Új Dunántúli Napló, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
1996-08-09 / 217. szám
6 Dünántuli Napló Politikai Vitafórum 1996. augusztus 9., péntek Kabátlopás, bizony-bizony, avagy közérzületünkről Magyar Demokrata Néppárt Gazdaságfejlesztési programvázlatok A Magyar Demokrata Néppárt ma nem tartja időszerűnek, hogy önállóan átfogó gazdasági programot készítsen. Ezt a feladatot szövetségeseivel közösen munkálkodva látja célszerűnek elvégezni. A jelenlegi szociállibe- rális kormány számunkra elfogadhatatlan gazdaságpolitikája azonban szükségessé teszi, hogy egyes területeken már most markáns gazdaság- fejlesztési elképzeléseket dolgozzon ki. A lakásépítések támogatása. Sajnálatos tény, hogy az elmúlt évtizedben a lakásépítések mértéke jelentősen csökkent. A családok lakáshoz való hozzájutása rendkívüli módon megnehezült. A Néppárt ezen a helyzeten azonnali változást tart szükségesnek. Az állampolgárok és családok lakáshoz jutását azért is kiemelten kívánja támogatni, mert egyrészt a gazdasági növekedés egyik húzóágazatának tartja a lakásépítkezéseket, másrészt az a középosztály anyagi bázisának megerősödését is segíti. A lakásépítkezések megkönnyítése és a lakóépületek felújítása érdekében államilag támogatott jelzáloghitel-konstrukciók újbóli bevezetését kezdeményezzük. A leszakadó térségek felzárkóztatása. Az elmúlt évtizedekben, de különösen a rendszerváltás óta felgyorsult az egyes térségek elmaradása az országon belül. Mindez e területeken súlyos megélhetési problémákat, az általános elmaradottság növekedését és a hátrányos helyzetű régiók végérvényesnek tűnő leszakadását eredményezheti. A többszörösen hátrányos és elmaradott helyzetben lévő országrészek bizonyíthatóan képtelenek önerőből megoldani alapvető gazdasági-társadalmi problémáikat. A Néppárt nem nézheti tétlenül ezt a káros és igazságtalan folyamatot, ezért térség- és vidékpolitikánkban az elmaradott térségek felzárkóztatása külön jelentőséget kap. Alkalmazni kívánjuk az Európai Unió által bevezetett térségi támogatási eszközrendszert, mely bizonyíthatóan sikeres. Az elmaradott térségek felzárkóztatását segítő térségi fejlesztési alapok forrásainak bővítésén túl terveink között szerepel a társasági adó mentesség hosszabb időre (5-7 év) való megadása azon induló vállalkozásoknak, amelyek az ország kevésbé fejlett térségeiben valósulnak meg. Ezen túlmenően e térségekben az infrastruktúra fejlesztéséhez kiemelt állami szerepvállalást ígérünk. Staub Ernő Nem kell különösebb éleslátás, hogy kijelentsük: közérzületünk romlik. S ha az ember rendszeresen olvas különböző újságokat, akkor az is kiderül, hogy városunkban különösen. Nem kívánok foglalkozni konkrét esetekkel, ezekre konkrét válaszokat az érdekeltek adnak majd. Sötét telek-ügyletek sugalmazása, vizsgálóbizottságok, sajtótájékoztatók, melyek hetente lepleznek le újabb um- buldákat, sajtófeljelentések és ezek menetrendszerinti cáfolata nyomult a politizálás helyébe. Azonban fölháborító, hogy a közgyűlési határozatot, melynek részese az ifjonc párt, a volt polgármester nyakába akarja varrni a lokális Torgyán, akinek pártja szintúgy részese volt a döntésnek, és fölháborító, hogy a másik testületi megállapodásért, melyet mindannyian az adott esetben legjobbnak találtak, ellenzéki pozícióba kerülvén, megint csak egy ember, az alpolgármester lejáratására kívánják fölhasználni ugyanazok. A sajtó pedig csak úgy átengedi magán a sajtótájékoztatókat, mintha köze nem lenne ahhoz, ami