Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-29 / 295. szám
2 Dünántúli Napló 24 Óra A Nagyvilágban 1996. október 29., kedd Amerikai kézben a szovjet nukleáris kutatásokról készült tanulmány Megvásárolták az atomfizikusokat A hidegháborút követő esztendők talán legfurcsább, egyszersmind legjellemzőbb „piaci ügyletének” részleteit szellőztette meg a minap Washington Post című amerikai lap. Hírháttér Hebroni patthelyzet Ha a szakértők becslése nem csal, még mindig majd három tucatnyi vitás kérdésben kellene dűlőre jutnia egymással az izraeli és a palesztin félnek ahhoz, hogy elmondhassák: csakugyan sikerült kimozdítani a holtpontról a közel-keleti rendezési folyamatot. E harminc egynéhány vitatott témakör között olyan alapvető, patthelyzettel fenyegető problémák is akadnak, mint a Hebronban állomásozó izraeli csapatok kivonása, amelyben immár hosszú hónapok óta nem tudnak kompromisszumra jutni. A kiábrándultságot jól mutatja, hogy hétfőn dolgavégezetlenül hazaindult a közvetítéssel megbízott amerikai diplomata, Dennis Ross. Úgy tűnik tehát, még az erőteljes nyugati nyomás sem vezetett áttöréshez: a palesztinok a korábbi, Oslóban és Washingtonban aláírt békemegállapodás minél gyorsabb valóra váltásában, így az autonómiajogok kiterjesztésében érdekeltek, Jeruzsálemben viszont az előző, kiegyezéspártinak tekintett munkapárti kormányzatot felváltó Netanjahu-kabinet jelszava továbbra is a biztonságos béke. Ám a hangsúly a biztonságon van. Kérdés, hogy nem fenyeget-e egyes, radikálisabb lépéseket sürgető palesztin csoportok aktivizálódása. Az izraeli társadalomnak az a része, amelyik a meggyilkolt miniszterelnök, Rabin „galamb ” vonalvezetését pártolta, attól tart, hogy a „héják” makacssága az erőszak újbóli elharapódzásához vezet, s Arafat helyére is egy engesztelhetetlenebb politikus kerülhet. Netanjahu hívei viszont úgy gondolják, ameddig a biztonság kérdésében nincs megegyezés, addig nem lesz valódi béke a Közel-Keleten. Szondy Gábor Horn és Vranitzky négyszemközti megbeszélése Fölavatják a gázvezetéket Náci pénzmosás A nácik által a németországi zsidóktól elrabolt arany tekintélyes részét a portugál központi bankon keresztül mosták tisztára - állítja a Newsweek című amerikai hetilap. Az újságnak a bank egyik szóvivője megerősítette: a pénzintézet rengeteg aranyra tett szert Németországból - természetesen sok termék és szolgáltatás ellenében. A portugál jegybank az arany nagy részét aztán más országoknak vagy portugál ipari vállalatoknak adta el. „Úgy gondolom, még mindig van egy-két, horogkereszttel megjelölt arany- rudunk, de ezek már múzeumi darabok” - mondta a szóvivő. Hol táncolt Walesa? Lech Walesa, Lengyelország világjáró exelnöke - saját elmondása szerint - kora ifjúságától rajong Brigitte Bordóiért. Amikor nemrég Párizsban járt, nemcsak politikusokkal és szakszervezeti vezetőkkel találkozott, hanem meghívást kapott az isteni BB születésnapi ünnepségére is. Hírek szerint ott megtáncoltatta Bardot-t, és állítólag „kitűnően megértette magát” a nála alig hét évvel idősebb színésznővel. Az ünnepelt ezt le sem tagadhatta volna, hiszen nagy volt a felhajtás a kerek évforduló körül. Arról nem szólva, hogy Bardot hatvanadik születésnapjára jelent meg a színésznő memoárja, amely alig néhány hét leforgása alatt a bestsellerlista éllovasa lett Franciaországban. Bár - csak nőknek Japánban, a felkelő nap országában meglehetősen bágyadt a feminista mozgalom, mindamellett letagadhatatlanok a változás jelei. A Tokió vigalmi negyedében nemrégiben megnyílt bárban a hölgyek nem az urak kísérői és kiszolgálói, hanem parancsolói. Míg a hagyományos szórakozóhelyeken elegáns asszonyok „kínálják” magukat a jóvágású uraknak, addig az úgynevezett Host-klubokban férfiak várnak a betévedő nővendégekre - és a munkájukért nyújtandó anyagi ellenszolgáltatásra. Kik a klub vendégei? Elsősorban gazdag üzletasszonyok, vagy sikeres értelmiségiek, akik így akarnak kikapcsolódni. Tehetős üzletemberek feleségei, akik egy kis kalandra vágynak. Végül a szórakoztatóipar nagyágyúi, akik éjjel beteszik a taxiba részeg kliensüket - miután már felmarkolták a megfelelő honoráriumot és most maguk szeretnének szórakozni egy kicsit. A lap értesülése szerint Alek- szandr Csernyisov, a hajdani Szovjetunió egyik legjelentősebb elméleti fizikusa és tudóstársai még 1992-ben szerződést kötöttek az amerikai védelmi minisztériummal arról, hogy pontosan 288 501 dollárért megírják a szovjet nukleáris kutatások teljes és átfogó történetét. Korábban egy ilyesfajta szerződéskötésért életfogytig- lanig tartó száműzetés járt volna - most viszont Oroszország nagyhatalmú atomenergia-ügyi minisztere, Viktor Mihajlov biztosította támogatásáról az ügyletet. A Washington Post szerint az Egyesült Államok azért is vásárolta meg az orosz tudósokat, mert attól tartott, hogy meggyengült, bizonytalan helyzetükben másnak adják el fontos ismereteiket. A titkos tanulmány kidolgozásában részt vevő mintegy 200 kutató 500-500 dollárt kapott (ez nagyjából tizenötszöröse az orosz átlagbérnek), a szerződésben kikötött összeg maradékát valószínűleg az orosz állam zsebelte be. A részletes, mintegy kétezer oldalas tanulmány áttekinti a szovjet nukleáris kutatások teljes történetét, összegzi a 41 év alatt végrehajtott 715 szovjet kísérleti atomrobbantás tapasztalatait. A Pentagon egyik munkatársa szerint számos olyan részletet tartalmaz, amelynek jelentősége felbecsülhetetlen értékkel bír Amerika számára. A szerződő felek megállapodtak abban, hogy a tanulmányban foglaltakat szigorúan bizalmasan kezelik. Csernyisov szerint a dokumentumot - a titkos ügykezelés szabályait követve - bemutatták az orosz illetékeseknek. Ferenczy Europress Horn Gyula miniszterelnök és Franz Vranitzky osztrák kancellár kedd délelőtt Mo- sonszolnok mellett fölavatja a Győrt az ausztriai Baumgar- tennel összekötő 117 kilométer hosszú Magyarország-Ausztria gázvezetéket. A Mól Rt. és osztrák partnere, az OMV között megkötött, 2016 végéig érvényes szerződés értelmében az osztrákok évente 3 milliárd köbméter földgázt szállítanak nyugatról keleti irányba, Baumgarten és a magyar határ között. Hóm Gyula miniszterelnök és Franz Vranitzky kancellár az Európában minden bizonnyal Mulis Pinarbasi az ember- csempészet rekordere. A 42 esztendős török férfiú eddig 90 ezer kurdot juttatott át a német határon. Bármennyire csalafinta és szorgalmas fickó is, egymaga erre nem lett volna képes. Pinarbasi egy ötszáz tagú banda - az összes török embercsempész-szervezet - egyszemélyi vezetője volt éveken át. Hamis okmányokkal, autóbusszal hetente átlagosan 250 kurdot vitt át az osztrák-német határon. További háromszázat, szintén hetente, Bukarestből repített Németországba. Öt gyűjtő- és elosztóközpontot működtetett budapesti, bukaavatást követően Bécsbe utazik, ahol négyszemközti megbeszélést folytat a két ország kapcsolatainak legaktuálisabb kérdéseiről. Ezt követően a magyar kormányfő - legmagasabb rangú meghívottként - Linzben részt vesz és előadást tart a „Határtalan piacok - a nemzetközivé válás sikerének feltételei” című gazdasági tanácskozáson. A linzi konferencián osztrák és a világ minden tájáról érkezett Kelet- és Közép-Európára szakosodott üzletemberek, bankárok, kutatók és újságírók cserélnek eszmét az üzleti és beruházási lehetőségekről. resti, prágai, bécsi és müncheni szállodákban. Átlagosan 15 ezer márkát kért, persze személyenként. Egy közepes város lakosságát kitevő embertömeg Németországba csempészéséből legalább egymilliárd márka (100 milliárd forint) tiszta haszna származott. Ehhez képest nem sok a bűncselekményéért kiszabható 10 évi börtönbüntetés. Pinarbasi legalább húsz álnevet használt, valódi okmánya talán nem is volt. Ez okozta a vesztét is, igaz, még így is hat éven át vadászott rá egy sor ország rendőrsége meg az Interpol, mire sikerült elcsípni. Nemrég Szlovéniába akart utazni, ám á horvát határőrök rájöttek: hamis az útlevele. Hercegnő helyett jelentéktelen kislányt választott Nősül a kelendő agglegény Elkelt Itália legkelendőbb agglegénye, a 32 éves Giovanni Alberto Agnelli. Ő a FIAT-művek első embere, miután nagybátyja nemrégiben ráruházta a birodalom irányítását. A sportos külsejű, jóképű Giovanni elvégezte a legrangosabb amerikai egyetemeket és végig gyakomokoskodta a családi vállalkozás minden fontosabb részlegét. A nyilvánosság véletlenül szerzett tudomást a fiatalember házassági szándékairól, miután egy szemfüles újságíró fölfedezett egy hirdetményt a Pisa szomszédságában levő Montopoli Valdamo városházának falán. Ebben Giovanni Agnelli és a nála egy évvel fiatalabb Avery Frances Howe közlik egybekelési szándékukat, amit szokás szerint azért tettek közszemlére, hogy bejelentést tehessenek azok, akik tudnak valamilyen kizáró tényezőről. A polgári és a valószínű egyházi esküvő dátuma azonban nem ismert. A választott amerikai lány belsőépítész, akit Giovanni egy évvel ezelőtt ismert meg, amikor régi diáktársaival vacsorázott. Az ara alacsony, a kevés szemtanú szerint abszolút jelentéktelen külsejű, és egyszerű ruhákat hord. Avery Frances Londonban él, de az egész nyarat a most Fiatal FIA T-főnök fotó: feb már vőlegényi státusban levő fiatal Agnelli toscanai villájában töltötte, jóllehet csak kétszer jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt. A csempészek bajnoka Kilencvenezer embert vitt Németországba Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hfrlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön WAf nyerőszámai^^ jjJL koil aiáüdék' ELEKTRO-TON Kft. Pécs, Krisztina tér 1. ■■■WWW m»« V"^*®*** T.: 06-20-382-997 új és használt műszaki cikk,-------------------------------------------------- hangszer kereskedés, javítás, fénymásolatkészítés. Ajándék: 5000 Ft-os ajándékcsomag Ön a nyertes: ? Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Az ünnepelt tévébemondónő hétköznapi tragédiája • Szaunában tilos a szerelem • Legkisebb lakás a legócskább házban • A házasságba szűzen mentem Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! HÁZI TANODA I. . J lim Kierőszako vallomáso ezener, wem szeret 4 4 fc í Összedőlt egy ház. Kairó egyik elővárosában vasárnap este összeomlott egy tizenkét emeletes ház. A mentőalakulatok kilenc halottat és tizenhét sebesültet ástak ki a romok alól. Több mint száz embert eltűntnek nyilvánítottak. fotó: feb/reuter