Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-06 / 183. szám

1996. július 6., szombat Kultúra - Művelődés Dunántúli Napló 7 Csörsz Klára kiállítása a pécsi Dómmúzeumban „Kőhordó” avagy a lélek igényei „Az ember magán hordja tu­lajdonságjegyeit. És persze a ruháját is. A ruha tehát önkén­telenül is sokat elárul viselő­jéről. A divat pedig az adott kor, illetve társadalom tükre” - vallja a kaposvári Csörsz Klára napjainkban, amikor többnyire uniformizált, olcsó szlogenekkel feliratozott öl­tözékekben járunk-kelünk a világban. Csörsz Klára viseletkészí­tőnek nevezi magát, pedig annál jóval több, legalább is erről tanúskodik a pécsi Dómmúzeumban látható „Kőhordó” című kiállítása, melyet tegnap délután nyitott meg Hotter József, az Orszá­gos Kisipari Kézműves Ta­nács elnöke. A kiállításon a honfoglalás korából szár­mazó, több ezer éves magyar, hun és avar mintákkal díszí­tett, saját készítésű ruháit mu­tatja be. A ruhák díszítésének célja, hogy „ne csak a test szükségletét szolgálják, ha­nem a lélek igényét is kielé­gítsék”. Egyedi ruhákat ké­szít, olyanokat, melyeket nem lehet sorozatban előállítani, hiszen a bemutató öltözetei­hez két éve gyűjti a természe­tes anyagokat, a gyöngyöket, bőrt, kendert. A szabásvonal archaikus, népi ihletésű, de nem népviselet, valamennyi ma is hordható. A díszítések­hez mintául a honfoglaláskori ötvösművészet remekei szol­gáltak, hiszen textil abból a korból nem maradt fenn, a szabások egy része viszont a kalotaszegi ruházatokban megőrződött a régmúltból. A kiállítás a hétfőn kezdődő Mundus Cantat, a 16. Nem­zetközi Kamarakórus Feszti­vál fesztiválhangversenyei­nek színhelyén, a Dómmúze­umban tekinthető meg a kon­certek ideje alatt. Cs. L. Magyar pszycho Teendó'im befejeztével hónom alá csaptam Zagat vendéglőka- lauzomat, beszálltam a Schind­ler által gyártott személyfelvo­nóba, megnyomtam a „Föld­szint” gombot, és amikor a könnyűfémajtó kinyílt, végigsé­táltam a márvány padlózaton és kiléptem a kora nyári napsü­tésbe. Egy mozdulattal az or­romra biggyesztettem Ray Ban márkájú napszemüvegemet, és nekiindultam a forgalmas bel­városi utcák rengetegének. A ma reggeli Tízórai az MTVl-en a halálbüntetés visszaállításá­ról és a Les Miserables című musicalről szólt. Lloyd félci­pőm kopogott a járdán, néha meg-megálltam egy kirakat eló'tt, de általában magamat néztem. Beleütköztem egy csa­vargóba, aki az útlevelét muto­gatta, majd mindenféle konkrét cél nélkül befordultam egy könyvesboltba. Természetesen eló'tte hátrasimítottam a hajam és lekapcsoltam Nokia típusú cellurális mobiltelefonomat. Átverekedtem magam a külön­böző' siker- és egészségesélet- kalauzokon - miközben az üz­letben a Les Miz broadway-i felvétele szólt - aztán következ­tek a művészeti albumok, leg­végül pedig a ponyvairodalom gyöngyszemeinél kötöttem ki. Fable, Cook, Stephen King. És ekkor megláttam valamit, ami- tói majdnem elvesztettem a hi­degvéremet. A tegnap esti Jay Leno-showban (NBC Super Channel) olyan embereket mu­tattak be, akiket hosszabb-rövi- debb időre ártatlanul zártak börtönbe. A színpompás és igénytelen kivitelű könyvek kö­zött - melyek, persze, kellemes kikapcsolódást ígérnek - felfe­deztem egy oldalt sárga csíkkal ellátott fekete kötetet (Európa Könyvkiadó). Nem tudom fel­fogni, hogy kerülhetett Bret Easton Ellis a ponyvák közé. Lehet, hogy az Amerikai pszycho tényleg csak egy olcsó horrorpomó kötet, és ez a „szemét” tudta az utóbbi évek legnagyobb botrányát kavarni az amerikai társadalomról al­kotott baljós képével? Nem hi­szem, hogy Ellis új kötete, az In­formátorok arra ítéltetett, hogy romantikus füzetek és rémregé­nyek között hánykolódjon az el­adók megvetésétől üldöztetve. A gondolatmenet befejeztével nyeltem egyet, megvettem az új Ellis-könyvet, és