Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-06 / 273. szám
Felrobbant egy busz Piliscsabán Felrobbant Piliscsabán a főutcán egy menetrend szerint közlekedő volánbusz szombaton 16 órakor. A robbanás okát eddig nem sikerült kideríteni. A robbanás tényét megerősítette Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője is. A részletekről elmondta: a szakértők szerint a detonációt valamilyen robbanószerkezet okozta, sőt az sem kizárható, hogy szándékos robbantásról van szó. Három utas súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, őket a mentők Budapestre szállították. Az autóbuszon 10-15 ember utazott. A robbanás akkor történt, amikor Piliscsabán a csuklós autóbusz - amely az Árpád hídtól indulva Esztergomba tartott - beállt a megállóba és utasok szálltak le róla. A baleset helyszínéi felkereste Nikolits István, a polgár titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is. Garamvölgyi László közölte: a baleset bekövetkezésének vizsgálatakor az eddigi megállapítások szerint politikai indíttatásra utaló jeleket nem találtak. (MTI) Október 6. vértanúi Gróf Vécsey Káról; Az elrabolt lakások A szekcsői bűnszövetség nyomorult áldozatai A történet baranyai és valós. Szereplői megnyomorodott emberek és egy gátlástalan bűnszövetség, amely embertelen módon csalta ki tőlük életük munkáját, lakásukat, ingatlanukat és - sok esetben - minden egyéb ingóságukat is. A becsapott emberek majdnem mindegyike hajléktalan szállók, elmeotthonok, alkohol elvonó intézetek lakója lett. Részben idős emberekről van szó, akiket csalárd módon vettek rá értékeik átadására. Eddig húsz áldozatról tudunk, s a rendőrségi nyomozás egyik legfőbb célja a (további) sértettek felderítése. A tettesek - mint megtudtuk - nem riadtak vissza a közokirat-hamisítástól és a személyi szabadság korlátozásától sem. (+'4. oldal) Tolnai lobby a sztrádáért Rivalizálás kezd kialakulni Baranya és Tolna parlamenti képviselői között. Mint ismeretes, a baranyaiak a megye érdekében a Siófoknál az M7- esre csatlakozó Dunántúli Autópálya megépítését szeretnék, mely érintené Pécset és Mohácsnál egy híddal lépne át az Alföldre. A héten, mint, szekszárdi tudósítónk Hazafi Zsolt megtudta, a tolnaiak „kontralobbyt” alakítottak a Déli Autópálya és az ehhez kapcsolódó szekszárdi Duna- híd megépítése érdekében. Érettségit hamisított a fiának Egy szekszárdi anyukának, aki történetesen az egyik patinás helyi szakközépiskola gazdasági vezetője (pontosabban: már csak volt), nem lesz ideje tökélyre fejleszteni hamisítói tudományát. A hírek szerint a hölgy gyermeke mindenáron rendőrtiszt szeretett volna lenni. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy bár a fiú tisztességesen elvégezte a szakmunkásképzőt, érettségi bizonyítványt ott nem kaphatott. A jó iskolai kapcsolatokkal és természetesen kitöltetlen érettségi bizonyítványokkal is rendelkező anyuka segítségére sietett gyermekének. A fiú annak rendje és módja szerint el is ment felvételizni a Rendőrtiszti Főiskolára, ahol hamar kiderült a turpisság: az okmányon nem a tanulmányi, hanem a gazdasági osztály bélyegzője szerepelt. Erre mondják: szarvashiba. Az anyuka ezek után persze nem járt jól. Először is a munkahelyét kellett elhagynia, azután pedig nyomozást indított ellene a Szekszárdi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás „témakörében”. (m'3. oldal) Varga és a Newcastle-A Newcastle együttese nagy erőpróbát jelent, de nem legyőzhetetlen az angol csapat - mondja Varga Zoltán, a Ferencváros edzője. Varga reményei alapján félelem nélkül játszhat csapata a Shearerrel megerősödött albioniak ellen is, hiszen szerinte a magyar játékosok például a németeknél is jobbak az alapképességek tekintetében. Az FTC edzője, mint ismert, 38 évnyi távoliét után tért vissza nemrégiben Magyarországra, segédjének a kárpátaljai Rácz Lászlót választotta, akijátszott a Dinamo Kijev után a Fradiban is. oldal) Jól éltek (eddig) az ÁPV Rt.-sek A közhiedelemmel ellentétben az állami vagyon magánosításából nemcsak törvény- ellenesen, korrupcióval lehet meggazdagodni. Sőt, még Tocsik Mártának sem kell lenni ahhoz, hogy az ember százmilliókat tegyen zsebre az állami cégek értékesítése során. Csak el kell helyezkednie az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél. Az Állami Számvevőszék tavalyi jelentése szerint az ÁPV Rt.-nél az 1995-ös szabályozás alapján egy ügyvezető igazgató évente akár bruttó tizenegymillió nyolc- száznyolcvanezer forintot is kaphatott, de minimum négymillió hatszázhúszezer forint ütötte a markát. Ez havonta kilencszáz- kilencvenezer illetve háromszáznyolcvanö- tezer forintot jelenthetett számukra. Az „érdemi munkatársak” havonta kilencven és kétszázezer forint között kereshettek. Aki viszont csak általános iskolai végzettséggel rendelkezett az Rt.-nél, annak meg kellett elégednie éves szinten maximum egymillió négyszázhatvanhatezer forinttal. Azaz havonta kereshetett akár száz- huszonkétezer forintot is. Ha nem volt ilyen szerencsés, akkor be kellett érnie havi negyvennégyezerrel, ami azonban így is magasabb volt, mint például a Baranya megyei fizetési átlag, már ami a béreket illeti. («\5. oldal) Paks: elbocsátott piások Olajfilmes Almás patak Az ivóvízre nem okozott veszélyt, ám meglehetősen „ronda” látványt nyújtott a Szigetvár melletti Almás patak olaj- szennyezése. Lakossági bejelentésre a hét elején kezdték el vizsgálni, vajon mi okozhatta az olajfilm megjelenését. Miután a szakemberek megtalálták az olajbe- szűrődés okát, úgy ítélték meg, nincs ok a különleges beavatkozásra. (*\5. oldal)- Örülnék, ha végre kiderülne, ki az, aki állandóan rémhíreket terjeszt a vállalatról. Nemrég olyan ügyben hívtak fel, hogy igaz-e: egy alkohol ellenőrzéskor 100 tesztelt személyből 54 részeg volt - fakadt ki Kováts Balázs, a Paksi Atomerőmű Rt. tájékoztatási igazgatója, amikor azután érdeklődtünk, hogy - a híreszteléseknek megfelelően - kapnak-e sikerdíjat az üzemi rendészek, ha elkapnak egy-egy pityókás munkást vagy netalán mérnököt? A közelmúltban ugyanis három embert bocsátottak el italozás miatt. (*\?. oldal) A mohácsi IFOR-sztori Mohácson nagyon várták az amerikai 1FOR katonákat, miután a Wellcome Magazin hirdetész- szervezője rábeszélte a kereskedőket, hogy hirdessenek a minden IFOR bázisra eljutó lapban. Megéri, mondta, hiszen a négy- ötszáz amerikai katona potenciális vásárló lesz a mohácsi bázis megalapítása után. Többen éltek is a pazar lehetőséggel. Hogy milyen bázisról is lenne szó, nem volt bizonyos. Egyesek az udvari átkelő megnyitása, mások a mohácsi kikötő lehetőségei kapcsán várták a katonák megjelenését. Az IFOR jelenlététől pedig természetesen némi anyagi hasznot reméltek a jóhiszemű hirdetők. (•'5. oldal) Állatok -világnapja - Faültetés, falfestés, kutyabemutató, lovaglás és még sok más játszva-tanító program várta a gyermekeket a Természet- és Állatvédelmi Oktató- központ tegnapi nyűt napján Pécs-Somogyon. fotó: tóth % i < 1