Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-22 / 198. szám (199. szám)

Foszforbombák Lelki betegségek Bezárásra ítélt a tengerparton testi tünetekkel kertmozik (2. oldal) (3. oldal) (5. oldal) Már csak 3 hét és ismét kiderül: a PERFEKT jobb. Addig is telefonáljon: (30) 560-052 PERFEKT ... JÓ TUDNI perfekt® Patikarészvény keserű pirulája Pannonmedicina: ki nevet majd a végén? Az előadók nemzetközi „csapata" egységes zenekarrá kovácsolódott össze a zárókoncertre fotó: tóth László Befejeződött a zenei tábor Verdi Requiemjének a Bazi­likában történő tegnap esti előadásával véget ért a 25. Pécsi Nemzetközi Zenei Tá­bor, melyen mintegy hetven fiatal vett részt Európa szá­mos országából. Ligeti And­rás karmestert kérdeztük a tá­bor tapasztalatairól.- Az elmúlt tíz év talán leg­jobb társasága jött össze an­nak ellenére, hogy az életkor a szokásosnál lényegesen ala­csonyabb volt.- Véletlenszerű, hogy mi­lyen képzettségű fiatalok jön­nek össze?-Biztos, hogy nem, mert akik már Zeneakadémisták, azok érthető módon abból a hihetetlen kínálatból, amit Magyarország vagy Európa nyújt, inkább a mesterkurzu­sokat választják. Általában ismeretlen műfaj a zenekari játék, azon belül is az orató­rium, úgyhogy ez inkább (Folytatás az 5. oldalon) Somogyi Rita amerikai űrérme Elfogták a turistanők rémét Hat év alatt legkevesebb félszáz nőt - főként külföldi turistát - erőszakolt meg egy fiatal földműves Szicí­lia egyik legnevezetesebb idegenforgalmi központjá­ban, Taorminában és a vele szomszédos Giardini Na- xosban. A 32 éves Antonio Nicosiát szombaton tetten érték: egy német nőt táma­dott meg Taorminában, s ekkor léptek közbe a már hosszabb ideje nyomában lévő rendőrök. Az elfogott Nicosia több erőszakot el­ismert. 136 évesen hunyt el Százharminchat éves korá­ban elhunyt az Egyesült Arab Emírségek legidősebb embere. Ali Matar bin Gurer nyugalmazott előimádkozó soha nem dohányzott és hosszú életét egyebek kö­zött mindennapi hosszú gya­loglásainak és fürjhúsból, valamint kenyérből álló ét­rendjének köszönhette. Ha­lálának okáról a lapok semmit sem közöltek, azt azonban igen, hogy Gurer két évvel ezelőtt járt életé­ben először orvosnál, ami­kor arra panaszkodott, hogy gyengülni kezd a látása. Cukorgyári robbanás Hét és fél méteres cukor­dombot halmozott vasárnap reggel a cukorgyár előtti útra az a robbanás, mely so­rán a nebraskai Scottsbluff városkában működő cukor­üzem nyolc lepárló tornyá­ból hét összeomlott. A rob­banás következtében 15 munkás megsebesült, s lega­lább egy bent rekedt az üzemben. A városkában a gyártól egy mérföldnyire is cukor, deszkadarabok és egyéb törmelék hullott. A Baranya Megyei Közgyűlés sok pénzt kivett az aprófalvak „zsebéből”. Egy csomagban el­adta patika-részvényeit, s ezzel éppen a közös fellépést, értéke­sítést lehetetlenítette el. Ezt ál­lítja Emmer István, Dunafalva polgármestere, akit a megyétől való elszakadás miatt (más ok­ból) kerestünk fel, s eközben a Pannonmedicina részvényeibe is belebotlottunk. De kezdjük az elején. A me­gyei gyógyszertárak privatizá­ciójának (átalakításának) fo­lyamatában Baranya Megye Közgyűlése gyorsan és egysé­gesen lépett: a patikákat átadták Az 1996. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőok­tatási intézmények az újonnan engedélyezett szakokon pótfel­vételit tartanak. A pótfelvételire csak egy fel­sőoktatási intézménybe, az 1996. évi jelentkezési lap („A” és „B”) ismételt beadásával le­het jelentkezni. Csak azok je­lentkezését fogadják el, akik az idén nem nyertek felvételt egyetlen felsőoktatási intéz­ménybe sem. (Jelentkezési lap Pécsett már csak néhol kapható kilónként száz forintnál ol­csóbb jó kenyér - főleg a ma­guk sütötte terméket kínáló pé­keknél. A kis pékségek sem tarthatják fenn sokáig a vi­szonylag olcsó árat, mert ha nem emelnek, magukat teszik tönkre - vélik a nagyobb cégek. Ezt képviseli Éliás István, a Pé­csi Sütőipari Rt. vezérigazga­tója is, aki határozottan cáfolja a híreszteléseket, miszerint „ve­a települések önkormányzatai­nak, s azok az önkormányzatok is kaptak részvényt, ahol nem volt gyógyszertár. A Pannon­medicina Gyógyszerellátó Vál­lalat gazdasági társasággá tör­tént átalakítása első menetében tehát mindenki jól járt. A tőke 420 millió forint fe­letti volt. A részvények értékét azon­ban más határozza meg. Jutott belőle 28 százalék Pécs önkor­mányzatának, 20 százalék a megyei közgyűlésnek, s a többi a közel 300 településnek. Du­nafalva, e Bács-Kiskunhoz át­pártolt kisközség például 1,5 beszerezhető az érintett felső- oktatási intézményeknél, illetve a nyomtatványellátóknál.) Á pótfelvételire általában 1996. augusztus 2-ig (péntek) lehet jelentkezni. A jelentkezési laphoz a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 1996. c. kiadvány­ban megjelölt iratokat kell csa­tolni, továbbá azokat a közép­iskolai' teljesítményeket, illetve felvételi eredményeket kell igazolni, amelyeket a felsőokta­tási intézmények a megadott rőlegényekkel” kényszerítenék kartellárak alkalmazására az olcsóbb kenyeret kínáló péke­ket, illetve kereskedőket. Éliás István elmondta: nem helyesli a kormány beavatkozá­sát a piaci folyamatokba, ha ugyanis nő a búza vagy az energia ára, nőni fog a kenyéré is. A társaság legolcsóbb ke­nyereit nyolcvan-száz forint közötti bruttó áron adják át a megrendelőknek, de a gabona­milliós értékű részvényt kapott. Polgármestere, Emmer István éppen a Bács megyei példa nyomán javasolta a közgyűlés­nek, hogy Baranyában is kezel­jék egységes pakk módjára a kötvényeket, mert akkor a pati­kák után érdeklődő (akár szak­mai, akár pénzügyi) befekte­tőknél jobb árat lehet elérni. Bácsban százötven százalékon adták az ottani patika-kötvé­nyeket. Pécs alpolgármestere is a kö­zös fellépést szorgalmazta. Ám a megyei közgyűlés eladta a maga 20 százalékát. (Folytatás a 3. oldalon) táblázat szerint kérnek. A fel­sőoktatási intézmények több­sége a pótfelvételi során nem tart új felvételi vizsgát, hanem az 1996. évi felvételi eljárás so­rán elért eredményeket veszi figyelembe. Bővebb informá­ció (például a tandíj mértékéről stb.) az érintett intézmények ta­nulmányi osztályain kapható. A pótfelvételi eredményéről szeptember első napjaiban kap­nak értesítést a jelentkezők. (Részletek a 3. oldalon) felvásárlási árak ismeretében nyilvánvaló, hogy a tavalyi készletek elfogyván az új liszt drágább lesz. A kenyérár szep­temberre 15-20 százalékkal is emelkedhet - vélte az igazgató. Fazekas István, a megye mindennapi kenyerének negy­ven százalékát termelő Bara- nyasüt Rt. vezérigazgatója sze­rint is csak szeptemberig tartha­tók a jelenlegi árak. (MTI) Hogy pontosan hol van az ame­rikai Huntsville városa, arra mi, közönséges polgárok nemigen tudnánk hirtelenjében vála­szolni. A pécsi 15 éves Somogyi Rita, aki a napokban tért haza onnan, egyike volt annak a két pályázatot nyert magyar diák­nak, akik részt vehettek a nem­zetközi űrtáborban. Ott, Hous­ton közelében, egész nyáron át működik a kiépített űrtábor az amerikaiak részére, amely azonban egy hétre minden év­ben nemzetközivé válik. Huszonegy nemzet hetvenöt diákja, fiúk és lányok egyaránt, s majd ennyi tanár nap mint nap reggel fél héttől este tízig cso­portokba osztva dolgozott ke­ményen. (Folytatás az 5. oldalon) Pótfelvételik a felsőoktatásban Szeptemberi kenyérár-emelés A Pécsi Sütőipari Rt. nem alkalmaz „verőlegényeket” Az ír fővárosban is az égetőművek telepítéséről Környezetvédelmi tanácskozást tartottak vasárnap az ír fővá­rosban az Európai Unió tagál­lamainak tárcafelelősei. A megbeszélés fő témája a hulla­dék-kezelés és újrafeldolgozás, valamint a maastrichti szerző­dés környezetvédelmi fejezettel történő kiegészítése volt. Megállapították: 2000-re nem fogják tudni valóra váltani azt a szándékukat, hogy az 1985. évi szintre csökkentsék a községi hulladékképződést, s a papír-, az üveg-, a műanyaghul­ladék felét újrahasznosítsák. A legnagyobb gondot az je­lenti, hogy hová telepítsék a hulladékégetőket és feldolgozó üzemeket, hiszen az EU egész területén tapasztalható a „Nimby”-szindróma (Not in My Back Yard), azaz „a bárhol, csak nálam ne” felfogás. Java­solták, hogy anyagi támogatás­ban részesítsék azokat a közsé­geket és vállalkozókat, ame­lyek, és akik készek hozzájá­rulni ilyen berendezések üze­meltetéséhez saját területükön. Az EU mind a 15 tagállamá­nak környezetvédelmi minisz­tere egyetértett abban, hogy a környezetpolitika többé nem számíthat másodlagosnak a gazdaságpolitikával szemben, hiszen előfeltétele annak, hogy javítsák a mezőgazdasági és az ipari termelést, a közlekedést és a szállítást. Kitértek a környe­zeti nevelésre is és szükséges­nek tartották, hogy az új nem­zedékeket még inkább környe­zetkímélő szellemben neveljék. Gyors kanyarvétel után a Széchenyi téri emelkedőnek vágnak neki a versenyzők fotó: Tóth Verseny egy szobor felújításáért Nemes célt tűztek ki a rende­zők, amikor nyeregbe szólítot­ták a kerékpárosokat. Pécs fő­terét szemelték ki egy látvá­nyos kerékpáros körverseny színhelyéül vasárnap kora dél­után. A befolyt nevezési díjakat felajánlották a város egyik jel­képének, a Szentháromság­szobornak felújítására. Az ösz- szegyűlt összeg ugyan nem je­lentős, csupán hétezer forint, de a szándék dicséretet érde­mel. A lezárt Széchenyi téren négyszáz méter hosszú körpá­lyán keringtek a bringások. Részt vettek amatőrök, serdü­lők, haladók valamint igazolt versenyzők is. (Részletek a 13. oldalon) i ♦ > ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom