Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-22 / 198. szám (199. szám)
1996. július 22., hétfő Gazdaság Dunántúli Napló 11 Állami segítség nélkül nem megy Veszélyben az állattenyésztés A gazdák még kivárnak az idő előtti vágással fotó: Tóth Az állattenyésztés világszerte, különösen az EU országaiban, jelentó's állami támogatásban részesül. Hazánkban ugyanakkor a piacgazdaságra való áttérés óta folyamatosan apad az erre fordított összeg, ma a ’80-as évek agrártámogatásának a negyedét sem éri el. A kiszámíthatatlan árak mellett ez is oka az állatállomány csökkenésének. A hazai állattenyésztés az elmúlt fél évszázad alatt rendkívüli módon fejló'dött. Olyan genetikai alappal, tartástechnológiákkal rendelkezik, amelyek messzemenően biztosíthatják az ágazat nemzetközi versenyképességét. A Magyar Állattenyésztők Szövetségének számításai szerint az állattartók idén 20 milliárd forint állami támogatást kapnak, ami 35 százalékkal kevesebb a múlt évinél és a tizedét sem éri el a nyugati országokénak. Az ágazat árbevétele ebben az évben várhatóan 100 milliárd forint lesz, vesztesége pedig 10 milliárd forint körül alakul. A szövetség éppen ezért a szabályozórendszer továbbfejlesztésére tervezetet dolgozott ki. Ennek egyik leglényegesebb pontja, hogy az állattenyésztési támogatás rendszere ne egy-egy évre szóljon, hanem a biológiai ciklusokat vegye figyelembe, s legalább 3-4 évig ne változzon. Véleményük szerint a tenyészállat beszerzés támogatását is teljes körűvé kell tenni, mindkét szülőállatra ki kell terjeszteni. A szövetség szeretné elérni azt is, hogy uniós környezetvédelmi pénzalapokból támogassák a környezetkímélő technológiák bevezetését a hazai állattenyésztésben. Fontosnak tartják, hogy az űj eljárásokat meghonosító termelők adókedvezményeket is kapjanak. Véleményük szerint, ha nem sikerül rövidesen rendezni az állattenyésztők támogatásának ügyét, karácsonyra a baromfi, a tojás és a húsárak emelkedése legalább akkora gondot fog okozni, mint most a kenyér áráé. Sz. K. Befőzési szezon - drágul a cukor A cukorgyárak 8-10 százalékkal felemelték a cukor nagykereskedelmi árát. Az ágazati érdekcsoportok már tavasszal elhatározták az összesen 12-13 százalékos emelést, ám azt a kereskedők árukészlet-felhalmozása miatt eddig csak kis mértékben tudták érvényesíteni. A hó végén lejárnak a búzakiviteli kvóták ígérvényért engedély Napraforgó szakmai nap A Gabonatermesztési Kutató Intézet, a Csongrád Megyei Agrártudományi Egyesület és a Gabonamag Kft. országos napraforgó szakmai napot és fajta- bemutatót tart július 23-án Ki- szomborban. Az egész napos rendezvény során előadás hangzik el a napraforgó nemesítés és -termesztés kutatási eredményeiről, a vetőmagellátásról, a felhasználási lehetőségekről. De jó a bio Kelet-Európábán elsőként - Argentínával, Ausztráliával, Izraellel és Svájccal egyidejűleg - a magyar biogazdálkodás, valamint a Biokultúra Egyesület is megkapta az Európai Unió hivatalos elismerését. A 2001- ig érvényes okmány azt szavatolja, hogy a Magyarországon termelt, ellenőrzött, minősített és védjegyes biotermékeket befogadják az Unió országai. Országtanulmány Hiányt pótló vállalkozásba fogott az ITD Hungary Rt. A részvénytársaság országtanulmányokat készíttet szakemberekkel, és ezt sorozat formájában jelenteti meg a külpiacok iránt érdeklődő vállalkozóknak. Az ITD Hungary már az Interneten is elérhető, magyar, angol nyelven egyaránt. MiaMÁK? Sikeresen bevezették a hazai piacon a Vásárolj magyarul! mozgalom egységes jelképét. Mind több cég ismeri fel a magyar termékek és szolgáltatások eredetének megjelölésére szolgáló piros-fe- hér-zöld védjegy használatának üzleti előnyeit, és egyre nő az alkalmazó gyártók és forgalmazók köre. A pécsi székhelyű Magyar Aruk Klubjához (MÁK) eddig több mint félszáz termelő és szolgáltató cég csatlakozott. A mozgalom célja a belföldi piaci forgalom fellendítése a vásárlóerő növelésével. Kovács András, a Cukor Terméktanács elnökhelyettese elmondta, a betakarítási szezon kezdete után, októberben újabb, legalább tízszázalékos drágulásra kell számítani a termelési költségek meredek emelkedése miatt. A cukorgyártásnál használt kőolajszármazék, a pakura ára a duplájára növekedett. A