Új Dunántúli Napló, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1996-07-14 / 191. szám
1996. július 14., vasárnap Magyarország - Dél-dunántúl IXmántúli Napló 5 Nem hátrány, ha csinos FOTÓ: MÜLLER ANDREA Háztartást vezet, ajtót nyit, kiszolgálja a háziakat és vendégeiket. Ugyan az a feladata még ma is, ahogy azt elképzeljük vagy régi filmekben láttuk. Ki tart házi szolgát? Magyarországon nem él olyan arisztokrata, aki állandó személyzetet foglalkoztatna házában. Még Habsburg Ottónak sincs. Vannak azért akikre ráadják ruhájukat, akik nem fésül- ködnek maguk, akik körül a nap 24 órájában ott van valaki, hogy kiszolgálja. A külföldi szobalányok, inasok a legkedveltebbek. Nem olcsók de megbízhatóak. Nem tudnak magyarul, ígyhát nem beszélnek senkivel, ami egyeseknek - állítólag - 4000 dollárt is megér havonta. A magyar szobalányokkal pont az a legnagyobb baj, hogy pletykásak és ráadásul nem elég „szolgalelkűek”, ami az elmúlt 40 év eredménye. A külföldiek ezzel szemben nagyon szolgálatkészek. Ha valakinek mégis magyar, vele lakó házvezetője van, azt ajánlások alapján találja, általában ismerősei megunt szobalányát veszi fel - kiépített ügynöki hálózat ugyanis nincs. Szerződéseket egy-két évre kötnek, utána csere következik. A külföldiekkel az az egyetlen baj, hogy munkavállalási engedélyükért komoly csatákat kell vívni. Pálmai Erika Kirúgták a siklósi igazgatót (Folytatás az 1. oldalról) Ámde, Siklós „kisváros”. S kisiskolája jókora, a nyilvánosságtól tekintélyes távolságot parancsoló falat érdemel - vélhette a jelentékeny szerepet játszó helyi plébános és igazgató-helyettes, akik a nyilatkozat szintjén zárkóztak el lapunk kérdései elől. A kiváló zenepedagógusnak ismert, de a vezetésre többek szerint kevéssé felkészült és elbocsátott igazgató, Tolnay Gábor nyilatkozatát valamilyen oknál fogva, utóbb visszavonta. Csakhogy, az utóbbi öt esztendő történéseit sem takarta függöny a nyilvánosság szeme elől, s ennek következményeként ma számos szülő és az oktatásügyben másként érintett polgár egybehangzó véleménye szerint: szomorú, hogy a város egyik legjobb iskolai közösségét szétrobbantották. És, még véletlenül sem az iskola katolikus szellemisége miatt. Kétségen felül, sokkal inkább személyek szellemisége volt a meghatározó ebben a döntésben. Mintegy 30 pedagógus vált meg az iskolától alig két év alatt, tanév közben pedig több gyereket is kivettek a szülők az intézményből.- Kezdetben minden szépet ígértek nekünk, meg hogy marad minden a régiben - mondja egy szülő, aki mindkét gyerekét kivette, miután az osztályfőnök egy héttel az első becsengetés után távozott a tantestületből. Az időközben hatosztályos gimnáziummá lett iskola szerződése a minisztériummal köttetett - az önkormányzat részéről véleményt igen, nyilatkozatot szintén nem kaphattunk. Legfeljebb azt, hogy: együttműködési szándékuk süket fülekre talált. — A plébános a keresztény szellemied idegen hangnemben beszélt a gyerekekkel - mondja egy „elpártolt” házaspár. - Kiváló pedagógusokat rúgtak ki sorra vagy hoztak olyan helyzetbe, hogy maguktól mondtak búcsút. Az okokat feltérképezendő tavasszal közvélemény-kutatás is készült. Mondhatnánk, eső után köpönyeg ... Vagy, talán inkább borúra derű?