hasábjain megjelenik. Hírbe-hozások Valóban ide jutottunk? A sajtó és ellenzék feladata, hogy hatalmas energiákkal és időt nem kímélve, folyamatosan leleplezzen? Igen, erre azt kell válaszolnom, határozottan igen. Mi mást is tehetne a sajtó, minthogy rámutasson, a hatalom birtokosai a színfalak mögött megengedhetetlen üzleteket kötnek? Mi más lehetne az ellenzék feladata minthogy leleplezze, a hatalom birtokosai alkalmatlanok feladataik ellátására? Csakhogy. Az ellenzék és sajtó ezeket a feladataikat nem csak úgy kapják a rendszertől (mármint a képviseleti demokráciától), s ha kell, ha nem kell, evvel ébrednek és hálnak. A leleplezés értékét meg kell teremteni, a mások meghur- colásának örömét ki kell érdemelni. Nem csak úgy megyünk az utcán és belerúgunk valaldbe, hanem megállunk szépen, nézzük, hogy mennyire szenved az illető és közben elmagyarázzuk neki, hogy miért is gáncsoltuk el. A Tart pour Fart rugdosódás nem is szép, nem is tanulságos. Attól, hogy x belegyalogol y-ba, x nem lesz kiválóbb. Az a benyomásom tehát, hogy a leleplezések, hírbe-hozások, erkölcstana meglehetősen kialakulatlan. Tudomásul kellene venni, hogy a tételes törvénysértés és a korrupciós vád két különböző dolog, s avval, hogy valakiről világgá kürtöljük, hogy gazember, még nem bizonyítottuk, hogy törvényt sértett volna. A törvénysértés kimutatása a bíróságok feladata, a korrupcióé lehet az ellenzéké és a sajtóé, ne adj isten, akár a kormányzóké is, de itt erkölcsi kötelesség csak a színtiszta igazságot mondani. Ami nem jelent valamifajta elvont igazságérzéket, hanem egyszerűen csak annyit, hogy csakis ténybizo- nyosságok alapján állíthatunk akármit is, s ha tények utólag jutnak tudomásunkra, tetszik, nem tetszik, saját magunknak kell jóvá tennünk az okozott erkölcsi kárt. Példáid Helyben történt esetről, esetekről beszélek. Miután az újságíró kiderítette, hogy előfeltevései nem igazolódtak, Hegel módjára legyintett egyet, s azt mondta, „annál rosszabb a tényeknek”, és változatlanul közölte feltételezéseit. Azt sem értem, hogy annyi vizsgálódás után miért nem tárta még nyilvánosság elé a városháza az alpolgármester ügyében tudomására jutott tényeket, miért hagyja, hogy a mások által ráerőszakolt lopott kabátban járjon- keljen? A köz emberéről lévén szó, éppen a városházának, a városnak volna fontos, hogy tisztázza az ügyet. A sajtó egy része azonban a botrányokból táplálkozik. A botrány, ugye, jól fizet. A lapot többen olvassák és eladhatóbb, az újságíró nevét megjegyzik, azok, akiket bemártottunk majd csak védekeznek valahogy, ha akarnak. Az ellenzék egy része szintén a botrányokból táplálkozik, a politikai küzdelmeket már mindenki unja, bosszút lehet állni vélt és valós sérelmekért, s jelentőségünket így látványosan bizonyítjuk, anélkül, hogy külöA tervezett ágyszámcsökken- tés nem járt az ellátandó esetek számának csökkenésével. Növeli az egészségügyi személyzet, jelenleg is indokolatlanul és jogszabályellenesen magas munkaterhelését. A feladatarányos létszám szükséglet meghatározása szakmai feladat - hiányzik. Semmilyen tanulmány, gazdasági elemzés nem ismert, amely érdemi költségmegtakarítást igazolna, s még soha említés sem történik arról, hogy ez a betegeknek és a hozzátartozóknak mennyi plusz időt, költséget okozna. Növelné a mentőszolgálat nősebb képességekről kellene számot adnunk. Mindkét botrány-központú magatatásban mélyen közös a lustaság és felelőtlenség. (Félve írom le ezt a szót, kiment a divatból. Szavakról azonban a későbbiekben lesz még szó.) S hogy még világosabb legyen, mondjuk ki nyíltan: a botrányújságírás különbözik az oknyomozó újságírástól, amelyik minden oldalról megvilágít egy esetet, anélkül, hogy már az elején állást foglalna, a botránypolitika pedig más mint a felelős politizálás, tudatosan és verejtékesen építi álláspontját, netán programját. (Ugye nem tetszik. Már megint a felelősség. Mit csináljak?) A népszerűség- hajhászás és elvtelenség szerkezete hozza létre a botránypolitikát. Ha tudom, hogy valakinek elvileg igaza van, de helyzetemnél és bállítódottságomnál fogva ezt mégsem ismerhetem, nem ismerem el, akkor egyetlen magyarázat lehetséges: az illető korrupt. Például tudom, hogy a TB nyakló nélkül szórja a pénzt, de ellenzék lévén mégsem adhatok, adok igazat a kormánynak, akkor azt mondom, minden úgy van jól, ahogy van, de vannak korrupt emberek. A botrány virágai Jól tudom, a botrány alkalmas arra, hogy meghozza okozójának a remélt eredményt, így hát nincs is kétségem további alkalmazása felől. De azt azonban érdemes látnunk, hogy csak akkor arathatunk, ha előbb vetettünk. Ha elvetettük előbb egy rothadó társadalom érzetét, csak akkor fog mindenki ráismerni a politikusokban, a közélet szereplőiben erre a rothadásra. Amikor a lehetséges magyarázatok körét már kényszeresen a korrupció, a panama, a tisztességtelenség, a csalás körében keressük, eljött a botrányújságírás és botránypoliterhelését is, miközben a tervezet ott is leépítéssel számol. Az OEP-szerződések tervezett formájában a kórházi ágyszám kényszerű meghatározása történik. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint ez a tulajdonosok joga. A szerződéstervezet több szempontból kifogásolható. A törvény végrehajtása értelmezhetetlen a szakma által kidolgozott megfelelő irányelvek nélkül, a népjóléti kormányzat által életbe léptetni kívánt szakmai minimum feltételmenti állásfoglalása, amely a lét jogait csak szociális tartalmúnak véli, amelyek nem biztosíthatók és ezért nem is kerülhetnek az alkotmányba. Közvéleményünk és pártunk szerint éppen szerint éppen az alapvető emberi, állampolgári jogokat szükséges az alkotmányban rögzíteni, hogy azok időtállóak legyenek. Az állam- polgári létjogok gyakorlati érvényesülése nem csak szociális tartalmú, hanem az ország nemzetgazdaságát növelő hatású is. A reális munkaalkalom, a reális bér és nyugdíj ellenérték ugyanis növeli a reális vásárlóerőt és ennek folytán nagyobb termelést és szükségszerűen nagyobb gazdasági növekedést is eredményez. Közvéleményünk egyre jobban nemcsak „az egymás közti szóbeszédben „keresi jogállamiságunk megvalósításának követelményeit, hanem az, az tizálás korszaka. Az orvosgenetikus biztos saját zsebre dolgozott, a miniszterelnök biztos közpénzekből építi a házát, a taxis rosszul fogja beállítani az órát, a képviselő dúsgazdag és halálra keresi magát. (Bár szégyellem, mert egyesek demagógiának, mások élhetetlenségnek fogják bélyegezni, de hadd tegyem itt meg vagyonnyilatkozatomat: 87 m2-es saját lakás, egy millió forintos kölcsönnel, jelzáloggal terhelve, 15 éves 323-as Mazda gépkocsi, semmilyen felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagság, semmilyen gazdasági érdekeltség, semmilyen egyéb vagyontárgy.) Ezért mondom, közérzületünk végletes leromlása az igazi alkalmas talaj, hogy a botrány virágai kinyíljanak. És akkor csodálkozunk, hogy olimpiai sikereinknek sem tudunk örülni, mert kevés az arany, mert a siker csak véletlen műve lehet. Siránkozunk