Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-23 / 320. szám

Az Ormánságnak 20 éves a pécsi utak kellenek körzeti televízió (3. oldal) (7. oldal) Galilei, Darwin és az egyház ) (11. oldal) Inkubátorház a fürdőépületből Segítség a vállalkozóknak - új munkahelyek teremtődhetnek Dr. Dénes László igazgató főorvos kollégáival vizitet tart a kórház belgyógyászati osztályán fotó: löffler Gábor A jubiláló kórház ünnepségét a bombariadó sem zavarta meg A bejelentő' személyét gyanítja a rendőrség Mohácson a kórház udvarán tegnap délután nem az egész­ségügy „diszkrimináltán megalázó alulfinanszírozott­sága” - mint azt dr. Dénes László, a 325 ágyas egészség- ügyi centrum igazgató főor­vosa az ünnepi beszédében megjegyezte - miatt tüntetni gyűltek össze a helyieken kí­vül az ország minden részéből az egykor itt dolgozó orvosok és nővérek is, hanem tisztelet­tel emlékeztek azokra, akik kereken száz évvel ezelőtt megkezdték, majd folytatták a gyógyító munkát. (Folytatás az 5. oldalon) MDNP: konstruktív ellenzékben Hittérítők utaznak Kubába A Vatikán és Kuba közötti új kapcsolatok első kézzel­fogható eredményeként két olasz hittérítő - több éven át tartó várakozás után meg­kapta a beutazási vízumot a szigetországba - jelentette pénteken a SIR katolikus hí­rügynökség. A beszámoló szerint Kubában jelenleg mindössze 12 misszionárius tevékenykedik: öt pap és hét apáca. Kuba 11 milliós la­kosságából a Vatikán adatai szerint négymillióan katoli­kus vallásúak. A hívőket 12 püspök és 234 pap szolgálja. Ukrajnában „robbant” a HÍV Idén év eleje óta megnégy­szereződött a hatóságok ál­tal feljegyzett HlV-fertőzöt- tek száma Ukrajnában. A növekedés elsősorban annak a következménye, hogy több lett a kábítószer élvező, és a veszélyeztetettek nem vesznek tudomást a vírusról - közölte a Kiev Post című lap az egészségügyi minisz­tériumra hivatkozva. Míg januárban csak 2500 ember volt HIV-pozitív, novem­berre már ez a szám 10 ezerre emelkedett. Közülük 110-ben alakult ki AIDS. Kalózok Szingapúrnál Hat fegyveres kalóz kerített hatalmába egy tartályhajót, a 17 fős legénység 15 tagját pedig mentőcsónakba ül­tetve sorsára hagyta a tenge­ren - közölte a tengeri bűn- cselekményeket figyelem­mel kísérő Nemzetközi Tengerészeti Hivatal (IMB) pénteken. A Malajziában bejegyzett hajót és 600 ezer dollár értékű gázolaj-szál­lítmányát kedden tulajdoní­tották el, mintegy 60 mér- foldnyire Szingapúr keleti partjaitól. Inkubátorház létrehozásáról írt alá megállapodást tegnap Pé­csett a Baranya Megyei Vállal­kozói Központ és a Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. A Mecseki Szénbányák egykori fürdőépületében kap helyet a kezdő és kevés pénzzel rendel­kező vállalkozók tevékenységét segítő új létesítmény. Csaknem 2000 négyzetméteren kisebb- nagyobb irodákat, műhelyeket alakítanak ki. Mint dr. Göndöcs István, a Mecseki Bányavagyon-haszno­A pénzügyi tárca irányelvet ké­szít, hogy a különböző vállal­kozói tevékenységeknél mek­kora az éves elvárható jövede­lem, s aki ennél kevesebbet vall be, azonnal számíthat az adóha­tóság ellenőrzésére - jelentette ki tegnap Pécsett az ország fő adórevizora, Kiss Pálné. Az idén decemberben megjelenő szabály a kiegészítő tevékeny­séget folytatókra, a nyugdíjas önadózókra is vonatkozik. Az APEH ellenőrzési főosz­tályvezetője az Adóegyetem Hatodik alkalommal rendezi meg a Baranya Megyei Köz­gyűlés november 27-28-án az Európába megy a megye? cí­met viselő országos tudomá­nyos konferenciát. A helyszín ezúttal, eltérve a hagyomány­tól, Harkány helyett Pécs lesz. A Művészetek Házába várják az ország több megyéjéből ér­kező, megközelítőleg százöt­ven vendéget. A rendezvény tegnapi sajtó- tájékoztatóján dr. Kurucsai sító Rt. igazgatója elmondta, a leendő ipari park szomszédsá­gában található épületet har­minc évre, jelképes áron adták bérbe.- Egy klasszikus inkubátor­házat kívánunk létrehozni, amelyben a kezdő és kispénzű vállalkozók, megfelelő infrast­ruktúra mellett, megvalósíthat­ják elképzeléseiket. Később, akár a közeli ipari parkban megépíthetik saját üzemeiket, ahol már több embert is foglal­koztathatnak - mondta dr. Tóth ’97 elnevezésű fórumon a JPTE Közgazdaság-tudományi Kará­nak aulájában azt is elmondta, hogy aki az irányszámoktól el­marad, de indokolatlanul magas életszínvonalon él, ott vagyon- átvilágítást is kezdhet az adóhi­vatal. Különleges figyelmet fordítanak jövőre a nagykeres­kedelmi, az idegenforgalmi, a szálláshelyeket létesítő, a teher­fuvarozó, az utazásszervező cégek adóellenőrzésére. Mind­erre meglesz a hatóságnak az apparátusa, mivel a jelenlegi Csaba, a megyei közgyűlés al- elnöke elmondta: a tudományos konferencia a közigazgatási re­form alakulását, a megyei