Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-04 / 181. szám

1996. július 4., csütörtök Hazai Körkép Dunántúli Napló 7 A jövőben kéthetenként vizsgáztatják a Balaton vizét Kék felirat: kék tó, tiszta tó A tó vizének minőségéről tájékoztató táblák jelennek meg néhány napon belül a Balaton legforgalmasabb 41 strandján - jelentette be tegnap Kádár Mihály, az Országos Közegész­ségügyi Intézet osztályvezető főorvosa. A Balaton ez idő tájt is a für­désre alkalmas, tiszta vizeink közé tartozik - hangsúlyozta a főorvos, és ezt remélhetőleg igazolja majd a folyamatos el­lenőrzéssel párhuzamosan működő tájékoztató szolgálat is. A jövő héttől ugyanis az Európai Unió előírásainak megfelelően általában kéthe­tente tesztelik a magyar tenger vizét. Az eredmények ismereté­ben négyféleképpen minősítik majd a tavat. A kék szín kiváló minőséget jelent, tehát a für­dés nem jár fertőzésveszéllyel; zöld színnél megfelelő a víz, azaz csekély a kockázat; a sárga, kifogásolható felirat esetén a betegség kockázata már kimutatható. A piros szín szennyezettséget, és egyben fürdésre alkalmatlanságot jelöl. A táblákon magyarul és an­golul ismertetik az esetleges fertőzésveszéllyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, és alkalmanként a legfrissebb in­formációkat a vízminőségi, vízbakteriológiai vizsgálatok­ról. Ezeket a strand személy­zete és a környezetvédelmi felügyelőségek által vett min­tákból vizsgálatot végző Ál­lami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat juttatja el a helyi polgármesteri hiva­talokhoz. A sokat vitatott algásodás csak a víz élvezeti értékét rontja, de túlzott koncentráció­ja a túlérzékenyeknél bőrki­ütést okozhat - mondta a fő­orvos. A vízminőség korábbi­nál gyakoribb mérése és a kö­zönségtájékoztatás kiadásait jelenleg a központi költségve­tés állja. Ahhoz, hogy állan­dóvá tegyék és kiterjesszék a Balaton mind a 129 strandjára, szükség lenne a turisztikai szervezetek, az utazási irodák anyagi támogatására is. (cs. benkő) A szocialista frakcióban komoly vita volt, de elmaradt a ruhatépkedés Nincs koalíciós válság- véli az SZDSZ A szocialista képviselőcsoport tegnapi ülésének az volt a tétje, hogy sikerül-e visszaállítani a frakció egységét és a kormány iránti bizalmát. A szabad demokraták törvényho­zóit a koalíciós partner magatartása és az emiatt kialakult helyzet foglalkoztatta. Az MSZP frakciójában ko­moly politikai vita zajlott az alkotmánykoncepcióról, de - mint Szekeres Imre frakcióve­zető fogalmazott - elmaradt a ruhatépkedés. A frakció - tag­jai több mint 90 százalékának egyetértésével - úgy döntött, hogy öttagú bizottság tegyen majd egyértelmű javaslatot a vitás kérdések tisztázására. Egyhangú határozattal meg­erősítették az alkotmány-elő­készítő bizottságban eddig dolgozó négytagú delegáció mandátumát. Állást foglaltak abban is, hogy az MSZP képviselői igent mondanak a házszabály módosítására. Az SZDSZ képviselőcso­portja a napirend előtti felszó­lalások ésszerű korlátozása ügyében további egyeztetést tart szükségesnek az ellenzék­kel. Ha e nélkül kerül a Ház elé a módosítás, az SZDSZ egységesen tartózkodni fog. A Koalíciós Egyeztető' Ta­nács szerdai ülésén nem került közelebb egymáshoz a kor­mánypártok álláspontja. De az SZDSZ úgy vélekedett: a ház­szabály módosítása technikai jellegű kérdés, az ezzel kap­csolatos vita tehát nem jelent koalíciós válságot. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke szerint az lett volna a leghelyesebb, ha az alkotmány-előkészítő bi­zottság nem átdolgozásra, ha­nem végleg visszavonja az előterjesztést, és az alapvető kérdésekben népszavazást kezdeményez. A KDNP deklarálta, hogy ragaszkodik a kétkamarás par­lamenthez, és a külföldön élő magyarok szavazati jogához. Az MDNP kifejezésre jut­tatta: helyesli, hogy az illeté­kes bizottság átdolgozásra visszakérte az előterjesztést. A nyugdíjasok országa lettünk Egyre gyorsabb ütemben öreg­szik az ország. A ’90-es évek­ben a nyugdíjasok számának növekedése háromszor akkora volt, mint az előző öt évben. 1990-ben még „csak” 2,5 millióan voltak az országban, ma már több mint 3 millióról szólnak a statisztikák. Arányuk a teljes lakossághoz képest öt évvel ezelőtt 24,7 százalék volt, jelenleg már meghaladja a 30 százalékot. A nyugdíjak reálértéke - az 1990. évet 100 százaléknak véve - mára 23 százalékkal csökkent, s egy főre jutó havi átlaga az 1996. januári 15 539 forintról márciusban - az évi kötelező rendezés után - 17 345 forintra nőtt. Az átla­gosnál nagyobb járandóságban az ellátottak mintegy 40 száza­léka részesül. Nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra tavaly 582,2 milliárd forintot fizettek ki, a bruttó hazai termék 11 százalékát. Számítások szerint idén az év első három hónapjá­ban kifizetett összeg 148,9 mil­liárd forint volt. Az ellátottak 53 százaléka öregségi, 24 szá­zaléka rokkantsági nyugdíjat kapott. Az adatok szerint a ’90-es években mind kevesebben mentek öregségi nyugdíjba, in­kább más lehetőségeket vettek igénybe. Általában az elő- és korengedményes nyugdíjat ré­szesítették előnyben. Az újon­nan nyugdíjba vonulók közül a rokkantsági nyugdíjasok száma az évek során valamelyest mér­séklődött, arányuk az utóbbi két évben 37-38 százalékot tett ki. Táplálékkiegészítő multik Különös közösség alakult a közelmúltban orvosok, természetgyógyá­szok, gyógyszerészek, pedagógusok, sportolók, élelmezési szakem­berek közreműködésével: Táplálkozás- és Vitaminszövetség. Dr. Rigó János, az Országos Dietetikai Intézet igazgató főorvosa elmondta: tudomásul kellene vennünk, hogy napjaink legválasztéko­sabb menüje sem tartalmazhatja azokat a létfontosságú anyagokat, vi­taminokat és sókat, amelyeket akár napi egy multivitamin-tablettával a szervezetünkbe juttathatunk. Ezek a világszerte használt készítmények nem alkalmi patikaszerek, hanem folyamatos szedésre ajánlott táplá­lékkiegészítők. Parlament: csaták után vakáció A viharkárok helyrehozatalához félmilliárdra van szükség A nyári szünet előtti utolso ülésnapra gyűltek össze teg­nap az országgyűlési képvi­selők, hogy zárószavazással pontot tegyenek számos, az elmúlt hetekben, hónapok­ban tárgyalt törvényjavaslat parlamenti útjának végére. A törvényjavaslatok olyan fontos témaköröket fogtak át, mint a közoktatás, a felsőokta­tás; az ország közlekedéspoli­tikai koncepciója; a sport, az egyes sportcélú ingatlanok tu­lajdoni helyzetének rendezése; az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzése; az öregségi nyugdíjkorhatár emelése; • a kórházi ágyak számának csökkentése; a tár­sadalombiztosítási köztartozá­sok behajtása. Az alkotmánykoncepció kapcsán 295 igen szavazattal - 2 nem és 25 tartózkodás mel­lett - a plénum hozzájárult ah­hoz, hogy az alkotmány-elő­készítő bizottság átdolgozást visszakapja a javaslatot. Az előteijesztés - újabb egyezte­téseket követően - a tervek szerint ősszel kerül ismét a Ház elé. Kuncze Gábor fotó: feb/diósi Napirend előtt Demeter Er­vin (MDF) a kormány politiká­járól mondott kemény kritikát, utalva például a túlméretezett adórendszerre és a középréte­gek anyagi-morális süllyedé­sére. A bírálathoz több ellen­zéki képviselő is csatlakozott. A kormánypárti felszólalók rámutattak, hogy a népszerűt­len gazdasági intézkedések a fenntartható gazdasági növe­kedés megalapozását, vagyis a jobb jövőt szolgálták. Kuncze Gábor belügyminiszter a gaz­daságpolitikát bíráló ellenzéki megnyilatkozásokat népszerű- séghajhászásnak minősítette. Pusztai Erzsébet (MDNP) be­jelentette: az őszi ülésre poli­tikai vitanapot kezdeményez­nek a kormány kétévi tevé­kenységének elemzése végett. A belügyminiszter a továb­biakban a viharkárokkal kap­csolatos támogatásokról tájé­koztatta az országgyűlést. El­mondta, hogy mivel a költség- vetésben rendkívüli esetekre biztosított 500 millió forint már lényegében elfogyott, a tartalékhoz kellett nyúlni. A károk felmérése még nem fe­jeződött be, az eddigiek alap­ján várhatóan még mintegy 4Ö0-600 millió forintra lesz szükség. Az elengedhetetlenül szükséges munkákhoz az érin­tettek mindenesetre megkap­ják az anyagi támogatást, de ezt az önkormányzatoknak igényelniük kell. Simonffy Ágnes Sokakat érint. A kormány mai ülésén döntenek a lakásépí­tés és -felújítás finanszírozásá­nak koncepciójáról, a lakás-ta­karékpénztárakról, a lakáscélú támogatások módosításáról és az energiamegtakarítást ered­ményező épületfelújítás támo­gatásáról. Ezenkívül újra fog­lalkoznak a szervezett, gazda­sági jellegű bűnözés elleni ha­tékonyabb fellépés anyagi, jog­szabályi feltételeinek megte­remtésével. Igazukat keresik. A mintegy 80 ezer volt nyugati hadifogoly továbbra sem törődik bele abba, hogy kirekesztették a kárpót­lásból. Egyesületük ezért újra az Alkotmánybírósághoz fordul a jelenlegi jogszabályok meg­változtatását sürgető kérésével. Késedelem. A határidő július 1-jével lejárt ugyan, de még mindig nincs kormánybiztosa az új Nemzeti Színház építke­zésének. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium ve­zetése jelenleg is keresi a meg­felelő jelöltet a nagyszabású feladat ellátására. Egyszeri alkalom. Júliusban csak kivételesen maradt a hó­nap első napjaira az 1991. jú­nius 30-ig közlekedési balesetet szenvedett és járadékra jogosult mintegy 13 ezer személy járan­dóságának kifizetése. ¥ W 0 W CD >­_3 W i— w _3 N O korlátozott számban Pécsett a város központjában épülő üzletházban még LEKÖTHETŐK MODULTERV- Generál Kft. Pécs, Báthory u. 8. 72/336-244, 332-275 munkaidőben A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. Az Ön nyerőszáma: PLASTEX MŰANYAG és TEXTILIPARI SZÖVETKEZET Pécs, Málom-Péterpuszta Tel.: (36-72) 450-312, 450-271 2.000 Ft értékű ajándékcsomagja. Ön a nyertes: Szerencseposta A múlt héten a szerencsét próbá­lók jó kedvében találták Fortuna istennőt. Milliók vándoroltak a bátrak zsebébe, és még a kulcs is illett a zárba... A főnyeremény 183 millió A múlt héten nem volt telitalá­lat az ötös lottón, a 27. játékhé­ten tehát várhatóan 183 millió forintra halmozódik a főnye­remény. A hatos lottón 11 millióra becsülik a főnyereményt. A Joker is csábító összeggel ke­csegtet, a héten 10 milliót ér. A múlt héten Siklóson járt Fortuna. Egy üzletben vásár­lóknak osztogatott kulcsokat, akié illett a lakat zárjába, an­nak tették fel a kérdést: van e önnél érvényes lottószelvény? Mivel ötös és hatos szelvény is volt egy úrnál, 2 millió forint ütötte a markát. Mázlista MÁZLI! A Telemázli 25. adásában, a já­ték történetében másodszor nyerték meg a jackpotot, amelynek értéke ezúttal 75 millió 90 ezer forint volt. A kenó játékosai közül is 150 ezren értek el találatot. Egyikőjük telitalálata befize­tett pénzének húszezerszeresét érte. Júliusi extra a Jokeren A négy keréken jön a Joker ak­ció egész évben tart, ám július­ban háromszor is 4x4 keréken jön!. A 27., 28., 29. játékhéten 4-4 autót sorsolnak ki azok kö­zött, akiknek az adott hétre ér­vényes ötös vagy hatos lottójuk van és a Jokert is megjátszották. Aki júliusban öthetes játékra vállalkozik, összesen négy sor­soláson vehet részt. Szerencsehajó a Dunán A 27-30. játékhéten a nyeretlen lottó- és totószelvények is hoz­hatnak szerencsét. „Totó-lottó” jeligére legalább 1500 Ft értékű nyeretlen ötös lottót és 500 Ft értékű, ugyancsak nyeretlen to­tószelvényt kell beküldeni a sor­solásra. „Telemázli-lottó” jel­igére 1800 Ft értékű nyeretlen ötös lottót és 200 Ft értékű nye­retlen Telemázli-sorsjegyet, „Kenó-lottó” jeligére pedig leg­alább 1500 Ft értékű nyeretlen hatos lottót és 500 Ft értékű nye­retlen kenó átvételi igazolást. Mindhárom kategóriában 50-50 kétszemélyes utat sorsolnak ki augusztus 20-ára, a három Sze­rencsehajó egyikére. A szeren­csések innen nézhetik a mille- centenáriumi tűzijátékot. Talál­kozhatnak olimpiai bajnokaink­kal és elkölthetnek egy igen íz­letes vacsorát. Az utazás részt­vevői között pedig hajónként 1-1 Opel Corsa személygépko­csit sorsolnak ki - ráadásként. Lottónyugdíj az ötösön A tavaly osztatlan sikert aratott akció az idén július 1-jén indul újra és szeptember elsejéig tart. A 27. és a 35. játékhét között he­tente 600 forint értékű nyeretlen ötöslottó-szelvényt kell össze­gyűjteni. Ezt megteheti a család bármely tagja, a lényeg csupán az, hogy a nyugdíjasok nevére szóljon, mert a nyertes csak nyugdíjas lehet. A kilenc hét alatt összegyűlt, legalább 5400 Ft értékű szelvénycsomagot szeptember 9-ig kell elküldeni névvel, címmel és Lottónyugdíj jeligével ellátott zárt borítékban a Lutri 496, 1373 Budapest címre. A szeptember 13-ai sor­soláson 10 személy 10 éven át havi nettó 20 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést nyer. (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom