Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-03 / 180. szám

1996. július 3., szerda A Mai Nap Dünántúli Napló 5 Csak egy telefonkönyv jár Ha hosszú várakozás után végre bekötötték a telefont la­kásunkba, kis idő múlva eszünkbe jut, hogy jó lenne, ha egy telefonkönyv is ott fek- hetne a készülék mellett. El­végre miért a tudakozót hívo­gassuk egy-egy ismeretlen szám után, ha az előfizetőknek egyébként ingyen jár ez a kiad­vány? Vagy a friss tulajdono­sok más elbírálás alá esnek? A Matáv Rt. Pécsi Igazgató­ságától megtudtuk, miután a te­lefonkönyvek kiadását nem részvénytársaságuk finanszí­rozza, hanem a Tele-Data Kft. és a Magyar Telefonkönyvki­adó Társaság, így korlátozott példányszám áll rendelkezé­sükre. Üzletszabályzatuk épp ezért tartalmazza is, hogy évente csak egy darab ingyenes telefonkönyv eljuttatására vál­lalnak kötelezettséget. A régi előfizetők ezt minden ősszel, az új könyv megjelenésekor kap­ják kézhez. Októberig kell azonban várniuk a térítésmen­tes példányra azoknak is, akik ebben az évben jutottak vonal­hoz, illetőleg akik augusztus közepéig, az új kiadvány szer­kesztésének lezárásáig lesznek tulajdonosok. (Hiszen egyéb­ként ők a többiekkel ellentétben egy éven belül két könyvhöz is ingyen jutnának hozzá.) Azok­nak az új előfizetőknek, akiknél a bekötés már az új telefon­könyv kiadása után történt, szintén jár az ingyen példány. A legrosszabban ebből a szempontból tehát azok járnak, akik az év elején tettek/tesznek szert telefonvonalra. V. G. Garázsok - lufiból (Folytatás az 1■ oldalról) és Vállalkozási Bizottság állás­pontját, amely a vagyonhaszno­sító iroda alternatív javaslatá­ból elvetette a közösség telek- vásárlásának lehetőségét. Mint dr. Kahutek Annamá­ria, a vagyonhasznosító iroda vezetője elmondta, tájékoztat­ták a közösséget, hogy csak egy lehet a potenciális vevők közül. Arra másutt is volt példa, hogy egy ötlethez más készített ren­dezési tervet, miután az önkor­mányzati költségvetésből nem futja rá. Legfeljebb, a nyertes pályázó térítheti majd meg az árpádvárosiak tervezési kiadá­sait. Hogy miért vajúdott eddig a telekeladás? Hosszasan ké­szült a koncepció, miként is ér­tékesíthetők a garázsok előtti területek. A szándék már tavaly „átment” a rendezési terven, adott a szerződni kész vevő is - Blaskó János városrendezési fő­tanácsos szerint erkölcstelen lépés a versenyeztetés, amit már kezdetben tudatni kellett volna a közösséggel. Méltánylandó az erőfeszíté­seket, a gazdasági bizottság egy kaput mégis nyitva hagyott: azonos árajánlat esetén az ár­pádvárosiaké a telek. Ellenkező esetben a tapasztalat. Tröszt E. 6. Nemzetközi Zenei Fesztivál, Pécs Händel és a hordozható orgona Ma este avatják fel a Pécsi Zsi­nagógában a Pécsi Szimfonikus Zenekar új, hordozható orgoná­ját azon a koncerten, melyen Georg Friedrich Händel művek hangzanak el: a koronázási ant- hemek egyike (The king shall rejoice), a g-moll orgonaver­seny valamint az Óda Szent Cecília napjára. Koloss István, az esten köz­reműködő orgonaművész sze­rint a pécsi zenekar új orgoná­ját, melynek két hete történt meg a műszaki átadása, igen jó minőségű, kiváló anyagokból készítette a Váradi és fia orgo­naépítő cég Budapesten. Előnye az ugyancsak hor­dozható elektromos orgonával szemben többek között az, hogy élettartama annak mint­egy tízszerese. A koronázási anthemek II. György koronázása alkalmából íródtak 1727-ben, melyek közül néhányat napjainkig felhasz­nálnak az időnként aktuálissá váló koronázási ünnepekkor, mondja Howard Wiliams, az est dirigense. Természetesen Eu­rópa hangversenytermeiben is hallhatóak olykor, de nagyobb gyakorisággal elsősorban Ang­liában és Németországban, hi­szen ez az a két ország, amely igazán a magáénak érzi Han­delt. Szent Cecília a muzsika vé­dőszentje, akinek hangszere az orgona. Az Óda Szent Cecília napjára című mű, mondja Ho­ward Williams, nem vallásos jellegű alkotás, lényegében az emberi érzelmeket fejezi ki. Händel óta tudjuk, hogy mely hangszer milyen érzelmek hor­dozója: például a trombita a harcosságé, a hegedű a szenve­délyé, a lant és a fuvola a lágy­ságé. A koncerten a Pécsi Szimfo­nikusok Kamarazenekara ját­szik, közreműködik a Purcell kórus (karigazgató: Vashegyi György), Kiss Noémi (szoprán), Haramza László (tenor), Koloss István (orgona). Cs. L. Pécsett, tavaly december óta nincs kerékbilincs FOTÓ: LÖFFLER Csak a „lopóautótól” kell félni Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) Ki nem fizetett és kevesebb parkolási díjért nem használ­tak a városban efféle fenyítő eszközt. Baranya megye más városaiban, pedig egyáltalán nem volt használatban a ke­rékbilincs, sőt az autók elszál­lításai is nagyjából a balese­tekre, bűncselekményekre kor­látozódnak. Más a helyzet a „lopóautók- kal”. Ezeknek a működését a KRESZ szabályozza. Autót csak akkor vihetnek el, ha az szabálytalanul parkol, vagy bármilyen módon akadályozza a forgalmat, illetve annak biz­tonságát. Nem kell tehát attól tartani, hogy a kerékbilincs kompen­zálásaként elszállítják azokat az autókat, amelyeknek tulaj­donosa nem fizette ki, vagy csak részben fizette ki a parko­lási díjat. Stefanits Csaba Siklóson a Tenkes TV lett a nyertes (Folytatás az I. oldalról) A siklósi kábelrendszeren a pá­lyázat értelmében havi 30 adásórát kell a nyertes tévés­tábnak biztosítania. Mint a kft. képviselőjétől megtudtuk, ter­veik szerint heti négy alka­lommal jelentkeznek. Minden kedden és csütörtökön 19.15 és 19.30 között híradót sugároz­nak, vasárnaponként és hétfőn­ként pedig 19 és 23 óra között magazinműsort. A város életé­ben fontos eseményekről külön adásokban szeretnének beszá­molni. A híradó a városi aktua­(Folytatás az 1■ oldalról) A Mundus Cantat hatnapos programjának első hangverse­nyére hétfőn 20.30-kor kerül sor a bazilikában. Másnap 16 órakor a zsinagógában lesz kis- koncert. E napon, szerdán, csü­törtökön és pénteken is 18.30- kor kezdődik a fesztiválhang­verseny a Dómmúzeumban. (Folytatás az 1. oldalról) A kérdés eldöntése még várat magára, már csak azért is, mert például a horvátok törekvései koránt sem azonos helyszínt cé­loznak, mint a hazaiaké. Annyit lehet tudni, hogy Révfalunak jó az esélye - de nem kizárt, hogy litásokat foglalja majd össze, a magazinműsorban szerkesztett riportok mellett játékok, kíván­ságműsorok is lesznek, és per­sze filmek. A Tenkes TV a harkányi kul- túrházban jól felszerelt stúdió­val rendelkezik, ám várhatóan Siklósra is telepítenek stúdiót. A tv a műsorkészítésben és -szerkesztésben gyakorlattal rendelkezik, háromféle prog­rammal rendszeresen jelent­keznek: a Tenkes Magazinnal, a Csörte című élő vitaműsorral és a Mecsek TV-ben adásba ke­Szerdán este 22 órakor a Szín­ház tér is előadás helyszíne lesz, míg csütörtökön 16 órakor a Belvárosi templomban tarta­nak kiskoncertet. Pénteken 10.30-kor a Neve­lők Házában a zene és a költé­szet kapcsolatáról lesz szó, 12.30-kor a Hild-udvarból köz­vetítik a Ki nyer ma? rádiós ve­az átkelő „felezi” az ormánsági határszakaszt. Ami a pénzt il­leti: hihetetlenül drága ma az útépítés. A Drávasztára-Dráva- keresztúr közötti mintegy 4 ki­lométeres szakasz költségveté­sének végösszege megközelíti a 150 millió forintot. Az önkor­rülő Tenkes Mozaikkal. A sik­lósi stáb főszerkesztője Bognár László, szerkesztői pedig Mül­ler István, Kótány Jenő és dr. Szepesvári Zsolt. Önfenntartók lesznek, nyere­ségérdekeitek, de egyúttal közműsor-szolgáltatók is, mondja Kálmáncsi Gyulá. Hogy az első adást mikor lát­hatják majd a nézők, még nem tudni, ez az önkormányzattal megkötendő szerződés függvé­nye. Ám bíznak benne, hogy már nyáron startolhat a Siklósi Magazin és Híradó. Sz. A. télkedőt, míg este fél 10-kor a Pécsi Nemzeti Színház ad he­lyet az Ünnepi Magyar Estnek. Szombaton 16 órakor a Csontváry Múzeum a helyszín, a 21 órakor kezdődő atelier- koncerté pedig a bazilika. A fesztivál vasárnap 10.30-kor gálaműsorral zárul a Pécsi Nemzeti Színházban. H. I. Gy. mányzatoknak ennyi pénze nincsen, marad a támogatás, a pályázatok. Ismerve, hogy or­szágosan mennyi pénzt oszta­nak szét a frissen megalakult területfejlesztési tanácsok kö­zött, kérdés: mennyit ad e célra a baranyai testület? M. A. Roma vállalkozók Roma vállalkozóképzést szervez Szekszárdon az Au­tonómia Alapítvány és a Tolna Megyei Cigány szövet­ség. Az alapítvány tevékeny­sége nonprofit jellegű, így az ötnapos képzést díjtalanul végezhetik el hallgatóik, akik a vállalkozással kapcsolatos ismeretek átfogó, gyakorlati szemléletű bemutatásában részesülhetnek. A képzésben az alapvető közgazdasági összefüggésekről, jogviszo­nyokról, pénzügyi és számvi­teli alapismeretekről is szó esik. A jelentkezők önéletraj­zuk mellé csatolják az eddig általuk irányított programok és tervezett vállalkozásaik tartalmát is. A jelentkezése­ket az alapítvány címén (1021 Budapest, Budakeszi út. 55/D. P/7. V/2.) július 10- éig várják. Politológus-képzés Politológus posztgraduális képzést indít a JPTE To­vábbképző Központjának jogi szekciója 1996 őszétől. A négy féléves intenzív kur­zusra felsőfokú diplomával lehet jelentkezni. Elősorban közéleti-politikai, közigazga­tási, önkormányzati, sajtó (média) és közoktatási mun­katerületen hasznosítható is­meretek nyerhetők. Jelent­kezni július 15-éig kell, cím: JPTE ÁJK, Pécs, 48-as tér 1. 305-ös, 320-as szobák. Tele­fon: 211-433/3247-es, 3205- ös vagy 3172-es mellék. Az Ormánságnak utak kellenek Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál Lezsák Sándor Magyarbólyban Július 6-án, szombaton Ma- gyarbólyba látogat Lezsák Sándor országgyűlési képvi­selő, az MDF elnöke. Délután játszanak a magyarbólyi, a be- remendi és a villányi-siklósi öregfiúk az MDF-fel barátsá­gos labdarúgó mérkőzést. Ezt követően Lezsák Sándor láto­gatást tesz egy helyi kisvállal­kozónál. Este 7 órakor lakos­sági fórumot tartanak a műve­lődési házban, ahol a július 21- én tartandó időközi polgármes­ter-választással kapcsolatosan fejti ki álláspontját napjaink po­litikai és gazdasági helyzetének tükrében az önkormányzatok helyzetéről és lehetőségeiről az MDF-es vezető. Az egész na­pos rendezvény házigazdája Kovács Zoltán, polgármester­jelölt. 5 ÉVES A PÉCSI FORD JAKON AUTÓ KFT.! Ebből az alkalomból Ön most rendkívüli árakon vásárolhat a Ford típuscsaládból Ford Fiesta 1 460 000 Ft-tól . Ford Escort 1 691 000 Ft-tól Ford Mondeo 2 770 000 Ft-tól Ford Transit 2 380 000 Ft-tól + Áfa Akciónk június 28-tól július 5-ig tart! Ünnepeljen velünk egy Forddal 7623 Pécs, Megyeri út 72. Telefon: 72/336-247 Fax: 72/336-232 JAKON AUTÓ KFT Dunántúli Napló Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk! A nyertes előfizetői kódját (amely a hírlapelőfizetési nyugtán található) alkotó számokat közöljük hétfőtől szombatig. AzŐn nyerőszáma: 27 hoti ajándék' PLASTEX MŰANYAG és TEXTILIPARI szövetkezet * 1^1 ■Ilii Pécs Málom-Péterpuszta Tel.: (36-72) 450-312, 450-271 2.000 Ft értékű ajándékcsomagja. Ön a nyertes: 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom