Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-06 / 183. szám
4 Dünántúli Napló Események - Programok 1996. július 6., szombat Záporok, zivatarok ELŐREJELZÉS A DEL-DUNANTULTERSEGERE 28 30 32 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Egy hidegfront közelíti meg térségünket, ez azonban lehűlést egyelőre nem okoz, meleg időre számíthatunk továbbra is. A front hatására a hétvége időjárása mindazonáltal meglehetősen változékonynak ígérkezik. Elsősorban szombaton gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhözet, és többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Heves zivatar esetén viharossá fokozódik a szél, de felhőszakadás, sőt jégeső sem kizárt. Kora délután általában 25, 30 fok várható, de a napos helyeken ennél is melegebb lesz. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A záporok, zivatarok miatt vizes útszakaszokra és hirtelen megerősödő szélre kell felkészülniük az autósoknak. A frontérzékenyek hidegfronti hatásra számítsanak! Ugyan meleg időre számíthatimk, mégsem lesz zavartalan strandidő. Többször vastag gomolyfelhők jelennek meg ugyanis az égen, és záporok, zivatarok kialakulásával kell számolnunk. A megélénkülő délnyugati szélben kora délutánra 27, 32 fokig melegszik a levegő. V ízhő mérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 21 Tisza-tó: 22 Fertő-tó: 21 Tisza: 19-22 Duna: 17-19 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 29 Paks: Siófok: 27 Pécs: Szekszárd: 29 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 40-45 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 35-45 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 35-45 Paks: 40-45 Siófok: 40-45 Pécs: 35-40 Szekszárd: 35-45 Mohács: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc Ma Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Csaba, Dominika nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.50, nyugszik 20.46 órakor Hírek, tudósítások, események közölhetők 10-től 12 óráig a 215-000-es telefonszámon. Hírszerkesztő: Szalai Kornélia Szerkesztőségi ügyeletes riporter 16-tól 19 óráig a 215-000-es számon: Szalai Kornélia Röviden A pásztor — A Csaba név magyar mondái eredetű, jelentése.: pásztor. Óhéber alapszavának értelme: öreg. Védőszent: Szent Sabas vértanú. Mai névnap még: Dominika, Mária, Tamás. Szolgáltatás — Traffipax: ma Pécs. Véradás: hétfőn 9 óra Szentlászlói Iskola, 10-én Het- vehelyi Iskola. A csomópont lámpái — Tegnap üzembe helyezték Szigetváron a 6-os terelőút almás-pataki csomópontjában a forgalomirányító jelzőlámpákat. Kézi aratás — Nagydobsza Őrhegy-dűlőjében ma 9.30-kor kezdődik a hagyományos aratási nap. Kakuk Imre gazda vezetésével 60-an aratnak kézzel, ahogy több mint 50 éve a Kegyes Tanítórend földjein. A kaszálás, marokszedés, kötélkészítés, kepézés után főzés és bál következik. Házigazda Pető József. Szakszervezeti szolgáltatás — A pécsi Kertvárosi Bányász Szakszervezet nem tart nyári szünetet. A Németh László utca 16-ban keddenként 17 órától rendezik az ingyenes jogsegélyszolgálatot, szociális tanácsadást. Szervezők Hell János és Vida József. Kedd-szerda 17 órától próbál a Kodály Munkás Énekkar, ahová új tagokat is várnak. Bizalmat kapott — Bicsérd, Boda, Zók, Aranyosgadány ön- kormányzatai augusztus 1-től 5 évre Tóth Lászlót nevezték ki a Bicsérdi Körzeti Általános Iskola és Óvoda intézményvezetőjévé. Ellenszavazat nem volt. A fasizmus áldozataira, a délkelet-dunántúli zsidóság deportálására emlékeznek holnap 10 órakor Pécsett, a Mártírok útjai volt gettónál. A Zsinagógában 17 órakor gyászistentisztelet lesz, majd a régi 508-as Szakmunkásképző épületénél, ahol a Lakics-laktanya gyűjtőhelye volt, - emléktáblát avatnak. Búcsút, falunapot és futball- kupát rendeznek holnap Tót- szentgyörgyön. Almamellék, Zsibót, Dobsza és a házigazdák csapatainak mérkőzése 16 órakor kezdődik. Megalakul a falukutató klub Horváth Attila, Palaczki Roland és Verkman Krisztián kezdeményezésére, a tagok határjáró túrát indítanak még aznap. A szervezők várják haza az elszármazottakat is. Gyógynövényátvételi hely működik Somogyapátiban, Vass Antal portáján. Most kő- és teahársvirágot és csalánlevelet vesznek át, hamarosan kezdődik a bodzabogyógyűjtés. Zöldmetszési bemutatót tart a Kertészeti Népfőiskola az intenzív gyümölcstermesztésről július 8-án Siklóson. Találkozás 10 órakor a siklósi MÁV- állomáson. A bemutatót dr. Sipos Lajos szakmérnök vezeti. Pécsről a busz 8.30-kor a 15-ös állásról indul. Félszáz egyházi éneket szerzett eddig a pécsi Postavölgyi templom orgonistája: id. dr. Kapitány István. Most lett bemutatva a legújabb, a Magyar szentek miséje c. mű. Máriagyűdön alkoholbetegek rehabilitációs otthonát alakítja ki egy pécsi református alapítvány. Hétfőn kezdődik a majd 10 milliós kivitelező munka, augusztus végétől várják az érdeklődőket, októberben az első 20 lakót fogadja az otthon. Olyan alkoholistákat akarnak meggyógyítani - idővel már félszázat -, akik még hisznek abban, hogy kitörhetnek a mértéktelen alkoholfogyasztás jellem- és lélekroncsoló világából. Pszichológus, gondozó és lelkész segít majd a kiútkeresésben. A bejutás és a bennmaradás feltételei szigorúak, hisz várhatóan ingyenes lesz a kezelés és bennlakás is a tb. jóvoltából. Mindenkivel szerződést kötnek, s ennek értelmében aki 04-05-07 Szerdán az Adorján melletti Bakos-tanyáról éjjel elhajtottak a tolvajok több bárányt. Napokig tartott a maradéknyáj szétszéledt állatainak az összeterelése a Tasken-dűlőben. Csütörtökön betörtek a So- mogyapáti Óvodába, s elvitték például a hűtőt. A Horvát néptánchagyományok c. új könyvet tegnap mutatták be a pécsi Horvát Klubban. A szerző dr. Ivan Ivancan. iszik a kezelés alatt is, azonnal megválnak tőle. A vallásosság elfogadása nem kötelező. Be csak az juthat, aki legkevesebb három héten át önmegtartóztató életet él, vagyis nem nyúl az italos pohárhoz. Az otthonban minimum három hónapig tart a kezelés, aminek az időtartama A hatvandiósi határban kezdődik az aratás. A kombájno- sok újra versenyeznek. Tavaly Nyulasi Károly 90, 1984-ben Lovász Zoltán 78 vagon búzát kombájnolt; lett ezzel első. Most az először arató Tóth Sándor is benevezett. A hőerőművi légszennyezés miatt Pécs környéki önkormányzatok helyi íevegőszeny- nyezettség-mérést vezetnek be. A környezetvédelmi közösséget Pataki Zoltán magyarsarlósi polgármester vezeti. attól is függ, ki mennyire győzi le gyengeségét. Aki nem hisz már saját magában sem, azt szinte biztos, hogy nem tudják megmenteni. A vezető-főorvos dr. Thaly Gedeon, felesége a pszichológus, a lelkészi teendőket Antal Zoltán látja el. Csuti J. Közlemények A pécsi Fordán Centerben ma 21 órától a Nosztalgia Klubot Papp Viktor-Majorlaki Ágnes vezeti. Fogászati ügyeletet tartanak megyénk felnőtt és gyermek lakosainak Pécsett, a Lánc utcai Rendelőintézet fsz-i ügyeleti helyiségében szombat, vasárnap reggel 6-tól 21 óráig. Tel.: 214-347. Kutyamentési tanácsadás, tel.:441-703. Rockopera a várban — Augusztus 2-től a Simontomyai várban előadják a Jézus Krisztus szupersztár c. darabot, az Egri csillagok c. rockopera egy részletét. Érdeklődés Takács Máriánál, tel.: 74/486-354. Jelentkezzen, aki a Mecsek utcában parkoló autóból aktatáskámat elvitte, vagy megtalálta. 72/314-826. Este: 450-818. (1325) Rendezvények A pécsi Picola Perla-étterem- ben mától Kedves Lili grafikai tárlata látható. Dr. Südi Bertalan holnap 15 órakor a pécsi Belvárosi Nyugdíjas Klubban (Rákóczi út 11.) jogi és szociális ügyekről tart tájékoztatót. Háziasszony: Táncsics Lászlóné. Zombori Lajos festő kiállítása látogatható a pécsi IH-ban. A Pécsi VTV vasárnapi Ami belefér c. műsorából: névadás, névválasztás, motorosok földön és levegőben, küzdelem a ráncok ellen, vendég: Füzy Ákos. A pécsi Dianetika Központban (Nagypostánál) hétfőn 20.15-kor Tóth Csaba osztály- vezető ingyenes előadást tart a szervezésről és az üzletvitelről. Cukorbetegeknek busz indul a debreceni virágkarneválra. Érdeklődés Pécsett, a Berek u. 9-ben szerdánként 8-tól 10 óráig Babus Árpádné alelnök- nél. Dünántúli Napló Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Lapszerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, PAUSKA ZSOLT Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR QYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7623 Pécs, Rákóczi út. 34. 7601 Pf.: 134 Telefon: 72-215-000. Szerkesztőségi telex: 12-320. Telefax: 72-236-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 72-322-301. Készült a Déli Nyomda Kft-ben. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-M Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pécsi Hírlapkereskedelmi Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11992000-02507929 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 650 forint, negyed évre 1950 forint, fél évre 3900 forint, egy évre 7800 forint. ISSN 0865-9133 Egészségügyi Ellátás Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék, progresszív ellátásban a megye egész területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika; páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el, Pécs és a megye egész területéről. Pécs város felnőtt lakosságának szombaton: belgyógyászat: Megyei Kórház I. sz. Belgyógyászat. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Traumatológiai Önálló Osztálya. Vasárnap: belgyógyászat, sebészet: Pote II. sz. Sebészeti és Belgyógyászati Klinika. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Szombat-vasárnap Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Szombaton nyitvatartó gyógyszertárak Zsolnay Patika, Lánc u. 20. 7.30-13.30; Mozsonyi, Pécs, Bajcsy Zs. u. 23. 7.00-14.00; Krisztina tér 10. 7.00-12.00, Arany Kehely Citrom u. 5.; Öttorony, Hajas L. u. 11. 8.0012.00, Koronás Kígyó, Szabadság u. 46. 8.00-12.00; Arany Kehely, Citrom u. 5., Pannon Patika Iíjúság u. 2. 8.00-12.00- ig; AD’VITALIS Gyógyászati szaküzlet, Rákóczi u. 46. 9-13 óráig. Körzeti orvosi ügyelet Körzeti orvosi ellátás sürgős esetekben Pécs, Abaliget, Ko- zármisleny, Pellérd, Berkesd, Nagykozár, Kővágószőlős, Görcsöny, Egerág és a csatolt községek felnőttéinek szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Lánc utcai rendelőben. Tel.: 214-347. Fogászati ügyelet Baranya megye felnőtt és gyermek lakossága részére a Lánc utcai Rendelőintézet ügyeleti helyiségében minden szombat, vasárnap reggel 6-tól este 21-ig. Pécs gyermeklakosainak szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig a Gyermeklinikán, József A. u. 7. (Bajnok u.) Tel.: 310-144. Berendeltek ellátása 8-13-ig. A városkörnyéki községek és Egerág gyermekeinek (1-14 éves korig) ellátását a Megyei Gyermekkórház (Nyár u. 8. ) ambulanciáján végzik szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Tel: 313-144. Éjszakai ügyeletes patikák Zsolnay Patika, Lánc u. 20; Arany Sas Pécs, Széchenyi tér 2. Ma jeligés AIDS tanácsadás és szűrés ingyen. Pécs, Aidin- ger J. u. '33.1. 5. Díjmentesen hívható: 413-303 15-18 óráig. á A pécsi leőwey Klára Gimnázium épülete után az iskola belső udvara is megszépült. Pázsit, virágok, új díszkövezet, pad és ivókút várja a nyáron itt sportolni, megpihenni vágyó diákokat, fiatalokat fotó: müller andrea Az alkoholfíiggöség gyógyítható Tán még van visszaút fotó: laufer László