Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-23 / 199. szám

1996. július 23., kedd Sport Dhnántúli Napló 13 „Legalább is az NB I-böl elég ...” Kakas János pályamódosítása Kakas János befejezte. Az el­múlt NB I-es férfi kézilabda bajnokság legidősebb embere - legalább is egyelőre - búcsút mondott az aktív sportpályafu­tásának. Többen még marasz­talták, csakhogy úgy érzi, el­múlt az ő ideje. Immár közel a negyvenhez - augusztusban lesz 38 éves - lépést vált.-Azaz talán mégsem? - kérdeztük Kakas Jánost.- Nagyon nehéz a váltás. Most azonban mégis úgy ér­zem, hogy jobb ilyenkor ab­bahagyni, amikor még a kö­zönség a szépre emlékszik, mint akkor, amikor már csak a nevem rémlik fel egy-egy szurkoló emlékezetében.- Márpedig az emlékezet az nagy úr, nem mindenkinek adatik meg az, hogy vele kap­csolatban csak a szépre, a jóra emlékezzenek.- Pontosan ezt tartom én is. Most még hiába licitáltak volna: „Kukori játssz még!” Elképzelhető, hogy hasznára lehettem volna a csapatnak. Csakhogy ez nagyon bizonyta­lan dolog. Nem vagyok benne biztos, de feltételezem, hogy Baranyában senki nem játszott 38 évesen NB I-ben. A hajdani győri világválogatott Iváncsik Misi mondta: „Kukori hagyd már abba, mert én akarom a legidó'sebbek listáját vezetni. ” Most bejött neki. Ő még ráte­het akár két évet is, hiszen Ta­tabányára szerződött. Érde­kesség, hogy amikor felka­paszkodtam a magyar góllövő­lista élcsoportjába, akkor ép­pen egy tatabányai, a sokszo­ros válogatott Marosi László előzött meg az akciógólokban. Akkor 184 gólt dobtam és jó csapatunk volt.-Ha már a válogatottság­nál és a góloknál tartunk, ne- gyedszázadszor húzhatta ma­gára a címeres mezt, és egye­dül képviselte Baranyát a szö­uli olimpián.- Minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy éle­tem egyik legszebb élménye az, hogy válogatottként szere­pelhettem Szöulban.- Ha már az emlékeknél időzünk: melyik mérkó'zésekre emlékszik szívesen?- Maradjunk mindjárt az olimpiánál, hiszen ott megver­tük 18-17-re az NDK-t. Volt azonban másik is, amikor le­győztük a világnagyságokkal felálló Jugoszlávia együttesét. Mindezek ellenére az volt szí­vem szerint a legnagyobb él­mény, amikor a rájátszásos magyar bajnokságban az alap­szakaszt a második helyen fe­jeztük be, és a Rába ETO ellen büntetőkkel voltunk jobbak.-Szervező', irányító játékos volt a pályán. Most lelépve a parkettról, hasonló szerep­körbe került. Amint azt a mos­tani telefonjai is jelzik: előké­születi mérkőzések és nemzet­közi tornák időpontjait intézi. Mit jelent ez a jövőben?- Nagy kihívást. Tény, hogy szeretek mozogni, és most ezt itt is megtehetem. Az aktív játéktól - legalábbis egy időre - elment a kedvem. Több sportágba is belekóstol­tam. Annak idején például Garami József labdarúgót akart faragni belőlem. Nos, a pécsi NB Il-es Kesztűgyárban kezdtem, majd a katonaidőm alatt az NB I-es Újpesti Dó­zsában játszottam, aztán vi- szakerültem a szintén elsőosz­tályú PMSC-hez. Ilyen forgás után lettem válogatott és olimpikon. Végül is ez sem kevés... Kapu László Anitics Lívia Görögországban folytatja A PVSK-Dália kosárlabda csapatával kétszer egymás után magyar bajnoki címet nyert szerb és görög állampol­gárságú Anitics Lívia régi csa­patához, az Akadémia Athén együtteséhez tér vissza. Távozásával a bajnokcsa­patnál egyelőre csak egy lé­giós, a litván Jolanta Vilutyte maradt. Anitics a közeljövő­ben megkapta volna a magyar állampolgárságot, így még egy külföldit igazolhatott volna a PVSK-Dália. Most viszont nélküle fontos, hogy jó képes­ségű, ponterős légióst szerződ­tessenek, méghozzá gyorsan, hiszen a Bajnokok Ligájában a névszerinti nevezési határidő augusztus 12. Czerpán István, a PVSK el­nöke:- Nagyon sajnálom, de megértem a távozását. Dönté­sének fő oka az volt, hogy régi egyesülete jelentős összeggel tartozik neki, és mostani visz­szatérésével ezt a hátralékot is megkapja. Czerpán hozzátette, sajnálja azt is, hogy ilyen későn dőlt el Anitics sorsa. Sajnálja azért is, mert így nehezebb megfelelő új játékosról gondoskodni. A PVSK elnöke, amellett, hogy örül saját utánpótlásuk fejlődésének, nem tartja ki­zártnak, hogy hamarosan egy külföldi center igazol Pécsre a közelgő bajnokságra és a ku­pára. Nevezések a kézilabda megyebajnokságra A szeptember elsejétől induló megyei I. osztályú kézilabda bajnokságra a női és férfi, va­lamint ifjúsági és serdülő le­ány-, illetve fiú osztályban au­gusztus 5-ig lehet jelentkezni a Baranya Megyei Kézilabda Szövetség címén (Pécs, 7621 Megye u. 21. szám alatt) levél­ben, vagy személyesen. Az illetékesek kérik a határ­idő pontos betartását, és bíznak abban, hogy minél többen je­lentkeznek. A megyebajnokság I. osztá­lyának első helyezett csapatai jogot nyernek az NB II-ben tör­ténő szereplésre. Az NB-s csapatokkal ellen­tétben az első helyezés a tarta­lékcsapatok eredménye nélkül értendő. Bővebb információval a szö­vetség szolgál az évtizedek alatt kialakított hivatalos szö­vetségi időben, minden hétfőn 16.00-17.00 óra között. A sor­solásról az augusztus 12-e után megjelenő szövetségi körlevél­ben kapható tájékoztató. á Atlanta 1996 1 k** Mgl % „Atomarany” után ötödik hely A barcelonai olimpiai arany­érem után most ötödik hellyel kellett beérnie, ez nem túl nagy eredmény, de szerzett két pon­tot a magyar olimpiai csapat­nak.- A francia talán látta Nas- tula elleni mérkőzésemet, mert már az elején úgy ledöntött, mint vihar a fát - mondta Ko­vács Antal.- Utána egyszerűen begubó- zott, nem nagyon tudtam ak­cióra összefogni őt, de amikor érezte, tennie kell valamit, ak­kor azzal a csúnya válldobással meglepett. Eremért jöttem At­lantába, ez nem sikerült, szá­mot vetünk, hogyan tovább. E súlycsoport, a 95 kiló döntőjé­ben Nastula gőzmozdonyként robogott előre, dél-koreai rivá­lisát leszorítással verte. Egy vb- és három Eb-arany után most a judogizsebbe csúsztatta a leg­fontosabb medált, az ötkarikás aranyérmet is. Pompás formájára mi sem jellemzőbb, hogy az egész olimpián ipponnal vert végig mindenkit! Ha valaki azt mondja, a csel­gáncssportban létezik abszolút favorit, az téved. Példa erre két versenynap után? Az egykor világverő Japán két-két női és férfi súlycsoport csatái után aranyérem nélkül áll.- Tárgyilagosan elismerem, Antitól elszaladt a világ élvo­nala - értékelt Hangyási László szövetségi kapitány. -Akad há­rom-négy versenyző, aki mos­tanság könnyen meglepheti őt. Bizonyos, hogy amint visszaté­rek a paksi bázisra, Antival még jobban elmélyülünk a szakmában. A mostani érem­nélküliség oka az, hogy az utóbbi két évben hol ez fájt neki, hol az. Ha a lábával akadt gond (a térdét műtötték is), ak­kor az állóharcot nem sulykol­hattuk. Ha a lába rendben volt, jött a könyöke, a válla, és akkor meg a földharcképzés maradt el. Ez vezetett idáig.Rejtély. Mind­azonáltal elismerem, fizikailag és izomerő dolgában többen előtte jártak, ám ő még csupán 24 éves. Edzője szerint kétszázon még jobb eredményt érhet el / Kovács Agnes lesz Egerszegi utóda A kopasz belga Deburghgrave Qobbra) új világcsúccsal nyerte a 100 méteres mellúszást, mellette a verseny egyik nagy vesztese Rózsa Norbert, aki a döntőbe sem tudott be­kerülni A vasárnapi úszódöntők előze­tesen nem sok jót ígértek a ma­gyaroknak. A 15 éves Kovács Agnes, a Bp. Spartacus versenyzője a női 100 m mellen délelőtt nagy­szerű országos csúccsal, 1:09.05 perces időeredménnyel örvendeztette meg az érte szur­kolókat, harmadik legjobb idő­vel jutott a döntőbe, ahol végül a hetedik helyen végzett, igen jó helytállásról téve tanúbi­zonyságot.- Egyértelmű, hogy örülni kell ennek az eredménynek, Agikától ez is nagyszerű telje­sítmény első nekifutásra. Ráa­dásul ezen a távon gyengébbek az időeredményei, úgyhogy a 200-hoz, amely jobban megfelel adottságainak, törékeny alka­tának, több reményt fűzök - fej­tegette Kiss László, a női válo­gatott szövetségi kapitánya, klubedzője. Kovács Ágnes szomorúan, csaknem pityeregve érkezett a medencéből, majd gyorsan el is tűnt a társak gyűrűjében. Pedig szégyenkezésre semmi oka, le a kalappal teljesítménye előtt. Történelmi sikerek A 100 méteres női mellúszás győztese, Penny Heyns révén 44 éves szünet után nyert a Dél­afrikai Köztársaság olimpiai aranyérmet. A nők 200 méteres gyors­úszó számában a németek klasszisát, Franziska van Alm- sickot maga mögé utasító Cla­udia Poll is történelmi sikert ért el. A 23 éves sportoló ugyanis az első olyan Costa Rica-i spor­toló, aki ötkarikás játékokon úszásban nyert aranyérmet. Smith mégsem? A Német Úszó Szövetség, az amerikaiakkal és hollandokkal egyetemben tiltakozott az ír Michelle Smith, a 400 méteres női vegyesúszás olimpiai baj­noknőjének a versenyen való indulása ellen. Indokolásuk szerint az ír ver­senyzőnő csak utólag jelezte, hogy indulni kíván ebben a számban, eredetileg másikban állt volna rajthoz. (Ismeretes, hogy ebben a szában Egerszegi bronérmes lett.) A nemzetközi szövetség képviselője, Harm Beyer úgy nyilatkozott, hogy támogatja a tiltakozást, bár ebben a NOB- nak kell állást foglalnia. A NOB eddig nem nyilvánított véleményt, elképzelhető, hogy hamarosan reagál a szervezet. Kispályás focitoma Pécsett Országos szintű pénzdíjas fut- balltomát rendeznek Pécsett. Erre augusztus 3-4-én kerül sor a Várkői-stadionban (volt Bőr­gyár-pálya), nyolc füves kispá­lyán, négyes csoportokban. Nevezési határidő: július 26. Je­lentkezés: a 72/445-977-es, a 254-147-es és a 20/464-270-es telefonon. Előkészületi mérkőzés Két alsóbb osztályú baranyai csapat játszik előkészületi mér­kőzést. Felsőszentmártonban, az NB III-ba feljutott helyi csapat ott­honában a PPTSÉ vendégsze­repei ma fél hatkor. Charles Barkley, az amerikai férfi kosárlabda-válogatott tagja nemsokára ismét talál­kozik a pályán azzal az ango­lai Herlander CoimbrávaX, akit 1992-ben Barcelonában „lekönyökölt”. Az új amerikai Dream Teamnek ez lesz a má­sodik mérkőzése a csoportta­lálkozók során. Herlander Co­imbra így emlékezett az esetre: „Nem jó dolog ilyen módon híressé válni. Legfel­jebb annyi a jó belőle, hogy az emberek látják, így nem sza­bad játszani”. Barkley az amerikai csapat Argentína elleni nem túl fé­nyes győzelemmel végződött első mérkőzésén ismét elve­szítette fejét. Amikor cserénél át kellett volna adnia a labdát a hozzá legközelebb álló játék­vezetőnek, a másik bíró felé dobta, de úgy, hogy előtte ala­posan földhöz vágta. Cola-kortyok David Hasselhoff amerikai filmszínész az ökölvívást ré­szesíti előnyben az atlantai olimpiai játékokon. A beszá­molók szerint az Alexander Memorial Coliseumban so­káig nem tűnt fel a közönség­nek. Azt követően azonban, hogy honfitársai győzelmeket arattak, felállt páholyában és sapkáját lengetve üdvözölte a sikeres öklözőket. Az ökölvívók olykor a he­ves küzdelemben elveszítik egy-két fogukat. A 48 kg-osok versenyében a ghánai Alfred Tetteh azonban vasárnap sze­rencsésen járt. Az első menet­ben kirepült ugyanis a fogvé­dője, de a bíró leállította a mérkőzést látva, hogy az afri­kai az elveszített kellék miatt zavarodottan botorkált a szorí­tósarok felé. Az egyik segédje azonban éber volt, és a közön­ség derűs moraja közepette még idejében visszacsúsztatta szájába a fogvédőt. „Mindig le akartam fogyni, olyan erős akartam lenni, mint Alberto Tómba és futballozni akartam ” - mondotta Luciano Pavarotti, a világhírű olasz operaénekes. Az Atlantában tartózkodó tenor sajtóértekez­letén elmondta: négyévesen kezdte a labdarúgást és mindig arról álmodott, hogy egyszer majd az olasz színekért léphet pályára. Pavarotti egyúttal védel­mébe vette az olimpia intéz­ményét, amelyet gyakran éri az a vád, hogy túlságosan üz­letiessé válik. Az énekes sze­rint a sport gyönyörűsége olyan dolog, ami nem vásárol­ható meg pénzért. Eredmények röviden ÚSZÁS. Baranya felnőtt és utánpótlás bajnoksága, Har­kány. A felnőttek mezőnyében a férfiaknál Szabadi (TÁSI) szerepelt a legjobban, négy el­sőséget szerzett. Ugyanennyi­szer ért elsőként a célba a nők­nél Petrov J. (ANK) is. További győztesek a nőknél: Sebestyén (ÄNK) kétszer, Kövesdi (Har­kány), a férfiaknál Lábadi (ANK), Bodor (TÁSI) kétszer- kétszer és Nagy-Ajtai (ANK). Az egyik váltót a TÁSI, a má­sikat az ANK nyerte. Az után- pótlás-korúaknál a fiúknál Fel­ler (ANK) négy számban lett győztes, Tantos (ANK) és Lé­vai (TÁSI) egyszer-egyszer, a lányoknál Farkas (ANK) és Rudolf (Harkány) kétszer-két- szer nyert. A váltóban az ANK győzött. • Az országos ifjúsági bajnokságon az ANK egy-egy ezüst, illetve bronzérmet nyert. A lányoknál Sebestyén 400 ve­gyesen 3. lett, míg a 4x200-as gyorsváltójuk második helyet szerzett. Áz ANK-sok az A- döntőben nyolcszor, a B-ben hétszer úsztak. Az A-ba a lányoknál Sebes­tyén ötször, Borsányi, Kálóczy és Szekeres egyszer-egyszer került be. Az ANK 4x 100-as leány gyorsváltója is A-döntős volt. KAJAK-KENU. Országos főiskolás bajnokság, Velence. A JPTE férfi hallgatói közül Sánta, a Kunvári-Póla és a Sánta-Pap-Kunvári-Póla né­gyes 2., Pap 3., a Sánta-Pap- Kunvári-Póla egység 4., a Kampis-Póla duó pedig 5. lett kajak versenyszámában. (Mind a Pécsi Kajak-Kenu Club ver­senyzői.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom