Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-13 / 190. szám
1996. július 13., szombat VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Egyeztetnek a Műemlékvédelmi Felügyelőséggel Eladott a város több leromlott állapotú belvárosi épületet Az átalakulási munkák már megkezdődtek fotó: Müller a. Költözik a vasasi óvoda Valóban három csoportnyi helyük lesz Károsodott útburkolatok Az Árpád híd lejárójában, a Verseny utcában és a Megyeri út egyes szakaszaiban keletkezett útburkolati károkról készített felmérést a közelmúltban a Pécsi Közüzemi Rt. Bár a téli hóolvadást követően kijavították a fagy miatt keletkezett károkat, azóta újabb, jelentős burkolatromlást tapasztaltak, ami az IFOR csapatok rendszeres forgalma miatt következett be. A burkolatok megerősítése, illetve a további állagromlás megakadályozása miatt szükséges a mielőbbi, összefüggő aszfaltszőnyegezés. Összesen 26 100 négyzetméternyi útfelületről van szó, amelynek javítása 35,5 millió forint + áfa. A felmérési jegyzőkönyvet, illetve a helyreállításhoz szükséges pénz igénylését a Honvédelmi Minisztériumhoz továbbítja a város. Hatályba lépő rendeletek Pécs Megyei Jogú Város Ön- kormányzata Közgyűlésének Taubert László szobrának elhelyezéséről (1996. 49.sz.) és a Szigeti út 35. sz. alatti épület (volt Lakits laktanya) falán elhelyezendő emléktábláról szóló (1996. 50. sz.) rendeletéi július 15-én hatályba lépnek. A két rendelet megtekinthető a Hatósági Iroda Ügyfélszolgálatánál Pécsett, a Kossuth tér 1-3. sz. alatt. Helyiség a nyugdíjasoknak Helyiséget kértek és kaptak a Mecseki Szénbányák Nyugdíjas Szövetségének tagjai. Traj Ferenc önkormányzati képviselő javaslata nyomán a közgyűlés bérbe adja a szövetségnek a Dobó István utca 86., 88., 90. sz. alatti épület alagsorát. Az egykori tanácsi lakások megvásárlásának lehetősége után főként azok az ingatlanok maradtak az önkormányzat tulajdonában, amelyek felújítására sem a korábbi város vezetésnek, sem a lakásokban lakóknak nem volt pénzük. Továbbra is ette az idő vasfoga ezeket az épületeket, köztük olyanokat is, amelyekért sokaknak fájt a szívük. Azért, mert hozzá tartoznak a kialakult, megszokott belvárosi képhez, meg azért is, mert azt régóta tudni lehetett, hogy felújításukra belátható időn belül az önkormányzatnak nem lesz elég pénze. A felújítási költségeket pont az növelte, amiért vigyázni kell rájuk: több épület műemléki kötelezettséget hordoz. Hagyományos elrendezésű tér kevés van Pécsett, mindösz- sze a Széchenyi, a Kossuth, a Köztársaság, a 48-as, a Szent István, a Hősök tere és a régi Búza tér felel meg ennek. Nem is nagyon találjuk a mai terek funkcióját. Egykor fórumok, piacok, vásárok céljára alakították ki, majd a közlekedés, forgalom elirányításában, az úthálózat megosztásában lett szerepük, vagy bevásárlócentrumok, intézmények központi helyéül szolgáltak. Másoknak a pihenőhely rendeltetés jutott. Amiről megfeledkeztünk, az a tájékozódás. Ebben kellene segíteniük a tereknek. A Hungária - Nagy Jenő - Petőfi utcák közötti tér is ilyen. Legszembetűnőbb az uránvállyen okokból kiindulva döntött úgy a Pécsi Közgyűlés, hogy értékesíti ezeket a jórészt belvárosi épületeket, mégpedig az önkormányzati tulajdonban lévő Városi Vagyonkezelő Kft.-nek.- Összesen tizenhárom ingatlanról van szó, s ezek többsége valóban a belvárosban van - mondta Zubán Ilona, a Városi Vagyonkezelő Kft. vezetője. - Például a Király, a Felsőmalom a Perczel, a Bartók utcában. A vételár több, mint 52 millió forint, de nekünk úgy kell a további hasznosításon gondolkodnunk, hogy nyereségesen kerüljünk ki ebből a feladatból. Ismerjük ezeket az épületeket, van is egy egy ütemtervünk, hogy melyikkel mit lenne érdemes kezdeni, de a tényleges rosi Mecsek áruház és Bánki D. utca közötti kétpólusú tér, mely évek óta vár a névadásra. Ä szakemberek szerint nem tervezik beépítésüket. Ne is, mert így szépek, és már megtalálták a funkciójukat is. Most van kialakulóban a Barbakánnal szemben a Klimó - Attila - Kodály utcák között egy tér, amit a környékbeliek Barbakán térnek neveztek el. A Nagy Lajos király úti nagy parkoló helyén parkolóházat terveznek felépíteni (húsz éves elképzelés), és a jelenlegi Megyei Közgyűlés épülete előtti „nevenincs” terület is beépítésre vár (?). A Domus melletti parkoló-park is névtelen. Nem a házszám a legfontosabb, mert a pici Aranyos kút munkát meg kell előznie egy részletes felmérésének. Ez lesz a kiinduló pontjuk az ingatlanok további sorsát illetően. A végső szót azonban a Műemléki Felügyelőséggel történt egyeztetés után mondjuk ki, azon épületek esetében, amelyek műemlékvédelmi szempontból érintettek. Több évre ütemezhető munkáról van szó, amelynek előkészítése után várhatóan az ősszel kezdhető az első felújítás. Az eladott házak egy részében lakók vannak. Bérlők, illetve önkényes lakásfoglalók. Az utóbbiakat ki fogják lakoltatni, a bérlők elhelyezéséről viszont a Vagyonkezelő és Hasznosító Iroda Iroda Lakás és Helyiséggazdálkodási Egységének kell gondoskodnia. Török E. tér és a kertvárosi Templom tér is megvan házszám nélkül. (A betorkoló utcák viselik.) A név hangulatot is ad az egyes város részeknek. Példa erre a Színház tér, Kórház tér és a Hal tér. Kertvárosban ma is vitatott a városszerkezet, a beépítés. Az Apáczai Cs. J. tér funkciójában is messze van a fogalomtól, míg a Kodolányi utcá(k) között szabályos tér van, de ilyen a Nagy I. - Maiéter - Sarolta utcák közötti terület. Hiányoznak a közfunkciójú terek a Mecsekoldalon, - bár a donátusi templomnál lehetőség lenne rá -, a Magyarürögi völgyben és a Budai városrészben. Az újhegyi Bor utcában a volt Szuperettel szemben is adott egy névtelen tér. R. Gy. Nagyon régi vágyuk teljesül a közeljövőben a vasasiaknak. Új helyre költözik az óvodájuk és a jelenlegi zsúfolt két csoporttal szemben valóban három csoport megfelelő elhelyezésére lesz lehetőségük. A vasasiak gyermekintézménye pillanatnyilag egy családi házban van. Régen kinőtték, illetve a helyiségei nem alkalmasak arra, hogy kisgyermekek napközbeni gondozását, játékos foglalkoztatását tökéletesen szolgálja. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesz- szük, hogy az 55 kisgyermek részére kialakított helyiségekCsaknem 24 millió forint tankönyvvásárlási támogatásban részesülnek a pécsi általános és középiskolák. A közgyűlés döntése értelmében az érintett intézmények júniusi finanszírozását a rájuk eső összeggel megemelték. Ennek a támogatásnak a mértékét a közoktatási törvény alapján a Művelődési és Közoktatási Minisztérium határozta meg a tanulói létszám alapján. Az összeg szerepel az idei költségvetési törvényben és más célra nem fordítható. A központilag számított mutatókon alapuló tankönyvtámogatási összeg az általános iskolákban, gimnáziumokban, szakközépiskolákban, fogyatékos gyermekeket oktató intézményekben tanulónként 900, a szakmunkásképző iskolákban és a szakiskolákban pedig tanulónként 600 Ft. ben jelenleg 75-en vannak. A körülményekkel régóta elégedetlenek a szülők: ezt jelzi a terület képviselőjéhez eljuttatott beadványuk is, amelyet 491-en írtak alá. A