gyárak az áremelés mértékét a termelés hatékonyságának javításával igyekeznek enyhíteni. Az elnökhelyettes elismerte, hogy az árak változásához a termelés csökkenésének vagy a fogyasztás növekedésének nincs köze. Az országban évente 400-420 ezer tonna cukor fogy, az idei termelési kilátások a legfrissebb becslések szerint a tavalyihoz hasonlóan 460-480 ezer tonnát jeleznek. A magyarországi tonnánkénti cukorár ugyan jelenleg magasabb a 370-380 dolláros világpiaci árnál, míg azonban az előbbit elsősorban a költségtényezők alakítják, az utóbbi főként spekulációk nyomán változik. A szakember rámutatott arra is, hogy nyugaton súlyos vámokkal védik a helyi cukoripart, a cukortermékek bolti ára azonban még így is mintegy kétszerese a mostani áremelés után várható magyarországinak. Gárdosi Péter, a Földművelésügyi Minisztérium agrár- rendtartási hivatalának helyettes vezetője elmondta, hivatalos értesítést az áremelésről nem kaptak. A hivatal, csupán a termelésért felelős, nem vizsgálta a drágítás indokoltságát, a cukor ugyanis szabadáras. A tárcának nincs eszköze az ár befolyásolására, ugyanis a többnyire külföldi kézben lévő cukorgyáraknak nincs beszámolási kötelezettségük. Az áremelés ellen, a Gazdasági Versenyhivatalnál emelhető panasz. Július 31-ig lehet exportengedélyre váltani az étkezési búza kivitelére előzetesen kiadott kvótaígérvényeket. Az FM agrárrendtartási hivatala eddig 320 ezer tonna búzára adott ki exportengedélyt. Gárdosi Péter, az Agrárrendtartási Hivatal (ARH) főosztályvezető-helyettese érdeklődésünkre elmondta: jelenleg 1 millió tonna búzára és 200 ezer tonna lisztre lehet exportengedélyeket kérni. Hétszázezer tonna gabonára a termelők vehetik át - az ARH által korábban kiadott ígérvények alapján - az exportengedélyeket. A fennmaradó meny- nyiség - 300 ezer tonna - a keAz EU-tagsággal járó kötelezettségek nem csak azoknak jelentenek gondot, akik - mint például Magyarország - még csak a társult tagságig jutottak el. A maastrichti egyezménnyel összhangba hozni a költség- vetést minden EU-tagország számára megkerülhetetlen kötelezettség: a köztartozások ugyanis tőlünk nyugatra is tetemesek. A legalacsonyabbak Luxemburgban (egy lakosra vetítve mintegy 260 ezer forint), a legmagasabbak pedig Belgiumban (5 millió forint). Az adósok élmezőnyében a belgákat Olaszország követi, majd Dánia, Svédország és Hollandia a sorrend. Nem úsz- hatta meg a takarékossági csomagot Németország sem. Multinacionális amerikai cég magyar leányvállalatával, a Purina Hungária Részvénytársasággal kötött szerződést 8 millió dolláros zöldmezős beruházásra Kaposvár önkormányzata. Az ipari zónának kijelölt 100 hektáros városszéli területből az amerikai cég hetet vásárolt meg jelképes összegért, reskedőket illeti, akik kvótájukat közvetlenül az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium engedélyezési hivatalánál válthatják át tényleges kiviteli igazolásra. A tárcától kapott tájékoztatás szerint a kereskedők a rendelkezésükre álló keretet néhány ezer tonna kivételével már kihasználták. A 200 ezer tonna búzalisztre szóló kiviteli engedélyt szintén majdnem teljes egészében kiváltották a malmok és a külkereskedők. Gárdosi elmondta: eddig a termelői keret felére, 320 ezer tonnára kértek a hivatalnál exportengedélyt. Az augusztus 1- ig kiviteli engedélyre át nem váltott kvóták érvényüket veszítik. (újvári) A maastrichti egyezmény gazdasági vasszigora Állami többlet - ráfizetéssel Zöldmezős beruházás Ausztria a brüsszeliek adósságának felével a középmezőnyben foglal helyet. A tartozások kamatait nem véve figyelembe, 1992 óta jövőre számíthatnak először államháztartási többletre, 24: milliárd schil- lingre. De mert a hitelkamatokról sem illik megfeledkezni, összességében 68 milliárdos hiánnyal kell számolniuk. Az osztrák államadóssággal foglalkozó bizottság elnöke, Helmut Frisch professzor elengedhetetlennek tart a betervezett privatizációs bevételek mellett bizonyos vagyonnövelő különintézkedéseket. A konszolidációból minden tartománynak és településnek ki kell vennie a részét, hiszen a maastrichti egyezmény előírja az állami deficit 3 százalékra való leszorítását. FEB cserébe mintegy 60 millió forint értékű közművesítést végeznek el. Az infrastruktúra kiépítését hamarösan megkezdik. Várhatóan egy év múlva már termel a takarmánykészítő cég második magyar üzeme. A generálkivitelező egy holland cég, de magyar vállalkozásokat is bevonnak alvállalkozóként. PHILIPS Lighting, Budapest Pécs és Kaposvár környékére üzletkötőt keres Feladata:- kapcsolattartás kiskereskedelmi hálózatokkal- rendelések felvétele- merchandising feladatok ellátása- Philips Lighting akcióinak lebonyolítása- új partnerek felkutatása Amit kérünk:- középiskolai érettségi- tárgyalóképesség- kapcsolatteremtési készség- szervezőkészség- motiváltság- mobilitás- lakástelefon Ideális Jelöltünk Pécs illetve Kaposvár környékén lakik, fiatal, dinamikus, sikerorientált. Új munkatársunknak versenyképes fizetést, továbbképzési lehetőséget, gépkocsit biztosítunk. Kérjük, magyar nyelvű, fényképes pályázatát az alábbi címre küldje „Lighting” jeligével: 1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36. PHILIPS ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az 1990. évi LXXIV. tv. alapján az ÁPV Rt. megbízásából a Keskeny és Társa Ügyvédi Iroda privatizációs árverésen értékesíti az alábbi üzleteket 1133 Budapest, Pozsonyi u. 56. szám alatt az ÁPV Rt. 8. em. tanácskozó termében. 1996. szeptember 25-én 10 éra 30 perctűi kezdődően 30 percenként: Pécsi Fodrász Kisvállalat Pécs, Diana tér 2. vegyes szolgáltató egység bérleti jog alapterület: 147,78 rrf kikiált, ár: 1.800.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 578.000 Ft, bánatpénz: 90.000 Ft Baranya Megyei Patyolat Vállalat Pécs, Nagy Imre u. 55-57. felvevő bérleti jog alapterület: 81 rrf klkiált.ár: 2.800.000 Ft, ebből kőtelező készpénz: 850.000 Ft bánatpénz: 140.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. üzlet bérleti jog alapterület: 137 rrf kiklált.ár: 4.700.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 1.400.000 Ft, bánatpénz: 230.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. bronzárium bérleti jog alapterület: 35 rrf klkiált.ár: 1.000.000 Ft, ebből kötelező készpénz: 300.000 Ft, bánatpénz: 50.000 Ft Pécs, Nagy Imre u. 55-57. játékterem bérleti jog alapterület: 62 rrf klkiált.ár: 2.100:000 Ft, ebből kötelező készpénz: 650.000 Ft, bánatpénz: 100.000 Ft. Az üzletekró'l a részletes adatokat, tényeket, az árverés szabályait és helyét az üzleti tájékoztató tartalmazza, melynek megvásárlása és a benne foglaltak tudomásul vétele a részvétel feltétele. Jelentkezni lehet: a bánatpénz (készpénz vagy bemutatóra szóló betétkönyv) és a közjegyző' által hitelesített - zárt borítékban elhelyezett - formanyomtatványon benyújtott árajánlat együttes letétbe helyezésével A KESKENY ÉS TÁRSA ÜGYVÉDI IRODÁNÁL (8200 Veszprém, Megyeház tér 2. TelVfax: 88/422-816,06-30/594443) Veszprémben: minden munkanap 12 óráig, de legkésőbb 1996. szeptember 12-én 12 óráig. VÁSÁROLNI LEHET KÁRPÓTLÁSI JEGGYEL ÉS E-HITELLEL IS. A KÁRPÓTLÁSI JEGYET 174,2%-ON SZÁMÍTJUK BE. Kikiáltási ár alatti ajánlat érvénytelen. Az ÁPV Rt. az árverést annak megkezdéséig - kártérítési igény nélkül - visszavonhatja. TOVÁBBI INFORMÁCIÓT NYÚJT: Dr. Keskeny Ildikó ügyvéd (tel.: 88/422-816, 06-30/594-443) Baranya Megyei Patyolat Vállalat: Dr. Moszlovácz Judit igazgató (tel.: 72/233-011) Marczi János (tel.: 72/233-422/124) Pályázati Felhívás A DDGÁZ Rt. Pécs pályázatot hirdet: Pálfa, Tolnanémedi, Pincehely, Felsőnyék, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Nagykónyi települések belterületi gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Pálfa, Fornádpuszta, Iregszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi KPE anyagú NNY 10 bar, illetve Felsőnyék NNY 6 bar üzemi nyomású külterületi gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Bonyhád-Györe-Mágocs-Dombóvár-Kocsola-Nagykónyi 65500 fm NA 300-as PE bevonatos acél anyagú NNY 25 bar gázelosztóvezeték hatósági építési, engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére. Elkészítési határidő: 1996. november 29. A pályázat beadásának határideje: 1996. augusztus 5.13 óra. A pályázattal kapcsolatos anyagot a DDGÁZ Rt. Pécs, Búza tér 8/a. (Tel: 72/236-988) Beruházási osztályán 5000 Ft térítési díj befizetése után lehet átvenni, a hirdetés megjelenése után.