Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-02 / 269. szám

1996. október 2., szerda A Mai Nap Dunántúli Napló 5 Fiatal képzőművészek a Pécsi Dómmúzeumban A Pécsi Művészeti Szakközép- iskola és a JPTE Művészeti Kar hallgatóinak első közös tárlata nyílt meg tegnap dél­előtt Pécsett, a Dómmúzeum­ban, melyet Reiner Ágoston, a MATÁV pécsi igazgatója nyi­tott meg. A közös kiállításon való részvételre, melyen festők, szobrászok, alkalmazott grafi­kusok, fotósok mutatkoztak be, a szakközépiskola in. és IV. éves tanulói, az egyetem III., IV. és V. éves hallgatói pá­lyázhattak. A pályamunkákat a két oktatási intézmény tanárai­ból álló zsűri bírálta el. A kiál­lító művészek közül pedig öt-öt alkotó támogatásban részesült, mely pénzdíjak a tanulmá­nyukhoz szükséges anyagok és eszközök megvásárlására for­díthatók. A pályadíjakat a MATÁV Rt. Pécsi Igazgató­sága biztosítja. Mindez annak a négyoldalú megállapodásnak a keretében történt, mely a szak- középiskola, a Művészeti Kar, a Dómmúzeum Alapítvány és a MATÁV között jött létre ha­gyományteremtő kezdeménye­zésként, abban a reményben, hogy tehetséges fiatalok kiállí­tási lehetőséghez jutnak. A MATÁV az elmúlt időszakban már a kultúra több területén - komolyzene, képzőművészet, szépirodalom - nyújtott ko­moly támogatást. Cs. L. Negyven évig nem lesz csőtörés a Siklósi úton Október közepére visszaáll a forgalmi rend A szép épületek egyedi hangulatot loptak a belváros szívébe fotó: Müller Andrea Harminc éve város: Szigetvár Hetek óta hatalmas munkagöd­rök tátonganak Pécsett a Siklósi úton. Ha kissé lassan is, de fo­lyik a közműrekonstrukció, pe­dig a közelmúlt esős időjárása akadályozta a munkát. Az elmúlt években többször tapasztaltunk csőtöréseket, amikor a kiömlő víz elárasz­totta az úttestet, nehezítette a közlekedést, és a közeli házakat is veszélyeztette. A Pécsi Vízmű Rt.-től Kozma István elmondta, hogy kettős, gáz- és vízvezetékrekonstrukciót vé­geznek. A Tüskésréti úttól a Verseny utcáig a DDGáz Rt. csőbehúzással már kiépítette az új gázvezetéket. A vízművesek a Táncsics és Lomb utca kö­zötti szakasz elkészülte után most a Táncsics utcai kereszte­ződésnél dolgoznak. A közel húsz éves 400 min­es pvc csővezeték többször meghibásodott, főleg a Tán­csics és Béke utcák között. (Folytatás az 1. oldalról)- Fontos esemény a szívcent­rum munkacsoportjának ez az állomás, orvosoknak, nővérek­nek, technikusoknak és a kiegé­szítő személyzetnek egyaránt, akik együttes munkájukkal biz­tosítják a műtétek sikerét és a betegek felgyógyulását - mon­dotta a professzor úr. A Pécsett megműtött szívbe­tegek 70 százaléka dohányzott. Az előidéző okok között van­nak változtathatóak és változ- tathatatlanok. Ez utóbbihoz tar­toznak a genetikai problémák, a nem kérdése. A férfiak veszé­Egy-egy csőtöréskor 2-4 millió forint kár keletkezett. Kiderült, hogy a létesítésekor még kor­szerűnek ítélt pvc cső a közle­kedés okozta dinamikus hatá­sokat nem bírta. Ezért a főútvo­nalon nem lehetett tovább várni a rekonstrukcióval. Az újonnan beépített, 40 év garanciával bíró KPE 350 Dim­es csöveket a régi tokos kötés­sel szemben hegesztéssel kötik össze. A közműkereszteződé­sek, csapadékcsatornák hátrál­tatták a munkát, de esőben sem lehetett hegeszteni. A Pécsi Vízmű Rt. ígéri, hogy a csőszerelőmunkával ok­tóber 7-re végeznek, és az asz­faltozást a DDGáz Rt.