változtatásra az teremtett lehetőséget, hogy Pécsi Ön- kormányzat vissza kapta a Szénbányáktól az Művelődési Ház épületét. Ennek a földszintjén alakítják ki a három csoportos óvodát. A felújítás, illetve az átalakítás már elkezdődött, s a tervek szerint őszre be is fejezik a munkát. A változtatás költsége hatmillió forint. A jelenlegi óvoda épületét eladják. A létszám adat eltérhet a tanulmányaikat szeptemberben ténylegesen megkezdő tanulók számától, vagyis lehet, hogy egy-egy intézmény kevesebb, vagy több pénzt kap tankönyvvásárlási támogatásként. Az eltérések korrekciójára szeptemberben van lehetőség. Ameny- nyiben a tervezettnél kisebb létszámmal kezd az iskola, akkor a többlettámogatásból a saját könyvárába tankönyveket vásárolhat. , Ha a létszám nagyobb az előre vártnál és kevesebb pénzt kaptak, akkor a hiányt, mint pótigényt szeptemberig jelezni kell a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak. A város önkormányzata által fenntartott oktatási intézmények összesen 23 821 200 forint tankönyvvásárlási támogatásban részesülnek. Ismert, de névtelen pécsi terek Madártávlatból Uránvárosban, a Mecsek Áruház előtti térség fotó: laufer László Tankönywásáriási támogatás Normatív állami pénz az iskoláknak Nyári pihenő - Fiatalok és idősek, helyiek és turisták egyaránt szívesen pihennek meg a pécsi Sétatéren. Sokan leheverednek a szépen nyírt fűre, lepihennek a padokon az árnyas fák tövében és hallgatják a szökőkút halk csobogását. fotó: laufer László Nem csak a mi Mecsekünk Városunk ékessége a Mecsek. Többek között ez teszi nevezetessé azok szemében, akik kíváncsiak Pécsre. Mindenkinek megkapó látvány, annak is aki közelit felé, vagy éppen elhagyja. Sok műalkotás ihletője volt ez a látvány és bizonyára nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy ez mindig így lesz, amíg ember él ezen a tájon. Századunk második fele, a civilizáció fejlődése tette először kérdésessé ezt a képet, s az utóbbi évtizedekben tapasztaltuk azokat a jelenségeket, amelyek aggodalomra adnak okot. Sokan, számos alkalommal felhívták már erre a figyelmet, de még mindig kérdés, hogy meddig tart a Mecsek oldal beépítése, az összkép elrontása. Elődeink, a múlt század utolsó évtizedében alapított Mecsek Egyesület tagjai nagy gondot fordítottak a mecseki turistautak kialakítására, az erdő védelmére, tisztaságára és olyan létesítményeket alakítottak ki, amelyek lehetővé tették, hogy a kirándulók kulturáltan tölthessék szabadidejüket. A következő nemzedékek mintha elfeledkeztek volna erről és kevés azoknak a száma, akik unokáinkra is gondolva óvják a Mecseket. Az óvásba nem csak az eredeti összkép megőrzése, a kulturált kiránduláshoz tartozó feltételek megteremtése, hanem a fák védelme, a tisztaság megőrzése is beletartozik. Mindez együtt elsősorban nekünk, a városban élőknek jelenthet közös célt, feladatot, azért is, mert a Mecsek nem csak a miénk. Dr. Vargha Dezső Pécs levegője Az ÁNTSZ Baranya Megyei Intézete által mért 11- én mért 24 órás átlagértékek alapján Pécs levegőjét a következő mutatók jellemezték az egészségügyi határérték (100%) százalékában. Kéndioxid 13,8%, nit- rogéndioxid 25,9%, szén- monoxid 13,3%, szálló por 44,4%, ózon 35,1%. A város levegőminősége kielégítő volt. A kéndioxid és a szénmonoxid koncentrációja igen alacsony szinten maradt, a nitrogéndioxid, a szálló por és a talajközeli ózon szennyezettség egész nap az egészségügyi határérték harmadát, felét érte el. A levegő' szennyezettségének mérését a Városi Vagyonkezelő' Kft. támogatja. » * t É