Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-07 / 274. szám

6 Pünántúli Napló Az Olvasó Véleménye 1996. október 7., hétfő Válaszol a PÉTÁV Kft. Az Új Dunántúli Naplóban megjelent „Kiszolgált(atott) fogyasztók” című írásra a Pécsi Távfűtő Kft. - Gasz Zoltán műsz. ig. .h és Kovaliczky Já­nos osztályvezető aláírásával - a következő tájékoztatást adta: Pécs városában a távhőellátó rendszerek üzemeltetésével a Pécsi Önkormányzat - mint tu­lajdonos - a PÉTÁV Kft-t bízta meg. A szolgáltatás szabályait és feltételeit önkormányzati rendeletben határozta meg. (1995. évi 62. sz. rendelettel módosított 1994. évi 33. sz. ör). Az említett rendelet a 11. §-a következőket tartalmazza: „Abban az esetben, ha a távhő­szolgáltatás díját fogyasztó fel­szólítás ellenére sem fizeti meg, szolgáltató jogosult fogyasztó­nak, illetőleg a tulajdonában lévő épületnek (épületrésznek) nyújtott szolgáltatást a teljesí­tés helyétől függetlenül korlá­tozni a hátralék megfizetéséig ”. Minden olyan esetben, ami­kor a szolgáltatás kihasználása időszakos, vagy erősen változó a szolgáltató kettős díjtételt al­kalmaz. Ez azt jelenti, hogy a drága műszaki létesítmények költségét (a teljes díj egyik ré­sze) alapdíjként a fogyasztástól függetlenül folyamatosan mindaddig beszedje a fogyasz­tótól, ameddig rákapcsolódva marad az ellátó rendszerre. A kettős díjtétel másik eleme a költségeknek azt a részét fe­dezi, amelyik a tényleges hasz­nálat során merül fel. (távfűtés­nél ez a hődíj). A PÉTÁV tehát nem „készenléti, vagy rendel­kezési díjat” számláz, hanem alapdíjat. Az alapdíj a távfűtés állandó költségeit tartalmazó éves díj, melyet átalánydíjas el­számolás esetén a helyiségek fűtött légtérfogata után kell megfizetni. (Ör. 8. §. (2)). Sok fogyasztó azt hiszi, hogy a kettős díjtétel alapdíj részéért nem kapnak semmit, pedig be­látható, hogy a szolgáltatás díja mindig az alapdíj és a hődíj együttes összege és csak a meg­fizetés technikájában van kü­lönbség. Ráadásul ez a különb­ség előnyös a fogyasztónak, mert az alapdíj fizetés tulaja donképpen részletfizetés jel­legű. Senki nem várja el a becsüle­tesen fizetőktől a hátralékok behajtását, de egy kisebb kö­zösségtől joggal elvárható az ebben való együttműködés, hogy ne forduljon elő olyan, mint a cikkben említett épület­ben, amikor több mint másfél millió forint hátralék halmozó­dik fel. A hátralékosokkal szemben kivétel nélkül minden­kivel peres úton is érvényesítjük követelésünket. Sajnos a bíró­ságok túlzott leterheltsége miatt hosszú időt vesz igénybe az íté­letek meghozatala. Ilyen kö­rülmények között joggal tehet­jük fel mi is a kérdést, hogy ki van kiszolgáltatva kinek. Felháborítónak és igazságta­lannak tartják eljárásunkat, de kimondatlanul felmenti a levél­író azokat akik ellenszolgálta­tás nélkül veszik igénybe a táv- hőellátást, akik rákényszerítet- tek bennünket a korlátozásra, a többi lakót pedig annak kény­szerű elviselésére. Miért érzik úgy, hogy a PÉ- TÁV-nak, és nem a nemfizető lakótársaiknak vannak kiszol­gáltatva? Más oldalról, ha a le­vélíró épületéhez hasonlóan szaporodnak a nemfizető fo­gyasztók, társaságunk abba a helyzetbe juthat, hogy nem tudja megvásárolni a szükséges hőenergiát és városi szinten kényszerül korlátozásra, vagy szüneteltetésre. Tehát ki van ki­szolgáltatva és kinek? Mindezek ellenére a nagy hátralékkal rendelkező épületek pótfűtési időszakban történő fű­tésére is van lehetőség, ha a la­kóközösség megbízottja írás­ban megrendeli és a megrendelt napokra esedékes díjat egyösz- szegben a megrendeléssel egy- időben előre kiegyenlíti. A nagy hátralék csökkentéséig a fűtési idényben is csak akkor lehet számítani a teljes értékű szolgáltatásra, ha a lakóközös­ség a havi fűtési díjat a hónap első munkanapján egyösszeg- ben kiegyenlíti. Ellenkező eset­ben számítani kell a szolgálta­tás kisebb-nagyobb mértékű korlátozására. (Ők.rend. 11 .§.) Mivel a távhőellátás épület­szolgáltatás, lakásonként nem kezelhető a fogyasztó rendszer átalakítása nélkül. Érdemes lenne tehát inkább ezt fontolóra venni, mivel ennek elvégezte­tése lehetővé tenni az általunk szolgáltatott hőenergia laká­sonkénti fogadását, esetleg mé­rését is. Ilyen módon a nemfi­zető fogyasztóktól való függő­ség megszüntethető. A szüksé­ges átalakításokról, annak mű­szaki- és pénzügyi kihatásairól készséggel adunk felvilágosí­tást. Jogi tanácsadó N. T. kérdezi, hogy a főiskolai tanulmányi időt a nyugdíja­zásnál be lehet-e számítani. A 89/1990. (V. 1.) MT. sz. rendelet 132. §-a szerint szolgá­lati időnek számít a felsőfokú oktatási intézmény nappali ta­gozatán folytatott tanulmányok ideje, legfeljebb azonban a ké­pesítés megszerzéséhez a ta­nulmányok folytatása idején szükséges idő. A felsőfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatán folyta­tott tanulmányok címén a ta­nulmányi időszak (tanulmányi év, tanulmányi félév) kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában fog­laló hónap utolsó napjáig eltelt idő számít szolgálati időnek. Szolgálati időként kell figye­lembe venni a két egymást kö­vető tanulmányi időszak kö­zötti tanulmányi szünet idejét is. Több képesítés megszerzé­sére irányuló tanulmányok folytatása esetén legfeljebb az egyik képesítés megszerzésé­hez szükséges idő vehető figye­lembe. A külföldi felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok idejét a nyugdíjra jogosultság szem­pontjából szolgálati időként akkor lehet figyelembe venni, ha a külföldön szerzett képesí­tést honosították, illetőleg a ta­nulmányok idejét hazai felső­fokú oktatási intézmény nap­pali tagozatán folytatott tanul­mányi időbe beszámították. Balog G-né és Varga J-né az iránt érdeklődnek, hogy családi pótlék melyik gyer­mek után, meddig jár. A családi pótlékról szóló, többször módosított 1990. évi XXV. törvény 2. §-a szerint családi pótlék az után a gyer­mek (személy) után jár, aki: a J tizenhat évesnél fiatalabb, bJ tizenhat évesnél idősebb, de húsz évesnél fiatalabb és alap, vagy középfokú oktatási intéz­mény nappali tagozatán tanul, cJ tizenhat évesnél idősebb, de húsz évesnél fiatalabb és a dol­gozók általános, vagy középis­kolájában tanul, d J tartósan be­teg, illetőleg testi, vagy értelmi fogyatékos. Oktatási intézmény nappali tagozatán tanulónak kell tekinteni azt a gyermeket is, akit felmentettek az iskolai kötelező foglalkozásokon való részvétel alól. Az előbbiekben említett és a b./ és c./ pontban megjelölt gyermek után a csa­ládi pótlék a tanuló jogviszonyi időtartamára jár. S. Ä. Hogy én mit képzelek? Sikeres belgiumi szereplés A pécsi JPTE kamarakórusa hazaérkezett a belgiumi Maasmechelenből, ahol igen szép sikereket ért el. Á JPTE művészeti karán működő 36 fős kórus Jobbágy Valér karnagy vezetésével vett részt a „Cantate Maasmeche- len” elnevezésű nemzetközi kórusversenyen. Új színfolt, hogy idén elsőként rendeztek itt _ versenyt. A mezőny 22 résztvevőjét a szervezők az eu­rópai mezőny élvonalából, az elmúlt évek versenyein díjat nyert kórusok közül válogatták. A nőikarok kategóriájában észt, német, orosz, belga, len­gyel és magyar együttesek mér­ték össze tudásukat. Itt a zsűri 93%-kal minősítette az első helyre a JPTE női kamarakóru­sát. A különdijat a kötelező mű igényes tolmácsolásáért adták ki. A kórustagokat vendégül látó belga családok végig „szurkolták” a versenyt és együtt örültek velünk a siker­nek. Tajtiné Tápai Dóra kórustitkár Pécsi természetbarátok Káváson A Pécs Városi Természetbarát Bizottság ez évben egyhetes cserekirándulást hozott létre a Göcsej Sportegyesülettel. A csere keretében az eger- szegi természetbarátok díjtala­nul üdülhettek a zobákpusztai „Gyopár” kulcsosházban, mi pécsiek pedig az egerszegiek kulcsosházát vettük birtokba. A gyologos túrák alkalmával nemcsak a szép zalai dombok­kal ismerkedhettünk meg, ha­nem a kedves zalai emberekkel is, akik mindenütt barátként üdvözölték csoportunkat. Utolsó este a Zobákon járt csoport, Sülé Gábor SE elnök és a helyi polgármester látoga­tott meg bennünket. Mindkét csoportnak az a véleménye, hogy ezt a módszert folytatni kell, így nemcsak a kulcsoshá­zakat lehet megismerni, hanem barátokat szerezni, akiknek egy a céljuk: a természet védelme és szeretete. Dudók Ilona Röviden azt, hogy nem ezt kér­dezik, ha adót, tb-járulékot, la­kásfelújítási költséget, fűtést és még sorolhatnám mit fizetek. Akkor azt képzelem, hogy nem langyos a radiátor fűtés idején, hanem meleg. Nem taxit kell hívnom mentő helyett, ellátnak a rendelőben, vagy van ágy a kórházban számomra, ha beteg vagyok. Ha a lakásomat kívül­ről kell javítani, amire 2-3 éve fizetem a felújítási költséget, nem kémek 15-20 ezret, mert elosztották a befizetéseimet. Főleg nem emelt hangon tájé­koztat az, akit én tartok el a la­kásszövetkezetnél, a kevés kis fizetésemből, esetleg nyugdíj­ból. Soha nem rúgtam be, így józanul nehéz megérteni, hogy mennyi támogatást kapok min­denre és áfákat számolnak arra is ami szolgáltatást nem teljesí­tenek - mert az állam bácsi mögöttük van. Forrai István Kamatozó Kincstárjegy 1997/1X. » BIZTONSÁG FELSŐFOKON A havonta kibocsátott, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpapírpiacon. Nem is csoda, hi­szen jól kamatozik és rendkívül biz­tonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befektetőnek a névérték és a kamat kifizetését a fu­tamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 22%-ot kamatozik, ami az egyéves futamidejű értékpapírok között különlegesen jó­nak számit. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell hazavinni - értékpapír-számlán is tartható, ahonnan sem ellopni, sem el­veszíteni nem -lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt másodpiaci forgalomban az OTP Értékpapír Ügynökség Rt., az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Hitel Bank fiókjaiban napi árfolyamon adható és vehető. • Ugyanakkor a futamidő alatt is visszaváltható. (Igaz, hogy ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőnek.) • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen el­érhető, hiszen - amint az az alábbi listá­ból is látszik - igen sokan forgalmazzák. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/IX.) 1996. szeptem­ber 30-tól október 11-ig jegyezhe­tő. Jegyzési árfolyam az első héten 99,50%, a második héten 100%. A kibocsátás napja (egyben a kama­tozás kezdete): 1996. október 16. Évi kamata 22%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Értékpapír Ügynökség Rt. 1051 Bp„ Mérleg u. 4 • OTP Bank Rt. Pécs, Rákóczi út 44., Király u. 11., Pécs-Újmecsekalja, Komló, Mohács, Siklós, Szigetvár, Villány • Inter Európa Bank Rt. 7624 Pécs, Ferencesek utcája 52. • K&H Bank Rt. 7621 Pécs, Búza tér 6/A • Magyar Hitel Bank Rt. 7621 Pécs, Szabadság u. 3., Mátyás király u 3 • MKB Rt. 7621 Pécs, Király u. 47. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cooptourist Rt. 7601 Pécs. Irgalmasok u 22 VALAMINT: MNB Baranya Megyei Igazgatóság 7621 Pécs, Geizler Eta u 8. MÉáSYAH zVLLAMPAFÍR

Next

/
Oldalképek
Tartalom