kiléptem a zsi­bongó utca megnyugtató köze­gébe. A holnapi Larry King-live (CNN) olyan embereket mutat majd be, akik tudnak olvasni - a sorok között. Rendes Zoltán Megalkotni a mesét, létrehozni hozzá a teret és beűzni oda a já­tékosokat, akik aztán életre kel­tik a történetet: ez az író, a dísz­lettervező, a rendező, a színé­szek közös munkája. A Terem­tés művéhez hasonló. Díszletet megálmodni is épp ilyen, az is­tenek tevékenységéhez fogható feladat. Kicsiben, nagyon is földi léptékben, de mégis. Ba- gossy Levente most már sokat tudhat erről. Ezt bizonyítja az is, hogy a XV. Országos Szín­házi Találkozón a legjobb dísz­let díját ítélték oda neki. A pécsi fiatalember jelenleg a Képzőművészeti Főiskola tervező-grafika szakos vég­zőse, de két évig még ott ma­rad, és tovább képezi magát, miközben „áthallgat” a díszlet­szakra is. Mostani, díjat nyert díszlete már a 13. munkája. Azt mondja, egyéni szerencse, hogy olyan családba született, ahol segítették ambíciói kibontako­zását. Idáig elsősorban édesap­jával, Bagossy Lászlóval és bátyjával, ifj. Bagossy László­val dolgozott együtt. A díjat kapott előadást, Büchner: Le- once és Léna című darabját is testvére rendezte.- Nem könnyíti meg a mun­kánkat, hogy családtagok va­gyunk - mesélte Levente. - Nem kommunikálunk jobban, mint mások, sőt elfogultság is működik, és sok kompromisz- szumot kell eltűrni. Apám álta­lában hagyja, hogy én tegyem meg az első lépést, de Laci bá­tyámnak eléggé meghatározó elképzelései vannak, kevesebb utat enged a kreativitásomnak. Ha a színház teremtés, akkor a tér létrehozása kínszevedéses, verítékes munka benne, de nem is lehet elkülöníteni másoktól. Levente szerint díja is egy jó együttműködés eredménye, a műszak, a színészek, s a töb­biek jelenléte nélkül nem ment volna.- Váratlanul ért az elisme­rés, még nem is látom ponto­san, mit hoz majd nekem. Most jó lett, amit csináltam, de nem szállók el a sikertől. A 28 éves fiatalembert sze­rénynek, megfontoltnak isme­rik. Nem kapkodja el a dolgát. A teret úgy rendezi be, mintha a saját lakása lenne, nagy gond­dal, a tökéletesre törekedve. S hogy mi lesz tovább? Ná­lunk nincs túl sok színház. A legtöbb helyen a bevált, kipró­bált szakembereket foglalkoz­tatják. Levente tanul, készül. Komolyan veszi, amit csinál. Szereti ezt a pályát, és boldog, ha dolgozik. Hodnik I. Gy. „A teret úgy rendezi be, mintha a saját lakása lenne ... Több intézményt ért vízkárosodás Múzeumok védőernyő nélkül Megkurtított költségvetés, teremőrhiány Annyi biztos, hogy a pécsi múzeumokat sem védi Szent Péter esernyője a bajoktól. Képletesen sem, de a valóságban sem, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban több intézményt ért vízzel kapcsolatos károsodás. Sok helyütt azért tartanak zárva, mert nem tudják fizetni a teremőröket. A beázásnak „köszönhető” többek között, hogy aki ma például a Martyn múzeumot akarja látni, csak az alsó szin­tet járhatja végig, a felsőt még javítják. Szomorú hír az idén az is, hogy október 31-ig zárva tart a Reneszánsz kőtár, a Késő-ró­mai sírkápolna, a Néprajzi ki­állítás, a Merni pasa fürdő és a Modem Magyar Képtár II. is - itt ugyan 12 és 16 óra között a gondnok beengedi a látogató­kat, ha csengetnek érte. A zárva tartás oka prózai: a Néprajzi kiállítás kivételével, mely átalakítás miatt nem fo­gad érdeklődőket, a többi he­lyen egyszerűen nem tudnak teremőröket fizetni. Lehet per­sze, hogy ez akkor is így lenne, ha a megyei közgyűlés nem kurtította volna meg 12 millió forinttal a múzeumi költségvetést. Szűk időhatárok között tart nyitva a régészeti, a várostör­téneti gyűjtemény, a Nemes Endre Múzeum, a Modem Magyar Képtár I. és a Schaár- utca is (10 és 16 óra között), a Természettudományi kiállítás viszont csak 10-től 14 óráig