-Az igazgatónak előzetes megbeszélés után mondtunk fel. Mindaz, amit most megtettünk, a stabilizáció érdekében történt - bocsátotta előre Mayer Mihály megyés püspök. -A gyerekek, a keresztény értékek érvényesülése és a magas színvonalú oktatói munka érdekében hozunk erőfeszítéseket. Mindent megteszünk azért, hogy ezen elvek mellé a tanári kar egységesen is fel tudjon sorakozni. Tröszt É. Hintón érkezett az ördög A legenda szerint az ördög pa- tás lábával dobbantott egyet, s nyomában hővizű forrás bugy- gyant föl a föld alól. Ebből a forrásból táplálkozik ma is Harkány idegenforgalma, így nem csoda, hogy helybéliek kellő tisztelettel, hintón utaztatták körbe az ördögöt, míg a mai gyógyfürdő területére nem ért. A szombaton kezdődött III. Harkányi Fürdőfesztivál nyitásakor Bédy István polgármester M (Folytatás az 1. oldalról) Körömi Attila, a Fidesz frakcióvezetője az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a kérdésről nem volt vita a zárt ülésen, az ellenzék egyszerűen nem támogatta a javaslatot, ezért nem is lehetett volna elfogadtatni, mivel a koalícióból csak 16 voltak jelén, a megszavazáshoz szükséges 24 helyett. Az ő javaslatára végülis levették a napirendről az előterjesztést és újabb tárgyalások után kerülhet megint a testület elé. Személyes véleménye szerint, ha a koalíciót igazán érdekelné a dolog, akkor több képviselő vett volna részt az ülésen részükről.-Ilyen példátlan eset 1990 elmondta, hogy ez a rendezvény is olyan plusz, amiért a vendégek szívesen jönnek ide, és céljuk, hogy ezt a törekvést tovább erősítsék. Az utóbbi években hasonló nyári-őszi rendezvényekkel már elérték, hogy erőfeszítéseiknek mutatkozik az eredménye, s a 90-es évek elején észlelt pangás után ismét felszálló ágba került a fürdőhely forgalma. Jelenleg fő céljuk, hogy a törzsvendégekóta nem történt a pécsi önkormányzatban - tette hozzá még a képviselő. Dr. Ormos Mária kérdéseinkre nem tudott válaszolni, hiszen ő maga még nem hallott saját díszpolgárságáról, de mindenképpen örül, hogy neve felmerült. Kékes Ferenc, az MSZP frakcióvezetője másképpen látja a történteket, mint Körömi Attila. Szerinte ez csak kísérlet volt arra, hogy előbb meg lehessen hozni a döntést a díszpolgárság és az egyéb kitüntetések ügyében. Ehhez 100 százalékos konszenzusra lett volna szükség, de az ellenzék megfontolást kért, mely kérésnek nek számító németek turisták mellett visszacsábítsák a magyar közönséget is. A tegnap esti ingyenfürdés és tűzijáték után a Fesztivál ma folytatódik, melynek része többek között a kézműves kirakodó vásár, borutca, folklór műsor, Vaszlavik Gazember László úszásbemutatója, de lesz rögbi meccs és ejtőernyős ugrás is. M. K. eleget tett az MSZP-SZDSZ koalíció.- Persze már most is meg tudtuk volna hozni a döntést, de normálisan az a helyes, ha így járunk el. Az a véleményem, hogy az ellenzék csak az időt húzza, ami viszont nem illendő dolog a politikai életben. - Vnondta el lapunknak a képviselő. Az önkormányzati átrendeződések óta megszaporodtak az ehhez hasonló „asszók” a testületi üléseken, lassítva ezzel az egyéb fontos kérdésekben való döntéshozatalt is. Úgy tűnik - augusztustól újra hallhatunk némi kardcsattogást a pécsi városháza felől. Rendes Z. Indul a Tiszatúra A sokak által várt Nemzetközi Tiszatúra idén július 23- án indul az ukrajnai Bustya- házáról és 26-án ér Tisza- becsre. Az evezős természet- járás második szakasza 27-én kezdődik és augusztus 16-ra ereszkedik le a társaság Szegedig a folyón. A programról felvilágosítást a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Bizottságtól lehet kérni csütörtökönként 17- 20 óra között a 42/311-577- es számon. Balatoni turnén a P. Mobil A balatoni nyár szenzációja lehet, hogy ismét összeállt a P. Mobil és Schuszter Lóránt vezetésével koncertturnét indítanak július második felében. Az első koncertre július 19-én 20 órakor kerül sor a balatonalmádi strandon. Drogellenes tábor Domboriban Hétfőn indul az a drogellenes tábor, melyet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett középfokú oktatási intézmények számára. A táborlakók Paksról, Bonyhádról, Dombóvárról, Lengyelből és Szekszárdról érkeznek. Önkormányzati „díszelőadás” Pécsett Kiadók a korongvilágban A magyar lemezpiac nagyágyúi A kulturális cikkek gyártásán és forgalmazásán belül a zene első ránézésre jó üzletnek tűnhet, pedig nem az. Az 1989-90-es rendszerváltás óta - bár az új kiadványok száma nőtt - a példányszám folyamatosan csökken, az árak pedig felfelé kúsznak. A magyar piacot a külföldi tőke, az export és az import határozza meg, hiszen a legnagyobb öt kiadó nem hazai kézben van. Az őket követő magyar Hungarotonnak már nagyságrendekkel kisebb a piaci részesedése. Musinger Agnes, a Magyar Hang- lemezkiadók Országos Szövetségének (MAHASZ) elnöke kérdé- ' sünkre elmondta, hogy maga a piac is folyamatosan zsugorodik, a magyar kiadványokból pedig lényegesen kevesebb fogy el. A Hungaroton, mint a legnagyobb magyar kiadó két részre osztotta tevékenységét: a komolyzene a Hungaroton Classichoz, míg a könnyebb műfajok a Hungaroton Gong Kft.-hez tartoznak. Hollós Máté, a Hungaroton Classic ügyvezetője szerint az import liberalizálása nagy változást hozott a hazai piacon. A régi Hungarotonhoz képest alapvető koncepcióváltás nincs, meghatározóbbá vált viszont a világpiac, tehát külön a belpiacra nem készítenek kiadványokat. Laczkó Bálint, a Hungaroton Gong igazgatója elmondta, hogy náluk új hajtásként a fiatal tehetséges zenekarok és előadók felkutatása jelent meg, akikkel szeretnének esetleg a külföldi piacra is betömi. MAGYAR HANGLEMEZPIAC (1995) TELJES PIAC Db (E Ft) Érték (ER, adó nélk.) Vinyl 4 858 Single MC 15 1.700 CD 33 13.000 LP 1 715 Album MC 4687 1.518.871 1 CD 2214 2.891.512! Összesen 6902 4.426.656! Hazai 2394 1.198.809 Külföldi 3850 2.732.166 [Klasszikus 710 495.681 PolyGram (17,17%) Warner (17,98%) fíf EDÉS (1995) ■ Üli? EMI-Quint (16,30%) BMG (12,73%) kSony (7,73%) _.L^r A t HungarotonEgyéb classic (4,08%), „Sí / Egyéb kiadók (7%) Érdekes és fontos feladatot lát el a Bahia Kiadó is: ők igazi zenei ínyencségeket jelentetnek meg, fia: tál bandákat foglalkoztatnak és kiszolgálják a rétegzene kedvelőit. A problémák legfőbb okozója talán a hanghordozók magas ára, hiszen már egy magyar előadó kazettája is 700-1000 forint körül van, CD-t pedig 2-3 ezer forint alatt nem nagyon lehet vásárolni. Ennek oka a gyártás, a jogdíjak, felvételek és egyéb költségek folyamatos és megállíthatatlan emelkedése. Rendes Z. Hallgat a kisebbség (Folytatás az 1. oldalról) Ismeretes, 18 kérdést intézett a miniszterhez Kaltenbach Jenő - a választ most elemzi. A szakértői vélemény július végére várható. Tartalma érinti az egyesülési szabadság megsértésének kérdését is. Hiszen mindenkinek joga van egyesületet alakítani, amelybe az állam nem avatkozhat indokolatlanul. Támpont: az európai emberi jogi konvenció előírásai, bíróságának gyakorlata. Az adatgyűjtés jogalapja, eszközei, megállapításai, a józan ész határai, szerepe a védelem fokozódásában - e kérdésekre továbbra sincs publikus válasz.-Az eddig kapott válaszokat követően is maradtak bennem bizonyos kétségek - válaszolt Kaltenbach Jenő, akinek alkalma nyílt betekintenie az e körben négy év alatt keletkezett iratok dossziéjába. - Számomra a jogszerűség indokölhatósága a kérdés; visszakö- szönnek-e a nemzetbiztonsági célok? Ha nem - közzétesszük, amit találtunk. Perelhetnének-e akkor kártérítésért a kisebbségiek? Az ombudsman szerint elviekben igen, bár nehezen volna meghatározható a kár természete.- Morális kár érte a kisebbséget. De még nagyobb a magyar kormányt - mondta Kerner Lőrinc, a németség országos önkormányzatának elnöke. Ám szervezetük úgy döntött, csak a közreadás után foglalnak állást. Kemer megjegyezte, a lehallgatási ügyben több mint konszenzuson alapuló, az eddigi magyar joggyakorlatot megszégyenítően példanélküli egyetértést tanúsított a hét parlamenti párt. Tröszt É. t