Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)

1996-07-16 / 193. szám

1996. július 16., kedd Hazai Körkép Dünántúli Napló 7 Á tlagosan egy ponttal esett vissza júniusban a politi­kusok népszerűségi indexe a nyugat-magyarországi me­gyékben. A legnagyobb nép­szerűségvesztést Keleti Györgynek kellett elszenved­nie, akinek a szimpátiaindexe 5 ponttal süllyedt. Horn Gyula és Szekeres Imre népszerűségi mutatója egyaránt 4 ponttal csökkent, s ez a kedvezőtlen folyamat mindkettejüknél már második hónapja tart. Megfigyelhető, hogy a vá­laszadók a miniszterelnökről alkotott kedvezőtlenebb vé­leményüket nem vetítik ki az egész kormányra, hiszen a vizsgálatba bevont miniszte­rek a lista felső felében, az 50 pont feletti sávban helyezked­nek el. Külön említést érdemel a vizsgálatban első ízben sze­replő Kovács László, aki 63 népszerűségi ponttal Göncz Árpád után a második legnép­szerűbb politikusnak tartanak. A külügyminisztert pártszim­pátiára való tekintet nélkül át­lagon felüli rokonszenv kíséri. Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos júniusi felmérése I népszerűség (%) a nyugati országrészben népszerűség (%) j; országosan > ismertség (%) a nyugati országrészben ismertség (%) országosan Göncz Árpád Kovács László , 57 58 Pető Iván Deutsch Tamás 86 89-5 77-4 83 .68-4 89-478 -470-3 86 80 47 47 46 43 47 44 40 39 Boross Péter 35 Az adatfelvétel ideje: 1996 június 2-16. Módja: személyes, kérdőíves megkér­dezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; j közülük 322 a nyugati országrész lakó­ja. Alapsokaság: 18 éves és idősebb állandó nyugat-magyarországi lakóhe­lyű magyar állampolgár. Az alapsoka­ság és a megkérdezettek összetétele korcsoport, nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszá­mú politikusokat a tizedpontszámok- nak megfelelő sorrendben adjuk meg. A *-al jelölt politikusok az előző fel­mérésben nem szerepeltek. Jussukat követelik a belterületi közművagyonból Peren kívüli egyezség? Polgárjogot kér az öngyógyítás Patikamérlegen a vény nélküli patikaszerek A fejlett országokban már régen polgárjogot nyert módszer az öngyógyítás, mint az egészség helyreállításának vagy megőrzésének eszköze. A recept nélkül kapható gyógyszerek arra valók, hogy ne szaladgáljunk akkor is orvoshoz, ha ma­gunk is segíthetünk a bajon. A hét magyar önkormányzati tömörülés szövetségének taná­csa törvénysértőnek tartja, hogy a települési önkormányzatok nem gyakorolhatják tulajdonosi jogaikat a belterületi közműva­gyon felett. A testület állásfoglalása ki­fogásolja, hogy az ÁPV Rt. szándékai szerint az önkor­mányzatoknak mindössze csak 12,5 százalékos rész jutna az áramszolgáltató társaságok ál­tal működtetett belterületi közművek utáni vagyonrész- vénycsomagból. Úgy véli, a te­lepüléseknek az önkormányzati törvényben rögzített mértékben kell részesedniük, méghozzá úgy, hogy a társaságok közgyű­lésein már eszerint szavazhas­sanak is. A közművek részvényeinek megosztását az áramszolgáltató társaságok esetében az állandó lakosság száma alapján, a gáz- szolgáltatóknál pedig a vagyon­érték figyelembevételével kell rendezni. A jogosultságról szóló igazolások kiadását pedig akkor se halasszák tovább, ha technikai akadálya lenne a részvények bir­tokbavételének. Az önkormány­zati tömörülés tagjai elváiják, hogy az ÁPV Rt. a közgyűlése­ken az önkormányzatok javára a tulajdonost megillető különleges jogosítványait. Kerekesné dr. Nemes Mária, a Népjóléti Minisztérium gyógyszerészeti főosztályának vezetője lapunknak adott tájé­koztatójában hangsúlyozza: a megelőzés fontos eszköze az öngyógyítás elterjesztése. Az egyértelműen felismert egyszerűbb rendellenességek kellemetlen