Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-22 / 228. szám
6 Dtinántúli Napló Közélet 1996. augusztus 22., csütörtök Lesz-e Pécsett második világháborús emlékmű? K i merem jelenteni - bár ne lenne igazam! ha megköveznek is miatta, hogy nem. Fájdalmas ezt így, minden szépítgetés nélkül kimondani. Aki figyelemmel kíséri a pár hónapja tartó felbuzdulást, s azt kritikus érzülettel teszi, minden bizonnyal igazat ad nekem. Nekem, aki maga is érdekelt vagyok ebben valamelyest. Hiszen 17 évesen „kibek- keltem” az utolsó pesti nyilas akciót, melynek célja a még hadra fogható „csellengő ’ korosztályok Németországba hur- colása volt, s e korosztályok utolsója éppen az enyém, az 1927-es volt. Egy a fővárosban maradó légvédelmi ütegnél vészeltem át Budán az ostromot, így kerültem a Budai Önkéntes Ezred soraiba, itt nagyon sok bajtársam áldozta életét az újjászülető hazáért (remélem, ezt ma senki nem vonja kétségbe!), s magam is megsebesültem. Felgyógyulásom után átadtak az új magyar hadsereg 6. hadosztályának, mely Ausztriába települve csak azért nem vett részt a végső harcokban, mert időközben véget ért a háború. Szóval - az elmondottak szerint - jogosultnak érzem magamat a véleménynyilvánításra, s ezért tettem ezt eddig is. De miért is adtam a címbeli kérdésre nemleges választ? Mert úgy vélem, a tervet megvalósítani szándékozók - hogy finoman fejezzem ki magamat - nem számolnak a realitásokkal, amelyek fél évszázaddal a nagy háború vége után kőkemények. Mindenekelőtt be kell látni, hogy a nagy háborút végigcsinált még élő katonák többsége már túl van a 70-en, s az ő számuk is - ez a természet sajnálatos ténye - egyre fogyatkozik. S ha ők már nem mozgatják az ügyet, más már nem fogja mozgatni. Talán kényszerű kötelezettségérzetből sem. Jól emlékszem, hogy számomra, aki az első világháború után tíz évvel születtem, az egész már csak történelem volt éppúgy, mint pl. a saját gyermekeim számára a második világháború. Én hallgattam néha a dalt, hogy „Agyúcsőre tábortűz világít ”, de ez semmi különösebb emóciót nem váltott ki belőlem. De a második világháborúról szóló bármit úgy hallgatok, nézek, mintha a lelki üdvösségem függne tőle. De tudom, hogy a háború után születettekre, felnevelkedettekre ez semmi hatást nem gyakorol, így lenne ez rendjén? Lássuk be nagy sajnálattal, hogy igen. Hiszen nincs ez különbül 56-tal sem! Éppen ezért a háború utáni generációk már nem fogják tömi magukat az emlékmű- állításért. A második dolog: a magyar ügy megbocsáthatatlan késedelme. Emlékezhetünk még rá: hallatszott még a távoli ágyúdörej, amikor az elfoglalt nagyobb településeken már kiadták az ukázt a szovjet városparancsnokságok az ő hősi emlékműveik létrehozására. E parancs helyi végrehajtói pedig gondolni sem mertek arra, hogy kikönyörögjék-kierőszakolják: legyenek ezek közös emlékművek. S a szovjetekben sem volt annyi tolerancia, hogy ezt maguk kezdeményezzék. Pedig jól tudták, hogy a több százezernyi baka nem úri jókedvéből ment ellenük, ők ugyanolyan áldozatai voltak a háborúnak, még ha a rossz, a vesztes oldalon áldozták is az életüket, mint Vászka, Oleg, Jegor meg a többiek, akik itt, magyar földön és - ne féljünk ezt kijelenteni - értünk (mert ők aztán végleg nem felelhettek a következő „ideiglenes” évtizedekért!) haltak meg. A kiszemelt majdani szövetségesek megérdemelték volna, hogy engedélyezzék saját halot- taik emlékének a megőrzését, megörökítését is. Talán más lehetett volna az a bizonyos szö- vetségesi viszony. De hogy az össznépi „megalázkodás” még harminc évvel a háború után is élt, amikor a mecsek-oldali Niké született, azt már nyugodtan mondhatjuk abszurditásnak. Akkor talán már rá lehetett volna bírni a szovjeteket, hogy egyezzenek bele: legyen ez a háború mindkét oldalán elesettek emlékműve, ez szolgálhatná igazán a két nép megbékélését. Nem tudom, az új emlékmű kitalálói bármelyikének is eszébe jutott- e ilyen gondolat? Tartok tőle, hogy nem. De ha mégis így lett volna, ma semmi gondunk nem lehetne Nikével (és talán a fel- szabadulással sem). Nem így lett! Maradt 1975-ben is a szovjet hősiesség kritikátlan elfogadása, s ugyanolyan kritikátlan elfogadása annak (mert ezt szé- gyelli ránk erőszakolták), hogy a háború magyar áldozatai bűnös célért haltak meg, méltatlanok tehát az emlékük megőrzésére. Példátlan „történelmi tett” volt a magyar hősi halottak, a háború magyar áldozatainak ilyetén elárulása. De hát - kérdem újra - mégis miért ne lehetne az emlékük pécsi őrzője éppen a Niké? Hogy nem férnének el itt tömegek? A háború túlélőiből sajnálatosan talán már ma sem lehet tömegeket összehozni. S hogy majd közadakozásból? De uraim, tessék már tudomásul venni: két közadakozásos szoborügy van már Pécsett. Aligha képzelhető el egy esetlegesen eredményes harmadik, amikor az említettek is csak döcögve haladnak. Vagy városi támogatásból? Kétlem, hogy a város büdzséjéből az 56-os emlékmű és a Szentháromság-szobor nem csekély támogatása után akár egy fillér is jutna - ne feledjük: Pécs mai nehéz költségvetési helyzetében - erre az újabb támogatandó tervre. Kevés pénzből pedig - elnézést a repülősök emlékének az ápolóitól - csak olyasvalamire telhet, mint az uránvárosi repülős emlékmű. Ez pedig méltatlan lenne a második világháború minden pécsi áldozata emlékének a megörökítésére. Az idő pedig közben sürgetően múlik, a megmaradónak fogyatkoznak, s előbb-utóbb elkövetkezik az a pillanat, amikor nem lesz már, aki emléket állítson. Uraim! Ne várják ki ezt a pillanatot, miközben légvárat építgetnek. Kérem, fogadják el Nikét a mi emlékművünknek! Hársfai István Szálkák Az irigység haszna Tervezéssel és kivitelezéssel is foglalkozó építész meséli némi büszkeséggel, hogy milyen előnyös helyzetbe hozták a rosszakarói, akikből aztán van bőven. Mert a nyomorral a sárga irigység is egyre nő.-Tucatnyian jelentettek már fel, mert túl magas, túl alacsony, túl nagy, túl kicsi a ház, amit tervezek és kivitelezek. A hatóság minden esetben jött, mért, fotózott és az adatok alapján meggyőződött: minden az engedélyezett tervek szerinti. A sokadik ilyen eset után meglepően gyorsan kaptam meg újabb tervemre az építési engedélyt. A hatósági szakember megjegyezte: szerencsés, akinek ennyi az irigye, mert általuk épp arról győződhettünk meg, hogy önöknél valóban minden a tervek szerint épül. Mi változott? Jó néhány éve egy állami cég székházában vettem fel anyagot a szakmailag igencsak nagy tudású, a cégét jól menedzselő, sziporkázóan jó humoráról messzi földön híres vezetővel. Anyag felvéve, beszél- ’ gettünk egy sort. Kihívták. Kimentem a mellékhelyiségbe. Visszaértemkor a diri kíváncsian megkérdezte: ott van-e még a mosdó falán az elektromos kézszántó? Azt hittem ugrat. Nincs, csak a helye - nyugtattam meg -, de miért kérded? Mosolygós arca elkomorodott.-A fene enné meg! Már a hetedik kézszárítót szereltettem fel egy éven belül. A tegnap délután felrakottat is lelopták. Feladom. Legyőztek. A minap jártam újra abban a székházban, már magántulajdonban van. Eszembe jutott barátom legyőzetése. Benéztem a mosdóba, kézszárítónak se híre, se nyoma. Elmesélem a régi történetet az új tulajdonosok egyikének. A hölgy jót nevet.- Velünk is ezt játszotta az ismeretlen tolvaj, csak mi már a harmadik kézszárító eltűnése után feladtuk. Pályázz, ha bírod! Építészt faggatok a munkalehetőséghez jutást jelentő pályázati rendszerről. Az egészet úgy is felfoghatom, hogy jó nagy átverés az egész - közli tömören. Értetlenül nézek rá, erre kifejti véleményét.-Manapság aki él és mozog, felkészült az adott feladatra és meg is teheti, pályáz, mert anélkül nem igen jut munkához. A hirdetményre befizetem a minimum ötezer, vagy akár a százezer forintos nevezési dijat, mellékelem az APEH és a TB igazolását, hogy isten és ember előtt tiszta vagyok, mert e nélkül szóba sem állnak velem. Aztán rengeteg időt, munkát beleölve ingyen és bérmentve elkészítem az ajánlatomat, a komplett műszaki megoldást tartalmazó árajánlatot és beadom. Ha a kiírók engem hoznak ki győztesnek, megtérül a ráfordításom. De ha nem? Ugrott a nevezési díjam, a munkám, az abba beleölt pénzem, s tán még a jó műszaki megoldásomat is elorozzák. Ha a munkáért minél több feladatra pályázok, rossz esetben annál nagyobb a veszteségem, s idő előtt lehúzhatom a redőnyt, mert már pályázni se marad pénzem. B. Murányi László • Készülék és kártya most 24.900 Ft* és 12 HAVI KAMATMENTES TÖRPE RÉSZLET! • Óriási engedmény és részletfizetési kedvezmény világszínvonalú mobiltelefonokra. NOKIA 1610 12x990 Ft* NOKIA 21101 12x1.990 Ft* • Mesés lehetőség augusztus 22. és szeptember 13. között, amíg a készlet tart! Várjuk a WESTEL 900, a KERAVILL, a FOTEX, az OFOTÉRT és a Westel Rádiótelefon Kft. üzleteiben! Részletek az üzletekben! WESTEL Rádiótelefon Kft: Pécs. Rákóczi u. 19. Tel: 06-72/225-111, 06-30/404-092 Fotex: Pécs, Irgalmasok útja 26. Tel: 06-72/319-625 Információ: 06-1/265-90-90. 06-30/30-30-30, 06-30/800-900 http://www.westel900.Hu *+AFA