ön- kormányzatokra gyakorolt ha­tását választotta fő témájául, de értékesnek ígérkeznek a ta­nácskozások a területfejlesztési törvény tapasztalatai iránt ér­deklődők számára is. A plenáris ülésen Baja Fe­renc környezetvédelmi és terü­letfejlesztési miniszter, Verebé- lyi Imre kormánybiztos és Ku­Sándor, a Baranya Megyei Közgyűlés és a Vidék Kis- és Középvállakozásainak Fejlesz­tésére Alapítvány kuratóriumá­nak elnöke. A program Phare-pénzből valósul meg. A tervek elkészül­tek, a kivitelezési munkák el­végzésére is hamarosan kiírják a pályázatot. A megvalósításra több ütemben kerül sor, s fo­lyamatosan adják át az elké­szült szinteket. Várhatóan jövő év nyarán már beköltözhetnek az első vállalkozók. Sz. K. 1800-as létszámukat ezer fővel bővítik 1997-ben. A rendezvényen a legna­gyobb felzúdulás azt a bejelen­tést követte, hogy eztán ÁFA igényléskor a vevő csak akkor érvényesítheti jogosultságát, ha szállítóinak nincs adótartozása, tehát felelősséget kell vállalnia partnerei megbízhatóságáért. Azt azonban még az adószak­ember sem tudta megmondani, hogy a‘gyakorlatban vajon mi­ként kivitelezhető ez a rendel­kezés? Mészáros B. E. rucsai Csaba előadása hangzik majd el. Idén külföldi előadója is lesz a találkozónak. Otto Neukum, a Német Járások Szövetségének elnöke Németországot, az eu­rópai regionalizmus legjelentő­sebb fellegvárát képviseli az ülésen. Az országos konferenciára az ország megyéinek képvise­lőin kívül Baranya települései­nek polgármesterei is meghí­vást kaptak. V. G. Az MDF-ből kivált Magyar Demokrata Néppárt a parla­menti munkában a konstruktív ellenzék szerepét vállalta föl - mondotta tegnapi pécsi sajtótá­jékoztatóján dr. Szabó Iván, a Néppárt elnöke. Szerinte toleranciával, az el­vek fel nem adása mellett el le­het jutni odáig, hogy az ország érdekében hozandó intézkedé­sek részese lehet az ellenzék is. Példának hozta fel erre azokat a javaslatokat - a Btk. szigorító módosítása, kisebbségi konfe­rencia, Tibet-ügye -, amelyeket a Néppárt hozott szóba. Szabó Iván tegnap találko­zott dr. Páva Zsolttal, Pécs pol­gármesterével és dr. Bauer Miklóssal, a POTE rektorával, majd az esti órákban részt vett azon a nyilvános rendezvényen, melyet a párt jövő hétvégi, első küldöttgyűlésére való készülő­dés jegyében tartottak. K. F. Űj adóvilág a vállalkozóknak A hivatal új terve: a vevő a szállítóval együtt sír, vagy nevet Országos tudományos konferencia kezdődik a jövő héten Pécsett Európába megy a megye? Ajtót nyitnak a belföldieknek Befejeződött a szállodaszövetség pécsi közgyűlése Az a cél, hogy a külföldiek mellett a hazai a vendégek számára is elérhetővé válja­nak a színvonalas hotelek - válaszolta munkatársunk kér­désére Bocsák László elnök, a Magyar Szállodaszövetség tegnap Pécsett befejeződött közgyűlését követő sajtóérte­kezleten. Ennek része, hogy a szövetség tagszállodái az őszi-téli hónapokban jelentős, akár ötven százalékot is elérő kedvezményt nyújtanak: ta­valy ötvenegy több csillagos szálláshely várta árenged­ménnyel a hazai turistákat, számuk idén sem lesz keve­sebb. S hogy még vonzóbbak legyenek a szállodák, a szö­vetség is részt vett annak az úgynevezett üdülési csekk­rendszernek a kidolgozásá­ban, amelynek révén a mun­káltatók hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a dolgozók bár­melyik hotelben pihenhesse­nek, vállalva a támogatás és a szállás-ár különbözetének megfizetését. A tervezet a kormány asztalán van, a szál­lodások, a turisták is remény­kednek, hogy a döntés minél előbb megszületik. A szállodaszövetség elnöke jó esélyt lát arra, hogy a pécsi Jókai téren egy négycsillagos szálloda jöjjön létre az egy­kori Tejbisztró helyén, s hogy végre-valahára a több eszten­deje bezárt Nádor Szálló is ta­lál olyan befektetőket, akik felújítják és üzemeltetik ezt a patinás hotelt. R. N. Megmérettetés előtti hangolás FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Fúvósok Pécsett Több, mint félszáz résztvevője van annak a kürt-és mélyrézfú- vós versenynek, mely tegnap kezdődött meg Pécsett. Az or­szágos megmérettetést ötödször rendezik meg, Pécs, és a Művé­szeti Szakközépiskola azonban első alkalommal lett az ese­mény házigazdája. A pécsiek mellé érkeztek versenyzők a fővárosból, Deb­recenből, Vácról, Veszprém­ből, Győrből, Békéscsabáról, Miskolcról, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Szegedről és Szombathelyről is. A kürtön, tubán és harsonán két korcso­portban játszó fiatalok tegnap és ma kötelező és szabadon vá­lasztott művekkel mutatkoztak be a zsűri előtt. Az eredmény- hirdetésre és a gálahangver­senyre vasárnap 10-kor kerül sor a vendéglátó iskola hang­versenytermében. H. I. Gy. > Í I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom