Új Dunántúli Napló, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
1996-09-08 / 245. szám
1996. szeptember 8., vasárnap Magazin Dunántúli Napló 7 A napvédőszerek nem óvnak meg a bőrráktól A napvédőszerek megakadályozzák a felégést, de nem védenek a bőrrák negnövekedett •esélyétől - áll a British Medical Journal közelmúltban megjelent számában. A hosszú ideig tartó napfürdőzés káros hatású - idézi a Prensa Latina a szaklapot. A napvédőszerek eddig sosem látott választéka ellenére kimutathatóan növekszik a bőrrák előfordulásának gyakorisága. A specialisták szerint ez azzal magyarázható, hogy a napsugárzás valamilyen formában károsítja az immunrendszer sejtjeit. Egy Afrika-rajongó a Vera és Babs című német sorozatban Janette Rauch A magyar tévénézők hetenként háromszor is találkozhatnak a Vera és Babs című német tévéfilmsorozatban (MTV1) a népszerű német sorozatsztár, Janette Rauch alakításával, aki Németországban az Afrika iránti szerelméről is ismert. A Vera és Babs című sorozat fárasztó forgatási munkálatait is Afrikában igyekezett kipihenni az édesanyjával, ami náluk családi hagyománynak is számít: ugyanis az édesanyja is Afrika-rajongó ... Janette Rauch korábban kétszer töltötte a szabadságát Namíbiában, 1994-ben pedig Szenegált kereste fel az édesanyjával, ahová nemcsak az afrikai nyaralás egzotikuma és öröme csábította, hanem az ottani zenei folklórral és a népszokásokkal való ismerkedés vágya és lehetősége is. A Szenegál fővárosától (Dakar) 100 kilométernyire fekvő szállásukról (Nianing) egész napos autókirándulásokat is tettek a szavannán keresztül, ami egy európai számára nem kis élmény. A Vera és Babs című sorozat egyik főszereplője (Vera) - Christina Plate mellett - a Neue Post című német hetilapban áradozott a Mbourba tett kirándulásukról, ahol a halászat a lakosság legfőbb megélhetési forrása. A sorozatsztárrá lett színésznő egyik kedvenc sportága Janette Rauch (balról) édesanyja társaságában- a művészi torna, a könnyűatlétika mellett - az íjászat, aminek elsősorban a jó állóképességét és koncentráló képességét is köszönheti. Gyermekkorától rendszeresen lovagol, s így több filmsorozatban („Faust”: „Zwei alte Hasen” stb.) dublőrre sem volt szüksége, mivel több sportágban érmes helyezése is volt korábban. A művésznő nemrég azt nyilatkozta, hogy a korábbi filmalkotásokat többre becsüli, mint a hollywoodi mai „tömegtermékeket”. A 26 részes filmsorozatnak köszönhetően még jó néhány hétig a vendégünk lesz a TV1 műsorában Janette Rauch. Hajzer Lajos Az ŰDN Barátainak Klubja Kirándulás nyugdíjasoknak Az Új Dunántúli Napló Barátainak Klubja szeptember 28-án (szombaton) kirándulást szervez nyugdíjas tagjai részére Máriagyűd-Villány útvonalon. A programban a zarándokhely és a villányi bormúzeum megtekintése szerepel, majd önköltséges étkezés, borkóstoló az Oportó étteremben. Utazási költség Pécstől-Pécsig autóbusszal 50 forint (a kedvezményes nyugdíjas utazási szelvénnyel, melyet a jelentkezéskor le kell adni). Szeptember 17-ig lehet jelentkezni a szerkesztőség székházában (Rákóczi u. 34.) a 8. emelet 805-ös szobájában, kedden és pénteken 14-től 16 óráig. Cardigan ruhadarabja Kultúrtörténészek szerint éppen most másfél évszázados egyik legpraktikusabb ruhadarabunk, a kardigán. Születése idején még nem ismerték a szabadidő-ruha fogalmát, de ez a pulóverből lett mellényféle tipikusan ilyen. Létrehozása egy angol főrend, James Brudenell, Cardigan grófja nevéhez fűződik. 0 maga mondta, hogy leleményéhez egyrészt az ő újításra és praktikumra hajlamos egyénisége, másrészt a ködös Albion időjárása kellett. Naposabb tájakon ugyanis ritkább az úgynevezett pulóver-nap, a brit szigeteken viszont csaknem minden nap ilyen. A derék earl nem titkolta, hogy egyszerűen lustaságból utálta a csak fejen áthúzható ruhadarabot. Ellenszenvét számtalan reumásköszvényes angol úr osztotta. Cardigan grófja ezért gondolt egyet és utasította háza illetékes hölgyeit: kössenek neki olyan pulóvereket, amelyeken elől gombok vannak, melegek, de amelyeket úgy lehet felvenni, mint egy kabátot. A modem korban a kardigán legnagyobb brit prófétája Harold Macmillan volt, aki 1957-től 1963-ig őfelsége kormányának miniszterelnökeként szolgált. Vannak, akik azt állítják, a birodalom történetében ő az első neves államférfi, aki nem hivatalos eseményeken, tehát például otthonában, kardigánban hagyta magát lefotózni. Korábban a a legendás windsori herceg is kedvelte ugyan a kardigánt, de ő csakis a golfpályán viselte. A tajtékpipák hazája Antik harcosok és bájos nőalakok díszítik a „Konzílium az Olümpuszon” nevet viselő, remekmívű tajtékpipát, a ruhlai helytörténeti múzeum pipagyűjteményének büszkeségét.. Az ismeretlen művész faragta remek darab jól jelképezi a hagyományt, amelyet oly gondosan ápolnak a ruhlaiak 1745 óta. A Thüringiában (NSZK) lévő városka két évszázadon át a pipások Mekkája volt, s Grön- landtól a Kaukázusig, Afrikától Ázsiáig és Amerikáig mindenhol kedvelték a ruhlai pipákat. A pipagyártás Ruhlában az 1700-as években kezdődött, méghozzá azzal, hogy a szomszédos Rhön-vidékről a pipafaragók Ruhlába hozták termékeiket, hogy itt tetessenek rá fémfedelet. Mintegy száz évvel később, az 1850-es években Ruhlában már 115 üzem, bolt és műhely foglalkozott pipagyártással-, illetve árusítással és adott többszáz embernek munkát. Újabb száz évvel később a cigaretta diadalmenete elsöpörte a pipakészítés gyári formáit. Franz Thiel, az utolsó ruhlai tajtékpipa faragó 1980-ban hunyt el, s a ruhlai múzeumban jelenleg a család adományaiból rendezett kiállításon mutatják be legkiválóbb alkotásait. Az 1614-ben épült, 1906 óta múzeumként szolgáló gyönyörű épületet nemrég újították fel 1,2 millió márkáért. A gyűjteményben több száz tajtékpipa van, s a látogatóknak bemutatják azokat a munkameneteket is, amelyeknek során a könnyen faragható ásványból, a tajték, a nyírfa, ébenfa vagy rózsafa minőségi pipává lesz. A Boldogság jeligét választó olvasónknak üzen a héten a Kártyafaggató. Jól érzi, hogy nincs minden tisztázva kettejük között. Az ön érzései még mindig tiszták, tele van szeretettel és vágyakozással. Sokat remélt ettől a fiútól, abban bízott, hogy ő lesz majd gyermekének édesapja. A fiú azonban ma is fél önálló döntést hozni, s ezt a gyengeségét önmaga előtt is palástolja. Arra számíthat, hogy hírt kap felőle, esetleg egyes alkalmakkor levelet vagy képeslapot. Ezt volt barátja azért teszi, mert ilyen módon is bocsánatot akar kérni az árulásáért. Nagyobb baj, hogy szakításuk miatt ön hajlamos arra, hogy csalódással és bizalmatlanul tekintsen a férfiakra, pedig csak egyetlen olyan példát látott, amikor érthetetlen változás történt. Barátja a könnyebbik utat járja most, és ha van is lelki- ismeretfurdalása, ez önön e pillanatban nem segít. Ugyanakkor azt is megmutatják a lapok, hogy önnek igenis van esélye új szerelmi kapcsolatra, mégpedig olyanra, melyben a házasság, a szerelem és a barátság együttesen jelentkezik. Sokat segítene, ha most elszánná magát, tenne egy nagy fordulatot, és elkezdene bízni a jövőjében, önmagában, az akaratában, a vágyaiban. Önben nagyon erős a hit - irányítsa úgy, hogy segítse az életét! Nem vagyunk a sorsnak kiszolgáltatva. Mindenki kap vagy kapott olyan lehetőséget, melyet erősödésére föl tud használni. Vannak jó barátnői, de közülük azokra figyeljen elsősorban, akik pozitív gondolatokkal segítik. Eddigi megpróbáltatásait azért szenvedte el, mert azok közé a kiválasztottak közé tartozik, akiknek felül kell emelkedniük veszteségeiken. Nagy próbákat csak a legerősebbek elé állít a sors. Hodnik Ildikó Gy. (Továbbra is várjuk olvasóink leveleit szerkesztőségünkben.) A háznál tartott oroszlán gazdája a 23 éves brazil Marcelo Costa minden reggel csókkal köszönti barátját, a nyolc éves Lumát. Az oroszlánt 100 gramm aranyért vásárolták 2U napos korában. RÁDIÓ MELLETT Jegyzet „Nagyotmondások” és csinoglik Azt ugye eltetszenek hinni nekem, hogy manapság szép hazánkban a „nagyotmondások” korát éljük. (Nem először persze ...) Ha valaki mikrofonhoz jut, vagy kamera elé kerül - lehet politikus, vagy riporter, akár miniszter esetleg polgármester, - semmiképpen nem mulasztja el, hogy a napi blődlivel szórakoztasson bennünket, derék állampolgárokat. Emlékezhetünk a hét elejére, amikor a képviselők rendkívüli parlamenti ülésre jöttek össze és hallhattunk egy ellenzéki érvet, miszerint az USA sugallja a román-magyar alapszerződés sürgős megkötését, tekintettel Clinton elnök választási sikerének célzatára. Tom Lantos amerikai szenátor e hír hallatán a tévé Napkelte című műsorában csak a fejét rázta és elnézően mosolygott. Az Egyesült Államokban nagyon sokan (?) azt sem tudják hol van Magyarország. Legföljebb annyit, hogy valahol Keleten. De ez az ügy nem ér annyit, hogy akár csak egy percnél is többet időzzünk mellette. A nagyotmondások produkcióinak se vége, se hossza közéletünkben. A közelmúltban a Pécsi Bőrgyárban tűz ütött ki és sokmilliós kár keletkezett. A Kossuth Rádió is hírt adott a reggeli krónikában - nem is egyszer erről a sajnálatos esetről. A hallgatót először magáról a tényről értesítették, majd megtudtuk azt is, hogy az égéstermék nyomán - feltehetően - mérgező gázok is feljutottak a légtérbe és félő, hogy a környék lakosságának egészsége súlyosan károsul. Most tessék figyelni: „Sajnos a tűzoltóság - rossz anyagi helyzete miatt - nem rendelkezik még olyan műszerrel, amely a gázok jelenlétét és hatását jeleznék ... Ez a megjegyzés - mint egy sláger visszatérő refrénje - ismétlődött a fél, illetve óránként elhangzott hírcsokorban. Nem vagyok tűzoltó, hivatásukhoz nem is értek, de azért arra emlékszem, hogy ebben az országban máskor is voltak „gázt termelő” tűzesetek, katasztrófák, és a derék tűzoltók mindig is kiderítették már a tűz pillanatában a várható gáz hatását, irányát, esetleges veszélyét. És intézkedtek. Később a gyár vezetése cáfolta, hogy veszélyes gázok kerülhettek volna a város levegőjébe. Egyébiránt nekem az a politikus jutott eszembe, aki országjáró kerékpár túrája során, 80 százalékos béremelést és más anyagi támogatást követelt a tűzoltóknak, illetve a testületnek. Akaratlanul is összefüggést, politikai „csinoglit” látok a műszerhiány és a kibic-szintű ígérgetés között. A lapok, a rádió és a tévé is beszámolt a héten egy borzalmas bűncselekményről, a si- kondai kettős gyermekgyilkosságról. L. Zoltán - élettársának két gyermekét- az anya beleegyezésével megfojtotta, a holttesteket becsomagolták, hogy majd egy későbbi időpontban nyomtalanul eltüntessék. Rendőrségi vallomásukban elmondták, a gyermekeket azért ölték meg, mert rossz anyagi körülményeik miatt nem tudták etetni őket. „Szegények!” - gondolhatná az ember. Csak hogy ez a két állat - a tévé képernyőjén láthattuk - már-már villának beillő házat bérelt, bár korábban Komlón laktak egy ideig, különböző albérletekben. A szomszédok mindenütt segítették őket, hol pénzzel, hol élelemmel, sőt, az asszonynak munkát ajánlottak egy varrodában, a férfinek a bányában. Nem vállalták. Most, hogy elkövették a bűncselekményt, (egyébként csalásért, sikkasztásért már körözték őket Tatabányán) a gyilkosságot állítólagos „éhezésükkel” mentegetik. Biztos, hogy éheztek is. Ma már erre is lehet hivatkozni egy fura meggondolás alapján - csakhogy ilyen égbekiáltó bűnt menteni soha, semmivel nem lehet. A két gyermek megölését semmivel. Nem vagyok híve a halálbüntetésnek. Ma sem. Csak most éppen eszembe jutott...
