Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
1996-11-13 / 310. szám
6 Dunántúli Napló Társadalom 1996. november 13., szerda Diabétesz világnap 22 OOO cukorbeteg November 14-én az inzulin feltalálására emlékezünk a Diabétesz Világnap keretében. Amíg F. Banding és társa az inzulint fel nem találta, addig minden olyan ember, aki cukorbajban megbetegedett, menthetetlenül meghalt. Ha csak megyénket vesszük alapul az ország jelenlegi 600 ezer cukorbetegéből, több mint huszonkétezer baranyai. A cukorbetegség különböző fajtáiban szenvedők között egyre több azoknak a száma, akik inzulinadagolással tartják fönn életüket. Ma a közreműködő orvosoknak, egészségügyi személyzetnek és a Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetség aktíváinak köszönhetően a megyében minden cukorbetegségben szenvedőnek lehetősége van arra, hogy a betegséggel kapcsolatos ismeret- anyagot elsajátítsa, saját kezébe véve ezzel azt a lehetőséget, hogy a szövődmények megelőzésében tevékenyen részt vegyen. Az igaz, hogy a már kialakult cukorbetegséget még gyógyítani nem lehet, de szívós, kitartó munkával „egészséges életmóddal” megállítható az elhatalmasodása. Most a közelgő Diabétes Világnap alkalmából is kérjük, hogy mindenki törődjön egy kicsit többet az egészségével. A cukorbetegség azon bajok sorába tartozik, amelynek súlyossága, illetve szövődményei a korai felismeréssel és megfelelő életformával ki- védhetők. Ezért érdemes komolyan venni a gyógyítás ma meglévő eszközei mellett a betegség megelőzését is. Pécs-Baranya Megyei Diabétesz Szövetség A hajózás szükségességéről „Aki pedig nem fizet, annak kikapcsoljuk . . . Hiszen a nemfizetés nem más, mint lopás" - hallom valahogy így a közmű- vállalat illetékesének a nyilatkozatát a Pécsi Rádióban. Aztán hallom a tudósítást egy másik városból: a közüzemi tartozások már-már veszélyeztetik az illető vállalatok működőképességét. De itt, mivel nem az érdekelt illetékesi fenyegetésről van szó, a tudósító már hozzáteszi: a tartozások nagy hányada a társadalom elszegényedésének a következménye. Gondolom, az említett illetékes is tisztában van ezzel, csak egyszerűbb volt számára egy kalap alá venni a fizetni tudatosan nem akarót (mert anyagi helyzete ezt egyébként lehetővé tenné) azzal, aki már eljutott a teljesítőképessége határához. Az illetékes talán el sem tudja képzelni, hogy az ő jövedelmének a kis hányadából hogyan lehet megélni is, meg az egekbe szökő közüzemi díjakat is fizetni. Mivelhogy egészen másként látszik a világ a havi 100-120 ezer forint magaslatáról, mint a 10-15-20 ezer forint mélységéből. Mert ebben a tudomásul csak alig vett mélységben él a nyugdíjasok nagy többsége; e gátlásos tudomásulvétel oka pedig: kényelmetlen dolog kimondani, hogy a kis magyar társadalom nagy hányada úgyszólván már a koldusszinten él. Vagy hallottunk már ezt illetően kemény szót a parlamentben? Ahol pedig van jó néhány nyugdíjaskorú honatya, sőt főhivatású nyugdíjas képviselő is. Bizony, parlamentünkben csak akkor hallani a nyugdíjasok dolgairól, ha éppen az esedékes szegényes nyugdíjemelésről van szó, ám akkor soha, amikor az őket talán a legkeményebben sújtó intézkedésekről tárgyalnak. Az illetékes kikapcsolást emlegetett. Jó! Kikapcsolják. Tehát akkor jöhet vissza a gyertya, a petróleumlámpa, esetleg a nem létező sparhert- ből kiszűrődő lobogó láng fénye - demokráciánk nagyobb dicsőségére. És aki már megfosztotta magát kényszerűségből az előfizetett újságtól, most majd megfosztatik az információ, a szórakozás másik forrásától, a tévéből is, és maradhat az elemes rádió. De nem működik a mosógép, a hűtőszekrény, és - ahol csak ez van - nem lehet többé bekapcsolni a tűzhelyet sem. Tehát jól kitalált jellegű fenyegetésről van szó: vagy fizetsz, bármily sokat is kérünk tőled, vagy elvesszük tőled az életed megszokott kereteit. Tiéd a döntés joga! A rómaiak találták ki e közmondást: navigare necesse est, vivere non est necesse. Vagyis: hajózni kell, élni nem szükséges. Fordítsuk hát így: fizetni kell, megélni nem szükséges. És minderről még csak most, 1996 november elején esik szó, és nem 1997 elején, amikor nagyot romlik majd az életünk a még nem tudott mértékű - hiszen naponta más-más százalékokat emlegetnek - energia áremeléstől és mindattól, amire ez szertegyűrűzik, minthogy mindabban, ami életünk kereteit jelenti, kisebb- nagyobb mértékben ugyan, de benne van a villamosenergia. Az például bizonyosra vehető, hogy az annak kiszolgáltatottak jelentősen növelendő táv- hőszámlákkal találkoznak. De erről alig esik szó. Vagy talán úgy vélik: elegendő egyszerre csak az energiaár okozta sokkal megbarátkozni? És ráérünk majd később is eltöprengeni a többiről? Pedig nem lenne szabad késlekedni! Jóelőre számításokat kellene már végezni arról, vajon mennyire fog növekedni januártól a közüzemi díjakat nem fizető, egyébként tisztességes „lopó” fogyasztó állampolgárok száma, és ebből eredően mennyivel fog növekedni a köztartozások összege. Gyanús, hogy ilyen számításokat még nem végeztek, any- nyira bizonyosak illetékes helyeken a hajózás szükségességének az elvéről. Hársfai István Szüreti mulatság Bükkösdön A „Gombosi Bokrétások” hagyományőrző néptánc együttes tagjai vendégeskedtek a közelmúltban Bükkösdön, a gyermekotthonban. Bár hagyományőrző együttes tagjai a Határon Túli Magyarok V. Fesztiváljára érkeztek, a gyermekotthonban laktak és a kapcsolat, a barátkozás hozta az ötletet: rendezzenek egy egész napos szüreti mulatságot az otthon, a község, illetve a szomszédos települések lakói számára. A délutáni látványos szüreti felvonulást követően csaknem két órás műsort adott az együttes, amit hajnalig tartó jótékonysági bál követett. A bál bevételéből a gyermekotthon lakóit támogatják. Szederkényi nyugdíjasnap aranylakodalommal Emlékezetes nap volt a korosabb szederkényiek számára egy közelmúltban tartott esemény: az 1800 lakosú község kultúrházában rendezték meg a nyugdíjasok napját. A helyi önkormányzat és a Nyugdíjas Egyesület évente 6-7 összejövetelt tart a falu lakosságának 30-35%-át kitevő időseknek, akik közül 180 tagja az egyesületnek. A legutóbbi Schiller-Goethe est óta izgalommal készült e napra a Nyugdíjas Egyesület énekkara, akik a fiatalok Szabadidő Egyesületének énekkarával együtt műsorral köszöntötték az idős embereket. Guth János, a Nyugdíjas Egyesület elnöke köszöntőjét azzal egészítette ki, hogy szerették volna körükbe vendégül látni a falu öt 90 évesnél idősebb polgárát, de sajnos, egészségi állapotuk miatt nem lehettek jelen. A megemlékezésből így sem maradtak ki, mert az elnök a lakásukon virággal köszöntötte őket. Benedekné Vígh Piroska kul- túrházvezető méltató szavai után Hoffmann Tibor polgár- mester az önkormányzat nevében terített asztalhoz invitálta a nyugdíjasokat, majd emlékeiből idézett Hetényi Adolf nyugdíjas szederkényi tanár, aki majd a fél falut tanította. A nyugdíjasoknak kell ez a néhány örömteli nap, mert életük egyre nehezebb. Sokan kerti munkával, napszámmal kénytelenek kiegészíteni jövedelmüket. Ezért is ünnep számukra minden összejövetel. A nap fénypontját a Hoge- mann házaspárnak a Nyugdíjasok Napja keretében megtartott aranylakodalma jelentette. Egy falu ünnepelte az 50-ik házassági évfordulóját tartó házaspárt. Egyik lányuk Ausztráliából érkezett haza a családi, és immár közösségi eseményre. Hogemann József kőműves- mester ma már csak a szőlőjének él, és finom boraival büszkélkedik. A helyi borversenyek elmaradhatatlan résztvevője. Két lánya, fia, unokái és rokonsága jókívánságai közepette egész Szederkény szeretetét is élvezhették, mert egy aranylakodalom a község életében is nagy szó. A házastársi hűség mellett a faluhoz tartozást és ragaszkodást is jelenti. Ezt a hűséget fejezte ki az ünneplés Szederkényben. Rozvány Gy. Béres-cseppek ajándékként Az idősek hónapja alkalmából idén is több millió forint értékű Béres-cseppet adományozott a „Béres Alapítvány a Teljes Életért Alapítvány” számos település korosabb lakóinak. Baranyában többek között pécsi, szigetvári, villányi háziorvosok kaptak az alapítványtól 160- 160 üveg cseppet, illetve a Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete 1500-at. A város önkormányzatának pedig 2000 üveggel küldtek, a szociális otthonaiban lakó idősek számára. A hajók messze mennek Ez már nem nyárutó, nem is kora ősz. Az ólálkodó ősz üzenete: mikor a maradék levelek haláltáncukat járják kopaszodó fák alatt. Fázni kezd a táj és az ember is. Meredek utcán öreg férfi lefelé lépdel. Fáradt, óvatos. Kerülgeti a buckákat, kátyúkat. Autó dudál türelmetlenül. Falhoz lapulva megy tovább. Fiatal lányok futnak felfelé. Szépek, vidámak. Nekik csak enyhe lanka az, ami neki már hegy. Pillanatok alatt messze kerülnek tőle. De ő nem is méterekben méri a különbséget. Köztük a távolság félévszázad, tán több. O lefelé megy. A lányok felfelé futnak. Hajukat lobogtatja a szél. Ablakon át rádió hangja szól, valaki arról beszél, hogy most már valóban itt vannak a szebb jövő jelei. Az öreg megtorpan, figyel. Arcán lemondó mosoly, az eget kémleli. Tépett felhők, vitorlák. Hajók. Mind messze mennek. Almokat hoznak, álmokat visznek. És van valahol egy kikötő. A kikötőben egy hajó. Fehér, szép vitorlás. Ez vár rá. Kapitánya türelmes. Éz a hajó nem siet. Ezt a hajót biztosan eléri. És egyedül lesz amikor a fedélzetre lép. A lányok már a dombtetőre értek. Az öreg megáll, visszanéz. Aztán egy hirtelen mozdulattal fejébe húzza a kalapot és befordul az utcasarkon, dr. Hegedűs Sándor Megperzselt szív H a a lélek tükre a szem, a szív otthona annak. Nemcsak biológiai énünk, de ösztöneink és gondolatvilágunk középpontjában él. Szívünk az, amely a világ kívülről jövő ingereire először válaszol, s az is, amely megnyilvánulásainkat vezérli. Szavaink is erről tanúskodnak. Szívtelen, mondjuk valakiről, aki kegyetlenkedik velünk, szívszorongató, ha felhők tornyosulnak felettünk, szívdöglesztő valaki, ha megjelenésével meghódít bennünket, szívtipró, ha nem tekinti a másokban keletkezett érzéseket, nyúlszívű, ha fél. Szívünk hát mindenkor felveszi a világ ingereit, azonnal minősíti, elraktározza őket és dobbanásával - szívünk minden dobbanásával - válaszol ezekre az ingerekre. Mindez azért jutott eszembe, mert szemtanúja lehettem és voltam egy olyan esetnek, amelyben a szív megperzselődött, megsérült. Egyik elit áruházunk élelmi- szerosztályán nyugdíjas nénike tipegett a konzolok között. Keresett valamit, amit nem talált. Karján elnyűtt retiküljével a pénztárhoz ballagott, s miután kosara üres volt, a várakozó sorok mellett akart kimenni az üzletből. Próbálkozása azonban nem sikerült. A fiatal pénztárosnő kipattant fülkéjéből és a néni után vetette magát. Mutassa a retiküljét! - rivallt rá. A hölgy nem hitte, nem tudta, hogy a vehemens felszólítás neki szól, lassan tovább ballagott. Nem így a pénztárosnő. Kirántotta a néni kezéből a retikült és kotorászni kezdett benne. Diadalittasan mutatott fel egy mini dezodor-sprayt és fennhangon megvádolta a már szégyenében és meglepetésében lélegezni is alig tudó asszonyt, hogy a sprayt az áruházból lopta. A néni elsápadt. Szerényen tiltakozott, hogy ezt magával hozta, s hogy próbálja csak meg a pénztárosnő, már alig kotyog valami a flakon aljában. A könyörögve kérő hangnak nem volt foganatja. Előbb egy eladó, majd a részlegvezető rán- cigálta a nénit s kötelezte, hogy bemenjen az eladótérbe. Hamarosan kiderült azonban, hogy az eladótérben nincs is a bűnjelként kezelt dezodorhoz hasonló, így az eltulajdonítás gyanúja sem merülhet fel. Ismerem a nénit. Tudom, hogy végigment azokon a poklokon, a legsúlyosabban is, amelyeket a világháború követelt meg egyesektől. Érthető hát, ha nemcsak elsápadt, de az ájulás környékezte. Rosszul lett. Valaki vizet hozott neki, aztán előkerült az áruház igazgatója is. A jelekből és elejtett szavakból hamar rájött, mi is történhetett. De láthatta a felháborodott arcokon is, hogy beosztottai túllőttek a célon. A néni lassan magához tért. Ekkor kért tőle bocsánatot az igazgató és megkérdezte, mivel kárpótolhatná őt, akit igazságtalanul vádoltak meg. Kárpótlás egy megperzselt szívért? A néni tán nem is értette a kérdést és összeszedve minden erejét kitámolygott az üzletből. Mindennapi eset, mondhatnánk. Mindennapi? Aligha! Ott és akkor egy szívet perzselt meg az igazságtalanság, a hányavetiség, a nemtörődömség. Az az emberi magatartás, amely oly sok fórumon uralja a terepet, s amely nem ismeri, vagy nem ismeri el a szív érzékenységét, az emberséget, az egyén sérülékenységét. Bokrétás András * l