következményei ugyanis bizonyos, recept nél­kül kapható gyógyszerek se­gítségével, orvos nélkül is megszüntethetek. A jelenleg nálunk forgalomban lévő 3200 Az előkészületek már javában folynak, a programban szak­mai konferenciák, filmvetíté­sek, emléktábla-avatás, film- történeti kiállítás, könyvbemu­tatók és vidéki látogatások szerepelnek. Október 29-én az Operaházban rendezik meg a találkozó látványos gálaestjét. gyógyszerből 7-800 kapható vény nélkül. E gyógyszerek semmivel nem rosszabbak a receptre kaphatóknál. A kü­lönbség csak az, hogy az előb­biek pusztán olyan gyakori be­tegségek orvoslására szolgál­nak, amelyekhez nem kell fel­tétlenül vagy azonnal szakem­ber. Ilyen egyszerűen kezel­hető betegség például a meg­fázás, a fogfájás, a hasmenés, a székrekedés, a hőemelkedés, az álmatlanság, az étvágyta­lanság, az orrdugulás, a fülfá­Kire számíthatunk Buda­pesten? A meghívottak között vannak az amerikai Para­mount és a Fox Studio magyar alapítóinak családtagjai, Sza- lay Attila fejlesztő mérnök, aki idén kapott technikai Oscar- díjat, Trebitsch Gyula, az egyik legjelentősebb német jás, a gyomorrontás, a másna­posság, a gyomorégés, az izomláz. Az öngyógyításhoz használható medicinák válasz­tékának megismertetéséhez természetesen jó értelemben vett propaganda kell. Csak­hogy jogszabályaink minden gyógyszer, így a vény nélküli készítmények reklámozását is tiltják. Az idén parlament elé kerülő reklámtörvény külön fejezetben foglalkozik a gyógyszerekkel. Ha a fejlett országok gyakorlatához iga­zodó tervezetet a Ház elfo­gadja, talán a „saját kezű” gyógyítást segítő szerek kíná­latát sem csupán „suttogó pro­paganda” alapján ismerhetjük meg. cs. b. j. producer, valamint a Korda fi­vérek utódai. Várhatóan haza­jön Tony Curtis, Joe Eszterhas és Paul Newman is, akiről ta­lán kevesen tudják, hogy nagymamája révén magyar vér csörgedezik az ereiben. Már jelezte érkezését Ro- fusz Ferenc, Kanadában élő Oscar-díjas rendező és Kren- csey Marianne színésznő is, aki hosszú évek óta az Egye­sült Államokban él. (németh) Pótköltségvetés. Az idei költségvetés tervezett mó­dosításáról tárgyalt tegnap a kormány gazdasági kabi­netje. A korábban meghatá­rozott előirányzatok kiigazí­tása azért vált szükségessé, mert a tavalyi privatizációs bevételek az államadósság gyorsabb törlesztését tették lehetővé, s ennek eredmé­nyeként 18-23 milliárd fo­rintnyi kamatmegtakarítás keletkezett. Ünnepi tisztelgés. A mil- lecentenárium évében is a hagyományoknak megfele­lően rendezik meg Budapes­ten az augusztus 20-ai szentmisét és körmenetet. A szertartás 17 órakor kezdő­dik a Szent István-bazilika előtt. A misét Paskai László esztergom-budapesti érsek celebrálja, a szentbeszédet Gyulai Endre, a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar elnök- helyettese mondja. Viszály. Pokol Béla és Horváth Béla, az FKGP el­nöki tanácsadója arról számolt be tegnap, hogy amennyiben győznek az 1998. évi választásokon, a párt a tárcák gyökeres át­alakítására készül. Az ál­lamtitkári rendszerről át­térnek a kabinetrendszerre, azaz a miniszter 10-12 po­litikussal „megszáll” egy- egy minisztériumot. G. Nagyné Maezó Ágnes, a párt alelnöke később kö­zölte: ez csak a nyilatko­zók magánvéleménye. Kapolcsi napok. A Balaton-felvidék hangulatos tele­pülésén megkezdődött a hagyományos nyári művészeti fesztivál, amelynek keretében koncertet adtak a tapolcai bányász rézfúvósok is. fotö: feb/ kallus györgy ősszel rendezik meg a magyar filmesek világtalálkozóját Száz hírességet várnak Budapestre Csaknem száz külföldön élő szakember jelezte, hogy eljön a magyar filmesek Budapesten október 27. és november 2. kö­zött rendezendő világtalálkozójára, amely