Új Dunántúli Napló, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)

1996-11-08 / 305. szám

Traktoros ámokfutás A szívsebész Ma: TVR-Magazin Kozármislenyben lemondásáról műsormelléklet (3. oldal) (5. oldal) (november 11-től november 17-ig) Városfejlesztési koncepció Pécsett 4:4 után közgyűlési döntés a Közüzemi Rt. ingatlanügyleteinek megítéléséről Előtakarékosság nélkül nehéz házat építeni LÖFFLER GÁBOR FELVÉTELE Lakásépítés lakáskasszával Minden ember életében a leg­nagyobb vállalkozás az első lakáshoz jutás, ennél nem ki­sebb annak nagyobbra cseré­lése, a saját ház felépítéséről nem is beszélve. Különösen igaz ez, amióta eltűntek a kedvezményes hitelek. Tavaly több mint húszezer lakás épült az országban, s a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén szeptember végéig 15 700-ba költöztek Bombariadó a JPTE-n Fesztivál ötvenedszer Cannes-ban A világhírű francia szí­nésznő, Isabelle Adjani lesz a következő cannes-i film- fesztivál zsűrielnöke - je­lentették be csütörtökön Pá­rizsban. A filmes sereg­szemlét ezúttal május 7. és 18. között rendezik majd, s az eseménysorozatot még a szokásosnál is nagyobb vá­rakozás előzi meg: ez lesz ugyanis az ötvenedik can- nes-i filmfesztivál. Körözik a német vegyszerszállítót A müncheni ügyészség csü­törtökön országos körözést adott ki az ellen az üzletem­ber ellen, akinek cége szál­líttatta Magyarországra a hónapok óta a magyar-hor- vát határon veszteglő több száz tonna, részben veszé­lyes hulladéknak minősülő vegyszert. Dieter Emrich főállamügyész közölte, hogy a kétes ügyletet bo­nyolító Corrado GmbH nevű müncheni cég ügyve­zetője, a 30 éves Sebastian Reinhardt, az ügyészségi vizsgálat keddi megindítása után nyomtalanul eltűnt. Tankerbaleset Mánfánál Tegnap Mánián, a falu előtti kanyarban egy Pécsről Komló irányába közlekedő nyerges tartályautó - való­színűleg a nagy sebesség miatt - megcsúszott, átsza­kította a korlátot, és a húsz méteres mélységbe sodró­dott. A sérült járműből par­lagterületre kifolyt több mint 6 ezer liter gázolaj. Az olajömlés a falunak tartott, de sikerült gátakkal megállí­tani a folyását. Tűz nem ütött ki: megkezdődött a környezetvédelmi elhárítás, ami még ma is tart. A tanker sofőrje súlyos sérüléssel ke­rült a kórházba. Szinte teljesen a papírforma sze­rint alakult Pécs közgyűlésének tegnapi ülése. Ahogy várható volt, a testület tagjai a napirend előtti hozzászólások és az első témák vitái során nem számol­tak a tárgyalásra kitűzött majd 50 többi előteijesztéssel, így be­fejezetlenül is maradt az ülés este 8 óra tájban. Azt is borítékolni lehetett előre, hogy a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről - egyéb­A TÁVHŐ Kht. hiteligénye, a bölcsőde-óvoda összevonásá­val kapcsolatos törvényességi kifogás és a Szent István tér be­építésével kapcsolatos tervek megtárgyalása szerepelt többek között tegnap Siklós város kép- viselő-testülete ülésén. A TÁVHŐ Kht. megfelelő forgóalap hiánya miatt a műkö­déséhez hitelt kénytelen fel­venni. A hiteligény 29 millió forint egész évre, amit havi bontásban vesz fel. A testület­nek azt kellett eldöntenie, hogy ként szinte egyhangúlag - elfo­gadott rendelet csak a mellékle­tében meghatározott 25%-tól 185%-ig terjedő (január 1-től érvényes!) díjemelései, valamint