Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-29 / 205. szám
1996. július 29., hétfő VÁROSAINK Dunántúli Napló 9 Pécsváradi körkép Augusztus 20. Mecseknádasdon Az idei augusztus 20. ünnepségek szervezője a Mecseknádasdon Német Nemzetiségi Együttes. Az ünnephez, amely egybeesik a helyi búcsúval a kisebbségi önkormányzat ötvenezer forinttal járult hozzá, amelyet pályázaton nyert el. A műsorban a hásságyi tánccsoport mellett svájci vendégeket is várnak. Német tanulmányút Minden évben több szakmában lehetőség nyílik németországi továbbképzésre. Idén Mecseknádasdon a kisebbségi önkormányzat pályázat útján három fiatalember továbbképzését tudta támogatni. Sipos Attila és Nagy Tibor autószerelő, illetve Fischer László komputer kezelő a közelmúltban tért vissza a korszerű ismereteket nyújtó útról. Vitaest az új vadászati törvényről A pécsváradi Zengő Vadász- társaság elmúlt heti közgyűlésén dr. Vass János elnök ismertette a július elején napvilágot látott új vadvédelmi, vadgazdálkodási és vadászati törvényt. A szakmai vitát Ful- lér Miklós, a társaság fővadásza vezette. A vadászok nagy várakozással tekintenek a végrehajtási utasítás elé. Cipő helyett virág A közelmúltban bezárt a régi patika épületében működő cipőjavító műhely. Az épület birtokosa, az önkormányzat új bérlőt talált az idős cipészmesterek által elhagyott helyiségbe. Az átalakítás után a Frézia virágbolt várja majd a Dózsa György út sarkán a vásárlókat. A sérült cipőket pedig a Kenguru cipőboltban lehet leadni, ahol a közelmúltban bővítették szolgáltatásaikat. Millecentenárium 896-1996 Szent István-napok, augusztus 15-20. Pécsvárad gazdag ünnepi programsorozattal készül idén is Véglegesült a Szent István-napok programja, amit 1991 óta rendeznek meg Pécsváradon. Az idei millecentenáriumi év központi eseménye augusztus 15-én, Nagyboldogasszony, Pécsvárad búcsúja napján Várszegi Asztrik Pannonhalma bencés főapátjának pécsváradi látogatása. Ez alkalommal szenteli újjá a monostor X. századi templomát. Ezt megelőzően augusztus 12-én 18 órakor nyílik a pécsváradi kézművesek kiállítása a Művelődési Központban, majd 14-én, szerdán a pécsváradi alkotók képzőművészeti kiállítása a vár kiállítótermében. Augusztus 16-án, pénteken német nemzetiségi estet tartanak a vár udvarán: a Kodolányi János Általános Iskola Német Nemzetiségi Tánccsoportja, Szűr, Székelyszabar együttesei lépnek fel a műsorban, amely bállal zárul. A program a Pécsváradi Németek Barátsági Egyesülete támogatásával jött létre. Augusztus 17-én, szombaton este a pécsi Reneszánsz Együttes zenés-énekes-táncos műsora kerül színre korhű jelmezekben a vár udvarán. Augusztus 19-én a Fülep Lajos Művelődési Központ Női Kamarakórusának koncertjére kerül sor a vár dísztermében, Kutynánszky Csaba vezényletével. Műsort ad a Pécsváradi Zeneiskola Fúvós Kamaraegyüttese, Reneszánsz táncok címmel. Ezt követően adják át az 1996. évi városi kitüntetéseket, átadása nyilvános ünnepi ön- kormányzati ülés keretében. A napot középkori vacsoraest zárja a vár udvarán. Augusztus 20-án 16 órakor tisztelegnek Pécsvárad polgárai István király szobránál. Az ünnepség szónoka Kakas Sándor polgár- mester, közreműködik Koszta Gabriella színművész. A koszorúzás után a pécsi UNICUM LAUDE férfi énekegyüttes koncertezik a vár kápolnájában. A Szentháromság téren az ünnepség után műsort ad a Pécsváradi Zeneiskola Gyermek Fúvószenekara, a Pécsváradi Ifjúsági Fúvószenekar, az Általános Iskola Német Nemzetiségi Tánccsoportja, a Nyugdíjas Klub együttese, továbbá a Zengővárkonyi Népiegyüttes. A téren ismét sörkertet nyitnak a helyi vendéglátók, majd 20 órakor utcabál zárja a rendezvénysorozatot. Hosszúhetény gazdagodik A telep megépítése 122 millió forintba kerül FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Újabb jelentős lépést tett a teljes közművesítés felé Hosszúhetény, ahol a megye egyik legnagyobb beruházása épül. A hosszan elterülő községben ugyanis 21 kilométernyi szennyvíz főcsatornára van szükség, amelyből már csak az utolsó kilométer hiányzik. A település a nyár végén mintegy 50 millió forintot nyert pályázat útján a szennyvíztelep megvalósítására, és a földmunkákat már el is kezdték. A tervek szerint a műszaki átadásra a tél elején kerül sor. A telep megépítése 122 millióba kerül, amelyhez a szükséges összeget pályázatok útján, illetve saját költségvetéséből biztosítja az önkormányzat. A lakosok közül műszakilag már többen felkészültek arra, hogy a tél elején használatba is veszik az új szennyvízhálózatot. Nádor Radolfné polgármestertől megtudtuk, a hatályos építési rendelkezések szerint, ahol a szennyvízhálózat kiépült, ott kötelező a használata. Vagyis rövid türelmi idő után minden háztartásnak csatlakoznia kell a fővezetékhez. Ha olyan fürdőszobás lakásról van szó, ahol az esetleg a nyugdíjas tulajdonosok anyagilag nem képesek állni a bekötés költségeit, akkor a leendő örökösöknek szükséges tüsténkedniük. A háromezerkettőszáz lakost számláló községben már a gázvezeték kiépítését tervezik, gyűjtik a szándéknyilatkozatokat. A közel ezer háztulajdonos közül eddig háromszázan mondtak igent. A megvalósuló teljes közművesítéssel a település egyre közelebb kerül szép terve megvalósításához, hogy Hosszúhetény (Kisújbányával és Szentlászlóval együtt) vonzó üdülőhely legyen: komfortos falu tisztán csobogó patakkal, szép természeti környezetben. Zengövárkonyiak Decsen, a népművészeti napokon Öltöztetik az újdonsült menyecskét Decs, a Sárköz fővárosa a népi hagyományokban hozzá kötődő Zengővárkony, Várdomb és Bogyiszló népi együtteseit látja vendégül augusztus 2-án és 3-án, az idei népművészet napja alkalmából, amely a Magyar- ország ’96 című rendezvény- sorozat része. A találkozó első napján a Decsen és Zengővárkonyban készült régi és újabb szőttesekből nyílik kiállítás, amelyet Nádor Rudolfné, Hosz- szúhetény polgármestere nyit meg. Várkony képviseletében Töttös Sándor népi iparművész, a népművészet mestere a kiállítás megnyitóján eleveníti fel a századfordulótól napjainkig tartó közös hagyományokat, a szőttesek közös formakincsét, illetve azokat a szoros kapcsolatokat, amelyeket Sárköz mindig is jelentett a zen- gővárkonyiak életében. A közönség összehasonlíthatja többek között a régi, hagyományos mintájú térítőkét a Töttös Sándor által megújított formákkal. A várkonyi népviselet teljes palettáját a kiállított babákon mutatják. A korabeli dokumentumok a két település kapcsolataira, eddigi történetére emlékeztetnek. A decsiek egyebek mellett állandó kiállításokkal, színes táncprogrammal várják a vendégeket. A zengövárkonyiak ehhez a nagy sikerű lakodalmas játékukkal járulnak hozzá. Kevesebben adnak vért „Apad a vérkészlet. Több a baleset, kevesebb a véradó. Vérhiány Pécsett!” Szomorúan hangzanak az évenként visszatérő jelzések, felhívások a sajtóban. Elgondolkodtató vajon miért van szűkiben a vérkészlet? Megváltozott a munkaadók és a munkavállalók közötti viszony, s a szorosabb munkafegyelem számlájára kellene-e írni? Vagy netán az emberekben lett lazább az egymás iránti segíteni akarás? A humanitárius szempontok kevésbé motiválják az embereket? Esetleg munkaidő után lenne kedvező a véradás? Megannyi kérdőjel. Az 1982. évi pécsváradi adatok: 232 ember adott vért, közel 1 hektolitert - pontosabban 92,8 litert -, vagy 1984-ben 83 liter vért adtak, 1995-ben már csak 52 litert. Bizonyára több összetevője lehet és van, hogy évek óta küszködnek esetenkénti vérhiánnyal. Jó lenne mindenki részéről nagyobb figyelmet szentelni erre, és elsősorban tenni érte, hogy egyetlen beteg se kerüljön nehéz - netán vészhelyzetbe - a vérhiány miatt. Minden családban bármikor szükség lehet gyors beavatkozásra és kell(ene) a vér. A legnagyobb tisztelet azoknak, akik a múlt héten a felhívásnak eleget téve jöttek vért adni Pécsváradon. Lapunkon keresztül köszöni meg Uherkovichné dr. Paál Mária, a Megyei Vértranszfúziós Állomás megbízott vezetője, hogy 75-en 33 liter vért adtak Pécsváradon. Sántha László Az Asztrik apát tér A pécsváradi monostor első apátjáról, Aszúikról kapja a nevét az a hangulatos kis tér a várkert északi oldalánál, amelyet eddig mosóként emlegettek a régi pécsváradiak. A millecentenáriumi ünnepségekhez kapcsolódó névadást Gállos Orsolya, a Várbaráti Kör elnöke javasolta a képviselő testületnek. A terv megvalósításához az önkormányzat 100 ezer forintot nyert a millecentenáriumi pályázaton. A parkosítás terveit a Mecseki Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság Pécsváradi Erdészetének mérnöke, Scholtz Péter készítette. A szükséges növényeket és fákat Molnár László szerezte be, és a talajmunkákat a Polgármesteri Hivatal tereprendező brigádja végezte el még a tavasszal. A várkert északi részét is parkosították, s a várdomb oldalán pompázó aranyos hajtású boróka szépsége mellett hasznos szerepet tölt be, hiszen szétterülő ágai fölöslegessé teszik a kaszálást. A vár felőli oldal sövénye mögé néhány piramis tölgy is került, amely később kupolás lombjával illeszkedik a vár körvonalához. Kár, hogy az elültetett fákra senki sem figyelt, így több kiszáradt, amit az elmúlt héten pótoltak. Talán a környéken lakók is odafigyelhetnének a csemetékre. A pihenőpark kialakítását nehezíti, hogy haszonjárművek is parkolnak a területen. Wolf József alpolgármester elmondta, így nem lesz könnyű padot kitenni. Mégis reméljük, mire egy kicsit megnőnek a fák, tiszta, kedves pihenőhely lesz az Asztrik apát tér. FOTÓ: LÖFFLER GÁBOR Kedves pihenőhely a várdomb oldalában Hirdetésfelvétel az Új Dunántúli Naplóba Pécsváradon a Fülep Lajos Művelődési Központban Kossuth L. u. 31. Telefon és fax: (72) 465-123