Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-21 / 227. szám
1996. augusztus 21., szerda Sport A PEAC-barátok találkozója A PEAC labdarúgó szakosztályának Baráti Társasága a hagyományos, kilencedik alkalommal sorra kerülő találkozóját augusztus 31-én tartja, amelyre szerettei várja az egyesület minden egykori és mostani labdarúgóját, szurkolóját és minden kedves érdeklődőt. A találkozó programja: 14.00-tól közgyűlés. 15.30-tól PEAC-öregfiúk focimeccs. (Pályára lép többek között Szalóky, Koller, Györkő, Füle, Szűcs, hogy a teljesség igénye nélkül néhány ismertebb nevet említsünk.) 16.30-tól kerül sor a PEAC szezonnyitó mérkőzésére, a csapat a Sellye gárdáját fogadja. 19.00-tól a POTE- ebédlőben tartanak fogadást az egyesület vezetői. A délutáni program színhelye természetesen a Sport utcai egyetemi pálya lesz. Európai focikupa-forduló A megszokott „ritmusban” folytatódik az európai futball- kupák küzdelemsorozata. Kedden az UEFA Kupa selejtezőinek visszavágóit játsz- szották le, majd szerdán a Bajnokok Ligája nyolc, hasonló „célzatú” összecsapása jön soron. A sort csütörtökön a KEK- selejtezők tizenhét visszavágó összecsapása zárja. Ma, szerdán (Üllői út, 20.30 óra - a TV2 élőben adja) a Ferencváros 0-3 után próbálja megtörni a svéd IFK Göteborg ellenállását. Mivel a skandináv legénység legutóbb 6-0-ra bajnokit veszített az AIK Solna- Stockholmmal szemben és a* Fradi egy ötöst rúgott a Kispestnek, mindjárt jobb lett a zöld-fehérek hangulata. Csütörtökön (17 óra) a Kispest-Honvéd FC (KEK) a macedón Sloga Jugomagnattal szemben Skopjében vállal csatát. Török Péter vezetőedző együttese a Bozsik-stadionban 1 -0-ra győzött. A PVSK-Dália Harkányban Ma 18.30-kor Harkányban, az új sportcsarnokban nemzetközi női kosárlabda mérkőzés lesz. A PVSK-Dália a jugoszláv Vrsac ellen lép pályára. Ez egy nyilvános edzőmeccs lesz, amelyen a harkányi közönség közelebbről megismerheti a magyar női bajnokcsapatot. A PVSK- Dália eddig még sohasem szerepelt a fürdőhelyen. Ez lesz a harkányi sportcsarnokban az átadása óta az első nemzetközi kosárlabda mérkőzés. Labdarúgó NB L, második forduló PMFC - Siófok 2-0 (1-0) Pécs, Újmecsekalja, 3 ezer néző. V.: Kincses 7. Pécsi MFC: Disztl P. 6 - Kislőrincz 6, Szabados 6, Dienes 7 - Farkas 5, Ulrich 5 (Schneider 6, 56. p.), Szaszovszky 5, Győri 6, Romanek 5 (Szabó Cs. - 83. p.) - Tököli 8, Azoitei 6 (Buj- dak - 69. p.). Edző: Géléi József. Siófoki Bányász: Posza 5 - Kriston 5, Bimbó 6-2=4, Szabadi 5 (Juhász - 63. p.) - Gersics 4 (Soós 4, 46. p.), Bu- latovics 4 (Koltai 6, 46. p.), Kolovics 5, Perger 6, Kirchmayer 4 - Szabó Z. 4, Földes 5. Edző: Készéi Ferenc. 35. perc: Ulrich előreívelé- sét Azoitei Tököli elé fejelte, aki 10 m-ről Posza lába között a bal alsó sarokba lőtt. (1-0). 84. perc: Bimbó felvágta Dienest, amiért sárga lapot kapott. Mivel volt már egy neki, ezért kiállították. 90. perc: Farkas becsúszva indította Tökölit, aki a felezővonal tájáról meglódult, majd 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. (2-0). Géléi József: - Nagyon fontos három pontot szereztünk a jól játszó Siófok ellen. Remélem, tovább javulunk, mind összeszokottságban, mind erőnlétben, és sikerül behoznunk a lemaradásunkat. Megérdemelten nyertünk. Készéi Ferenc: - Az első félidőben a játékosaim szinte semmire sem vállalkoztak. A szünet után a helyzeteinket kihagytuk. A második pécsi gólt- bár semmi jelentősége nincs- leshelyzet előzte meg. Tököli nem akar elmenni Pécsről Tököli második gólja: a kapus balra el, a labda jobbra be FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Micsoda forma változások! Az egyik héten simán nyer otthon a ZTE, aztán kap egy ötöst. A nyitányon hengerel a Győr, majd beleszalad egy „négyesbe” Békéscsabán. Es fordítva is: az első fordulóbeli egyértelmű veresége után hengerel a Debrecen. Szerencsére a PMFC is a másik arcát mutatta szombaton, a zalaegerszegi botlást követően legyőzte a Siófokot. A mérkőzés legjobbja a két gólt szerzett Tököli Attila, a pécsiek csatára volt. Vitathatatlan: nagy tehetség. Nem véletlenül akarta a nyáron elvinni az Újpest. Állítólag egy francia másodosztályú csapat is érdeklődik utána, bár utóbbiról Tököli nem tud, őt nem keresték meg.- Most már nem akarok elmenni Pécsről. Talán ezzel a kettővel megindul a gólszériám, alakul az önbizalmam is. Megpróbálok nem belebonyolódni a cselezésbe az ellenfél kapuja előtt, hanem ellövöm a labdát. Összejött nekem szombaton a dolog a Siófok ellen. Szerencsénk is volt, hiszen a Balaton-partiak kihagyták a helyzeteiket - mondotta a korábban szeleburdiságáról (is) ismert játékos. Akinek azonban húzódása van, emiatt kétséges a játéka vasárnap a Bozsik-stadionban, a Kispest ellen. A PMFC - Siófok mérkőzés érdekes mellékzöngéje volt Brindás esete. A román idegenlégióst beírták a jegyzőkönyvbe, mint kezdőjátékost, ott is volt a pályán a bemelegítők között. Aztán egyszer csak eltűnt, sietve a fiatal Farkas vetkőzött le, aki élete első NB I-es meccse előtt állt. Neki kellett Brindás helyett beállnia. Ä lefújás után Géléi József a pécsiek vezetőedzője felfedte a rejtélyt: Brindásnak a sportorvosi engedélyével volt gond, abba tévedésből bélyegzővel a vizsgálat napját ütötték be az érvényesség határidejeként. Ezért nem játszhatott. Készéi Ferenc, a siófokiak szakvezetője a mérkőzést követően, első elkeseredésében még esetleges óvásról beszélt, de játékvezető ismerőseim megnyugtattak: nincs értelme óvni, ugyanis a jegyzőkönyvbe beírt játékos még nem tekinthető pályára lépettnek, így a PMFC nem négy játékost cserélt, hanem csak hármat. Igaz, ezt már akkor is tudták a PMFC-vezetők, mert a harmadik cseréjük előtt megkérdezték a partjelzőt, aki azt mondta: csak az a kezdőcsapat tagja, aki abban pályára is lépett, a jegyzőkönyvbe beírás még nem jelent semmit. H. L. Tartalékbaj nokság PMFC - Siófok 1-3 (0-1). Kovácstelep, 100 néző. V.: Krista. PMFC: Baronek (Antal) - Szabó Sz„ Spengler, Batári, Juhász G. (Hancsicsák) - Pest R. (Petőcz), Dárdai B., Sabján, Papp Z. (Németh) - Élő, Pusztai. Edző: dr. Dunai János. Kiállítva: Szabó Sz. A pécsi gólt Pusztai lőtte. További eredmények Vasas Casino Vigadó - MTK FC 1-2 (0-2). Fáy u„ 5000 néző. V.: Márton. G.: Váczi (70. p.), ill. Farkasházy (12. p.), Kenesei (22. p.). Az első félidőben egyértelműen jobb volt az MTK, de a hajrában nem sok hiányzott ahhoz, hogy döntetlenre végződjön a mérkőzés. Ferencváros - Kispest-Honvéd FC 5-2 (3-1). Üllői út, 10 ezer néző. V.: Puhl. G.: Miriuta (5. p., 42. p.), Nicsenko (46. p., 49. p.), Arany (57. p.), ill. Ghinda (47. p.), Jovanovic (90. p.). A mutatott játék és az eredmény is biztató lehet a svéd bajnok elleni Bajnokok Ligája selejtező visszavágója előtt. Újpesti TE - Zalaegerszegi TE 5-0 (1-0). Megyeri út, 5000 néző. V.: Varga S. G.: Herczeg (45. p.), Zombori (68. p.), Sza- nyó (73. p., 87. p. 11-esből), Babati (85. p.). A hazai csapat ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert az immár ötgólos Szanyó vezérletével. Békéscsabai EFC - Győri ETO FC4-0 (2-0). Békéscsaba, 5000 néző. V.: Kurmai. G.: Kulcsár (8. p.), Puskas (25. p.), Szabados (70. p.), Kasik (87. p.). DVSC-Epona - III. kér. TVE 4-0 (0-0). Debrecen, 6000 néző. V.: Kiss B. G.: Sándor T. (64. p., 76. p.), Madar Cs. (69. p.), Madar T. (85. p.) BVSC - Innstadt Stadler FC 4-1 (2-0). Szőnyi út, 1000 néző. V.: Lettrich. G.: Bükszegi (19. p.), Dragoner (36. p. öngól), Stanici (58. p. 11-esből), Fűzi (66. p.), ill. Bulders (55. p.). Haladás VFC - Csepel SC 1-1 (0-0). Szombathely, 7000 néző. V.: Arany. G.: Fehér (51. p.), ill. Nagy T. (65. p.). Az NB I. állása 1. Újpest 2 28- 2 6 2. B.csaba 2 26- 1 6 3. FTC 2 28- 4 6 4. MTK 2 24- 1 6 5. BVSC 2 1 15- 2 4 6. Haladás 2 1 12- 1 4 7. Videoton 2 1i 6- 4 3 8. Debrecen 2 1i 5- 3 3 9. PMFC 2 1i 2- 2 3 10. Győr 2 1i 3- 5 3 11. ZTE 2 1i 2- 5 3 12. Csepel 222- 2 2 13. Vasas 21 i 2- 3 1 14. Kispest 21 i 3- 6 1 15. Siófok 22 2- 5 0 16. Stadler 22 2- 6 0 17. III. Kér. 22 2- 7 0 Vác 22 2- 7 0 I. Metraco Kupa férfi kézilabdatorna Komlón maradt a kupa Befejeződött Komlón, a városi sportcsarnokban a Metraco Kupa kétnapos nemzetközi férfi kézilabdatoma. Az első nap eredményei alapján a házigazdák a torna esélyeseivé léptek elő és azt meg is tartották, annak ellenére is, hogy az utolsó mérkőzésükön a pozsonyiak ellen már kiengedtek és Komlón még soha ilyen gólkülönbségű vereséget nem szenvedtek. Végül is siker koronázta a komlói szponzorok által támogatott első nemzetközi tornát, hiszen itthon maradt a kupa. Érdekesség volt, hogy a hazaiak a Győr fölött aratott győzelme után már tomagyőztesek voltak, éppen ezért a komlói közönség „átállt” az ETO bíztatására. Annál is inkább, mert a tomagyőzelmet éppen a Győrből érkezett „különítménnyel,, - Szaló Tibor edző, a visszatért Sevcov, a volt válogatott Polgár és Rosta - segítségével érték el. A lejátszott mérkőzések eredményei: Ivancice (cseh) - Győri ETO KC 14-20 (8-8), Pick-Szeged - Pozsony (szlovák) 25-22 (11-11). Ivancice - KBSK-Metraco 21-31 (10-14). Legjobb dobók: Demovic 9, Drabik 6, ill. Cseh 4, Polgár 4, Degré 4. Győri ETO KC - Pozsony 23-16(11-11). KBSK-Metraco - Pick-Sze- ged 23-22 (10-9). Legjobb dobók: Cseh 5, Kalocsay 6, Degré 5, ill. Bajusz 4, Molnár 4. Ivancice - Pozsony 19-34 (10-17). Győri ETO KC - Komlói Bányász-Metraco 15-26 (8-14). Legjobb dobók: Tóth 6, Rosta 4, ill. Kalocsay 4, Degré 4, Cserkaszov 4, Gúnya 4. Szeged - Ivancice 24-16. A 3. helyért: Győr - Szeged 23-22 (11-11). Legjobb dobók: Tóth 8, Rosta 7, Bősze 4, ill. Fekete 8, Radovics 4, Bajusz 3. A döntőben (a Komló ekkor már megnyerte a tornát): Pozsony - Komlói Bányász-Metraco 38-26 (14-11). Legjobb dobók: Huskó 11, Spuchlar 7, Izsó 7, ill. Soós 6, Keszthelyi 6, Cseh 3, Schwarcz 3. A torna végeredménye: 1. Komlói Bányász-Metraco, 2. Győri Gardénia ETO KC, 3. Pick-Szeged, 4. Pozsony, 5. Ivancice. Különdíjak. A legjobb kapus: Vaszilij Sevcov (Komló), a legeredményesebb játékos: a győri Tóth Edmond, a legtechnikásabb: a győri Czakó Gábor, a legsportszerűbb csapat: a pozsonyi együttes. K. L. Férfi kosárlabda felkészülési torna Némi meglepetésre nem a rendező Matáv SE Pécs, hanem a Baja győzelmével ért véget a Pécsett, a városi sportcsarnokban szombat-vasárnap megrendezett férfi felkészülési kosárlabda torna, amelyen négy NB I-es csapat indult. Szombati eredmények Matáv SE Pécs - Kaposvár 84-77 (54-36). Legjobb dobók: Stan 23, Rátvay 17, Hoffmann 16, ill. Turcsán 26, Tenter 13. Baja - Hódmezővásárhely 89-80 (44-35). Kaposvár - Baja 110-95 (56-48). Legjobb dobók: Fili- povics 32, Turcsán 24, ill. Ko- isor 48. Matáv SE Pécs - Hódmezővásárhely 101-69 (49-39). Legjobb pécsi dobók: Hoffmann 36, Stan 17, Pallag 12. Vasárnap játszották Hódmezővásárhely - Kaposvár 98-78 (56-33). L. d.: Génnes 28, ill. Turcsán 25. Baja - Matáv SE Pécs 87- 83 (44-38). L. d.: Koisor 26, Sinevici 16, ill. Stan 24, Hoffmann 28. Végeredmény: 1. Baja, 2. Matáv SE Pécs, 3. Hódmezővásárhely, 4. Kaposvár. A tornán látottak alapján odaítélt különdíjak közül egyet pécsi kosaras nyert, Hoffmann Zoltán (Matáv SE Pécs) lett a legjobb játékos. Labdarúgó NB I. ifi A-korcsoport: PMFC - Kispest-HFC 1-1 (1-1) Pécsújhegy, 50 néző. V.: Tóth. Pécsi MFC: Antal - Hof- fecker, Kutas, Kovacsevics, Czeininger - Hegedűs, Gálffy, Orlovics, Tóth - Kardos, Czakó. Edző: Herke Imre. Góllövők: Kardos, illetve Vas. B-korcsoport: PMFC - Kispest-HFC 1-3 (1-1) Kovácstelep, 50 néző. V.: Keszthelyi. PMFC: Sólyom - Kollár, Vigh, Veres, Zámbó - Hirth, Lantos, Forrai, Solty (Gólyák) - Mammer, Elmájer. Edző: Lutz Jakab. Góllövők: Mammer, ill. Pádár, Magyar, Németh. Pofonokban részesült a nyáron az Ajax Feyenoord: nyolc új játékos, közülük csak egy holland Kedden a Roda JC Kerkrade - Feyenoord mérkőzéssel megkezdődött a holland labdarúgó bajnoki idény. Számos hozzáértő úgy véli, az Ajax sorozatban negyedik bajnoki elsőségét is megszerzi, noha az előkészületi csaták során a nyáron óriási „pofonokban” részesült. A huszonhatszoros bajnok első négy erősségét veszítette el. Az AC Milánhoz távozott Rei- ziger és Davids, a nigériai Kami az Internazionaléhoz írt alá, a szintén nigériai Finidi pedig a spanyol Sevilla mezét viseli immáron. Jöttek is persze az Ajaxhoz, Richard Witschge hat év után tért vissza az „anyaegyesülethez”. A River Platétól Mariano Jüant szerezték meg az amszterdamiak, Daniel „Dani” Carvalho a Sporting Lisboát cserélte fel a hollandiai munkaadóra. A PSV Eindhoven most is nagy kihívó, Dick Advocaat vezetőedző szerint a nyári erőgyűjtés álomszerűén sikerült. „Azért megvárom, tétmérkőzéseken hogy muzsikál a motor " - fűzte hozzá óvatosan Advocaat. A rotterdami Feyenoord gárdája hamar alkalmazkodott az új helyzethez, ahhoz, hogy a Bosman-verdikt kapcsán „rablógazdálkodást” folytathat. Azt tette. Nyolc új labdarúgót szerzett meg a „Feye”; közülük csak egy holland. A többi külföldi és nagyon fiatal futballista. A veterán, 77-sze- res válogatott védő, Ronald Koeman kapott egy pluszévet, a búcsúja tehát eltolódott. Viszont a start első három bajnokiját kihagyja, mert sárga lapjai okán eltiltották. Bizakodik az első ligába frissében visszajött az AZ Alkmaar, mely 1981-ben bajnok volt. Kupát is nyert háromszor, UEFA Kupa-döntőben is megfordult, 1982-ben.