-vei két szakaszban, az Árpád-hídi fe­lüljárótól a Pécsi vízig, illetve a Pécsi víztől a Lomb utcáig ok­tóber 15-re elkészítik. Ezután visszaáll a forgalmi rend, és újra bekapcsolják a forgalom- irányító lámpákat. R. Gy. lyeztetettebbek. Változtatható a táplálkozás, bár költségesebb, míg a dohányzás megszünte­tése lenne a könnyebb, de ké­miai függőséget hoz létre. így válik káros szenvedéllyé.- Tapasztalataink szerint ko­rábban kellene kivizsgálni az embereket. Jó lenne elérni, hogy már az első szívpanaszok, koszorúérgörcs után induljon meg a terheléses kivizsgálási folyamat. Az orvos adjon tiszta utasítást a betegnek a dohány­zás terén - tanácsolta a csendes jubileumon dr. Korompai Fe­renc professzor. Rozvány Gy. A krónika hosszan sorolja mennyi mindennel gazdagodott 30 éve Szigetvár község, s mennyire készült a Zrínyi Em­lékünnepségre, hogy méltó módon emlékezzen a hősi vár­védelem 400. évfordulójára. A gyors fejlődésnek is köszönhe­tően Szigetvár 1966. október 1- ével városi rangot kapott. Tegnap kellemes, napfényes időben ünnepelte Szigetvár vá­rossá nyilvánításának 30. év­fordulóját. A három évtized előtti lelkesedésből most sincs hiány, de hol van már az akkori rohamléptéku fejlődés? S hol (Folytatás az 1. oldalról) Ilyenek például az orvosi ag­rárszakok. Mindkét rektornak az a véleménye, hogy az új sza­kok indításának engedélyezte­téséhez és előkészítéséhez szinte azonnal hozzá kell látni. A két egyetem ugyanis hihetet­lenül nagy szellemi energiákat egyesít. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen 180 kandidátus akadémiai doktor, illetve aka­démikus dolgozik. A Pannon Agrártudományi Egyetem köte­lékében pedig a tudományosan minősítettek száma meghaladja a 130-at. Együttesen képesek olyan nagy gazdasági és elmé­leti jelentőségű határterületi témák művelésére, oktatására és kutatására, amelyek Ma­gyarországon, sőt nemzetközi­leg is fehér foltnak számítanak. Új közös képzési formákra nyí­lik lehetőség, s lehetővé válik nagy értékű orvosi-biológiai és mezőgazdasági kutatásokra egyaránt használható műszerek gazdaságos beszerzése és üze­meltetése. az ezreknek még nem is oly rég munkát adó konzervgyár, cipő­gyár, Mezőgép? Ma a munka- nélküliség nyomaszt, s teszi mind nehezebbé és többszörö­sen is hátrányos helyzetűvé a város, a környéke és az itt élők életét. Mind többen szorulnak szociális segélyre, s a város amúgy is hiánnyal küzdő költ­ségvetése mind nehezebb fel­adatokkal kénytelen nap mint nap megbirkózni, s egyre több, aki önhibáján kívül képtelen fi­zetni lakbért, fűtést. Tegnap, ha szerényen is, de a 30-as szám jegyében ünnepelt a A sajtótájékoztatón, amelyen részt vettek az egyetemek kara­inak dékánjai is, elhangzott: ezeket az előnyöket egyetemi szövetség nélkül is ki lehetne használni, de a szakegyetemek két év múlva megszűnnek, ezért szükség van a szövet­ségre. A Felsőoktatási Törvény ugyanis azt szabja az egyetem létéül, hogy legalább két tudo­mányterületen több karon biz­tosítsa a képzést, beleértve a tudósképzést is. A szövetségben mind a két egyetem megtartja eddigi önál­lóságát. Ugyanígy nevét, karait, de két év elteltével a kari struk­túra átalakítására tesznek javas­latot. Az integráció végleges szervezeti formáját ma még megjósolni sem lehet. A Pan­non Agrártudományi Egyetem - mivel széttagolt - karainak nagy - benne gazdasági - önál­lóságot adott. Ezt a gyakorlatot ezentúl is követni kívánják az új szervezeti szabályzat keretei között. A két egyetem feladatainál fogva nagyon komoly gyakor­város: általános iskolások lab­darúgó villámtornájával, a Ka­posvári Honvéd Zenekar térze­néjével, a Vigadóban a 30 év 30 kép fotókiállítás megnyitásával és a Zeneiskola növendékeinek hangversenyével. Az utódokra is gondolva reményeik 30 fa­csemetéjét ültették el a turbéki templomnál a város és intéz­ményeinek vezetői, vállalko­zók. Remélik: ahogy nőnek, erősödnek a csemeték, úgy fej­lődhet, gazdagodhat tovább a lakóinak munkát, megélhetést adó város, Szigetvár is. lati ismeretekkel vértezi fel hallgatóit. A gyakorlati báziso­kért - mondták a rektorok -, nekik mindig harcolni kellett, ezért nehezen tartják beilleszt- hetőnek egyetemüket egy tár­sadalomtudományi képzésbe. Ez a szövetség viszont lehetővé teszi azt, hogy a szaktárcák - mint a Mezőgazdasági-, a Nép­jóléti-, valamint a Környezet­védelmi és Területfejlesztési Minisztérium - támogassa az oktatást, s helyébe kivételes le­hetőségeket kínál, hogy ezek­nek a minisztériumoknak a speciális igényeit kielégítse. Ázt is elmondták az egyetemi vezetők, hogy a hallgatók óriási lelkesedéssel fogadták az ötle­tet. Az ötezer hallgatót oktató egyetemi szövetség ezután ala­kítja meg szövetségi szenátusát és választja meg a szövetségi elnököt. A szenátus elnöki tisz­tét a szövetséget alkotó egye­temek rektorai éves váltásban látják el. A szövetségi elnököt pedig pályázat útján választják ki. Kádár Béla pécsi telefonos fóruma Kádár Béla, volt külgazda­sági miniszter ma Pécsre ér­kezik, s a délelőtti sajtótájé­koztatója után az elmúlt két év kormányzati tevékenysé­gét értékeli a Városi Televí­zióban. A beszélgetés idején 20 óra 20 perctől várja a né­zők kérdéseit az MDF Ba­ranya megyei országgyűlési képviselője és Józsa Márta műsorvezető. A beszélgetés témája még a szerveződő polgári koalíció, az MDF október 5-i tüntetése a kor­mány politikája ellen, vala­mint az MDF és a többi el­lenzéki párt viszonya. Az adás előtt, 16.30-kor az MDF Apáca utcai irodá­jában megalakul az MDF vállalkozói tagozata, az ala­kuló ülésen dr. Kádár Béla tart előadást. Müller Péter Pécsett A Sziámi Zenei Társulat és Müller Péter lép fel ma este hétkor Pécsett, az Ifjúsági Házban. Az „Egy vagy egy se” című zenés szerzői est hetven percben próbálja megfogni azt a rövid időtar­tamot, amíg a kivégzőosztag puskáiból eléri a halálraítél­tet a gyilkos puskagolyó. Szoborkiállítás Divattervező fantáziájával ruhákba öltöztetett szobro­kat és „kővé dermedet” em­bereket bemutató szabadtéri fotókiállítást rendezett Pé­csett nemrégiben Kálecz Rudolf pécsi fényképész. A remek fogadtatást nyert, rendhagyó bemutató alkotá­sai a hét végéig még megte­kinthetők délutánonként a Barbakán várfal melletti ba­rokk-pavilonban. Pécs és Komló levegője Az ÁNTSZ Baranya Me­gyei Intézetének adatai sze­rint a szeptember 30-án mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs légszennye­zettségét a következő muta­tók jellemezték az egész­ségügyi határérték (100%) százalékában: kéndioxid 16,5%, nitrogéndioxid 32,3,%, szénmonoxid 16%, szálló por 21,9%, ózon 20,4%. Komló adatai: kén­dioxid 36,5%, nitrogéndio­xid 18,0%, szálló por 16,1%, ózon 29,4%. Az előző napokhoz viszonyítva megemelkedett a kéndioxid mennyisége, rövid határ­időre az egészségügyi nor­mát is meghaladta. A századik szívműtét Pécsett B. M. L. Szövetségre lépett a PATE és a POTE A jövőben csak kamarai tag­ság alapján végezhető Ma­gyarországon az építész-, bel­sőépítész-, terület és telepü­lésrendező, táj és kertépítész, valamint műemlékvédelmi tervező tevékenység. Aki vi­szont tagja kíván lenni a ka­marának, annak ez év októ­ber 14-ig le kell adnia a je­lentkezési lapját - olvasható egy építészekhez szóló felhí­vásban. Hogy mindezek mö­gött mi áll, arról Weiler Ár­pád építésszel, a MÉSz-ÉK Dél-Dunántúli elnökével be­szélgettünk.-A mostani kamara volta­képpen nem hivatalos?- Vajaimkor létezett a Ma­gyar Építőművészek Szövet­sége, amely átalakult MÉSZ- ÉK nevezetű szervezetté. Ez azonban törvényi felhatalmazás hiányában nem kamaraként, hanem egyesületként műkö­dött, bár kamarai alapszabá­Megalakul a Baranya Megyei Építész Kamara lyokkal. Közben megszületett a törvény, melynek értelmében a létrejövő Magyar Építész Ka­mara megfelel az orvosi, jogi és a többi már működő kamará­nak.-A kamara először megyei szinten alakul meg?-A törvény úgy szól, hogy minden megye jogosult meg­szervezni a saját kamaráját. Ok­tóber 14-ig kell visszaküldeni a jelentkezési lapokat, amelyen egyértelműen megállapítható, hogy milyen végzettség és szakmai gyakorlat alapján lehet valaki tag, bár most, első alka­lommal nem vizsgáljuk a szakmai gyakorlat mértékét. Ezen túl be kell fizetni ötezer forint regisztrációs díjat.- Diploma birtokában nem lehet valaki automatikusan a Magyar Építész Kamara tagja?- Nem, különböző diplo­mákhoz különböző szakmai gyakorlat szükséges.-Milyen hátránnyal jár a kamarán kívüliség?- A kamarai tagság kötelező a szakma gyakorlásához. Aki tervezői jogosultsággal rendel­kezik, és tervezési gyakorlatot kíván saját nevén folytatni, az kamarai tag kell, hogy legyen.- Milyen szankciókkal jár, ha valaki mégis tervez?- Aki nem tag, az eleve nem kap tervezési számot, annak nem lesz aláírási joga. Felme­rülhet persze a kérdés, hogy miért nem állampolgári joga a tervezés annak, aki megsze­rezte a diplomáját. Hasonló a helyzet, mint a jogi diploma esetében, hiszen az sok min­denre alkalmas, de ahhoz hogy ügyvéd lehessen valaki, kama­rai tagnak kell lennie.- Mi történik a jelentkezések megtörténte után ?- Megszervezzük az első, alakuló taggyűlést, ahol megvá­lasztjuk a vezetőséget, a bizott­ságokat. Az országos taggyű­lésre pedig valószínűleg janu­árban kerül sor.- Végül is a kamara biztosí­ték arra, hogy ebben az ország­ban nem tervezhet bárki.- Ez a garanciája annak, hogy valóban csak a szakembe­rek tervezzenek, de a kamara több ennél. Vitás, etikai kérdé­sekben is határoz, védi tagjait a kívülről jövő támadásokkal, méltánytalan tervezési folya­matokkal szemben. Cseri László A század elején alakult meg először építész kamara Pécsett is, mely biztosíték volt a jó színvonalú tervek megszületé­sére. A Munkácsy Mihály utcában álló, igen szép részletekkel bíró épület is ekkoriban született. fotó: Müller andrea 1 l I

Next

/
Oldalképek
Tartalom