Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-15 / 312. szám

6 Dunántúli Napló Politikai Vitafórum 1996. november 15., péntek A Közüzemi Rt. ingatlanügyei A pécsi ellenzéki frakciók 1996. május 30-án lemondásra szólították fel Papp Béla al­polgármestert, mert a Pécsi Közüzemi Rt. ingatlanügyei kapcsán az Önkormányzat ne­vében olyan nyilatkozatokat írt alá, amelyek:- biztosították az rt. volt ve­zetőit, hogy amennyiben posztjukról végkielégítés nél­kül lemondanak, akkor több­havi fizetéssel és hozzátarto­zóik által a saját cégüktől fel­tűnő értékaránytalanság mel­lett megvásárolt ingatlanokkal távozhatnak, az Önkormány­zat pedig az ingatlanok meg­szerzésének ügyében „sem polgári-, sem büntetőeljárást nem kezdeményez”;- az érintett ingatlanok ügyében folyó rendőrségi vizsgálat során kerültek elő, és amelyekről az ügyben történt érdemi döntések után szerzett tudomást a képviselőtestület és a város polgársága. Ezek a nyilatkozatok köz­gyűlési felhatalmazás nélkül születtek, az Önkormányzatot az elbocsátásokkal kapcsolatos egyezkedések miatt erkölcsi kár érte, ráadásul a megegyezé­sek tárgyát képező ingatlanok áron alul kerültek az elbocsátott vezetők hozzátartozói tulajdo­nába. A közvéleményben - le­egyszerűsítve, de jogosan - ügy merült fel a kérdés: „Miért kell ingatlanokkal jutalmazni a bűncselekmény gyanújába ke­veredett vezetőket?” Az ellenzék az alpolgármes­ter felelősségét firtatta, azt a felelősséget, amellyel egy ve­zető tisztségviselő választói­nak és a képviselőtestületnek tartozik. E felelősség viselésé­ben történt mulasztás miatt szólította fel lemondásra. Hogy mennyire azonos vé­leményen volt akkor a képvi­selőtestület, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a Közgyűlés nem fogadta el az ügyben íródott interpellációra adott alpolgármesteri választ, sőt később határozattal érvény­telenítette az ominózus nyilat­kozatokat. Az ingatlaneladásokat és azok önkormányzatot érintő következményeit vizsgáló ad hoc bizottság három fő terü­letre koncentrált. 1. A már ismert, a rendőrség által is vizsgált, a volt vezetők és hozzátartozóik által áron alul vásárolt ingatlanok, vala­mint az rt. egyéb eladott ingat­lanainak, az eladások körül­ményeinek vizsgálata. 2. A volt vezetők megegye­zéses elbocsátásaival kapcso­latos kérdések. 3. A megegyezések szerves részét képező nyilatkozatok keletkezésének körülményei. A bizottság mind június, mind szeptember végén jelen­tést készített munkájáról. A Közgyűlés ez utóbbit novem­ber 7-re vette napirendre. En­nek fontosabb részei a követ­kezők: 1. Javaslatok:- az rt. ingatlaneladásainak körülményeiből levonható ta­nulságok miatt felül kell vizs­gálni a gazdasági társaságaink vezetőivel kötött munkajogi szerződéseket, valamint sok­kal hatékonyabb ellenőrzési, visszacsatolási rendszert, ezen túlmenően egy jól működő kontrolling rendszert kell kié­píteni a polgármesteri hivata­lon belül. (Ezeket a javaslato­kat a bizottság minden tagja támogatta és a közgyűlés is megszavazta.) 2. Megállapítások: Az elbocsátások körülmé­nyeivel és az adott nyilatkoza­tokkal kapcsolatos vizsgálatok (dokumentumok, meghallga­tások) alapján megállítható volt, hogy:- lejárt a munkajogi elévü­lési határidő a cselekmény be­következte és annak hivatalos észlelése között;-az alpolgármester a pol­gármester szóbeli megbízása alapján, az ügy megoldása ér­dekében jóhiszeműen járt el;- az elbocsátásokkal kap­csolatos megállapodások, nyi­latkozatok elkészülte idején az Önkormányzat Illetékirodáján rendelkezésre álltak azok a hi­vatalos értékbecslések, ame­lyek az érintett ingatlanok jó­val a valós érték alatti eladását bizonyították. E megállapítások birtoká­ban a bizottság ellenzéki tagjai a következőket jelentették ki: El kell marasztalni az rt. igazgatótanácsát és az Önkor­mányzat nevében eljáró Papp Béla alpolgármestert, mert: -rendkívüli felmondás he­lyett megalázó tárgyalásokat folytattak az rt. volt vezetői­vel, és olyan tartalmú nyilat­kozatokat adtak ki, amelyek jogszerűtlenek voltak;-anélkül írták alá ezeket a dokumentumokat, hogy a ben­nünk feltételként szereplő in­gatlanok már meglévő valós értékének utánanéztek volna;- a tulajdonos Közgyűlés sem előzetesen, sem utólago­san lényegi tájékoztatást nem kapott, a döntéseket megelő­zően véleményét nem kérték ki. A fentiek miatt válik szá­munkra politikai és egyben er­kölcsi kérdéssé az ügy. Ismét csak azt a politikai és erkölcsi felelősséget kell számon kér­nünk, amellyel egy választott vezető tisztségviselő elsősor­ban tartozik választóinak. A jóhiszeműség nem adhat fel­mentést a történtekre és a meg nem történtekre. Véleményünk és megítélé­sünk a május végi közgyűlés óta nem változott, a bizottsági munka eredménye azt egyrészt megerősítette, másrészt ár­nyaltabbá tette. Ezért nem tud­juk elfogadni a Közgyűlés kis többséggel elfogadott fel­mentő határozatát, melynek meghozatalát az elfogadó MSZP-SZDSZ többség név szerinti szavazással nem merte vállalni. A szavazási lista azonban a Polgármesteri Hiva­talban nyilvánosan hozzáfér­hető. A történtek megítélése szá­munkra lelkiismereti kérdés volt, és nem aktuális pártérde­kek motiválták. Politikaivá és erkölcsivé a várossal, a testü­lettel való viszonylatában vált. Mondhatnánk: Az ügy lezá­rult, felejtsük el! Lezárult? Felejtsük el? A Pécsi Közgyűlés ellenzéki képviselői Esélyegyenlőséget! FIDESZ-MPP: bizalmi válság A Fidesz szerint a történtek után a kormánykoalíciónak támogatnia kell Bruhács Já­nos újbóli alkotmánybírói je­lölését, ellenkező esetben sú­lyos bizalmi válság alakulhat ki a kormánypártok és az el­lenzék között - mondta Szájer József alelnök csütörtöki saj­tótájékoztatóján, utalva arra, hogy a hét elején a titkos sza­vazás során a parlamenti többség elutasította az ellen­zékjelöltje, Bruhács János al­kotmánybíróvá választását. Szájer József úgy vélte, ez' az eljárás azt mutatja, hogy megkezdődött az Alkot­mánybíróság ellehetetlení­tése. Szájer szerint valószínű, hogy a szocialista frakció né­hány markáns képviselője szavazott nemmel Bruhács János esetében. (MTI) November 5-én Pécsett az Ifjú­sági Demokrata Fórum szokásos politikai ismeretteijesztő előadás- sorozatának vendége volt Kosa Csaba, a Magyar Újságírók Kö­zösségének elnöke. Az ismert író és publicista a sajtószabadságról tartott előadását sajtótörténeti át­tekintéssel vezette be, amelyben ismertette a hazai és külföldi új­ságírás kialakulását, fejlődését, a mindenkori hatalomhoz való vi­szonyát, ami eleve meghatáro­zója volt az írott szó szabadságá­nak és a cenzúra mértékének. A jelen magyar viszonyait értékelve kijelentette, hogy nem beszélhe­tünk sajtószabadságról akkor, amikor tehetséges újságírók kényszerülnek hallgatásra min­den szakmai alapot nélkülöző, burkolt érdekek szelekciójának áldozataiként. Az ideális állapot az lenne, ha a közszolgálati mé­diák valóban az objektív tájékoz­tatásra szorítkoznának, a tolifor­gatók pedig egyéni véleményü­ket egyenlő feltételek mellett, egyenlő eséllyel tárhatnák a nyil­vánosság elé, így