kiemelkedő része lesz a millecentenárium művészeti eseményeinek. Országos fiókhálózattal rendelkező kereskedelmi bank pályázatot hirdet siklósi munkahelyre fiókigazgató-helyettes egyben hitelosztály-vezető munkakör betöltésére. Alkalmazási feltételek:- közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség- felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek- legalább 3 éves pénzintézeti, hitelezési gyakorlat. Pályázatát a megjelenést követő 2 héten belül „ Hitelezés " jeligével 7800 Siklós, Pf. 1. címre kéijük. (53019) Kereskedelmi & Szolgáltató Bt Úi nyugati AUTÓBONTÓ nyílott Pécsett az István aknánál. Bontunk többek között: Mitsubishi Colt 1,4,84; Mitsubishi Tredia 1,4,83; Toyota Corolla 1,8D, 87; Ford ' Fiesta 1,6D 86, Peugeot 205 900 cm3,84; Golf l„ D Kadett, Honda Accord, Nissan Micra, stb... Nyitva: H-P: 9-17-lg, Sz.: 9-13-lg. Tel.. 239-344/288 vagy 06/20/233-966 (53094) A Rózsafai Földkiadó Bizottság 1996. július 30-án 9 órakor tartja a részarány-tulajdonosok KÖZGYŰLÉSÉT a szövetkezeti házban. Napirend: a bizottság tevékenységi idejének meghosszabbítása. Földkiadó Bizottság (53067) BÚTORflKCIÓ ÚJ ÁRUKÉSZLETTEL A ■ifem.jiimi.i.m BÚTORDISZKONTBAN. Pécs, Siklási át 104. Tel.: 442-467 KONYHABÚTOROK ÉS GARDRÓBSZEKRÉNYEK HüEma Vásárolhatók részletfizetésre Is! Továbbá kárpitozott bútorok, szekrénysorok, kiegészítő bátorok, íráasztalok, Irodaszékek tavalyi árakon. Nyitva: H-P: 8.30-16.30, sz.: 8.30-12.30 AKCIÓ NYÁRON MÁR HŰSÍTI. TÚRI KIFIZETI! 10% KEDVÉZMENY! NYUGDÍJASOKNAK kamatmentes részlet MINIREDŐNY, RELUXA, HARMONIKAAJTÓ VALAMINT NAGY SZlNVÁLASZTÉKÚ SZALAGFÜGGÖNYÖK MEGRENDELHETŐK AKÁR 12 HAVI RÉSZLETRE IS % -■—% BUDAI l-C 1-C REDŐNY JL# A V RELUXA 7694 Hosszúhetény, Iskola u. 40. (72) 490-349 NEM SIKERÜLT A FELVÉTELIJE? MÉG TANULHAT! A Comenius Szakközépiskolában érettségire épülő, nappali tagozatos képzésekre lehet még jelentkezni: PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS (1 éves)- tanítói és óvodapedagógusi telvételinél plusz 4 pont kedvezmény- felkészítés szakirányú felvételire GYÓGYPEDAGÓGIAI ASSZISZTENS (2 éves, felsőfokú szakképzés)- felkészítés szakirányú felvételire- önálló munkakör az új közoktatási törvény alapján GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI ÜGYINTÉZŐ (1 éves)- felkészítés szociális munkás, szociálpedagógus és szociálpolitikus szakokra- önálló munkakör a gyermekvédelemben Jelentkezés: COMENIUS Szakközépiskola 7625 Pécs, Péter u. 25. Tel.: 72/440-567,30-477-310 (53190) HíTEREMÉHíYUSTA A Dália COOP törzsvásárlói kártyák között 1996. július 12-én, közjegyző jelenlétében megtartott sorsolás nyertesei: DÁLIA COOP ajándékutalvány (1.000 Ft) 001397 Vízlágyító készülék 002907 Utazótáska + póló 001918 Hátitáska + kristályváza + póló 001975 Pirex tál + kristály bonbonier + póló 003400 Moulinex elektromos kés 002066 Ajándékkosár (5.000 Ft) 000317 Ajándékkosár (5.000 Ft) 002684 Ajándékkosár (5.000 Ft) 001104 Moulinex kenyérpirító 001637 Moulinex aprítógép 002544 Fóliahegesztő 000375 Gyümölcscentrifuga 003449 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 001691 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 002762 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 002754 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 002227 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 003446 Ajándékutalvány (10.000 Ft) 000370 Ajándékutídvány (10.000 Ft) 000658 Ajándékutalvány (20.000 Ft) 000428 Ajándékutalvány (20.000 Ft) 001237 Moulinex frituz 002539 Moulinex fritőz 002764 Philips videomagnó 001938 GRATULÁLUNK! A nyerteseket levélben is értesítjük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom