Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-28 / 234. szám
8 Dunántúli Napló Gazdaság 1996. augusztus 28., szerda Phare-segítséggel. Szeptember 2-án Dorogon átadják az IPOSZ PLC Technológiai Képző Központját, ahol a jelentkezők kéthetes tanfolyamokon sajátíthatják el a szabadon programozható logikai vezérlőrendszerekhez szükséges ismereteket. Az itt kapható képesítés szerepel majd az Országos Képzési Jegyzékben is. Sztrádabérlet. Kedvezményes bérletrendszert vezet be szeptember 2-től a koncessziós autópálya öt kilométeres körzetében lévő települések állandó lakosai számára az ELMKA Rt. A környék tizenöt településének lakói a 3000 forintért váltható, egy évre szóló bérlettel minden áthaladáskor 50 százalékos engedményt kapnak személygépkocsira, motorkerékpárra, kisteherautóra és mikrobuszra. Adatbázis készül. Az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK) Interneten is hozzáférhető környezetvédelmi adatbázisokat hoz létre. Jelenleg a szakértők, a környezetbarát termékek és a szolgáltatások címlistája készül. Az adatbázisba való bejutás ingyenes. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 239,98 Görög drachma (100) 65,35 Német márka 104,44 Olasz líra (1000) 102,03 Osztrák schilling 14,84 Spanyol peseta (100) 123,49 USA-dollár 153,99 Pécs egyik legnagyobb áruháza a város szívében fotó: Läufer - Müller Konzum: húsz év a kereskedelemben A búcsúzó áruházigazgató a szakma változásairól Éppen húsz esztendővel ezelőtt, 1976 szeptember 1-jén nyílt meg a pécsi Konzum áruház. Annak idején, a fővárosi Skála után ez a kereskedelmi egység volt az ország második olyan bevásárlóközpontja, ahol az élelmiszer és háztartási cikkek mellett a ruházati és lakberendezési áruk széles választékát is kínálták a vásárlóknak. A két évtized alatt voltak kiemelkedő, jó, és olyan évei is az áruháznak, amit legszívesebben elfelejtenének a vezetői. A kellemes és kellemetlen emlékekről Zentai Ferencet kérdeztük, aki a kezdetek óta itt dolgozott a Konzum áruházban, és aki mint áruházigazgató, érdekes módon éppen a 20. születésnap elérkeztével készül megválni a Konzumtól.- Bizony legszívesebben az 1989-90-es évekre emlékszem vissza, amikor az áruház éves forgalma meghaladta a 3 milliárd forintot. Aztán rögtön utána következett a mélyrepülés, a következő két esztendőben kevesebb mint felére esett vissza az éves bevételünk. Pedig nem kereskedni felejtettünk el, egyszerűen a piaci körülmények kedvezőtlen változása idézte elő a kellemetlen folyamatot.-Ön a Konzumban húsz éven keresztül kísérhette figyelemmel a kereskedelem alakulását. Mi változott a legtöbbet a két évtized alatt?- Alapos változáson ment át a szakma ebben az időszakban. Míg korábban a beszerzésen volt a fő hangsúly, ez az utóbbi években egyre inkább az értékesítés felé tolódott el. A Konzum gárdája folyamatosan követte ezt a vonulatot, amiből a vásárlók talán leginkább csak a színesedő kínálatot, az eladótér bővítését, az új berendezéseket vették észre. A folyamatos megújulásnak azonban még egy nagyon fontos oka volt, ugyanis erre késztetett bennünket a növekvő konkurencia is.-Az elmúlt húsz évet ön a Konzum munkatársaként dolgozta végig, most mégis megválik a cégtől. Mi az oka ennek?- Valóban nagyon gazdag és hasznos két évtizedet töltöttem itt. A húsz év alatt 10 beosztásban - az élelmiszereladótól az áruházigazgatóig - dolgoztam. Olyan emberektől - Agel Ödön és Lemle Ede - tanultam a szakmát, akiknek a neve fogalom a kereskedelemben, de más kiváló munkatársakkal is együtt dolgozhattam. Az utóbbi időszakban azonban más irányba fordult a Konzum üzletpolitikája, mint amit én elképzeltem, és a szakmai ellentmondások késztettek a váltásra. Ugyanakkor nem válók meg a kereskedelemtől, de hogy mely területén tevékenykedem majd, azt még nem döntöttem el. K. E. Országos vadásznapok Ötödször rendezik meg a magyar vadászok és szervezeteik az országos vadásznapokat, ezúttal augusztus 31-től szeptember 8-ig. „A csodaszarvastól a világrekordokig” jelmondatú rendezvénysorozat kapcsolódik a Naturexpo ’96-hoz, de a kőbányai vásárváros eseményein kívül szerte az országban 33 helyszínen 600-nál több program közül válogathatnak az érdeklődők. A magyar vadnak, vadászatnak és vadgazdálkodásnak, a hozzátartozó európai színvonalú szolgáltatásoknak rangja és üzleti értéke van a világban. Ezt a rangot és elismerést kívánja megóvni, fejleszteni a rendezvénysorozat, amely egyúttal alkalom az ünneplésre, a versenyekre, konferenciákra, kitüntetések átadására, egyáltalán a találkozásra, a kommunikációra. A megnyitón - a Natu- rexpo helyszínén - dr. Lakos László földművelésügyi miniszter - a rendezvénysorozat fővédnöke - mond ünnepi köszöntőt. Szeptember 3-án a Fővárosi Játékszín ad Otthont az I. Országos Vadászati Kulturális Konferenciának, amely a magyar vadászati kultúra eredményeinek és hiányosságainak feltérképezésére, leltározására vállalkozik, (csekő) Még csak berreg a gazdaság motorja Több export, kisebb fogyasztás Miközben a gazdaság egyensúlya folyamatosan javul, a viszonylag magas infláció üteme hónapról hónapra lassul, a gazdaság összteljesítménye továbbra is alacsony szinten stagnál. Ekképpen összegezhető a Pénzügyminisztérium kedden nyilvánosságra hozott jelentése, amely az idei gazdasági folyamatokat összegzi. A jelentés a folyó fizetési mérleg féléves passzívumát többévi összehasonlításban is alacsonynak minősíti. A külső pénzügyi egyensúly javulását a PM szerint elsősorban az eredményezte, hogy a költségvetésnek kisebb a hiánya, gyorsan növekszik az export és a tőkebeáramlás is jelentős. Lassult az infláció. Mind az ipari, mind a fogyasztói árak hónapról hónapra csökkenő mértékben emelkednek. Az állampapírok hozamai az év elején viszonylag gyorsan estek, majd kissé megállt ez a folyamat. Júniusra 24-25 százalékos átlagos hozam alakult ki. Ugyancsak mérséklődtek a vállalkozásokat érintő hitel- és betétkamatok. A fél év végére a hiteleknél 27,5, a betéteknél 22 százalékos a kamatszint. Az első hat hónapban a keresetek nominális nettó értéke 17 százalékkal haladta meg a tavalyit, a lakosság fogyasztása 6 százalékkal kevesebb. Várat magára a beruházások tervezett fellendülése. A vállalkozások hitelfelvétele alacsony. Az ipari termelés 1 százalékkal nőtt, az építőiparé csökkent. FIORICC fTsmn Belvárosi Divatház é *a*$S $ &£$&€$ r ***** MINDEN NŐI, FÉRFI BÁRSONY*, DE IT IN-, ÉS FARMERNADRÁG 2.990 Ft-ért. (TELJES MÉRETVÁLASZTÉKBAN!) .-AaC. -.■■■■" , .2:. ...........* J G YERMEK 1.990 Ft FARMERNADRÁGOK SZARAD1DÖNADRÁGOK 2.990 Ft PULÓVEREK 3.190 Ft BERMUDÁK 1.990 Ft fÁváMM IB% ÉTfgtÉlgBT a hirdet«**. IVlmtH;«»*.» a! (mg. lSeept 13.)! Ssáaatfm veffiak! Érdemes! Nyitva: hétfő-péntek szó m b íí t 10-18 9- 1 3 óráig óráig EGYETEMET, FŐISKOLÁT VÉGZETTEK FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) a 96/97-es tanévben ismét indítja Pécsen kihelyezett levelező formában SZAKKÖZGAZDA másoddiploma képzését a Pénzügyi szak, Vállalkozási szakirányon. A képzés 4 féléves és új diploma megszerzésével zárul. Jelentkezhetnek mindazok akik felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. Szervezi: a Bt a főiskola megbízásából. Érdeklődni a helyi szervezőnknél: Somogyi Béláné Levélcím:7624 Pécs, Hungária u. 49/A. Telefon: hétfő és szerda 16.30-19.00 óráig (72) 322-756 <D Területi Igazgatóság European Distance Education Európai Távoktatás Bemutatkozik a SZÜV Rt. Pécsi Területi Igazgatósága és az EDE Hungary Kft. Budapest 1996. szeptember 2-án 10 órakor a Szüv Rt. Területi Igazgatósága nyílt szakmai napot tart, ahol megismerheti tevékenységeinket és szolgáltatásainkat. A SZÜV Rt. Területi Igazgatósága és az EDE Hungary Kft. állami képesítést adó képzéseket indít szeptemberben távoktatással. Marketing- és reklámmenedzser felsőfokú (OKJ: 41 9 5119 09 80 10) Marketing- és reklámügyintéző középfokú (OKJ: 41 4 5119 10 90 05) | Irodavezető J felsőfokú (OKJ: 49 9 3910 09 80 06) Részletes felvilágosítás: SZÜV Rt. Pécsi Területi Igazgatósága Schlepp Péter Pécs, Szántó K. J. «. 3. Tel: 252-355 Autóbusszal utazók figyelmébe! A Pécsi Tömegközlekedési Rt értesíti az Utazóközönséget, hogy 1996. szeptember hónaptól az autóbuszjárataira érvényes havi bérietszelvényeit - az eddigi érvényesítésen felül - hologramos matricával látja el. A matrica a bérletszelvény jobb felső sarkában található. • a tanuló/nyugdíjas havi bérleten hatszögletű, • a havi vonalbérleten köralakú, • az ősszvonalas havi bérleten négyzet alakú matrica van elhelyezve. Minden matrica egyedi sorszámmal, és a hónap megjelölésével rendelkezik, amely megfelelő eszközzel azonosítható, illetve ellenőrizhető. Felhívjuk Tisztelt Utasaink figyelmét, hogy a bérleteket csak a bérletpénztárakban vásárolják meg ! Pécsi Tömegközlekedési RL I RÁCZ II BŰTORHÁZI Pécs. Jókai utca 7. KOMLÓ, ZENGŐ ÁRUHÁZ ■ Szekrénysorok 29.700 Ft-lól ■ Ágyneműtartós heverő 8.600 Ft-tól ■ Franciaágyak 17.900 Ft-tól ■ Ölőgornitúrák 39.500 Ft-tól ■ Étkezősarok 19.500 Ft-tól SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT SKANDINÁV JELLEGŰ FENYŐBÚTOROK NAGY VÁLASZTÉKBAN! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Déldunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság pályázatot hirdet a következőkben meghatározott bontásban KPE gázelosztó vezetékek ás látesítményeik hatásági engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Megtervezendő létesítmények: 1 Nagymányok, Kismányok, Váralja külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezelék és létesítményei. 2. Izmény, Aparhant, Nagyvejke, Tevel nagyközépnyomású (8 bar) külterületi gázelosztóvezeték, nyomásszabályozó állomások (3 db), belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. 3. Győré, Máza, Szászvár középnyomású külterületi és belterületi gázelosztóvezelék és létesítményei. 4. Bikái, Egyházaskozár külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezelék és létesítményei. 5. Mágocs külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezelék és létesítményei. Alsómocsolád külterületi és belterületi nogyközépnyomású és középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei, valamint nyomásszabályozó állomás (1 db). 6. Csikóstöttös külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. Kaposszekcső, Vásárosdombó, Sásd külterületi és belterületi nogyközépnyomású gázelosztó és létesítményei, nyomásszabályozó állomások (3 db) és belterületi középnyomású gázelosztóvezelék és létesítményei. 7. Dombóvár, Kapospula, Attala külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezelék és létesítményei. 8. Döbrököz külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. 9. Dalmand külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. 10. Kocsola külterületi és belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. Szakos külterületi nogyközépnyomású gázelosztóvezeték, szabályozó állomás (1 db) belterületi középnyomású gázelosztóvezeték és létesítményei. A pályázatok beadásának határideje: 1996. szeptember 16. 12.00 óra. A részletes pályázati anyag a fenti bontás szerinti rendezésben egyenként 4.000,4t + ÁFA befizetése ellenében átvehető a DDGÁZ Rt. Beruházási Osztályán 1996. augusztus 30461 munkanapokon 9.00 és 14.00 óra közölt. Az engedélyezési tervdokumentációk Bányakapitánysághoz való benyújtásának határideje: 1997. január 20. A pályázattal kapcsolatos egyéb információkkal a pályázók rencMkezásóre állunk munkaidőkön a DDGAZ Rt. Beruházási Osztályán. Cm: 7626 Pécs, Búza tár 8/a. Tel.: 06-72-236-988, Fax: 06-72-326014. jjjl l