a temetkezési vállalatként meg­hagyott önkormányzati cégen kívüli vállalkozókra kivetett igénybevételi díj miatt osztja meg a testületet. Bekövetkezett a pécsi város- fejlesztési koncepció egyhangú elfogadása is. Annak megjöven­valósuljon meg a vezetéképítés, csökkenjen a lakossági hozzá­járulás. Polics József városüze­meltetési osztályvezető el­mondta, Kivágó Iván, a kft. ügyvezetője nem készített ha­táridőre olyan tanulmányt, amely a támogatás alapja lehet, hanem „kijárásos” úton próbált pénzt szerezni. Szarka Elemér polgármester és Polics József a Miniszterelnöki Hivatalban tet­tek a napokban látogatást, ahol megerősítették, a gáz az idén nem szerepel a céltámogatások közt, de a pályázatokat (Kör­nyezetvédelmi Alap, Phare, Te­rületfejlesztési Alap) támogat­ják. Ugyanakkor a Dél-dunán­a hitel első 6 milliós részletéért vállalnak-e kezességet. A kép­viselők végül megszavazták azzal a megkötéssel, hogy a cég számára biztosítani kell a for­gótőkét, amiből gazdálkodhat. A testület egy korábbi dön­téssel gazdaságossági okokból összevonta az óvodát és a böl­csődét. Ezt az intézkedést a megyei közigazgatási hivatal a hatályos törvény szerint tör­vénysértőnek ítélte. A testület úgy döntött, egyértelműbben fogalmazzák meg, hogy csupán dőlésére sem kellett jóstehetség, hogy a Közüzemi Rt. ingatlanü­gyeit vizsgáló, s két egyenlő lét­számú táborral felálló ad hoc bi­zottság nem tud többségi határo­zati javaslatot előterjeszteni és végül a közgyűlési erőviszo­nyok döntenek. S az is „bejött”, hogy még tovább is lehet nyúj­tani a Mária utcai Angol Köz­ponttal kapcsolatos ügyet: újabb egy hét haladékig jutottak. (Folytatás az 5. oldalon) túli Gázszolgáltató ajánlkozott a tervtanulmány 1997. május 31-i határidővel történő elkészí­tésére. Ezután a polgármester, nem kevés kétellyel, Kivágó Iván váratlan telefonüzenetéről szá­molt be, miszerint 350 milliót sikerült szereznie. Végül el­hangzott, hogy a Komlói Fűtőe­rőmű városi átvételével új nagyfogyasztó jelent meg a vá­rosban, s ez is indokolja, hogy a november 28-i ülésen ne halo­gassák tovább a döntést gáz ügyben. De még mindig kérdés marad a vezetékrendszer tulaj­donjoga, s hogy mibe fog ez a lakóknak kerülni? B. R. gazdasági összevonásról van szó, ami nem érinti az intézmé­nyek szakmai önállóságát. A Szent István tér beépítése nagy vitát váltott ki. Mi a fon­tosabb: benzinkút és új pálya­udvar, vagy valami más? A MÓL Rt., ha ezen az igen érté­kes területen helyet kap, mint­egy 54 milliót ad az autóbusz pályaudvar építéséhez. Végül a képviselők emellett a verzió mellett döntöttek, úgy, hogy la­kossági közmeghallgatás elé viszik a témát. S. Zs. Csütörtökön kora reggel jelen­tette be egy ismeretlen telefo­náló, hogy bombát rejtettek el a pécsi Janus Pannonius Tudo­mányegyetem valamikori Ta­nárképző Karának területén. Az épületegyüttes kiürítésére az ismeretlen kétórás határidőt szabott meg. A telefonhívást fogadó köz­pontos hölgy azonnal értesítette a rendőrséget, akik rövid időn belül kiürítették az épületet. A rendőrség bombakeresésre ki­képzett egysége átfésülte a te­repet, de robbanószerkezetet nem találtak. A biztonsági előírásoknak megfelelően az egyetem terüle­tére a fentiek ellenére ma dél­előtt kilenc óráig senki sem léphet be. Egyelőre homály fedi a telefonáló kilétét - igen való­színű, hogy csupán egy ízetlen tréfáról volt szó. (Tudósításunk az 5. oldalon) Győzött a MÓL Rt. Siklóson? Veszteglő gázprogram Komlón Megszűnik a kettős adótábla A jövő évi személyi jövede­lemadó és társasági adó módosításairól adott tájé­koztatást tegnap Vámosi- Nagy Szabolcs miniszteri biztos. A jövedelmek átlagos adóterhelése jövőre másfél százalékponttal csökken. A sávhatárok a jelenlegiekhez képest kitolódnak, a megemelt értékű sávokhoz alacsonyabb kulcsok tartoznak majd. Az adótábla induló kulcsa 20 szá­zalék lesz. A legmagasabb kulcs, a 42 százalék egymillió egyszázezer forintos éves jö­vedelemnél lép be. Az adótáblát adójóváírás egészíti ki, amely a bérjövede­lem 20 százaléka, de nem lehet több mint havi 3600 forint. A bér fogalma nem változik, ide tartoznak a jövőben is a mun­káltatótól a munkaviszony alapján kapott jövedelmek (ki­véve azokat, amelyekhez egyéb címen kedvezmények kapcsolódnak, pl.: a munkálta­tói önkéntes pénztári hozzájá­rulás), a munkanélküli-segély, a táppénz stb. Áz adótábla és az adójóvá­írás együttes hatásaként a nettó keresetek minden jövedelem- sávban emelkednek, így pél­dául. akinek havi 20 ezer forint jövedelme van, jövőre 7700 forinttal kevesebb adót fizet, mint az idén; nettó keresete havi 642 forinttal nő. Vámosi-Nagy Szabolcs ki­emelte: az ez évi - kedvezmé­nyekkel csökkentett - össze­vont személyi jövedelemadó egy százalékát az adózó ál­lampolgárok közhasznú cé­lokra fordíthatják. Jobban játszott a spanyol bajnok Nem sok hiányzott ahhoz, hogy megszorítsa, esetleg legyőzze Európa egyik legjobb gárdáját a PVSK-Dália női kosárlabda csapata. Tegnap első hazai Bajnokok Ligája mérkőzését játszotta a legutóbbi magyar bajnok a sztárokkal teletűzdelt spanyol Pool Getafe Madrid ellen két­ezer néző előtt az átalakítás alatt lévő pécsi Városi sport­csarnokban. A végső győzelemre is esé­lyes spanyolok ellen a pécsiek csupán rosszabb dobóteljesít­ményük miatt maradtak alul. A tizennégy pontos hazai ve­reség ellenére is jól szórakozott a közönség, korrekt bíráskodást és az európai élvonalhoz köze­lítő színvonalat látva. Horváth Judit (fehérben) küzd Alvarezzel a spanyolok legjobbjával fotó: löffler Gábor (Tudósításunk a 20. oldalon) * I « I be, s 19 000 építési engedélyt adtak ki. A statisztikusok sze­rint 1996-ban a tavalyihoz képest 10 százalékkal több lakás építésének befejezése várható. Több mint 100 000 panellakást kellene felújítani 2010-ig. Ehhez ígérnek segít­séget a lakástakarékpénztári törvény elfogadását követően sorra bemutatkozó új szakosí­tott pénzintézetek. (Folytatás a 3. oldalon) A gyors értékvesztéssel fenye­gető áramszolgáltató-részvé- nyeinek eladásáról tegnap sür­gősséggel döntött a komlói ön- kormányzat képviselő-testü- lete. A rendkívüli testületi ülés összehívását is a 86 milliós részvénycsomag kényszerű, ér­tékvesztéssel járó eladása indo­kolta. Viszont a 60 százalékban visszanyerhető, bankban elhe­lyezett pénz kizárólag fejlesz­tési célokat szolgál majd. Annál több indulatot kavart, hogy a KomlóGáz Kft. júniusi megalakulása óta vesztegel a gázprogram. Mint ismeretes, a városi kft. létrehozása kísérlet arra, hogy állami segítséggel

Next

/
Oldalképek
Tartalom