pesszimizmusunkon, ami olyan jól illik egy pesszimistához. Tisztelni egymást Egy apró észrevétel pedig mindezt fölerősíti. A „bizony”, bővérűbb használatban a „bizony-bizony” elterjedése riasztó. Arra enged következtetni, hogy bizony-bizony az egyszerű kijelentések már nem elegendőek arra, hogy saját állításaink megállják helyüket. Bizony-bizony. Bizonygatnunk kell, senki semmit nem hisz el nekünk. Mintha a bizony-bizony valamit is hozzátenne mondanivalónkhoz. Tehát elbizonytalanodtunk. És tegyük föl akkor a kérdést: milyen jövő várható egy botrányra éhes, keserű, bizonytalan közérzület árnyékában? Fogjuk- e még kicsit is tisztelni egymást valaha? Bretter Zoltán Országgyűlési képviselő rendszer erre alkalmatlan. A törvénytervezet a területi ellátási kötelezettséget a fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában határozza meg. Nem foglalkozik az alapellátással, valamint az ellátások szakmai alapját képező oktatás-továbbképzés-át- képzés feltételrendszerével. Tisztázatlan az országos és regionális ágyak meghatározásának köre és funkciója. Figyelmen kívül hagyja a tervezet a funkcionális regionalitást is. Az ágycsökkenéskor az európai fejlett régiókkal kapcsolaújságokban közzétett álláspontok alapján is alakul. így az Új Dunántúli Naplóban számos cikk, ismertetés, állásfoglalás jelenik meg, amelyek rámutatnak a ,jelenlegi jogállamiságunk visszásságaira. Néhány címszó a legutóbbiak közül: „Huzatos törvények, Előre kiszámítható csalódás, Bérkáprá- zat az orvosi egyetemen, Fürge árak, kocogó bérek”. A HVG május 15-i számában az Üzlet és etika cím alatti cikk írója egy elemző konferencia megállapításait következőképpen kénytelen summázni, döntően az Állami Számvevőszék elnökhelyettesének megállapításai alapján: „A szabályok hézagosak, többféleképpen értelmezhetők, az állami hivatalnokok partnerek a szabályszegésekben, az előírásokat áthágókat vagy ritkán vagy lassan éri utol az igazságszolgáltatás.” A cikkíró e cikkében arról is tájékoztat, Egészségügyi racionalizálás? A parlament a nyári szünet előtti utolsó munkanapjaiban elfogadta azt a törvényt, amely a területileg szükséges ágyak számáról rendelkezik. Az elmúlt napokban pegig olyan kormány- illetve népjóléti miniszteri rendeletek jelentek meg, amelyek az egészségügyi intézmények szakmai, műszaki követelmény- rendszerét szabályozzák. Ezen előírásoknak részben 2005-ig kell megfelelni, de van a rendeletnek olyan követelménypontja, amelynek teljesítési határideje egy év. Ezen rendelkezések előírásai közül, csak egy alapvető feltétellel szeretnék foglalkozni. Ez pedig az ágyak elhelyezésének normatívája. A rendelet előírja, hogy egy kórházi ágyat 8, azaz nyolc négyzetméteren kell elhelyezni. Ez egy olyan komoly feltétel, amely a jelenlegi kórházi ágyszám közel negyven százalékának - egyes intézmények esetében ennél jóval több - megszüntetését eredményezheti. Tudom, hogy az Európa Unió felé kacsingató társadalmunknak minden területen meg kell oldania a jogharmónizálást, és ez az egészségügyi intézmények műszaki követelményrendszerét sem kerülheti el. Azt is tudom, hogy az ápolási munka megkönnyítése, valamint a betegek komfortérzete megköveteli, hogy a kórházi zsúfoltságon enyhítsünk. Az említett törvény meghatározza egy-egy megye egészség- ügyi ágyszámszükségletét, a miniszteri rendelet előírja, hogy azokat mekkora alapterületen kell elhelyezni. Jelenlegi tudásom szerint a kötelező ágyszámra egyik megyében sincs meg a megfelelő alapterület. Tehát építhetünk kórházakat! De kérdezem én: Hol itt a takarékosság? Hol itt a racionalizálás? Vagy talán nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal? Perényi József Munkástanácsok Egészségügyi Ágazata tos összehasonlítás félrevezető és rendkívül cinikus. Ott más a kulturális, szociális, gazdasági, infrastrukturális környezet. Ezt nem figyelembe venni hibás, nem körültekintő megközelítés. Ha pedig tudatos, az embertársaink iránt érzett felelősség hiányára vall. Az itt még fel nem sorolt orvoskamarai szakmai aggályokat is megalapozottnak tartjuk, azok politikai támogatását megyei szinten és a parlamentben is teljes mértékben felvállaljuk. Dr. Sütő László FKgP Bm. Szervezete hogy Magyarországon a politikai és a gazdasági hatalom ösz- szefonódása miatt az Amerikai Kereskedelmi Kamara magyar- országi irodája kénytelen sürgetni az összeférhetetlenségi törvény megalkotását. Tehát bőven lenne képviselőinknek reális indoka jogállamiságunk védelmében a parlamenten belül és kívül hangoskodni. A kifejtett tények szerint valódi rendszerváltásunk és ennek folytán nemzetgazdasági helyzetünk javulása csak akkor következik be, ha tényleg megvalósul a jogállamiságunk. Vagyis a szükséges szabályozások megfelelő rendelkezései elkészülnek és azok betartása minden állampolgárra egyaránt kötelező, az egyének jelenlegi hatalmi helyzetétől függetlenül. Dr. Vejkey Kálmán a Magyarországi Szociáldemokrata Párt Ellenőrző Bizottságának elnöke Jogállamiságunk?! © Kétségtelen, hogy a nemzet- gazdaságunk mai helyzete nem teszi lehetővé az állampolgárok létszükségleteinek reális biztosítását. De szükséges idevonat- kozóan annak a megállapítása is, hogy ennek oka a két - rendszerváltást mozgató - kormányunk rendszerváltó intézkedései. A rosszul, de azért működő kommunista nemzetgazdaságnak nem a hibáit javították ki, hanem azt működésképtelenné tették. Ma államunk legalapvetőbb kötelességeit csak az egyre súlyosabb külföldi kölcsönökkel és az állampolgárok elemi igényeinek egyre jelentősebb mérséklésével tudja teljesíteni. A rendszerváltásunkat meghatározó gazdasági irányvonal ugyanis a tőkét eltúlzot- tan fel-, a munka erkölcsi és gyakorlati értékét eltúlzottan leértékelte. Pedig piacgazdasági törvényszerűség, hogy a tőke gazdasági hatékonysága a munkán keresztül érvényesül. A rendszerváltásunk a piac- gazdaság kialakítását tűzte ki helyesen - célul, ennek eszközéül a vállalkozói nyereséget és a magántulajdon kialakítását jelölte meg - ugyancsak helyesen. De a gyakorlati megvalósulást mindkét vonatkozásban körültekintő, megalapozott jogszabály alkotásnak kellett volna megelőzni. A magyar privatizáció sajátos módszere azonban a szükséges jogi szabályozás nélkül, titkosan, kereslet nélküli gyors eljárással, dömping ajánlattal, ezért - szükségszerűen - áron aluli értékesítést ért el, amelynek részletezett összegeiről, tényeiről sem a privatizációs szervek, sem a pénzügyi szervek nem számoltak be. Népünk nagy többsége csak az eredményt látja: a múlt és jelen kiváltságosainak mérhetetlen nagyságú és gyors meggazdagodását, és egyre súlyosabban érzi: saját nélkülözésinek terhét és jövőjének kilátástalanságát. A nyereség tekintetében a elnagyolt és többértelmű jogszabályok a pozitív gazdasági tevékenységen kívüli „ügyeskedésért” a maximális nyereséget biztosítják. így az eleinte hirdetett szociális piacgazdaságtól a valóság olyan távoli mint Makó Jeruzsálemtől. A jelenlegi helyzet megoldása, nem az SZDSZ parlaKisgazda orvosok állásfoglalása
