Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-28 / 204. szám

1996. július 28., vasárnap Sport Plántálj Napló 11 Búcsú az úszóversenyektől, váltó-világcsúccsal Czene Attila (középen) a harmadik magyar aranyérmet szerezte úszásban Világcsúccsal zárult az úszóver­senyek hétnapos küzdelemsoro­zata a Georgia Tech Aquatic Centerben, ahol a pénteki utolsó napon már valóságos karneváli hangulat uralkodott. A befejező számban, a férfi 4x100-as ve­gyesváltóban az amerikaiak (Jeff Rouse, Jeremy Linn, Mark Henderson, Gary Hall) adták át a múltnak saját régi vi­lágrekordjukat, s ezzel 13. aranyérmüket jegyezhették be. A magyarok ezt a számot vár­ták a legnagyobb érdeklődéssel, hiszen bíztak a nemzeti színeket képviselő kvartett sikeres sze­replésében. Optimizmusukat tovább növelte, hogy délelőtt a selejtezőben a tartalékos csapat- akkor még Zubor A ttila úszott az előző nap fáradalmait pihenő olimpiai bajnok Czene Attila helyén - is a második legjobb idővel jutott be az esti fináléba.- Bármi lehet, a papírforma alapján a harmadik-hatodik hely valamelyike áll a fiúknak- jósolt Ruza József főtitkár, a magyar úszóküldöttség sportág­vezetője. Nem sokkal a rajt után kide­rült, hogy a magyarok ebben az igen erős mezőnyben nem tud­ják felvenni a harcot az érmes helyezésekért. Annak is örülni kellett, hogy a hatodik helyre fel tudtak jönni. Igaz, azzal nem­igen számoltak, hogy az ameri­kaiakon, az oroszokon, az auszt­rálokon és a németeken kívül a japánok is megelőzik őket. Tu­lajdonképpen az első 50 méte­ren eldőlt á sorsuk, amikor a há­ton kezdő Deutsch Tamás me­gint adós maradt a jó teljesít­ménnyel. Deutsch végül is hete­dikként váltott, utána Güítier Károly (mell) feljött az ötödik helyre, de Horváth Péter (pil­langó) és Czene Attila (gyors) egyformán csak a hatodik pozí­ciót tudta tartani. így is újabb egy ponttal gaz­dagodott a termés, s végül há­rom aranyéremmel, egy ezüsttel és két bronzzal, valamint egy negyedik és egy hatodik hellyel zártak a két szövetségi kapitány, Széchy Tamás, illetve Kiss László tanítványai. Ezek a he­lyezések összességükben 38 pontot hoztak a konyhára. A piros-fehér-zöld színek képviselői a nemzetek sorrend­jében az előkelő harmadik he­lyen fejezték be a küzdelmeket. Csak áz amerikaiak és az oro­szok előzték meg őket. Ám do­bogós helyüket végül is csak annak köszönhetően tudták megtartani, hogy az ír Michelle Smith nem győzött negyedik számában is, a női 200 pillangón be kellet érnie a bronzéremmel-. A négy arannyal viszont egy­maga felhozta volna az íreket a harmadik helyre. Az estnek még egy magyar érdekeltségű száma volt, a férfi 200 m hát, amelynek B-döntő- jében 2:02.17 perccel negyedik lett Ágh Olivér, így végül a 12. helyet szerezte meg. Á svéd Jörgen Persson aszta­liteniszben a férfi egyes egyik éremesélyesének számított. A sokszoros világ- és Európa-baj- nok jelenleg a világranglista 13. helyén áll, tehát megalapozottak voltak reményei. Ezért szenzá­ciónak számít, hogy a világhírű asztaliteniszező már a csoport- niérkőzéseket sem „élte túl”. A skandináv versenyzőt a japán származású, de már brazil szí­nekben szereplő Hugo Hoyama három játszmában győzte le. Az eredmény azért számít bomba­meglepetésnek, mert a brazil­japán sportoló csak a világrang­lista 79. helyét foglalja el. 458 milliós jegyeladás Az atlantai olimpia szervezői bejelentették, hogy a jegyeladá­sokból eddig több mint 458 millió dollár folyt be, ami fe­lülmúlja a korábban tervezette­ket. Eddig csaknem nyolc és fél millió jegyet adtak el, ami 95 százalékos látogatottságot je­lent. A belépők értékesítéséből származó haszon az ötkarikás költségvetés 27 százalékát fe­dezné, de az atlantaiak egye­dülálló módon csak a szponzori támogatások és a televíziós jogdíjak összegét építették a büdzsébe. A rendezők remélik, hogy más területeken is sikerül ilyen jó eredményt elérniük. Úgy lát­ják: nagyon jók az esélyeik, hogy szép haszonnal zárják az olimpiát. Bevált az az ötletük, hogy a szponzorok és a nézők által visszajuttatott jegyeket újra piacra dobták. Eddig több mint 270 ezret ér­tékesítettek a sportlétesítmé­nyek bejáratánál. A lelke fiatal Nem akármilyen élményben lesz részük azoknak, akik — mé­regdrága belépőiket megváltva - kilátogatnak az Olimpiai-sta­dionba. No nem az atlétikai vi­adalokra, hanem az atlantai öt­karikás játékok záróünnepsé­gére. A szokásos „menetren­den” felül ugyanis színre lép Little Richard, a rock and roll zene egyik nagy alakja. A 63 éves énekes nagyszabású kon­certet ad. A Georgia állambeli Richard 1967-ben hagyott fel végleg a koncertezéssel, tumézással. Ám elmondta, hogy az olimpi­ára való tekintettel ezúttal kivé­telt tehet.- Lehet, hogy a szervezetem már öreg, azonban lelkem ugyanolyan fiatal, mint rég - je­lentette ki az énekes. - Fényko­romban a később világhírre szert tett Beatles is szerepelt az eló'zenekaraim között. Kiutasították A 21 esztendős Jonathon Sa­som Floridából azért jött Atlan­tába, hogy Jézus Krisztusról táncjelenetekkel átszőtt utcai drámát adjon elő. Az lett a vége, hogy őt és tíztagú együt­tesét kiutasították az előadás tervezett színhelyéről, az olim­piai parkból. Inkább utazzanak földalattival! Korlátozott mozgás Bekeményítettek a rende­zők: szigorú intézkedést akarnak hozni az atlantai szervezők a közlekedés javí­tása érdekében: korlátozni kívánják a nyári játékokon résztvevő sportolók utazását a számukra biztosított in­gyenes közlekedési eszkö­zökön. Legalább is erről ér­tesítették levélben a küldött­ségek vezetőit. Az amerika­iak azt szeretnék elérni, hogy csak a versenyen indu­lók vegyék igénybe az olimpiai résztvevők részére fenntartott járműveket, a szurkolni kívánó társaik a város egyéb közlekedési eszközeivel, többek között az állandóan zsúfolt föld­alattival közlekedjenek.- Ezt nem vagyunk haj­landók elfogadni - nyilat­kozta a Német Olimpiai Bi­zottság elnöke, Walther Träger.- Az olimpia szellemének ellentmondó ez a kérés, hi­szen valamennyi sportoló­nak biztosítani kell bármely eseményre való szabad elju­tását - mondotta a sportve­zető. Helyszíni jelentés az olimpiai falu étterméből Naponta 45 ezer adag fogy Az atlantai étteremsátrak közül már az elsőben a belépő ügye­sen elhelyezett kajaszigetekkel találja magát szemközt. Itt a melegételek, ott a gyümölcsök, amott a desszertek szigete, s persze kenyérsziget is akad - főként európaiaknak. A hely és az ennivaló ele­gendőnek látszik. A húsz méter magas éttermi sátor egyidejűleg négyezer olimpikon és sportve­zető kiszolgálására alkalmas. Richard Ross McMullen, az olimpiai étkezde főszakácsa már tudja: a legnépszerűbb éte­lek a főtt tészták és a gyümöl­csök. A szokványos amerikai reggeli-ételek, a tojásrántották különféle variációi, ebben az étkezdében alig-alig fogynak. Tízezer sportoló és ötezer kí­sérő kiszolgálása a feladat. Ez nem több és nem kevesebb, mint napi 45 ezer adag étel. A főszakács szerint további né­hány ezer adagot elfogyaszta­nak azok, akik késő este és éjjel kóborolnak be az étkezősát­rakba, de az atlétáknak minden megvan engedve. A konyha és az étterem 24 órán át üzemel, és használata teljesen ingyenes. Mit eszik egy olimpiai spor­toló? Volt rá példa, hogy valaki bejött és megevett hat darab marhaszeletet, ami bizony több mint egy kiló húst jelent. Más­felől ott vannak a tornászok, akik teljesen gyümölcspártiak. Az amerikai specialitások mellett minden esetre bőven állnak rendelkezésre a külön­féle nemzeti konyhák ínyenc­ségei is az olasz ételektől a ko­reai kimcsi-ig. Az olimpiai csapatoknak természetesen lehettek és vol­tak is különleges kívánságaik. Ezek közül a legkülönösebb az volt, amikor az izraeliek a Halai nevű kóser élelmiszercég által készített csirke és bárányéte­lekre jelentettek be igényt. Ezek rendkívül drága és elég nehezen beszerezhető ételek. Végül is rákerültek a menüre, de aligha tartanak ki a játékok végéig, mert utánpótlás nem várható, meg az sem várható el, hogy csak az izraeliek fo­gyaszthassanak belőle. Egyetlen magyar ételkülön­legesség sem található a menü­ben. Akik már hazautazhatnak... Ökölvívásban, a 75 kilogram­mosok nyolcaddöntőinek első összecsapásán a pontozók török Beyleroglut 9-8-as pontozással kikiáltották győztesnek Erdei Zsolt ellenében. A 22 éves ma­gyar Eb-ezüstérmes ezzel kie­sett. Az orosz származású török rivális némi megelégedéssel vehette tudomásul, hogy Szta- nyiszlav Kirszanov mérkőzés­vezető történetesen szintén orosz. Ebből az fakadt, hogy a bíró szinte mindvégig engedé­lyezte Beyleroglunak, hogy nagyszerű birkózó-mozdula­tokkal fékezze le Erdeit. Ilyen mérkőzésvezetéssel a török előnyt élvezett. Dallos Gyula Európa-baj- noki bronzérmes díjlovagló nem indulhatott az olimpián. A sokszoros magyar bajnok lova, Aktion nem ment át az első és a második állatorvosi vizsgála­Pontosan 12 évvel azután, hogy az Egyesült Államokban tartott legutóbbi olimpiát uralta, Carl Lewis (35) ismét visszatért az amerikai csapattal. Az atléta kije­lentette: boldog, hogy csapattag lehet Atlantában. A rossz nyel­vek szerint Lewis-nak már ősz szálak keverednek rövidre vágott hajába. Egyetlen számban, a tá­volugrásban versenyez ezúttal Los Angeles hőse, aki 1984-ben négy aranyérmet gyűjtött be. ton, az orvos sántának minősí­tette. Ez már a második olim­pia, amin Dallos a lova miatt nem vehet részt. Az elsőn sem rajtolhatott, Barcelonában Ak­tion belázasodott. A teniszversenyek pénteken egyesben a második fordulóval folytatódtak, a párosban pedig az első fordulóban léptek pá­lyára a résztvevők. Á Köves Gábor, Markovits László duó a 6. helyen kiemelt dél-afrikai Ferreira-testvérpártól két- játszmás vereséget szenvedett (6-4, 6-1-re), így búcsúzni kényszerült. A magyar tollaslabdázók nem tartoznak a sportág élvona­lába, ennek megfelelően csak Ódor Andrea képviselte a piros- fehér-zöld színeket az atlantai olimpián. Sajnos, a Honvéd Zrínyi SE versenyzőjének ötka­rikás szereplését nem kísérte- Nagy idők voltak azok, most sok minden másként van - emlékezik Lewis. Az a tény, hogy egyetlen számban indul csupán, lehe­tővé teszi Lewis számára, hogy többet élvezzen az olimpiából. Ami pedig az esélyeket illeti, a veterán versenyző úgy vélekedett, hogy a távolugrásban nyitva áll a pálya, sok a bajnokesé­lyes. szerencse. Az első fordulón erőnyerőként jutott túl, de a kö­vetkező körben a kínai Jingna Han már túl nagy falatnak bi­zonyult számára. Az ázsiai sportoló 11-0, 11-1 arányban diadalmaskodott, s ezzel az egyetlen magyar tollaslabdázó kiesett. Az atlétáknál a férfi hármas­ugrásban a kiesett sportolók népes táborát gyarapította a két magyar induló is. Ordina Tibor és Czingler Zsolt is messze el­maradt egyéni legjobbjától. A két újpesti atléta 16.04, illetve 16.35 méteres eredménnyel a 32. és a 24. helyen végzett, amivel esélyük sem volt a to­vábblépésre, a 12-es döntőbe jutásra. Ordinának a 16.04 mé­teren kívül nem volt érvényes kísérlete, míg Czingler a 16.35 m mellett egy 16.22 méteres ugrást jegyezhet. A bronzérmesek boldogabbak? Egy brit pszichológus sze­rint azok, akik bronzérmet nyernek az olimpián, sokkal boldogabban és elégedet­tebbek, mint az ezüstérme­sek. Ezt arra alapozta, hogy végignézte az 1992-es bar­celonai játékok éremátadó ünnepségeiről készült felvé­teleket, s tanulmányozta a dobogósok reakcióit. A nagy idők elmúltak Nyári (öt)karikák A Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság elnöke, Juan Antonio Samaranch jó utazást kívánt annak a kínai újságírónak, aki azért kelt útra, hogy megnézze a 2000-ben, Sydneyben meg­rendezendő ötkarikás játéko­kat. Igaz, hogy korai az időzí­tés, de a 38 esztendős Pu Fanzhou Sydneybe utazása előtt még szeretné végigjárni azokat a városokat, ahol már járt az olimpiai láng. Mindezt pedig kerékpáron tervezi megvalósítani. A legelőrelátóbb újságíró­kat még Atlantában sem ér­hette meglepetés. Az sem okozott gondot számukra, hogy autójukkal hol parkolja­nak a versenyek ideje alatt. Ők már előre parkolóhelyeket foglaltattak maguknak az olimpia szervezőbizottságá­nál. Igaz, ez az óvintézkedés mintegy 4000 dollárba került. Akik azonban az olimpia vi­adalaira kocsival érkeznek, azok naponta mindössze 20 dollárt fizetnek a parkolásért. ■Sk Nem akármilyen élmény­ben lesz részük azoknak, akik - méregdrága belépőiket megváltva - kilátogatnak az Olimpiai-stadionba. No nem az atlétikai viadalokra, hanem az atlantai ötkarikás játékok záróünnepségére. A szokásos „menetrenden” felül ugyanis színre lép Little Richard, a rock and roll zene egyik nagy alakja. A 63 éves énekes nagy­szabású koncertet ad. A Georgia állambeli Richard 1967-ben hagyott fel végleg a koncertezéssel, tumézással. Ám elmondta, hogy az olimpi­ára való tekintettel ezúttal kivé­telt tehet.- Lehet, hogy a szervezetem már öreg, azonban lelkem ugyanolyan fiatal, mint rég - jelentette ki az énekes. - Fény­koromban a később világhírre szert tett Beatles is szerepelt az előzenekaraim között. Kórházba szállították az ausztrálok középsúlyú ökölví­vóját, Justann Crawfordot, aki péntek esti mérkőzésén az orosz Alekszandr Lebzsjakxó 1 kapott jókora ütést a tarkójára. Arthur Tunstall, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség al- elnöke szerint az orosz bokszo- lót le kellett volna léptetni. - Megnéztük a mérkőzés video­felvételét, amelyből kiderült, hogy Lebzsjak ütése szabályta­lan volt - jelentette ki Tunstall. Crawford egyébként az ütés után nem is bírt talpraállni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom