Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-04 / 271. szám
6 Dunántúli Napló Politikai Vitafórum 1996. október 4., péntek Intézményes reformokat a jövőért Körlevél a magyar társadalomról (4.) A Magyar Katolikus Püspöki Karnak az idei ünnepségsorozatra megjelent körlevele utolsó fejezetében a mindennapi kultúra, a kommunikáció, az oktatás és a nevelés témáit elemzi. Ezen a területen figyelemreméltó alapossággal 27 pontban összegzi a jelen helyzet ténymegállapításait. A helyzetleírás két kiindulópontja, hogy a társadalomban minden egyes embernek megvan a sajátos felelőssége és kötelessége: legtöbben nemcsak szenvedő alanyai, hanem részesei is vagyunk társadalmi torzulásainknak, akár saját helytelen tetteinkkel, akár hallgatásunkkal. Az egyéni életvitelünket vizsgálva megállapítja a körlevél,hogy nehézségeinkért és gondjainkért magunk is felelősek vagyunk. Elengedhetetlen, hogy lelkiismeretünket megvizsgálva számot vessünk magunkkal és felülvizsgáljuk eszményeinket is, s ahol szükséges, változtassunk magatartásunkon, szemléletünkön, esetleg hibás vagy torzult értékrendszerünkön. Megcsappant az élet tisztelete. Az európai értékvizsgálatok tanúsága szerint a magyarországi társadalom európai összehasonlításban kiemelkedő mértékben individualistává vált - fogalmaz a püspöki kar. Önzésünkben csak magunkkal törődünk. Elfelejtettük a közös öröm, a közös felelősségvállalás értékét, az egymással törődés kötelességét. Az elmúlt évtizedekben erkölcsi világunk, értékrendünk meglazult. Tovább romlott az élet minősége kulturális és morális értékek tekintetében is. Az értékvesztés különösen három területen jelentkezik drámaian • a közéletben: Meggyengült a másik ember megbecsülése, a munkaerkölcs, az üzleti tisztesség. Veszedelmesen terjed a durva, faragatlan, önző viselkedés, sőt a másokat vagy a közjót súlyosan károsító, szándékosan pusztító, brutális magatartás. A társadalom alig tekinti értéknek a jövőt és a jövőért cselekvést; • a családi életben: A házasságoknak jelentős része se- kélyes, nem tölti be funkcióját. Otthon és tartós emberi kapcsolatok hiányában igen sok ember elveszti belső egyensúlyát, erkölcsi-emberi tartását. A családszerkezet szinte visz- szafordíthatatlanul átalakul, a gyermekek gyakran a minimális nevelésben sem részesülnek; • a kulturális életben: Anyagi összeomlás réme fenyeget, ugyanakkor pedig silány, sőt az emberi személyiséget károsító „kultúrcikkek” árasztják el a társadalmat. Ezen a területen is érvényesülnek a gátlástalanság, a mértéktelen vagyonszerzés révén megszerzett privilégiumok. A kommunikációs médiumok többsége kevéssé tölti be az emberek pontos és teljes körű, tárgyilagos informálásának kötelezettségét, még kevésbé az emberek és a társadalom nevelésének feladatát - jelzi a minden jóakaratú emberhez szóló, a magyar társadalmi helyzetet nagyító alatt vizsgáló dokumentum. Az oktatás nem kapja meg az őt megillető erkölcsi és anyagi megbecsülést. Újra közüggyé kellene tenni a nevelés feladatát, összefogva mindazokat a jó szándékú erőket, amelyek az ország jövőjéért felelősnek érzik magukat javasolja a terjedelmes körlevél. Egészséges társadalomban a gyermekek nevelése három színtéren folyik: a családokban, az iskolákban és a társadalom egészében. Jelenleg a nevelésért elsődlegesen felelős család az esetek többségében nem tudja betölteni ezt a feladatát. A társadalomban, az „életben”, sajnos nem utolsósorban a sajtóban, s főleg a televízióban a negatív hatások és példák sokkal erősebben jelentkeznek a pozitív nevelő értékű hatásoknál. így az iskola maradna a nevelés utolsó mentsvárának, de a magyar közoktatás ezt nem tekinti feladatának. Az ajánlásokat összefoglaló szempontok mindebben változást várnak, intézményi reformokkal, a család támogatásával: társadalmi összefogást sürgetve. Különösképpen azonban a jövőért vállalt felelősségre, a szilárd erkölcsi elvekre épülő értékrend és ösz- szefogás fontosságára hívja fel a figyelmet az „Igazságosabb és testvériesebb világot” című püspökkari körlevél. Várbíró Péter elnök, Pécsi Keresztény Kör Kiáltás a magyar önkormányzatokért Az MSZOSZ a vagyonról Az MSZOSZ elnöke szerint tarthatatlan, hogy a hat szakszervezeti konföderáció közül kettő, LIGA és Munkástanácsok Országos Szövetsége nem veszi tudomásul a vagyonelosztáskor kötött megállapodást. Ebben ugyanis az is szerepel, hogy az 1993-as választásokon elért eredményeket érvényesítik az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának átalakításánál. Erről Sándor László, az MSZOSZ elnöke beszélt csütörtökön újságírók előtt. Az elnök komolytalannak nevezte a két szakszervezeti konföderáció azon megállapítását, hogy az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának átalakítására tett javaslat pártpolitikai összeesküvést szolgál, vagy kormánymegrendelésre készült. Kifejtette: az MSZOSZ az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala mandátumainak elosztásánál igen nagyvonalúan járt el. (MTI) Az elmúlt két szűk esztendő alaposan rácáfolt azokra az ígéretekre, amiknek bizony sokan felültek 1994. május 9-én, vok- saikkal hatalomra segítve a jelenlegi kormánykoalíciót. A délibábos szavakat már-már azok is elfelejtették, akik kimondták őket. A következmény - az eredmény - azonban vitathatatlan! Lássuk csak a legszembetűnőbbeket: az infláció köszöni jól van, szépen növöget. Az alapvető élelmiszerek, tanszerek, energiaárak a csillagos égig szöktek. -No persze a csillagos eget egyszer már ígérte valaki. - Az adóterhek Alekszejevet is agyonnyomnák. A szociálpolitikai intézkedések oda vezettek, hogy a nyugdíjak horribilis félszázalékos emelésének dacára az öregek továbbra is konkurálnak a köz- alkalmazottakkal és a nagycsaládosokkal a kukafosztogatásban. Közben úgy váltogatják a minisztereket, mint jobb érzésű ember az alsóneműjét. Kapkodó, követhetetlen intézkedésekkel nehezítik az egészség- ügyi és kulturális intézmények működését. Megsarcolják a diákokat, (minő cinizmus), az oktatási intézményeket kényszerítik a végrehajtásra. Nincs gazdasági korszerűsítés. A koalíción belüli acsarkodás országvilág előtt folyik. Nemzetközi tekintélyünk kilencvennégyhez képest akkorát zuhant, mint szegény Gagarin. Az önkormányzatok, főként a vidékiek, annak ellenére, hogy mindent megtesznek a gazdasági ellehetetlenülés elkerülésére, a kormányintézkedések hatásától gúzsba kötve zömükben csak tehetetlenül sodródnak az árral, a csőd, a szétesés felé. Itt már többről van szó politikai, gazdasági kérdéseknél. Mert az önkormányzatokon keresztül maga a demokrácia sérül, amelynek egyik legfontosabb pillérei. Ezért a mi fiatal demokráciánkban - melyet még ma is sokan sandán méregetnek - az önkormányzatiság ügye túlnő a maga keretein. Ezért kiáltott az MDF Ménfőcsanakon a kistelepülésekért augusztus 31-én és fog kiáltani október 5-én az Országház előtt. Az MDF társadalmi szerveződés keretében mindenkit a közös cselekvésre szólít. Meg kell menteni falva- inkat, nem szabad engedni koldusbotra jutni a vidéki Magyar- országot! Ez nem politikum, hanem nemzeti ügy. Az. MDF Ménfőcsanakon egy ellenzéki párt legfőbb erényét csillogtatta meg. A felelősségteljes politizálást! Ezt tapasztalta meg az a háromszázötven résztvevő, akik ott voltak a falutagozat megalakulásán. Ott nem a kivárás, a minél rosszabb, annál jobb, nem is a patakvér, kaszára- kapára magyar féle, felelősség- tudatról volt szó. Tettekről beszéltek, amelyekkel segíteni lehet az önkormányzatok mindennapos gondjain. Olyan tervek fogalmazódtak meg, amelyek reálisak, megvalósíthatóak. így tényleges alternatívaként gátja lehet a kormány katasztrófapolitikájának. Ami a legfontosabb: most rögtön, amíg nem késő. Mert ha meghalt a beteg, ott nem segíteni, hanem temetni kell! Az MDF nem temetni jött! Akik velünk tartanak október 5- én, látni fogják, hogy az Országház előtt az MDF mindany- nyiunkért szót emel a jelen nyomorúsága okán, de nem csupán pusztába kiáltott szóként, mert a megoldásról is beszél. Darvas Miklós megyei szervező Talpon maradás A költségvetés és szubszidiaritás tükrében „A kommunizmus a másodfeltalálók világa. Mindent feltalálnak, csak éppen késve és rosszul. Maguk még meg fogják érni, hogy a kapitalizmust is fel fogják találni. De abban nem lesz köszönet.” Az utóbbi időben egyre gyakrabban jut eszembe ez a Fülep Lajosnak tulajdonított mondás. Amint napról-napra látjuk és tapasztaljuk, hogy a magát szakértőnek tituláló szocialistaliberális kormány és a reá erős befolyást gyakorló hajdani nómenklatúra, sikeresen folytatja az előző kormányok által megkezdett piacgazdaság építését. Csak ebből a sikerből a társadalom túlnyomó többsége kimaradt, a szociális piacgazdaság elméletét meg még nem tették magukévá. Ugyanakkor - a hajdani beidegződés alapján - a központosítás is fő helyen szerepel a kormány politikájában. Kisebb- nagyobb eredménnyel egyre több területen sikerül visszacsempészni a hajdani „tanács- rendszert” a területi önkormányzatok irányításába, felügyeletébe. A KDNP Keresztényszociális Műhelye aggódva figyeli az önkormányzatokra nehezedő egyre növekvő terheket. Úgy ítéljük meg, hogy a rendszer- változtatás egyik legfontosabb vívmánya, a szubszidiaritás, vagyis az önkormányzatiság forog veszélyben, ha tovább folyik a központosítási törekvés és az önkormányzatok anyagi ellehetetlenítése. A jövő évi költségvetési tervezet hat százalékos növekedést irányoz elő. Vajon mire lesz ez elég? Ha csak az önkormányzati tulajdonú egészségügyi intézményeket nézzük, megállapíthatjuk, hogy már ma sem képesek semmilyen fejlesztésre, modernizálásra. A nevezett intézmények fejlesztése, modernizálása elsődlegesen a tulajdonosok kötelessége lenne, de erre nincs anyagi bázisuk. A kormány jövő évi költségvetési tervéből kiderül, hogy a további elvonások miatt folytatódhat az egészségügyi intézmények jogszabály-ellenes gyakorlata. Az egészségügyi intézmények a talpon maradásuk érdekében, és az elkapkodott központi intézkedések miatt arra kényszerülnek, hogy különböző manipulációk révén az egészségbiztosító által történő működési finanszírozásból beruházásokat, felújításokat hajtsanak végre. Természetesen ezt mindenki tudja és ezért becsukja a szemét, mivel a pénzszűke ezt diktálja. Sajnos a jövő évi költségvetés is ezt a gyakorlatot kívánja erősíteni. Avagy a kormányunk így értelmezi a szubszidiaritást. Perényi József KDNP Keresztényszociális Műhely Érdekegyeztetés A Munkástanácsok vallja, hogy néhány szövetség és a kormány, munkavállalói oldalt megosztó, s emiatt mind munkahelyi, mind országos szinten feszültségeket okozó magatartása ellentétes a szakszervezetek erejét hagyományosan és történelmileg igazoltan adó szolidaritás elméletével és gyakorlatával. Ezért elutasítunk minden olyan kezdeményezést, amely - látszólag az ésszerűség és egyszerűség jegyében, valójában a kormánynak a munkavállalói oldalt gyengítő tevékenységét pártolva - gyengíti a munkavállalói szolidaritást. Nem fogadjuk el az egyes konföderációknak a munkavállalói oldalról történő kiszorítását célzó lépéseket:- Nem látjuk indokoltságát és szükségességét az Érdekegyeztető Tanács ilyen sürgető átalakításának.-Nem tartjuk elfogadhatónak a szavazatok javasolt súlyozását.- Nem elfogadható, hogy a megítélésünk szerint alapvetően szakmai kérdések tisztázására hivatott „ÉT-reform” előkészítő bizottság politikai testületként működik. Mindezekkel együtt az Érdekegyeztető Tanács, illetve annak munkaadói oldala átszervezése során a részvételi jog kritériumaként felsoroltakkal szemben (ÜT, Közalkalmazotti Tanácsi választások eredményei, taglétszám, az adott szervezet által kötött kollektív szerződések száma) komoly aggályaink vannak és ezért azokat így nem fogadjuk el. Álláspontunk szerint az érdekegyeztetés országos fórumán való részvételt csak egy olyan szociális választás legitimálhatná, amelynek során a munkavállalók, a nyugdíjasok, mint volt munkavállalók és a munkanélküliek közvetlenül szavaznának arról, ki képviselje őket, illetve érdekeiket az ÉT- ben. Munkástanácsok Országos Szövetsége Szövetségi Tanács Ki miben csalódott? Mind gyakrabban hallunk, olvasunk véleményeket arról, hogy a ravaszul adagolt megtévesztő jelszavak kíséretében végrehajtott rendszerváltoztatásban ki mennyire csalódott; ki mi végre vesztese a szocialista rendszer fölszámolásának. A sirámok hangoztatói krónikusan romló életkörülményeik, kilá- tástalanságot sejtető holnapképük fölött keseregve egyre határozottan mondogatják: mást, jobbat vártak a változásoktól. Nem gondolták volna, hogy a hatalomért vetélkedő új politikai kurzustagok az állampolgári jogok számottevő részét száműzik az ország alaptörvényének rendelkezései közül; hogy az előző rendszerben törvényesen megszerzett jogokra fittyet hánynak, s az Országygyűlésben akként csűrik-csa- varják a törvényalkotó munkát, hogy az ilyen jogosultságok a feledés homályába merüljenek. A panaszkodók azt sem feltételezték, hogy az aktív korú népességet érintően milliós nagyságrendben állandósul a honi munkanélküliség, hogy a lakosság jobb sorsra érdemes tömegei fölöslegessé válván annyiban keletkeztetnek hasznot az országnak, amennyiben nem fogyasztják már a társadalom javait. Rossz álmaikban sem derengett föl előttük, hogy a hatalom letéteményesei állami segédlettel tönkreteszik, kifosztják a nemzetgazdaságot, s hogy miközben a lakosság tekintélyes részét napi megélhetési gondok gyötrik, néhány tízezernyi újgazdag gátlástalanul harácsol a négy évtized kemény munkájával létrehozott állami és szövetkezeti javakból. Mindezeket tehát nem gondolták; holott az erőszakos győzködéssel folytatott hazug állami propaganda ellenére az előző rendszer erényeire emlékezhettek volna; s akkor talán nem kellene utóbb a csalódás keserű tapasztalataiból gyötrődniük, elégedetlenkedniük, nyugtalankodniuk, bizonytalankodniuk. Elégedetlenkedniük amiatt, ahogy éppen mennek a dolgok, nyugtalankodniuk attól, ami még ezután jöhet, és bizonytalankodniuk, hogy mindebből mi sül ki, és egyáltalán kiben lehet még megbízni, ki az aki a kisebbik rosszat hozza, netán valami kis jót is tesz. A leggusztustalanabbnak az tűnik számunkra, hogy akik valamikor eufórikusán lelkendező hívei voltak a szocialista rendszer megbuktatásának, most elégedetlenkedvén szemérmetlenül megjátsszék az ellenzékit, vagy a rendszerváltás veszteseinek szlogenjével hozakodnak elő, miszerint nem ilyen lovat akartak. Hát akkor milyen lett volna az a konyi? Hol van, létezett-e egyáltalán valaha olyan tőkés rendszer, mely nem a termelő- eszközök magántulajdonán, tehát nem osztálykülönbségen nyugodott? A rendszerváltoztatás szorgalmazói is tudták, hogy nem létezett, nem létezik ilyen kapitalizmus; következésképp tudták, hogy a többségnek coki lesz, vagyis hogy rendszerváltoztatásukból a mai állapot következik. A Munkáspárt tagjainak döntő többsége egyáltalán nem csalódott az új rendszerben. Nem csalódhatott, mert ismerte, ennélfogva teljes bizonyossággal tudta, amennyiben az ordastörvények állami rangra emelkednek, fölbecsül- hetetlen árat fizet az ország népessége. Tudta, hogy a szocialista rendszer keresztre feszítése következményeként szánalmas sors jut majd millióknak osztályrészül, mely rövid időn belül visszasíratja velük a korábbi, emberre szabottabb létviszonyokat. A rendszerváltoztatás következményeiben nem csalódott tehát az elkötelezettségében is baloldali párt tagsága. Csakis az emberi naivitás, a gondolati tunyaság, az elvakultság és a közöny tömeges megnyilvánulása váltott ki részéről megütközést és őszinte sajnálatot. Azoknak az embertömegeknek érthetetlen emlékezetkiesése bosszantotta fel leginkább, akik máról holnapra feledték, hogy évtizedekig milyen létfeltételek közepette éltek családjukkal, mit nyújtott részükre a Kádárrendszer, melyben a magyar nép több értéket alkotott, mint egész addigi történelme során. Bennük mélységesen csalódott. Hiszen a változtatási igény keletkeztette emelkedett kedélyállapot bűvkörében olyan politikai csoportokat segítettek vok- saikkal hatalomra, melyek dilettáns politikai piktorokként - embermilliók életének lesilá- nyítása mellett - leszármazóik jövőképét is giccsesre festették, hosszú távon igen-igen bizonytalanná tették. Utódaink jövőbeli sorsának efféle aláakná- zása lehet legtragikusabb következménye a milliók megtévesztésével reánk települt tőkés valóságnak. Dr. Siidi Bertalan szóvivő Munkáspárt A 4