az eltérő véle­mények igazságát maga a sajtó kontrollálná. Az egyenlő feltéte­leket egy magára valamit adó demokráciának biztosítania kel­lene. Ez ma nálunk nem adott. Pedig az egyenlő feltételeket nem pótolhatja sem az O. R. T. T„ sem bármilyen törvény. A MŰK és a MÚOSZ közötti viszonyt firtató kérdésekre vála­szolva elmondta, hogy a két új­ságíró szervezet között elsősor­ban anyagi természetű viták van­nak. Normális dolognak tartja, hogy több ilyen szervezet mű­ködjék egymás mellett, hiszen bevett gyakorlat szerte a világ­ban, hogy egy országban van baloldali, liberális és konzervatív újságíró szervezet. Az, hogy ki melyik szervezet tagja, az az új­ságírók magánügye, sajnos csu­pán ezen a tájon jelent bélyeget. Hosszútávon mindenképpen mi­nőségi alapon történő szakmai kiegyezésre van szükség. Ha a sajtóban a század elején lehettek egészséges viszonyok, miért ne lehetne ma is? A MŰK és sze­mély szerint ő is ennek elősegíté­sén fáradozik. Előadását Táncsics Mihály szavaival zárta: ,A sajtószabad­ság a szabadság lehetősége” ha elhagyjuk a lehetőség szót - mondta - talán akkor fejezi ki igazán, hogy ma miért is fontos nekünk. Az esemény végén az író nem­régiben megjelent Mansfeld Pé­terről írott könyvét dedikálta. Az IDF rendezvénysorozata, ame­lyet a Haza és Haladás Alapít­vány valamint a MŰK Baranya Megyei Tagozata támogatott, még ebben a hónapban Pokol Béla előadásával folytatódik. Darvas Miklós Értékeink jövője a közoktatásban Az iskoláknak 1998 szeptember 1-ig igen nehéz és felelősségtel­jes feladatot kell megoldaniuk. Nevezetesen a pedagógiai prog­ram és a helyi tanterv kidolgozá­sát a Nemzeti Alaptantervre építve. A Nemzeti Alaptanterv azonban nem elégséges, nem tölti ki a helyi tantervet teljes egészében, ahhoz még szüksé­ges a helyi társadalom igényeire, sajátosságaira épített rugalmas anyagrész és a fakultációk, sza­badon választható műveltségte­rületek beemelése is. Számtalan ilyen terület van, melyek kifeje­zik egy adott település értékvá­lasztásait, sajátosságait. Ezek között az értékek között vannak olyanok, amelyek ve­szélybe kerülhetnek, amennyi­ben nem figyelünk rájuk, s ezek egy része a vallási és lelkiisme­reti szabadságra vonatkozó esélyegyenlőséget is érinti. Egy ilyen érték az önkormányzati is­kolák már eddig is meglévő fa­kultatív hittan oktatása. Kérdé­sessé válhat ennek a területnek a jövőbeni beépülése a tantervbe. A helyi tantervnek ugyanis tar­talmaznia kell a fakultatív és szabadidős programok részletes tervét is. Megtörténhet, hogy az önkormányzati iskolák egy ré­szénél, megfelelő kompetens személy hiányában (a hitoktató nem tagja a tantestületnek) a hit­tan tantervek nem készülnek el, nincs országos szakértői listán lévő szakértő, így bíráló sem lesz. Természetesen ez a probléma más területeken is jelentkezhet, ahol nincs megfelelő szakmai háttér, szakértői és szaktanácsa­dói kapacitás. így esetleg nem az értékek és a valós helyi igények alapján fog a helyi tanterv elké­szülni, hanem bizonyos szemé­lyes érdekek és választások lesznek a meghatározók. Talán még nem késő, hogy a hiányosságok pótlására felhív­juk a figyelmet, s így az érték­centrikus szemléletű és a keresz­tény elkötelezettségű szülők és pedagógusok segítségével, élve a törvény biztosította jogunkkal, az értékek esélyegyenlőségét a jövőben is lehetővé tegyük isko­láinkban. KDNP Bm.-i Oktatási Bizottság A koalíció Magyarul: szövetség. Az pedig összefogás a fenyegető bajok or­voslására. Ez a mi kormánykoa­líciónk ennek az összefogásnak a cáfolata. 28 hónapja nyűvik egymást, és - úgy látszik - ebben sikeresebbek, mint a gondok megoldásában. A kisebbik szö­vetséges szinte minden hónap­ban a válás gondolatával foglal­kozik, vagy legalább is úgy tesz, mintha ... Persze - azt hiszem - az SZDSZ vezérkara lenne leg­jobban megriadva, ha az MSZP - megunva az örökös revolvere- zést - valóban elszánná magát a szakításra. Sok pozícióról kel­lene lemondaniuk, melyekre még szükségük lehet a későbbiek során! így tesz most is, mikor az ÁPV Rt. számos takargatott ügyére derült fény. Pető Iván pártelnök két hete bejelentette, hogy a párt novemberi kongresz- szusán döntenek a koalíció sor­sáról, ám - úgy látszik - előre nem látott fejlemények jöhettek közbe, mert most bölcsen úgy nyilatkozott, hogy nem kívánják szavazásra bocsátani az ügyet. Megnyugtató. Nem szakad - most sem - a koalíció. Csak hát ennek a bölcsességnek van egy fonákja is; feltétel a szövetséges­sel szemben. Az SZDSZ csak azokért a döntésekért vállal fele­lősséget, melyeknek a meghoza­talában részt vesz. Ez már a so­kadik fenyegetés az MSZP ré­szére. Pedig egy több száz olda­las szerződést írtak alá, mely mindenre kiterjedő alapossággal úja le a közös kormányzást és közös felelősséget, és eddig még egyszer sem hivatkoztak arra, hogy a szocialisták megsértették volna. Most sem ez a szöveg. Csupán többlet-hatáskört követel az SZDSZ-es vezér. De baj van a jogérzékével, mert a szövetség önkéntes, a kormányzás közös, így a felelősség is az. Ez alól nem bújhat ki, ha akárcsak az ő egyetlen feltételét is teljesítette a másik fél. Márpedig sok meg­egyezés született, miniszteri ki­nevezést vétóztak meg, sőt az Alkotmánybíróságot is közösen fenyegették meg, amikor a közös Bokross-csomagot tizedelte. Te­hát eddig is sok közös döntésük született. Most mégis, Pető Iván kijelentése azt adja tudtunkra, hogy egyetlen intézkedésért sem vállal felelősséget, melyet maga is nem támogat 100 százaléko­san! Ez azonban diktatúra a koa­líción belül, a másik fél legdrasz- tikusabb zsarolása, ami igazolása annak az ellenzéki felfogásnak, hogy az SZDSZ nem tisztessé­ges szövetséges. Az a kérdés: az MSZP meddig tűri ezt a basáskodást? Az SZDSZ szerencséje, hogy az MSZP döntéshozó testületé is úgy dalol, ahogy a FŐNÖK diri­gál. Ebben legalább hasonlatos a két párt! Székely Sándor Tört. Kisg. Párt A magyar jobboldal A magyar megosztottság sajnos nem új jelenség. Történelmünk­ben számos példa, nem egyszer végzetes ballépés éppen az egyet nem akarás, az öncél és önérdek előtérbe állításával bizonyított, hogy mennyire fontos lenne az egység, a közös út megtalálása és követése. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez az egység na­gyon nagy erőfeszítések árán is igen körülményesen jöhet csak létre, ha egyáltalán létre is jön. Mi lehet ennek az oka, miért áll oly távol egymástól magyar és magyar, még ha lényegében egyet is akar? Az okok a törté­nelmi tradíciókon túl abban a po­litikai és ideológiai kurzusban keresendők, mely a XX. század második felében 1990-ig hatott és mérgezte a belpolitikát. A széthúzás mételye minden nemzetben, csoportban megvan, csak nem biztos, hogy érvénye­sülni is tud. Ez csak akkor lehet­séges, ha egy nemzetet megfer­tőzi a gyűlölködés kölcsönösen megalázó „vírusa”, ha a közös­ség szolgálata helyett annak megtévesztése, kijátszása a fő cél, vagy az egyéni érdekek ke­rülnek előtérbe. A történelmi példák ma csak intő jelek, tanul­ságok lehetnek, de tradíciónak, eleve elrendelésnek nem tekint­hetők. Ostoba a nemzet, mely a múltból nem tanul - mondták már többen is a történelem során. A magyar nemzet azonban nem ostoba. Ezt többször is bebizo­nyította bölcsességével, mély hi­tével és akaraterejével. Azt is tudjuk történelmünk tanúsága szerint, hogy olyankor csodákra is képes e nemzet. Mindenek­előtt tükröződnie kell most már a politikai egységben, egyet aka­rásban is. A megosztottság másik oka az 1950-től 90-ig tartó ideológiai kurzus, mely a jobboldaliságot igen gyakran szándékosan elfer­dítő „szélsőséges elemek népel­lenes retrográd gyülekezetének” állította be. Amikor 1989-ben a politikai pártok kezdtek újjá­szerveződni, az emberek nagy része nem is tudott mit kezdeni a magukat jobboldalinak, keresz­ténynek, nemzetinek nevező pár­tokkal. A teljes képhez természe­tesen az is hozzátartozik, hogy e pártok is elég ügyetlenül - kellő tapasztalat hiányában -, esetle­nül határozták meg önmagukat. A tájékozatlan egyszerű embe­rek pedig, akik talán egyéni szimpátiából, nevük nosztalgi­ába hajló felvetése miatt, vagy egyszerűen ellenzékiségük kife­jezéséül léptek e pártok valame­lyikébe, nem sejthették, hogy mi­lyen és hányféle árnyalata színe­zete létezhet a klasszikus jobbol­dali gondolkodásnak, politikai gyakorlatnak. Nem tudták, mert nem is tudhatták. Hiányzott és még ma is hiányzik az a politikai kultúra, mellyel a gyakorlati po­litizálás végezhető, s mely az önmeghatározásban, kinek-ki- nek a saját politikai arculatfor­málásában szerepet játszik. Az elmúlt évtizedekben az egypárt- rendszer keretei között nem is az volt a cél, hogy a tömegek saját politikai tudatformálása végbe menjen, hanem sokkal inkább a központi akarat megértése és maradéktalan végrehajtása. így érthető, hogy miért e tájé­kozatlanság s a jobboldal olyan gyakori „osztódása” napjaink­ban. A jobboldal ugyanis gyűjtő­fogalom, mely tartalmazza mindazokat a klasszikus konzer­vatív értékeket, melyek alkalma­sak egy nemzet gazdasági, kultu­rális, erkölcsi és politikai megújí­tására. Ezek az értékek igen sok­félék, tartalmi gazdaságuk egyik legfőbb jellemzőjük. Éppen ezért nem helyes kitérni az összefogás, adott esetben az együttműködés elől. A jobboldal magában fog­lalja a nemzeti szabadelvű progresszív demokrata erőktől a klasszikus jobboldal radikális erőiig mindazon elemeket, me­lyek szélsőségek nélküli józan gondolkodásúak, és mértéktar­tóak. Aki e széles skálának csak némely kis szeletét látja és tartja fontosnak, szűklátókörű­ségével súlyos károkat okozhat az egész jobboldalnak, s az egész magyar belpolitikának is. A baloldal ezzel szemben jól definiált egységet, fegyelme­zettséget, stabil identitást mu­tat. Ennek okai is az elmúlt fél évszázad politikai kurzusában keresendők. Másról sem szól­tak az ideológiai szemináriu­mok, politikai továbbképzések, mint a baloldaliság és az egy­séges baloldali politika alapjai­ról, kiindulva a szociáldemok­rata érdekektől a nacionalista­kommunista egységtörekvése­kig, népfrontig. A jobb és bal­oldali politikai arculatformá­lása jelenlegi kereteink között nem egyenlő esélyekkel, hanem sokszor identitászavarral is pá­rosuló értelmezésbeli viták ke­reszttűzében zajlik. Remélhetőleg a politikai kul­túránk tudatos fejlesztése során el fogjuk érni azt a szintet, ami­kor képesek lesznek a széles tömegek is a minőségek, az ár­nyalatok és a közös érdekek fel­ismerésére, s az ennek megfe­lelő gyakorlat kimunkálására a politikai skála minden oldalán. Hídvégi Péter KDNP

Next

/
Oldalképek
Tartalom