Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-06 / 303. szám

6 Dünántúli Napló Közélet 1996. november 6., szerda Kozma atya a Páneurópa rendezvényen Ismertessük meg hazánkat a nagyvilággal Neves, közszeretetnek ör­vendő vendéget fogadott a Páneurópa Unió Pécsi Szer­vezte. A Magyar Máltai Sze­retetszolgálat vezetője, Kozma Imre - közismert ne­vén Kozma atya - tartott elő­adást a Lenau házban megje­lent hallgatóságnak. Neve összeforrt azon események­kel, melyek Európa és köz­vetve a világ történelmét je­lentősen befolyásolták. A vas­függöny lebontott részén Kozma atya ezer és ezer ke­leti istápoltja rohant át nyu­gati testvérei karjába. Ez a rés tágult, falak dőltek le. Európa térképét átrajzolták. Önma­gában is élmény a vele való találkozás, egy kézfogás, né­hány szó. Természetesen nagy vára­kozás előzte meg, vajon mit mond, mit hirdet, milyen vé­leményt formál társadal­munkról. Pontosan olyan egyéniség képe rajzolódott ki előttünk, amit tevékenysége, szerepvállalása alapján elkép­zeltünk. Hitvallása a szeretet és a szolgálat. Puritán, aláza­tos, de senkitől és semmitől meg nem ijedő céltudatos ember. A szó szoros értelmé­ben fáradhatatlan. Ma egyik országban egy államfővel tár­gyal, holnap egy másik konti­nens főpapjával fog talál­kozni. Mindezt a legegysze­rűbb, legszegényebb emberek érdekében teszi. - Nemzet­közi tapasztalatai révén az ott összegyűjtött információk alapján hazánkra vonatko­zóan számos érdekes megál­lapítást tett. Elmondta, hogy a nagyvi­lág nem nagyon foglalkozik hazánkkal, sőt nem is nagyon ismeri történéseinket. Számos ok közül kiemelte, hogy amíg a környező országok nemzeti jövedelmükből céltudatosan komoly, meghatározott ösz- szegeket fordítanak hazájuk megismertetésére a nagyvi­lággal, addig nálunk ez nem egy összehangolt, fontosnak tartott tevékenység és a reá fordítandó összeg sincs konk­rétan erre a célra meghatá­rozva. A nálunk működő kül­földi médiák rosszkedvű, fá­sult, közügyek iránt érdekte­len, egymás iránt közömbös népről tudósítanak. Kiemelte, hogy az alkotóképes 20-40 éves korosztály teljesen ki­vonja magát olyan megmoz­dulásokból, melyből kicsen­gene hazánk megbecsülése, szeretete. Külföldi megítélés szerint a magyarok a legke­vésbé nacionalisták európai viszonylatban. Szorosan kapcsolódik a ki­alakult pesszimista hangulat­hoz, elhibázott, katasztrofá­lisnak minősített egészségpo­litikánk és közoktatásunk helyzete. Mindegyiknek a maga vonalán súlyosak a kö­vetkezményei, akár a közel­jövőre vonatkozóan is. A la­kosság egyharmadát kitevő nyugdíjas réteg egyre lejjebb csúszik és már most is van „szegény beteg - gazdag be­teg” probléma. Az előadáson kívüli beszélgetésben az is el­hangzott, hogy óriási tévedés, hogy az iskola csak tanítani szándékozik, míg a nevelést kizárólag a szülőkre kívánja bízni. Ez tarthatatlán, hisz a szülők jelentős része szociá­lis, morális és még számos ok miatt alkalmatlan a nevelésre, illetve hiányos az erre vonat­kozó képessége. Ha egy állam igényes állampolgárai maga­tartására, akkor az otthoni, legkülönbözőbb színvonalú nevelésen kívül felhasználja mindazokat a hasznos eszkö­zöket, melyeket az iskola kí­nálhat. Kozma atya nem szűkítette le mondanivalóját arra, hogy tevékenységünk az alamizs- náskodásban nyilvánuljon meg. Országra és világra ki­tekintve, az összehasonlítások tükrében munkánk nem csak a jóra buzdító beszédben, ha­nem a legkülönbözőbb aktivi­tásban mutatkozzon meg. Az egyre brutálisabbá váló, szépre, jóra közömbös világ ellenpólusaként növekedjen a tiszta gondolkodású, segítő­kész egyének, csoportok száma, hogy észrevehető szemléletbeli változást ered­ményezve évek folyamán ja­vítson népünk hangulatán, szociális helyzetén és nem­zetközi megítélésén. Dr. Szalai István Startol a START Asztmásnak lenni ma már nem szokatlan állapot - legalábbis a kívülállóknak, akik csak „hall­gatólagosan” érintettek benne. Akinek azonban nap mint nap kínozza a tüdejét a baj, netán gyereke szava akad el egy fejet pirosító köhögésben, az tudja, mit jelent együtt élni ezzel a be­tegséggel. Világszerte kutatják, keresik a kiutat. Most Magyarország is csatlakozik az asztmakutatás­hoz - ezt START programnak hívják az angol elnevezés betű­iből összerakva. A betűk mö­gött rejtőző szavak pedig arra utalnak, hogy a betegség korai stádiumában, vagyis ha csak két éve szenved a kis - vagy éppen felnőtt beteg - egyfajta szteroid (nem a sportolók által ismert változat) inhalálásával - (lélegzésével) jól javítható az állapota. Tünetmentessé tehe­tők a páciensek, normális életet élhetnek és hosszú távon sem kell félniük a betegség súlyos­bodásától. A svédországi Astra Gyógy­szergyártó Vállalat startoltatta a programot. A tervek szerint a világ 30 országának kb. 400 vizsgálóközpontja vesz részt benne. Ezekbe a központokba a tüdőgyógyász szakemberek azokat a pácienseket várják, akiknek bármiféle légzőszervi problémája van (krónikus kö­högés, tüsszögés, enyhe fulla­dás stb.) Szeretnék megtalálni azokat, akik enyhe tüneteik mi­att még nem fordultak orvos­hoz, vagy nem diagnosztizálták asztmájukat. A legújabb kutatások kimu­tatták, hogy minél hamarabb kezdi el' az asztmainhalációs szteroidkezelését, annál inkább lehet számítani a tüdőfunkció javulására. Ez pedig már igen­csak eredmény. A SOTE Pulmonológiai Kli­nikájának docense, dr. Nagy Lajos a START magyarországi koordinátora szerint az inhalá- ciós szteroidokat már több mint húsz éve alkalmazzák az asztma kezelésben, de itthon a betegség mérsékelten súlyos vagy éppen súlyos stádiumában adták. A kipróbált szert most arról vizsgáztatják, hogy korai alkalmazása megváltoztatja-e az asztma lefolyását, csökkenti- e a súlyos asztma és a szövőd­mények kialakulásának kocká­zatát. Akinek már volt szűnni nem akaró asztmás rohama, az tudja, nem kis siker lenne. Kik kaptak és milyen célra területfejlesztési pénzeket? A Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács döntése alapján megközelítőleg 650 millió forintot használhatnak fel azok az önkormányzatok, gazdasági szervezetek, amelyek a területi ki- egyenlítést szolgáló, illetve a területfejlesztési célelőirányzatból támogatott pályázaton sikeresen szerepeltek. A 178 beérkezett pályázat közül az alábbiak részesülnek dotációban. Az elbírá­lás szempontjai között kiemelkedő szerepet kapott, hogy a pá­lyázat mennyire segíti a különböző okok miatt lemaradt térsé­gek, települések felzárkóztatását, valamint a munkahelyterem­tést, a humán infrastruktúra fejlesztést. A táblázatokban azt is jelezzük, hogy a megítélt összeget milyen bontásban, melyik évben használhatják fel a pályázók. A területfejlesztési célelőirányzatból támogatott pályázatok Pályázó neve Létesítmény Megvalósítás helye Teljes költsége Ebből 1996 1997 1998 Elfog. ÖSSZ. 19% 1997 1998 ljj Alkotmány Mg. Szív. sertéstelep Villány 28325 11310 17315 4.700 1.844 1856 Baranya M. Ónk. terfeiL koncepció Baranya 4.984 4.984 3.400 3.400 Baranya M. Ónk. kirnyv. program Baranya 4.973 2.200 1773 3.480 1340 1.940 Baranya M. Ónk. megyei PR-program Baranya 4.000 2.000 1000 1800 1.400 1.400 UNIC FACUS Kft. faanvagszáritó Vájsz ló 26.000 20.800 5300 9300 7.440 1.860 Pécs Ónk. ipari park Pées 124.500 13300 111.200 49300 30320 19.480 Siklósvidék Társulás térségiéit program Siklós + vk. 2.000 800 1.200 1.400 560 840 MBVH Rt ipartelepterv Hosszúhetény 3.200 1.600 1.600 1240 1.120 1.120 Szigetvár Térség térségfeil. program Szigetvár + vk. 1.000 400 600 700 280 420 Pécs Ónk. infodty Pécs + régió 2.000 2.000 1.400 1.400 Boly Ónk. tanműhely Bóly 32300 7370 24.930 9.479 1163 7.316 Egerági Ónk. Tára. gázellátás Egerág + 7 település 147.194 88316 58378 17.663 10398 7.065 Baranya M. Ónk. Orfű kirnyv. program Orfú 4.984 3.900 1.084 3.400 1661 739 Fürdő Kft uszodaépítés Pécs 355.000 127.000 228.000 38.100 38.100 Pécs Cigány Ónk. lakás + innov. kp. Pécs + Baranya 23.000 11.000 11000 9300 4.400 4.800 Olalu Ónk. útároképités "ÜSS 763 763 305 305 Ofalu Ónk. gáz "öfáiű 14.600 14.600 1920 1920 Sásdfa Kit fűrészüzem bővítése Sásd 2.500 2300 750 750 Nagy pali Ónk. Nagy pali 12.054 6.000 6.054 1411 1.200 1.211 Pécsvárad Önk. szeméttelep Pécsvárad 5.600 5.600 1240 2.240 Szászvár Ónk. + 3 ink. szeméttelep Kárász 12.000 4.750 7.150 4.020 1391 1429 Szászvár Ónk. csatorna Szászvár 45.815 22.908 21907 16.035 8.018 8.017 Kontár Sándorné díghűtó bővítése Mágocs 2.871 2.871 1.400 1.400 MIND-ÉP Ka ép. ip. telephely Sásd 2.850 2.850 1.400 1.400 LA-FARM Kit baromfitelep Bikái 3.181 2.181 1.000 1.400 960 440 Bódis István lakatosműhely Ba ranyaszen tgy örgy 3.620 2.620 1.000 1.810 1310 500 Babirád Kft baromfifeldolgozó Mágocs 2.800 1800 1.400 1.400 Dián se Gábor asztalosmüheiy Sásd 1.000 1.000 300 300 Bükkisd Ónk. téra. inf. kp. Búkkösd 2.900 1.450 1.450 1.160 580 580 ACROSZASZ Kit keverőüzem Szászvár 11.855 11355 1964 1964 Komló Téra. Kht térinform. Komló + vk. 10.000 3350 6.750 7.000 1275 4.725 Autópálya Kft autóparkoló-program Baranya 22.028 15.420 6.608 3.000 3.000 Pdlérd Ónk. + 9 ink. vízrendezés Pellénl + 9 település 4.000 800 3.200 1800 560 1240 PROMO-TOP Reklámir. térinform. Baranya 10.500 6.000 4300 4300 1400 1.800 Szajk Ónk. útépítés Szajk 6378 6378 2302 2302 Szájk Ónk. ipartelepprogram Szajk 3.900 3.900 1.170 1.170 Bóly Ónk. + 7 település innovációs iroda Bóly 2.900 1135 765 871 641 230 Hegyhát FejL Tanács térségfeji. program Sásd + vk. 2.500 1500 1.750 1.750 Hegyhát FejL Tanács idforg. feji. koncepció Sásd+vk. 2.000 2.000 1.400 1.400 DÉMÜ Kft --------------­konf. üzem. bőv. Mohács 3.000 3.000 900 900 GYÖNGY Kft. gombatermesztés Siklós 10.328 8.080 1248 5.164 4.040 1.124 DrávaNet Kft Internet^ idegenforg. feji. Baranya 9.670 9.670 3368 3368 Kilked Ónk. fildgóz Kölkcd 12.125 11125 1414 1425 Zengóvárkony Ónk. földgáz Zengővárkony 18.590 18390 3.718 3.718 Liptód Ónk. földgáz Liptód 18.590 18390 1471 1471 Alsómocsolád Ónk. földgáz Alsómocsolád 15.601 15.601 3.120 3.120 Monyoród Ónk. földgáz Monyoród 11.200 11300 2340 2.240 Marázz Ónk. földgáz Marára 10.593 10393 1118 1118 Hosszúhetény Ónk. földgáz Hosszúhetény P. 232.000 231000 45.000 45.000 Siklós Ónk. földgáz Siklós + 13 település 59.000 52.815 6.185 11.800 10363 1.237 Szigetvár Onlt ip. terület előkészítése Szigetvár 12.178 11178 4371 4371 Vásárosdombó Ónk. földgáz Vásárosdombó 26.900 26.900 5.920 5.920 Vásárosdombó Ónk. földgáz Vásárosdombó 2.100 1100 420 420 Hosszúhetény Ónk. útépítés Hosszúhetény 4.300 4300 1305 1305 SásdOnk. földgáz Sásd 20380 20380 4.076 4.076 Összesen 1.419330 881463 536397 0 321.686 247317 74369 0 Tartalék Mai Blank Hun. Kft. tűzeléstechn. euk. gyárt. Bóly 204.500 110.000 94300 41000 22392 19.408 Véménd útépítés Véménd 12.984 12.984 4344 4344 Tittis útépítés Töttös 10370 10370 33% 3.5% Sátok útépítés Sárok 5.914 5.914 1070 1070 Hosszúhetény útépítés Hosszú helénv 4.300 4300 1305 1.505 __Cbyreé" ___________ 143.468 S.L52Q­0-53.715 34-307 19.408 ___ü_ A területi kiegyenlítést szolgáló keretből támogatott pályázatok Pályázó neve Létesítmény Megvalósítás helye Teljes költsége Kezdés év, hó Befejezés év, hó Élt tám. összesen Ebből 19% 1997 1998 Kórós összekötő út Kórós-Rád falva 27.173 %.06 96.12 5.133 5.133 0 0 Gyöngyfa víztisztító Cyöngyfs 4304 %.10 97.02 3363 3363 0 0 Ózdfalu fdsziniviz-elvezetés Ózdfalu 3342 %.10 %.12 2.479 2.108 371 0 Vei ti víztisztító Vejti 1350 97.01 97.12 945 0 945 0 Pereked vízvezeték Pereked-Berkesd 10.688 96.06 97.01 3.494 3.494 0 0 Komló szennyvízhálózat Komló-Gesztenyés 143.267 96.12 98.09 31.110 24.000 7.110 0 VaiszJó felszíni víz-elvezetés Vajszló 6340 96lll 97.12 4.438 1.470 2.968 0 Almamellék fdsziniviz-elvezetés Almamellék 1904 96.10 97.06 2.032 1.016 1.016 0 Mára szenny viz hálózat Máza 187300 96.10 99.08 5.000 5.000 0 0 Hegyszentmárton fdszfniviz-dvezetés Hegyszentmárton 4373 %.10 96.12 3.201 2.721 480 0 Botyka peterd útépítés Botykapeterd, Kispeterd 7.015 96.10 %.12 5.000 5.000 0 0 Drávacsepely fdsziniviz-elvezetés Drávacsepely 26.149 96.10 99.10 18304 3300 4375 10.429 Sámod útkorszerűsítés Sámod 3330 %.10 %.ll 2311 2311 0 0 Szén ti ász ló fdszlniviz-dvezétés Szentlászló 1.254 %.10 96.11 878 878 0 0 Szigetvár ‘földgáz Szigetvár +15 település 31.000 96.10 97.04 20.000 14300 5.200 0 Szigetvár közműépítés Szigetvár 31319 96.10 97.05 17.000 17.000 0 0 Patapoklosi templomrekonstrukció Patapoklosi 9.020 96.11 97.12 6314 963 5351 0 2 I il ivóvízvezeték-tervezés Sz entlő rinc + 4 település 5.750 96.10 97.05 4.500 1365 2.935 0 Zaláta iskolai* k. + gyalogul Zaláta 5.677 96.11 97.08 3.974 1.925 2.049 0 PSskó útfelújítás, gyalogúién. Piskó 1587 96.11 97.03 1.811 875 936 0 Villány szenny víziden- bővítés Villány 11320 96.11 97.05 8L772 6.000 2.772 0 Adorjás útépítés Adoriás 1680 96.10 97.05 1.876 694 1.182 0 Kisszentmárton útépítés Kisszentmárton, Cún 4.000 96.10 %.ll 3.200 3300 0 0 Hirics tűzi víz tározó Hirics 775 96.10 96.12 542 542 0 0 Kista polca fdszfnivíz- rendezés Kistapoka, Egyházashar. 11.645 96.10 96.12 5.000 5.000 0 0 Bóly ipari park Bóly 16368 96.10 97.03 10.466 4.608 5358 0 Hidas szennyvízhálózat és -tdep Hidas. Qbánva 441510 96.11 98.11 10.000 10.000 0 0 Sásd földgáz Sásd 103320 %42 97.12 50.000 50.000 0 0 Nagynyárád szennyvízhálózat Nagynyárád. Mais. Udvar 397.472 96.11 98.11 25.000 10.000 8300 6300 Harkány szenny viz hálózat Harkány 68.456 %.10 %.12 25.000 25.000 0 0 Somberek szennyvíz hálózat Somberek, Palotabozsok 555328 96.10 98.11 25.000 10.000 8.449 6351 Tekla falu gyalogú tépi tés Teklafalu 3.986 96-10 97.06 2.790 1395 1395 0 Nvugotszenteizaébet villamosenergia N vugotszenterzsébd 1.265 96.10 %.ll 885 885 0 0 Mágocs földgáz Mágocs 4.840 %.10 %.12 3380 3380 0 0 Matty gépvásárlás Matty 1.981 V * 1387 832 555 0 Luzaok tűzi viz tározó Luppk 775 96.10 96.12 542 542 0 0 Vásárosdombó intézményi gpfjitft Vásárosdombó 15369 96.12 97.12 7.993 0 7.993 0 Pécsvárad vízelvezetés Pécsvárad 5.000 96.09 96.12 2.000 2.000 Pécsvárad szennyvíz tisztítás Pécsvárad 9.000 96.09 96.12 3.600 3.600 Összesen 1171.632 328.720 234.800 70.440 23.480 Tartalék Dunaszekcsó szennyvíz hálózat Dunaszekcsó. Bár 497.125 96.10 98.11 2aooo 10.000 10,000 __a. S zulivnán útépítés Szulimán 1.621 96.10 96.11 1.135 1.135 0 ______a M ohács Térsénfeil. fdszhiiviz-dvezetés + eéo. 48 tdeoülés 21.000 %.10 97.03 16.000 15338 762 0 fdsziniviz-elvezetés Vásáros bét 11.025 96.11 98.09 7.717 700 3359 3.158 Mária kéménd I 1 ! M áriáké roénd 14.100 96.09 98.08 2.769 2.769 0 __a B ezedek fdszmiviz-dvezetés Bezedek 1405 %.10 96.11 1.675 1.675 0 0 Sásd szennyvízhálózat és -tisztító Sásd 34372 92.11 96.11 13.829 13329 ~~Ö 0 ■■ OöMfXP___________ 83.125 45345 14.621 3.158 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom