Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-11 / 278. szám

8 Dünántuli Napló Gazdaság 1996. október 11., péntek Új módszerek a járadékfizetésben A szénbányászok végkielégítést vagy újfajta havi ellátást is kérhetnek A mecseki szénbányákban 15 év vájvégi munka után az egészségkárosodás elkerülhetetlen fotó: laufer László Kedvező mérleg. Az év első nyolc hónapjában az export 10,3, az import 6,8 százalékkal volt nagyobb, mint a múlt év hasonló idő­szakában. Mint Berényi Ká­roly, a kereskedelmi tárca helyettes államtitkára teg­nap közölte, a külkereske­delmi áruforgalom egyen­lege kétmilliárd dolláros hi­ányt mutatott, ami 200 mil­lió dollárral jobb az egy év­vel korábbinál Perdömping. Az APEH adatai szerint eddig csak­nem 360 pert kezdeményez­tek a befektetési kedvez­ménnyel kapcsolatos má­sodfokú adóhatósági dönté­sek ellen. A hivatal mintegy 9000 másodfokú elutasító döntést hozott ilyen ügyek­ben; ezekben az állampolgá­rok három-négymilliárd fo­rintnyi befektetési kedvez­ményét vitatja. Elő a zsebszerződéssel. A parlament mezőgazdasági bizottsága kezdeményezi a földekre kötött kül- és bel­földi érdekeltségű zsebszer­ződések és a haszonbérietek pontos számának feltárását. A testület szerint a számba­vétellel elsősorban a helyi önkormányzatokat kellene megbízni. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 248,85 Görög drachma (100) 66,21 Német márka 104,06 Olasz líra (1000) 104,27 Osztrák schilling 14,79 Spanyol peseta (100) 123,67 USA-dollár 158,86 Nem tudni a bányavállalatok jogutódairól, mikor fejezik be a munkát, s azt követően ki fizeti majd a járadékokat? Mint ko­rábban hírt adtunk róla, első­ként az aknamélyítők jutottak a folyamat végére, s biztosító tár­saság gondoskodik a pénzösz- szegek rendszeres átutalásáról. Nos, a szénbányászokat illetően továbbfejlesztették a megol­dást. A Mecseki Bányavagyon­hasznosító Rt. a bányavállalat működő jogutódaként három választási lehetőséget kínál a Mecseki Szénbányák fa. 1990 január 1. után járadékra küldött dolgozóinak. 400 emberről van szó, akik foglalkozási megbe­tegedés, vagy üzemi baleset miatt jogosultak ellátásra. Az első változat: egy összegben megváltják az érintett személy anyagi követeléseit - a tapasz­talatok szerint a többség pilla­natnyilag ezt látja a legkifize­tődőbbnek, az összeg nagysága pedig néhány tízezer forinttól 2-3 millióig változik. Lehető­ség van olyan járadékfolyósí­tásra is, ahol a havi összeget biztosítási matematikusok kal­kulálják (a kezdeti érték a szo­kásos módon számított, az egészségkárosodás a jogszabá­lyok szerint kárpótlandó), de a lényeg, hogy a tétel emelkedése követi az infláció változását. Aki pedig bizalmatlan az új módszerekkel szemben, az ma­radhat a törvényben rögzített társadalombiztosítási ellátás­nál. A Szénbányászati Szerkeze­tátalakítási Központ (SZE­SZEK) a biztosítási módozatra pályázatot írt ki, s az ország egész területén a szénbányá­szatra az AB-Aegon Biztosító Társaság nyerte el az ellátás ef­féle ügyintézését. Az MBVH Rt.-nél ez év januáijától 240 ember, júliustól további 93 fő, év végéig pedig a még meg nem kérdezett 67 volt szénbá­nyász dönt arról, melyik módo­zatot igényli (a SZÉSZEK fo­lyamatosan alakítja át a jára­dékfolyósítás rendszerét, annak függvényében, hogy az állami költségvetésből e célra mikor mennyi pénzt kap. Elgondolkodtató, miként alakult eddig a bányászok ér­deklődése. Eddig 281-en az egyösszegű végkielégítésre voksoltak, 42-en a biztosítótár­saságjáradékfolyósítása mellett döntöttek, s mintegy másfél tu­cat ember megmaradt a MBVH Rt. járadékosa. Az egyes mó­dozatokat személyenként előre kiszámolják, mindenki jó ideig mérlegelhet. Ha viszont valaki döntött, nincs visszaút. Min­denesetre a rendszer mellett szól, hogy eddig még nem volt reklamáció. Azért sem kell ag­gódni, hogy mi lesz akkor, ha valaki az egyösszegű végkielé­gítést választja, de közben rosz- szabbodik az állapota. Ilyenkor ugyanis módja nyílik nem va­gyoni kártérítést igényelni. Az 1990 után járadékra kerü­lők sorsa tehát megoldódott, de az a 600 szénbányász, aki ko­rábban szerezte munkaképes­ség-csökkenését nem válogat­hat. Az érdekükben a MBVH Rt. többször kezdeményezett egyezségét az Országos Nyug­díjfolyósító Igazgatósággal, de mindeddig hiábavalónak bizo­nyult a próbálkozás. Remélhe­tőleg a kedvező tapasztalatok a NYUFI hozzáállását is megvál­toztatják. Mészáros B. E. Újabb skandináv cég Pécsett Az AB Segerström és Svensson fémalkatrész gyárat létesít a baranyai megyeszékhelyen A Nokia után újabb skandi­náv cég kezdi meg működését Pécsett az év hátralévő részé­ben. A Segerström és Svens­son fémalkatrészek gyártásá­val foglalkozó vállalkozást kíván indítani a megyeszék­helyen. Az AB Segerström és Svensson Skandináviában az elektronikai, gépkocsi és ház­tartási gép ipar legnagyobb fémalkatrész gyártó vállalata. A csoport összesen négy, Svédországban és Finnor­szágban működő vállalatból áll, ezen kívül két részlegben szerszámkészítéssel is foglal­koznak. A cég legfontosabb ügyfelei: a Nokia, az Erics­son, a Volvo és a Saab, vala­mint a Whirlpool. A 420 főt foglalkoztató vállalatcsoport 1995 évi forgalma 470 millió svéd korona volt. A Segerström és Svensson az év végén kívánja beindí­tani a termelését a pécsi No­kia monitorgyár mellett. A skandináv cég a területet bérli, a termeléshez szükséges gépek egy részét a Nokiától vásárolja meg. A Segerström és Svensson pécsi megjele­nése egyúttal szoros kapcso­latban van a Nokia monitor gyárának fejlődésével. Lasse Vainio, a finn Se­gerström és Svensson cég ügyvezető igazgatója a ma­gyar beruházás kapcsán kifej­tette, hogy fontos szempont­nak tartják, hogy részesei le­gyenek az ipari termelés ezen területén történő fejlesztési folyamatnak. Szándékaik sze­rint nemcsak a termelési me­todikával kapcsolatos szakér­telmet, hanem á minőségel­lenőrzés terén meglévő ered­ményeiket is ki tudják terjesz­teni ezen a növekvő piacon. A pécsi termelő vállalat operatív irányítása Finnor­szágból történik majd, míg a többi feladatot a magyar al­kalmazottak látják el. A be­fektető ilyen módon is bizto­sítani szeretné az előállított termékek árbeli versenyké­pességét. Kaszás E. Internet-konferencia MetaForum III. - Építés alatt címmel az Internetről rendez­nek nemzetközi konferenciát péntektől vasárnapig a Buda­pesti Képzőművészeti Főisko­lán. A tanácskozás témakörei: a hozzáférés, mit jelent az infor­máció minősége egy infonná- ciós társadalomban, milyen tár­sadalmi átalakulás követheti az információs szupersztráda elter­jedését. A rendezvényt a kép­zőművészeti főiskola, az 1990- ben létrehozott Média Research Foundation és a Budapesti Őszi Fesztivál szervezi. A konferen­cia első napja az információs iparral, a második az Internet­tel, mint a művészetek új szín­padával, a társadalomtudomá­nyi kutatások fontos terepével foglalkozik. Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai a Magyar Nemzeti Banknál: Dátum 1996. 10. 10. Értékpapír vét nettó Eladási Felh. kamat árf. (%) nettó árf. (%) (%) ÁK 1996/A 97.54 12.93 AK 1996/K 99.90 100.29 10.36 AK 1996/0 100.64 101.27 9.43 AK 1996/P 100.86 101.69 45.97 ÁK 1997/A A 99.48 101.96 10.11 AK 1997/C 95.54 96.67 9.16 AK 1997/D 99.02­23.42 AK 1997/E 99.79 101.00 1.52 AK 1997/H 98.54 100.32 9.32 ÁK 1997/J 99.50 101.50 7.67 AK 1997/K 99.50 101.50 4.83 AK 1997/L 99.83 100.75 4.97 AK 1996/S 99.00 101.00 7.86 AK 1997/T 101.03 101.88 7.05 AK 1997/U 101.38­42.81 AK 1997/V 104.58 106.76 4.67 ÁK 1997/W 106.77 109.90 39.64 AK 1997/X 99.50 101.50 1.36 AK 1997/Y1 102.15 103.58 14.38 ÁK 1997/Y2 102.84 104.72 31.50 AK 1997/Z1 103.14­7.97 ÁK 1997/Z2 104.04­24.04 AK 1998/A 99.00 101.00 16.91 AK 1998/D 98.20 100.20 9.90 ÁK 1998/G 98.50 100.50 0.73 AK 1998/G2 98.50 100.50 0.73 ÁK 1998/H 99.77 102.98 1.25 AK 1998/1 99.08 102.56 9.40 AK 1998/J 98.95 102.77 4.96 ÁK 1998/K 96.00 100.06 0.41 AK 1999/B 98.50 100.50 6.64 AK 1999/C 97.82 102.87 9.89 ÁK 2000/B 98.50 . 8.51 AK 2000/C 98.50­3.34 ÁK 2005/C 98.50 100.50 4.14 A legkisebb megvásárolható címlet: 10.000 Ft Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. Az MNB 5.000.000 Ft névértékű Államkötvény vételére, valamint 20.000.000 Ft névértékű Államkötvény eladására vállal kötelezettséget. Az államkötvények megvásárolhatók: MNB Baranya Megyei Igazgatóság Pécs, Apáca u. 6. Bővebb felvilágosítással szolgálunk a 213-433-as telefonszámon. A 6 és 12 hónapos lejáratú Diszkont Kincstárjegyek vételi és eladási árfolyamai a Magyar Nemzeti Banknál 6-12 hónapos Lejárat Hátralévő Vételi Vételi Eladási Eladási DkJ-kód időtartam árfo. hozam % árfo. hozam % D8 1996. 10. 24. 14 99.04 25.20 . 22.20 D9 1996. 11.07. 28 98.10 25.20 . 22.20 D10 1996. 11. 21. 42 97.18 25.20 . 22.20 Dl 1 1996. 12. 05. 56 96.28 25.20 . 22.20 D12 1996. 12. 19. 70 95.39 25.20 . 22.20 Dl 3 1997.01.02 84 94.52 25.21 . 22.21 D14 1997.01. 16. 98 93.66 25.22 94.37 22.22 D15 1997. 01.29. 111 92.87 25.24 . 22.24 D16 1997. 02. 12. 125 92.04 25.25 92.92 22.25 D17 1997. 02.26 139 91.22 25.27 91.18 22.27 D18 1997. 03. 12. 153 90.42 25.28 91.46 22.28 D19 1997. 03. 26. 167 89.63 25.30 90.74 22.30 K21 1996. 10. 25. 15 98.97 25.20 . 22.20 K22 1996. 11.08. 29 98.04 25.20 . 22.20 K23 1996. 11. 22. 43 97.12 25.20 . 22.20 K24 1996. 12. 06. 57 96.21 25.20 . 22.20 K25 1996. 12. 20. 71 95.33 25.20 95.86 22.20 K26 1997. 01.03. 85 94.45 25.21 95.08 22.21 KI 1997. 01. 17. 99 93.60 25.22 94.32 22.22 K2 1997.01. 31. 113 92.75 25.24 93.56 22.24 K3 1997. 02. 14. 127 91.92 25.25 . 22.25 K4 1997. 02. 28. 141 91.11 25.27 92.08 22.27 K5 1997. 03. 14. 155 90.31 25.28 91.36 22.28 K6 1997. 03. 28. 169 89.51 25.30 . 22.30 K7 1997.04. 11. 183 88.74 25.31 . 22.31 K8 1997. 04. 25. 197 87.98 25.32 89.25 22.32 K9 1997. 05. 09. 211 87.23 25.32 88.57 22.32 K10 1997. 05. 23. 225 86.49 25.33 87.90 22.33 Kl 1 1997. 06. 06. 239 85.77 25.34 . 22.34 K12 1997. 06. 20. 253 85.05 25.35 . 22.35 K13 1997. 07. 04. 267 84.36 25.35 85.95 22.35 K14 1997. 07. 18. 281 83.67 25.36 85.31 22.36 K15 1997. 07. 30. 293 83.08 25.37 84.78 22.37 K16 1997. 08. 13. 307 82.41 25.38 84.16 22.38 K17 1997. 08. 27. 321 81.75 25.38 83.55 22.38 K18 Í997. 09. 10. 335 81.10 25.39 82.95 22.39 K19 1997. 09. 24. 349 80.46 25.40 82.36 22.40 Esedékesség:.államkötvények vásárlása esetén készpénzfizetéssel a tárgynap, átutalással történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap. Diszkont kincstárjegyek vásárlása csak készpénz ellenében történhet. Az MNB fiókhálózatában 5.000.000 Ft névértékű állampapír véte­lére. valamint 20.000.ÍXX) Ft névértékű állampapír eladására vállal kötelezettséget. A kereslet-kínálat változásának függvényében a napközbeni árfolyam változtatás jogát az MNB fenntartja. Magyar Nemzeti Bank Pénz és Devizapiaci Főosztály Szüreteljen ezret! Csak egy napig! Október 12-én telefonszüret a Westel 0660 irodákban! Csak ezen a napon 45 ezer forinttal olcsóbban vásárolhatja meg a Benefon Delta mobiltelefont! Sőt, a négy elegáns szín mellett most már famintázatú változatban is kapható a készülék, amely - mint mindegyik 0660-as telefon - az ország egész területén használható. És még valami: az akciós árú Benefon Delta is elvihető 30% előlegfizetéssel, 12 havi, kamat­mentes részletre! Szombaton rendkívüli nyitva tartással várjuk: 9-18 óráig 45 ezer forintot szüretelhet. Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát és a renszerbelépési díjat nem tartalmazzák. M a Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: W V NMT mobiltelefonról a 03-as, más mobil- vagy vezetékes telefonról a 0680 450-450-es ingyen hívható számokon. WESTEL IRODA: PÉCS. 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÚTELEF0N: (06 60) 327-900 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930 • RÉTHY ISTVÁN TEL: (06 60) 327-920 • SZAKÁL0S GYÖRGY, TEL.: (06 60) 427-927 im in WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Mecseki bányász arcképek (2.) Sorozatot indítottunk azok­ról a szénbányász személyi­ségekről, akikről nem ne­veztek el utcát, teret, közin­tézményeket, de munkájuk­kal formálták a térség bá­nyászatát, a termelési kultú­rát, tevékenységük kihatott Pécs, valamint a Mecsek hegység jó néhány települé­sének fejlődésére. Az össze­állítás pótolni igyekszik az utókor adósságát. A gyűjtés főként meglévő forrásanya­gokra támaszkodik, s az anyagot Szirtes Béla, a Me­cseki Szénbányák nyugdíjas bányamérnöke válogatta. Akiknek a mecseki szénelőfordulás megisme­rését köszönhetjük: — Zipser K. A. 1818-ban írt a Mecsek hegység földtaná­ról. — Beudeant F. S. fran­cia geológus. 1818-ban is­mertette a vasasi kőszénte­lepes összlet felépítését. — Nendtvich Károlytól szár­mazik 1851-ből a mecseki kőszén első szakszerű leí­rása. írt a kőszén kiváló kokszolódó tulajdonságáról és gázgyártásra való alkal­masságáról. — Hantken Miksa geológus. 1878-ban megjelent könyvében rész­letesen ismertette a mecseki liászkoszorú kőszén előfor­dulást. — Hoffman Károly geológus, egyetemi tanár (1839-1891). Számos írá­sában foglalkozott a térség általános földtani kérdésein kívül a kőszéntelepes elő­fordulás geológiájával. — Böckh János geológus (1840-1909). Számos írá­sában foglalkozott a kőszén­telepes előfordulás geológi­ájával. (Sorozatunkat folytatjuk) i A <

Next

/
Oldalképek
Tartalom