lá­togatható. Szerencsére a Zsolnay-, a Csontváry-, a Vasarely Mú­zeum, az Amerigo Tot kiállí­tás és az Ókeresztény Mauzó­leum 10-től 18-ig látogatható. A régi „ingyennap” a múlté, ma átlagosan száz-százhúsz forint a felnőtt belépő, és a kü- löngyűjteményeknél hatvan forint a diákjegy. H. I. Gy. Országos szőttes­és cserépvásár Igazi mestermunkák várják azokat, akik vasárnap 10 órától Pécsett járnak. A Sé­tatéren ugyanis országos szőttes- és cserépvásárt ren­dez a Baranya Megyei Kul­turális és Idegenforgalmi Központ. A vásárra elsősor­ban a megyéből érkeznek alkotók, majd negyvenen. Műsor is lesz, melyben egy- házaskozári és lippói együt­tesek adnak műsort. A vásár ideje alatt szövő, fazekas, csuhébáb-készítő és csipke­verő népművészek tartanak bemutatót. Nyári esték a Barokk pavilonnál A Szent István tér 17. számú ház udvarán át megközelít­hető Barokk pavilon kertjé­ben ezen a héten július 9-én este a Vízin zenekar tart táncházat, 16-án pedig ma­gyar táncház lesz. Július 10- én a nyári filmklub kereté­ben este 9-kor az Egészsé­ges erotika című filmet mu­tatják be. Az IH ajánlatából Jazz-udvart szervez a pécsi Minaret étterem udvarában az Ifjúsági Ház. Legköze­lebb július 9-én 22 órakor kezdődik Binder Károly és Kutas Zsolt két zongorás jazzkoncertje. Nyári színházak Bemutató lesz az Anna utcai nyári játékok keretében a Pécsi Horvát Színházban jú­lius 10-én 21 órakor. Szigo­rúan 18 éven felülieknek mutatja be itt a Csopor(t)- Horda Színház a Pajzán já­tékok (epizódok a bujaság történetéből) című műsort, melynek írója és rendezője Bükkösdi László. Július 11- én este Operettgálával kez­dődik a Pannon Nyár '96 című rendezvénysorozat a Tettyei várszínpadon. Mo- ravetz Levente rendezésében Kálmán Imre és Johann Strauss műveiből hallhat egy csokorra valót a közön­ség. Július 16-án magyar­angol nyelvű Gerschwin- dalestre kerül sor, Bornem­issza Mária és Szakcsi Laka­tos Béla együttesének kon­certjében. Benedek István: Ablakpárkányról Sietve még ennyit: a fiók kul­csát a kredencben találjátok, a befőttek mögött. Ha Malvin je­lentkeznék, mondjátok neki, hogy Afrikába utaztam. Mász- pedet ne feledjétek etetni, a fokhagymás kolbászt nem sze­reti. A többit már megírtam: ne várjanak és ne keressenek. Malvint Herzog Ilonának hívják, nem tudom, miért ke­resztelték el a gyerekek Mal­vinnal. Nagyon utálták, de amióta rájöttek, hogy én se szeretem, elnézőbbek iránta. Afrika a kicsi ötlete volt: - Ha le akarod rázni, apu, mondd neki, hogy Afrikába utazol. Kivettem a pénz felét a fali­szekrényből, még egyszer vé­gignéztem a szokásos rendet­lenségen, aztán kiléptem az ab­lakon. Nem mondhatom meg ne­kik, hogy röpülni tudok. Őrült­nek hinnének, orvost hívnának, tán még a bolondok házába is csukatnának. Ha bemutatom nekik, s egyszerűen fölröpü­lök, olyan felhajtást csapnak, hogy vége a nyugalomnak. Pe­dig egyetlen vágyam, hogy ki­szabaduljak a mindennapok zaklatottságából. Ezt nem mondhatom meg nekik: hogy unom őket. Az embernek köte­lezettsége van a családjával szemben. Van, csakugyan? Ha volna, most nem hagynám itt őket egy agyő nélkül. Épp erről van szó, a kötelezettségnek akarok vé­get vetni. Fölneveltem őket, ahogy tudtam, lábukra álltak, ahogy tudnak, mi közünk többé egymáshoz? A legtöbb állat egy év után meg sem is­meri a gyermekeit, szüleit. Ez a természet rendje. Amíg szo­pósak, életüket kockáztatják értük, később köszönni is elfe­lejtenek. Amikor észrevettem, hogy tudok röpülni, nem lepődtem meg különösképpen. Valószí­nűleg más is tud, csak ugyan­úgy titkolja, min én. Eleinte botladoztam, ha lehet ezt a szót alkalmazni az ügyefogyott rö- pülésre, beleütköztem ebbe- abba. De hamar túljutottam az első nehézségeken, s az alko­nyat homályát kihasználva egyre nagyobb köröket írtam le a város fölött. Azzal nyomban tisztában voltam, hogy végre itt hagyha­tom ezt a kalitkát. Hová me­gyek? Nem törtem rajta a fe­jem. Ne lássam a zsúfolt szo­bát, a pókhálós falakat, ne hall­jam a WC örökös csurgását. A rend, amiben élek, egyfajta rendetlenség rendje, az elfoga­dott rendetlenségé és hajszolt- ságé, amibe látszólag beletö­rődtem. Valójában sohasem tö­rődtem bele, gyerekkoromtól lázadtam ellene. A lázadás szülte a röpülés képességét. Nem természetes ez? Min­den találmány, minden alkotás a lázadás szülötte. A tehetség, a mester, a zseni lázadásáé. Nekem semmiféle tehetség nem jutott, alkotás helyett ma­radt ez a kárpótlás: hogy elrö­pülhetek önmaga megkötött­sége elől. Ez is valami, ki kell használni. Mászpednek hiányozni fo­gok. A kutya ragaszkodik hoz­zám, nem fog oly hamar elfe­lejteni, mint negyed kiló felvá­gottat, és néha egy rövid sétát. Lehet, hogy a fiaimnak ennyit sem adtam? Meg a lányom­nak? Tudja isten. Az anyagia­kat kikövetelték, akárcsak Mászped a felvágottat, és megkaptak mindent, nem lehe­tett panaszuk ellenem. Nem is volt. Élték a maguk világát, amely teljesen idegen az enyémtől. Ezt természetesnek tartottuk, nem haragudtunk érte egymásra. Lehet, hogy megvetettek vagy kinevettek a maradiságom miatt, de csak a hátam mögött. Igaz, egyszer arcul ütöttem a lányomat, egy illetlen szó mi­att. Akkor még élt az anyjuk, aki soha ilyen szavakat nem használt, mégis engem rótt meg: - Rossz módszer, pofon­nal nem fogod leszoktatni a malackodásról. Ezeknek ez a természetes szóhasználatuk, nem is tudnak másként be­szélni. Lejáratod magad, elide- geníted őket. Vállat vontam, azóta nem foglalkozom a nevelésükkel. Elidegeníteni? A kifejezést nem ismertem azelőtt, úgy ha­tott rám, mintha hóhér kézre akartam volna adni őket. Min­denesetre becsuktam a fülemet, nem hallom a beszédjüket. Meglep, hogy a röpülés nem okoz sem örömet, sem félel­met. Olyan, mintha villamosra szállnék, csak kényelmesebb, mert magam vagyok. Azon vi­szont csodálkozom, hogy az egyedüllét nem esik olyan jól, mint vártam. Lenézek Holup- kára, aki négy emelet mély­ségben a kapu előtt áll, és va­karja a fejét. Szeretnék lekiál­tani neki, valami vidámat, biz­tatót vagy érdekeset mondani. Holupka úr! Még sohasem vál­tottunk két szót egymással, de ne higgye, hogy fennhéjázó vagy fölényes vagyok, talán zárkózott vagy elutasító - ó, nem. Egyáltalán nem, kedves Holupka, csak az élet valahogy úgy hozta, hogy egy házban lakunk, mégsem ismerjük egymást. Dehogy nézem le, szó sincs róla. Higgye el, a zak­latottság, semmi más. Talán helyes volna, ha föl­ajánlanám: röpüljünk együtt. Út közben kicsit elbeszélge­tünk, nézelődünk, önnek sem árt egy kis kikapcsolódás, nem igaz? Bár nem tudom, miről társa­lognék Holupkával. Pedig biz­tosan érdekes dolgokat tudnék meg az üvegfúvásról, belga tükrök csiszolásáról, muranói csillárokról. Mondják, hogy Holupka úr kitűnő szakember, de félek, hogy az én hivatali pletykáim kevéssé érdekelnék, más egyebet meg mit mesél­hetnék? Hálószobatitkaink nincsenek, és ha volnának is. Ostobaság. Holupka úr az ágy­ban, Holupka úr a kuplerájban, Holupka úr iparosbálba kíséri szíve hölgyét. Tulajdonképpen miről be­szélgetnek folyvást az embe­rek? Érdekli őket egyáltalán, amit a másik mond? Valami furcsa ellentmondást érzek az érdeklődés meg a kíváncsiság közt. Most nem érek rá töpren­geni ezen, de egyszer majd vé­giggondolom: mire olyan kí­váncsiak az emberek, miköz­ben önmagukon kívül semmi nem érdekli őket? Ez a kilépés az ablakon most úgy látszik, nem jól sikerült. Lent fekszem az utcán, ember­gyűrű vesz körül. Fölismerem Holupka úr homályos arcát, amint figyelmesen fölém hajol. Talán ha magasabbról... Díszletvilágok fiatal teremtője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom