 1800-as években létesült vaskohászati műből és a hozzá kapcsolódó üzemekből, amelyet Thatcher asszony kormányzásának ide­jén zártak be, idegenforgalmi attrakciót csinálni? Nos, ezt is tanulmányozták azok a hazai szakemberek - köztük Sarkadi Eszter, a pécsi önkormányzat idegenforgalmi menedzsere -, akik a British Council és az Or­szágos Műemlékvédelmi Hiva­tal révén tanulmányúton vettek részt a közelmúltban Nagy-Bri- tanniában. Sarkadi Eszter elmondta, az elmúlt évtizedekben fokozato­san alakult ki a szigeten az ide­genforgalom egy sajátos ága, az örökségturizmus. Ennek része a természeti, építészeti és kultu­rális értékek megőrzése és be­mutatása. A magántulajdonban lévő kastélyokban bizonyos szárnyakat megnyitnak az ér­deklődők előtt, akik bepillant­hatnak a főúri élet hétköznapja­iba: lehetőség kínálkozik pél­Nincs abban túlzás: a magyaror­szági vadgazdálkodás, vadászati lehetőségek jövője ezekben a he­tekben dől el. A magyarázat: no­vember végéig - Baranyában is - megalakultak a földtulajdonosi társulások, igazodva a leendő vadászterületek határaihoz. (Új törvényi rendelkezés: vadászati jogot csak megfelelő nagyságú területhez lehet kapcsolni.) A társulások vezetőinek egyik fel­adata, hogy december 15-ig el­juttassák az FM-hivatalhoz a megalakulásról, a határokról és az elképzelt hasznosításról szóló jegyzőkönyveket. Ezután kez­dődhetnek meg a tárgyalások a vadászterületek végleges határai­ról - várhatóan nem simán, mert például kisebbségi csatlakozások dául a konyhák, étkezők, nap­palik és báltermek, hálószobák tanulmányozására - a berende­zések, eszközök mellett élethű viaszfigurák is segítik az él­mény hitelességét az attrak- tivitás része, hogy lehetőség van régi fegyverek forgatására, az pedig szinte kötelező, hogy a látogató beleüljön a 2-300 éves székekbe ... Nem csoda, ha di­ákoknak rendszeresen tartanak ezekben a kastélyokban törté­nelemórákat. A műemlékek nagy része alapítványi kezelésben van. Annak ellenére, hogy az alapít­ványok nonprofit szerveződé­sek, vállalkozhatnak és igen céltudatosan vállalkoznak is azért, hogy ezeket a műemlé­keket fenntartsák és működtes­sék. Az pedig különösen figye­lemre méltó, s talán követhető is lenne valamilyen formában, ahogy az egykor volt ipari léte­sítményeket megőrzik, s bemu­tatják. Például olyan 60-70 éve létesült, pusztulásra ítéltetett módosíthatják a határokat. A végleges vadászterületek kialakí­tására az FM-hivatalnak január 15-ig van ideje.- Az új földtulajdonosi közös­ségek feladata lesz - hallottuk Gondos Gyulától, a vadásztár­saságok megyei szövetségének fővadászától -, hogy kialakítsák álláspontjukat többek között a bérleti díjakról, szerződést kös­senek a területüket használni kí­vánó vadásztársaságokkal. Egy­értelműen a bérleti díj a leg­érzékenyebb pontja ennek a fo­lyamatnak. A megyéből máris több jelzés érkezett: irreálisan sok pénzt szeremének „kasszí­rozni” ennek révén a földtulaj­donosok. Eddig ez apró vadas te­rület esetében hektáronként 30­kohászati műveket, amelyeket a gazdaságtalan termelés miatt a kormányzat bezárt, s bármilyen hihetetlen, de az idegenforga­lom pártfogásba vett. Miről is van szó? A csarnokokat, műhelyeket eredeti állapotukban hagyták meg - ha valami hiányzott, azt ügyesen pótolták -, a látogatók megtekinthetik a kohászat, a fémmegmunkálás technológiá­ját, eszközeit úgy, „ahogy an­nak idején otthagyták a „meste­rek”. A sajátos múzeumba ér­kező vendégeket vezető fo­gadja, aki csoportos látogatás során - iskolás csoportok rend­szeresen érkeznek - szaksze­rűen ismerteti a látnivalókat. Hasonló látványosság fogadja a vendégeket azokban a kikötői dokkokban, amiket szintén be­zártak, de a turizmus haszno­sítja: az épületekben népművé­szek, kézművesek, vendéglő­sök telepedtek meg, szórakoz­tató központok jöttek létre. Roszprim Nándor vadászok 40, nagy vadasnál 90-100 forint volt a bérleti díj. Most van, aki 4000 forintot szeremé kérni. Ennek komoly, a vadgazdál­kodás jövőjét érintő veszélye van, annak ellenére, hogy vél­hető: többeket sikerülhet meg­győzni arról, hogy a túl magas díj lehetetlenné tehet vadásztár­saságokat. A veszély pedig az, hogy az utóbbiak „lezsarolják” a területet, oly mértékben megrit­kítják a vadállományát, ami a földtulajdonosnak - de senkinek - sem állhat az érdekében. A cél tehát: elfogadható meg­állapodásokkal, együttes vad- gazdálkodással biztosítani a va­dászat jövőjét. Március 1-ig en­nek a folyamatnak le kell tisztul­nia. M. A. Földtulajdonosok és FIAT PUNTO - NETTÓ GYÁRI ÁRON Punto 55s 3 ajtós - már 1.399.000 forinttól! Most minden eddiginél Részletes információért forduljon márkakereskedőinkhez! kedvezőbben, nettó gyári Kamatmentes részletfizetési lehetőség, kezelési áron vásárolhat Fiat Puntót. költség nélkül! TOP GARANCIA Stoll Pécs Rt., 7630 Pécs, Diós! u. 49., tel.: (72) 327-575, fax: (72) 311-871 Pécs és Komló levegője Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Baranya Megyei Intézetének adatai sze­rint a december 9-én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennyezettségét a követ­kező mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában: kéndio­xid 23,3%, nitrogéndioxid 22%, szénmonoxid 26,5%, szálló por 14,9, ózon 6,4%. A vizsgált légszennyező anyagok átlagkoncentrációja az egész­ségügyi határértéket egyetlen esetben sem lépte túl. A város levegőminősége megfelelő volt. Komló adatai: kéndioxid 21,9%, nitrogéndioxid 15,4%, szénmonoxid 4%, szálló por 16,4%. Komló levegőminősége megfelelő volt. I Bárdos Anna (1928-1996) Hosszú szenvedés után életé­nek 69. évében elhunyt Bár­dos Anna, a Pécsi Nemzeti Színház nyugalmazott ma­gánénekese. Bárdos Annát a színház saját halottjának te­kinti, temetéséről később tör­ténik intézkedés. Bárdos Anna 1956-ban szer­ződött a Pécsi Nemzeti Szín­házhoz, ahol mint operettpri­madonna kezdte pályáját, s az operettirodalom szinte vala­mennyi primadonna szerepét eljátszotta. 1959-ben férje, a kiváló karmester, Paulusz Elemér vezetésével megala­kult a pécsi operatársulat, melynek alapító tagja volt. Az első bemutató Verdi Rigolet- tója volt, melyben Gilda sze­repét játszotta, sokak számára máig is emlékezetes alakítást nyújtva. Hosszú időn keresz­tül volt az operatársulat ve­zető szoprán-énekesnője. Mind a kritika, mind a közön­ség körében nagy sikert ara­tott Sosztakovics: Kisvárosi Lady Machbeth c. operájának női főszerepében. Szerepfor­málásával, kulturált művészi alakításaival az együttes igen értékes tagja volt 1983-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Emlékét őrzi a társulat, s a színházat szerető közönség. Messze még az egyenes út (Folytatás az 1. oldalról)-Azt a törekvését igazsá­gosnak és jónak tartom, hogy minden jövedelmet be akar­nak vonni az egészségügy fenntartását szolgáló közte­herviselésbe. Ugyanakkor jogtalannak, megkockázta­tom, hogy alkotmányellenes­nek tekintem az egyéni és tár­sasvállalkozásokra vonatkozó részét, miszerint legkevesebb a minimálbér után fizettetni akarja a tb jámlékot. A többes jogviszony - tehát ha valaki például két-három társasvál­lalkozás tagja - esetén szerin­tem csak a tényleges jövede­lem utáni járulékfizetés az el­fogadható. — Hogy nézhet ki ez a válto­zás forintban kifejezve.- A minimálbért nyilván emelni fogják, pontosan még nem tudni mennyire. De ha 17-18 000 forint között álla­pítják meg, akkor a járulékfi­zetés összege százezer forint körül mozog az egyéni vállal­kozók, illetve a társasvállal­kozások tagjaira vetítve, füg­getlenül a tényleges jövedel­müktől.- Ön szerint mi lesz akkor ennek az új szabályozásnak a következménye ?- A szerződések módosí­tása abból a célból, hogy a ta­gok formailag kizáiják magu­kat a a tényleges tevékeny^ ségből. Illetve van ennek egy másik módja is: a társasvál­lalkozások hoznak egy dön­tést arról, hogy kizárják a ta­gokat a személyes közremű­ködésből, s ennek a döntésnek a jegyében eltüntetnek min­den nyomot amely alapján utolérhetnék őket. Röviden: csalásra kényszerítik a vállal­kozókat. Török É. Képernyő előtt JEGYZET Exkluzív interjú levélbombákkal Viszonylag új és azonmód tö­kélyre vitt műfaj született: a levelező interjú. A tökéleteshez közelítő formáció az, amikor az inter­júalany maga a miniszterel­nök - a mi esetünkben Horn Gyula - akinek a levélírók ál­tal megfogalmazott kérdések­kel kell szembesülnie. A ké­nyes kérdések nehezítve vol­tak azzal is - s ez már csak­nem maga a tökély -, hogy azokat Ilkei Csaba olvasta fel hars, ébresztő keménységgel az Új Reflektor Magazinban, és persze vasárnap kora dél­után, azidőtájt, amikor éppen fejünk alá csapjuk a kispárnát, hogy rohamost elszundítsunk. A téma is kényes, csöppet sem humoros, a valóság pár­náján álmodott a felvezetésé­ben is. Történetesen azt so­rolta, hogy 4 millióan élnek a létminimum környékén, 1 millióan nyomorban - ám de sok levélíró felteszi a kérdést, hogyan lett Horn Gyula MSZP-s létére a vadkapita­lizmus híve? Egy ilyen, a szomorú tényekre kurtán-fur- csán rácsapó kérdésnek nagy előnye volt, hogy köztudott érvek, sablonválaszok adha­tók rá. így már az elején sejt­hettük; a levelekből kiraga­dott, általánosságban mozgó, szónoki kérdések a végtelen­ben találkoznak majd a mi­niszterelnök általánosságban mozgó válaszaival, hogy ott összeforrjanak egy vájtfülü- eknek szánt, hosszú, metafi­zikus csókban. És amikor az egyik levélírótól azt idézte, hogy a tőkét megkaparintó csoportok kiviszik az ország­ból a pénzt, a másiktól azt, hogy már Horn elődjét se sze­rették, valamint hogy álruhá- san vegyüljön a nép közé - akkor már a buta néző arra gyanakodott, hogy előre meg­szerkesztették az egészet. Enélkül a miniszterelnök nem tudta volna megőrizni a hig­gadtságát, pláne nem tudta volna kivágni magát ilyen hu­szárosán, hanem ott rögvest megtörik. Ráadásul a műsor­vezető a mai kilakoltatásokra utalva arra is emlékeztette az országvezetőt, hogy a Horn családot is kizsuppolták 1937 telén - hogy rohan az idő! - vagyis a kormányfő a saját bőrén is tapasztalhatta, mit je­lent ez. Ne legyen hát részvét­len ennyi szenvedés láttán ma sem. Noha nem tudni, hogy a lelkiismeret puszta dögönyö- zésén kívül van-e bármi ösz- szefüggés a Horn család hat­van évvel ezelőtti kilakolta­tása és a Hom-kormány mai, hevenyészett lakáspolitikája közt - azért tiborci panasz volt ez is. És ha csak egy ki­csit is hosszabb a műsoridő - ha még lett volna öt-tíz le­vélre ideje az Új Reflektor Magazinnak - akkor lett volna esély arra is, hogy a so­roltak hatására bejelentse le­mondását, közvetlenül a mű­sor után szétossza a vagyonát, kopaszra borotválkozva ko­lostorba vonuljon. De még ez előtt az a legke­vesebb, ami elvárható tőle, hogy a nép óhajára álruhásan közéjük vegyül. Bóka Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom