Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-10 / 307. szám

1996. november 10., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl Dunántúli Napló 5 Mohács: bukott a foci és az üzlet Kispál Tibor: „Egyetlen fillér nem tapad a kezemhez...” Múlt heti számunkban írtunk arról a mohácsi panzióépítke­zésről, melynek leállása kap­csán egy sor kérdés merült fel az építtető valamikori megbí­zottja, Kispál László, a Mohá­csi FC volt elnökségi tagja kö­rül. A befektetők ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy átnézték az iratokat a Mohácsi FC könyve­lésétől kezdődően, s ezek kap­csán a „bűncselekmény alapos gyanúja megerősödött”. A nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság végzi majd. Kispál Tibor szombaton fel­hívta lapunkat. Elmondta, hogy nem próbált elfutni a fe­lelősség elől, három napig Münchenben tartózkodott, gyógykezelés céljából.- Ez év október 7-én Magda Kispál (az egyik befektető - a szerk.) faxon felszólított arra, hogy összes munkatársammal együtt azonnal hagyjam el az építkezést és az irodát is. Kény- telertsvoltam felállni, hiszen az új ügyvezető már ott toporgott a küszöbön. Az egész botrány egy tévéműsor kapcsán rob­bant ki: azt állították, hogy én 5 millió forinttal támogattam a Dunaszekcsőlabdarúgó csapa­tát. A hír valótlan. Igaz, támo­gattam a csapatot, de nem töb­bel 250 ezer forintnál, s ezt is jól felfogott marketing-megfon­tolásból tettem. Egy 1,1 milli­árdos üzletről volt szó a tér­ségben! Az ügy megviselt, ösz- szerogytam, nem szólok senki­hez október eleje óta. Az én ke­zemhez egy fillér sem tapad, nincs bankszámlám, s most a fe­leségem fizetéséből élünk... Kincse Szabolcs Ö. A Mohácsi FC utolsó mérkőzéséről távozó csalódott szurkolók. Kispál Tibor szerint nem történt szabálytalanság sem a labdarúgóknál, sem az építkezés kapcsán. fotó: Tóth Átvert nepper Baján A bajai belvárosba érkező idegent pénzváltók, vagy in­kább valutázók hada fogadja. Sorra köttetnek az üzletek, amiken a „piac” törvényei szerint rendre a nepperek nyernek. A minap azonban az egyik fiatal valutázó járt rosszul a Kossuth Lajos utcában. Kül­földiek kérték meg, hogy ez­reseket váltson fel ötezer fo­rintos bankjegyekre. Miután ­csodák csodája - éppen volt nála félmillió forintnyi ezres, a váltásnak nem lett volna akadálya. Most azonban a külföldiek lettek a nyerők: ki­kapták az amúgy dörzsölt nepper kezéből a félmilliót tartalmazó bankjegyköteget, beugrottak a kocsijukba - egy tízmilliós nyugati járműbe és azóta a károsult bottal üt­heti a nyomukat... Gál Z. Barlangász-találkozó E hét végén péntektől ma es­tig tart a magyar barlangkuta­tók szakmai találkozója, me­lyet idén Badacsonylábdihe- gyen rendeztek. A résztvevők között természetesen ott van­nak - népes küldöttséggel - a baranyaiak is: a Mecsek révén kiváló, a találkozón Rónaki László előadásában elhang­zottak szerint páratlan lehető­ségeket kínáló kutatási terüle­ten dolgozhatnak. A szakma most ismerked­hetett meg a mecseki karszt- kutató csoport szenzációs eredményével: a Vízfő-forrás vízgyűjtő területén lévő Spi­rál-nyelő eddigi feltárásának eredményeivel. A barlangá­szok első ízben jutottak le itt a karsztvíz-szintig, illetve a jól megalapozott szakmai remé­nyek szerint a további kutatás révén szinte bizonyos, hogy az abaligetinél jóval nagyobb, változatosabb barlangrend­szert - további nagy termek­kel, cseppkövekkel, szifók- kal, barlangpatakkal, színes ásványkiválásokkal - fedez­hetnek fel. M. A. A hosszú QT-szindróma Szerencsére nem minden ájulás halálos Tóth László illusztrációja Dr. Michael Vincent, amerikai kardiológus tizenöt évet szánt éle­téből arra, hogy kide­rítse, mi lehet azoknak az ájulás utáni hirtelen halálok mögött, melyek során az orvosok semmi okot nem leltek. Vizsgálatai kiderítet­ték, hogy a hosszú QT- szindróma nevű beteg­ség áll a háttérben, me­lyet 1952-ben írtak le először. A kilencvenes évek elején jöttek rá arra, hogy ennek örök­lődéséért négy hibás gén a felelős. Hogy mi­lyen jelentőségű beteg­ségről van szó, arról dr. Masszi Györgyöt, a Pé­csi Gyermeklinika kar­diológusát kérdeztük meg.- Az ötvenes évek végén írták le a hirtelen szívha­lál családi halmozódását, me­lyet EKG-n látható elváltozás (hosszú QT idő) kísér, s ekko­riban fedezték fel a süketséggel együttjáró formáját is. Tehát jól ismert, ritka, de súlyos, vele született betegségről van szó.-Az ön gyakorlatában elő­fordult már?-Ismereteim szerint az el­múlt húsz évben egyetlen ilyen gyereket kezeltünk itt a klini­kán. De ha valakinek az EKG kimutatja ezt a szindrómát, az még nem biztos, hogy e miatt szembe kell néznie valamiféle rosszulléttel. Az EKG elválto­zás csak akkor indokol terápiát, ha más tünetek is kísérik.- A betegség egyértelmű jele az ájulás?-A betegség tünetei a szív ritmuszavarából eredő rosszul- lét, ájulás, illetve egyes kamrai ritmuszavarok, melyeket EKG- val lehet felfedezni. Ha a rit­muszavar hosszú ideig áll fenn, halált okozhat, ez teszi igazán súlyossá a betegséget.- Elképzelhető, hogy valaki úgy éli le az életét, hogy észre sem veszi, hogy ebben a beteg­ségben szenved?- Az elváltozás egyszerűen kimutatható, bár nagyon ritkán előfordulhat, hogy a hosszú QT éppen a vizsgálat során nem je­lentkezik. De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy sokkal na­gyobb eséllyel hal meg valaki, aki csupán átmegy a 6/A úton a zebrán, minthogy hirtelen szív­halál éri hosszú QT-szindróma miatt.- Gyógyítható?- Úgy nem gyógyítható, hogy egy gyógyszertől meg­gyógyul és elfelejtheti. Egyes szívgyógyszerek jelentősen ja­vítják a prognózist. Ha e mellett is megmaradnak a tünetek, pace maker beültetése is szüksé­ges. Cs. L. Robbantott az élettárs Gázrobbanáshoz riasztották szombaton hajnalban a tűzoltó­kat Alsógödre egy kétszintes épülethez, amely a robbanás következtében csaknem telje­sen összeomlott. A váci tűzol­tóknak végül is 15 perces mun­kával sikerült a törmelék alól kihozni egy 46 éves nőt, ám az életjeleket már nem mutatott, és röviddel a kórházba szállítás után meghalt. A helybeliek kora reggel lát­ták az elhunyt élettársát, G. J.-t, amint kormosán és csapzottan ment a kocsma felé, s valakinek azt mondta: „megyek, meg­ülöm a halotti tort.” Nagy való­színűséggel ő robbantotta fel a házat; a helyszíni szemle sze­rint a vezetékes gázról működő konyhai gáztűzhely szereléke frissen meg volt bontva. G. J. többek szerint korábban is megfenyegette élettársát, hogy végez vele. A kár 8 millió forint. (MTI) Régiós műhelyvita Szigetváron Térségünk hazánkban első­ként lehet egészségügyi mintarégió, ha az e terüle­ten érdekeltek összefognak. A Soros Alapítvány támo­gatásával megalakítandó Dél-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács (DRET) volt a témája an­nak a pénteken kezdődő kétnapos műhelyvitának Szigetváron, melynek hazai és külföldi előadói, vala­mint a résztvevők is támo­gatják az érdekelt önkor­mányzatok, egészségügyi ellátó és oktató intézmé­nyek tevékenységének ösz- szehangolását. Ibolyák a szőlőhegyen A szekszárdi szőlőhegyek akácerdeiben, illetve a sző­lőket szegélyező bokrosok­ban az idén másodszor is kinyílt az ibolya. A „má­sodvirágok” ugyanolyan szépek és illatosak, mint a tavasziak, valóságos virág­szőnyeg díszük az avar közt, feltehetően az idei bő­séges csapadék hatására. A másodvirágzásnak novem­ber első hetének tavaszias időjárása is kedvezett. Utazás Szekszárd testvérvárosába A városi közművek műkö­désének tanulmányozására Szekszárd elöljáróinak de­legációja utazik a testvérvá­ros meghívására Bietig- heim-Bissingenbe. A kül­döttség hovember 13-án in­dul és 17-én tér haza. Tojásban lakó figurák börzéje A pécsi IH-ban rendezik a III. Telefonkártya és Kin- dertojás figura börzét ma 9- től 16 óráig. A börzén arany telefonkártyák is találhatók. Rejtelmes sikerdíjak Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) Az államtól elvárható lett volna, hogy egyértelműen ki­mondja: nektek ennyi pénz jár. Hogy nem így történt, nem az önkormányzatok hibája. A különböző „behajtó cé­gek” 10-15-20 százalékos si­kerdíjért vállalták a megbízást - miközben a megbízó előtt teljesen homályos volt: mek­kora az az érték, amelynek adott százalékát elviszi majd szerződő partnere. A polgári törvénykönyvben ugyan létez­nek jogi intézmények - az egyenértékűség elve, a feltűnő aránytalanság, illetve hogy a jó erkölcsbe nyilvánvalóan üt­köző szerződések semmisek -, ám miután a mai helyzet telje­sen új, a bírói gyakorlatnak eddig ilyen szituációban nem igen volt módja ezekre tá­maszkodni. Az ÁPV Rt. listáján egyéb­ként az ország területéről csaknem 800 vele kapcsolat­ban álló önkormányzat szere­pel, közöttük természetesen baranyaiak is. A mohácsiak a Vektor Rt.-nek adtak megbí­zást - 20 százalékért. Hogy ez mennyi lehet, nem tudni, azt azonban igen: a szerződés egyik pontja szerint a Vektor­nak a feladat ellátásával kap­csolatban felmerült költségeit - maximum 50 000 forintot - az önkormányzat megtéríti. Azaz: akár milliókat kaphat sikerdíj fejében a Vektor, mi­közben a munka jó ha 50 000 forintjába kerül - amit szintén kifizettet a mohácsiakkal. A szentlőrincieknél más a befejezés: a polgármester jú­lius végén kötött szerződést a Vektor-ral, hogy a település­nek járó több mint 4 millió fo­rint készpénzt az ÁPV Rt.-től kikéije. Á pénzt azóta megkap­ták - a sikerdíjat azonban az önkormányzat nem utalta át. Egyelőre persze azt nem lehet mondani, hogy ez a pont a kapcsolat végén, ám a közhan­gulat ismeretében meg sem ér­demes kérdezni: Kinek van igaza? Mészáros A. Vállalkozói szópárbaj a bálon Vállalkozói szópárbajt rendeznek a Vállalkozói Szféra Estélyén Pé­csett november 15-én. A rendező SZFERA-MECSÉK Kft. összeállí­totta azon baranyai cégvezetők, üzletemberek listáját, akikre szavazni lehet, hogy a legeredményesebbek képviseljék a vállalkozókat az ál­lami- és helyi igazgatási szervezetek képviselőivel folytatott szócsa­tában. A lista a következő: Boda Péter szolgáltatási és marketing igazgatóhelyettes (MATÁV Pécsi lg.), dr. Csikós Anikó vezérigaz­gató (Zsolnay Rt.), dr. Gaál Ottó vezérigazgató (DDGÁZ Rt.), Gergely István tulajdonos igazgató (Opel Gergely Autószalon), Mark Jennings ügyvezető igazgató (BAT Pécsi Dohánygyár), Petri Péter magánvállalkozó, Puch László vezérigazgató (TITÁN Rt.), Rajnai Árpád cégvezető tulajdonos (Autó Rádió Antenna), Szántó Dezső vezérigazgató (MOFA Rt.), Wenckheim István igazgató (Pé­csi Sörfőzde Rt.). A szavazatokat a Szféra Mecsek Kft. címére (7601 Pécs, Pf. 54.) kell eljuttani. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom