Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-03 / 270. szám
V Járművezetők: Bányakárok Elég lesz a cukor, itt az ősz a Mecsekben de drága (3. oldal) (5. oldal) (11. oldal) LUCIANO ORTOLAN! ISMÉT MAGYARORSZÁGON Ha szerda délutánig személyesen felkeresi az t a Tiborc utcában, akkor csütörtökön közösen tervezheti meg üzlete berendezését. A LEGSZEBB OLASZ VENDÉGLÁTÓIPARI BÚTOROK IGÉNY SZERINT. Hová gurulnak a forintok? Elosztotta a pályázati pénzeket a megyei területfejlesztési tanács Végh Ferenc altábornagyot fogadták tegnap Pécsett, a Zrínyi Miklós laktanyában fotó: müller andea Felderítők alkonya A honvédség átalakításának áldozatául esik a Pécsett állomásozó 42. Baranya Felderítő Zászlóalj, amelyet felszámolnak, illetve átköltöztetnek Szolnokra és Egerbe. Ugyanakkor Pécset tüzérfellegvárrá kívánják alakítani, a tüzérdandárt kibővítik vegyes dandárrá, ami azt jelenti, hogy a már itt lévő tüzérosztályok mellé átköltöztetik Tapolcáról a sorozatvető ezredet is. Gyakorlatilag ezt a két fontos bejelentést tette tegnapi pécsi látogatásakor Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök.- A döntés-előkészítés folyamatába is szeretnénk bevonni a tiszteket, tiszthelyetteseket, ezért végigjárom a tervezett változtatásokban érintett helyőrségeket. (Folytatás a 3. oldalon) Göncz Árpád látogatása a svéd akadémián Hazánk gyógyszeres kezelésre szorul Megkezdődött az átvilágítás Öt országgyűlési képviselő „átvilágításával” megkezdődött az egyes fontos tisztséget betöltő személyek ellenőrzése. A vizsgálat 385 országgyűlési képviselőre, a köztársasági elnökre, a kormány tagjaira, az Állami Számvevőszék elnökére és alelnökeire, az országgyűlési biztosokra, az Alkotmánybíróság tagjaira, a Legfelsőbb Bíróság elnökére és a legfőbb ügyészre, illetve helyetteseikre, az államtitkárokra, a Magyar Nemzeti Bank elnökére és alelnökeire, a Magyar Rádió, illetve a Magyar Televízió elnökére és alelnökeire, az MTI vezérigazgatójára, továbbá az Országgyűlés által választott más személyekre terjed ki. Kaposvár pert ígér Amennyiben rövid határidőn belül Kaposvár nem kapja meg az ÁPV Rt.-től azt a 224 millió forint értékű KÖGÁZ részvénycsomagot, amely a belterületi földek után járó jussuk egy része, akkor pert indítanak jogos követelésük behajtására -jelentette ki Szita Károly a város polgármestere. Kaposvár önkormányzata - másokhoz hasonlóan - szerződést kötött a Vector Rt.- vel, abban a reményben, hogy a mintegy másfél milliárd forintnyi járandóságuk legalább egy részéhez így gyorsabban hozzájuthatnak. A közvetítés révén eddig 66 millió forint készpénzt és 77 millió forintnyi részvényt kapott a város, s ezért 11 millió forint sikerdíjat fizettek ki a Vectornak. A polgármester szerint tekintve az inflációt és a pereskedés többéves elhúzódását, a város anyagi helyzetét, a cég tevékenysége eredményként könyvelhető el. Több száz millió forint sorsáról döntött kedden a Baranyai Megyei Területfejlesztési Tanács, amelynek üléséről tegnap délután tájékoztatta a sajtó munkatársait dr. Tóth Sándor, a grémium elnöke. Mint elmondta, a pályázatok elbírálását nehezítette, hogy még nem lévén megyei területfejlesztési program, nem lehetett prioritásokat figyelembe venni. Idei felhasználásra mintegy 480 millió forintot osztott szét a tanács - ahogy az elnök fogalmazott, egyetlen döntéstől eltekintve egyhangú Több egyhangúlag, vagy majdnem teljes egyetértésben elfogadott döntést (is) hozott tegnapi ülésén Pécs Közgyűlése, ám olyannyira egyöntetűen, minden frakció által hangsúlyozottan támogatott - s nagy reményekkel üdvözölt - egy sem volt, mint a városi önkormányzat és a Janus Pannonius Tudományegyetem közötti együttműködési megállapodásról szóló. Arról már nem is beszélve, hogy az együttműködés dokumentumát - melynek terA Janus Pannonius Tudomány- egyetem és a Pécsi Orvostudományi Egyetem régóta készülődő házassága, úgy tűnik, mégsem jön létre. Erre utal az, hogy tegnapelőtt Keszthelyen szövetségre lépett egymással a POTE és a Pannon Agrártudományi Egyetem, többek között arra a világtendenciára hivatkozva, melynek értelmében az orvostudomány és az agrártudományok hasznosan működszavazással -, de mivel lehetősége volt ennek az összegnek a harminc százalékát a jövő évre, tíz százalékát pedig 1998-ra „megelőlegezni”, összesen majdnem 650 millió forint sorsáról döntött. Megközelítőleg fele-fele arányban gurulnak a forintok a területfejlesztési célú decentralizált és a területi kiegyenlítési célú pályázatokhoz: előbbire önkormányzatok mellett többek között cégek és magánszemélyek, utóbbira csak önkormányzatok nyújthattak be kelvezetét most hagyta jóvá a közgyűlés - a szerződő felek kölcsönösen teljes joggal ítélték kiemelkedő jelentőségűnek. Előterjesztőként az elnöklő dr. Révész Mária alpolgármester méltatta a szerepet, amelyet a JPTE tölt be a város életében. Az intézmény közvetlen és ősi jogelődjét tekintve ennek a szerepnek - ha hosszabb időtartamú megszakításokkal is - sok évszázados hagyományai vannak. A JPTE ma a vidék legnagyobb ilyen intézményeként hetnek együtt. A szövetség létrejöttét a kívülállók meglepetéssel vették tudomásul. Dr. Bauer Miklós, a POTE rektora lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a két pécsi egyetem között azért nem jöhetett létre a szövetség, mert annak lehetőségét dr. Barakonyi Károly, a JPTE rektora visszautasította. A másik fél ugyanis azt szerette volna, mondta dr. Bauer, lően alátámasztott igényt. A tanács azokat a pályázatokat részesítette előnyben, amelyek munkahelyteremtő beruházás, ipari park, területfejlesztési programok, infrastruktúra fejlesztés, illetve földgáz, szennyvízcsatorna, vezetékes ivóvíz, utak megvalósulását tűzte célul. A pályázat részleteiről, hogy kik nyertek, s kik nem, az elnök nem kívánt nyilatkozni, ezt a tanács csak azután hozza nyilvánosságra, ha valamennyi pályázó levélben kézhez kapta az értesítést. R. N. páratlan profilú, hat karú valódi universitasként működik az utóbbi húsz év alatti fejlődése eredményeként. Az előterjesztő rámutatott, hogy a megállapodásban megtestesülő szándék gyümölcsöző együttműködéséhez teremt lehetőséget, és segíti a várost a maga szerepének betöltésében, terveinek megvalósításában. Az JPTE tisztségviselői közül a felszólaló dr. Barakonyi Károly rektor elsőként arra (Folytatás a 3. oldalon) hogy a POTE karként lépjen be a tudományegyetembe. Akkor tettek csak ajánlatot a szövet- ségrej amikor már készen volt a PATÉ-val való együttműködés terve. A keszthelyi egyetemmel annyira szoros a kapcsolat, mondta a rektor, hogy akkor is létre hozták volna ezt a szövetséget, ha nincs a törvény kényszerítő ereje. (Folytatás az 5. oldalon) Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének szerdai programja Uppsalában és Stockholmban zajlott és a programnak az adta a különlegességet, hogy az uppsalai székes- egyház meglátogatásával a vallás, az uppsalai egyetem és az egyetemi könyvtár felkeresésével a tudomány, a délután folyamán a Svéd Tudományos Akadémián, majd a Svéd Kereskedelmi Kamarában folytatott megbeszéléseken a gazdaság kapott szerepet. Svédországban ma igazán békés, szép őszi idő van, (Folytatás a 2. oldalon) Pécs és a JPTE együttműködése A Tettye-Havihegy rendezési tervének programja: védve, megőrizve fejlesztendő Kútba esett a két pécsi egyetem házassága? Kormányellenes MDF-tüntetés Kádár Béla az október 5-i demonstrációról A kormány politikája ellen hívja ki az MDF az utcára az embereket október 5-én, Budapesten. Erről tartottak többek között tegnap sajtótájékoztatót Pécsett, az MDF székházban, s itt dr. Kádár Béla, egykori külgazdasági miniszter, az MDF ország- gyűlési képviselője sorolta mindazokat az indokokat, mely miatt pártja eképpen értékeli a kormány közel 26 hónapos tevékenységét. Kádár Béla elöljáróban leszögezte: az egyesülés útját járó Európában sem szabad a nemzet érdekeiről megfeledkezni, azt föladni. Főleg, ha a gazdaságról van szó. Mindenki tapasztalhatja (lásd, angliai marhavész), hogy az UNIÓ képviselői milyen keményen védik érdekeiket, s ha kell, bicskára mennek. Jelenlegi kormányunk minderről megfeledkezett. Az MDF értékelése szerint teljesítménye egyéb frontokon is meglehetősen gyenge: feldarálta a nemzeti közoktatást, az egészségügyet, restrikciós pénzügyi politikájával fölszámolta a települések önállóságát, ellehetetlenítette a családokat, korrupciós ügyeivel árt a köztisztességnek. A Kossuth féri demonstrációval azt is kifejezésre szeretnék juttatni, hogy az MDF nemzeti érdekeket szolgáló párt, olyan, amely semmilyen körülmények között nem felejtkezik meg erről. K. F. Jogos a hazai csapat öröme FOTÓ: LÖFFLER-TÓTH Bravúros győzelem Dunaszekcsőn az FTC ellen Az országossá vált felhajtás ellenére nyugodt, szép mérkőzést láthattak a dunaszekcsőiek tegnap délután mintegy kétezren. Senki sem foglalkozott azzal, hogy mérnek-e alkoholt a stadionban és környékén, sokkal inkább a játék kötötte le a szurkolókat a Ferencváros vendégjátékán. A Magyar Kupában a legjobb 16 közé jutásért mérkőzött a helyi NB Ill-as csapat, és a válogatottakkal teletűzdelt Ferencváros. A fővárosiak egy gólos vereséget szenvedtek, ritka örömet szolgáltatott a Duna- szekcső gárdája a falunak. Minden focistának kívánjuk, hogy egyszer ilyen önfeledten tudjon örülni. (Tudósításunk a 16. oldalon) > 1 i V I